Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)
1995-06-09 / 155. szám
1995. június 9., péntek A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Napenergiával induló karrier Pécsi Janus-os gimnazista sikere a Siemens-cég pályázatán Emléktábla-avatás Zákonyi László és felesége, Ványi Margit három évtizedes eredményes pedagógiai munkája elismeréseként Bogádon, az iskola falán emléktáblát helyeznek el június 10-én 11 órai kezdettel a volt tanítványok és a helyi önkormányzat képviselői. A megemlékezés az iskola ballagási ünnepségének része. Ünnepi tanévzáró Meszesen A Meszesi Általános Iskola az idén ünnepli fennállásának negyvenedik esztendejét. Sok-sok rendezvénnyel emlékeztek már 1955-re, az alapítás évére, s most, a tanévzáróval egybekötött sportünnepélyt tartanak június 14-én, szerdán, 17 órai kezdettel. Erre az ünnepre szeretettel várják az iskola volt tanárait, dolgozóit, szülőket és az egykori diákokat. Süss fel Nap „Reménykedj és meggyógyulsz” címmel jótékony célú vidám, zenés gálaműsort rendez a Süss fel Nap Gyermekalapítvány és a pécsi Ifjúsági Ház június 14- én 18 órától, az IH Színház- termében. A műsorban többek közt fellépnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei, a Szélkiáltó Együttes és Sólyom Katalin, valamint a Forma I. Tánc Stúdió. A műsort Mo- ravetz Levente vezeti, megnyitót dr. Fekete Miklós professzor, a POTE Gyerekklinika egyetemi tanára mond. Az est tiszta bevételét a beteg gyermekek javára fordítják. Egyesül az Agro- és a Mezőbank Megalakult az Agrobank és a Mezőbank egyesülését elősegítő és koordináló bizottság. Az Egyesülési Bizottság létrehozásáról a két bank igazgatósága korábban döntött. A bizottság elnöke Kábái Gyula, a Mezőbank Rt. vezérigazgatója lett. A testületbe mindkét bank négy-négy alkalmazottját delegálta. Minderről csütörtökön Bazsó Csongor, a Mezőbank marketing főnöke tájékoztatta az MTI-t. Az alakuló ülést szerdán tartották. Ezen döntés született arról, hogy a testület június 30-ig készíti el az egyesüléshez szükséges intézkedési tervet, s ezt a két bank igazgatóságai elé terjesztik. Kevés a fiatalok szemében irigylésre méltó karrier Magyarországon, s az a néhány eset is igen nehezen ismételhető meg, elég csak például Lisztes Krisztián és a Stuttgart focicsapatának szerződését említeni. De amit Lipp Zoltán, a pécsi Janus Pannonius Gimnázium végzős tanulója véghez vitt, az az út minden gimnazista előtt nyitva áll, s követhető. Zoli a világhírű Siemens-cég pályázatára angol nyelven készített dolgozatot a napenergia felhasználásáról a kémiai kötések felbontásában. Hogy mennyire volt eredeti a pályamunka, azt jelzi a végeredmény, a zsűri mindössze két magyar diákot (a másik nyertes a pesti Fazekas Gimnázium tanulója a félvezetők műszer- technikai alkalmazásával fogMint ismeretes, az egyezmény aláírói, az Európai Unió tagországai kötelezték magukat, hogy az egymás országai közötti határon az ellenőrzést a minimálisra csökkentik, a külső országok polgáraival szemben viszont megszigorítják a vizsgálatot. Ez kiterjedt a harmadik országból a tagországokba érkezők személyazonosságának, útiokmányának, a tartózkodás időtartamának megfelelő pénzmennyiség meglétének, az úticélnak fokozott ellenőrzésére. Az osztrák hatóságok szerint az átállás több évet vesz igénybe, legalábbis a próbaképpen Hegyeshalom-Nickels- dorfnál a szigorított ellenőrzések bevezetése után kialakult lehetetlen állapotok alapján ezt lalkozott) talált méltónak az első díjra. No persze, összeollózta az anyagot külföldi szak- irodalomból - vélekedhetnek a hasonló versenyek résztvevői, de hibás a feltevés, mert itt a kiírás úgy szólt, hogy a műszaki technikával kapcsolatos önálló ötlettel lehet csak jelentkezni. Azzal az apró kiegészítéssel, hogy a dolgozat angol, vagy német nyelven írandó és ezen a nyelven szóban is meg kell védeni az anyagot, ugyanakkor az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen legalább két fordulón eredményesen jusson túl a pályázó. Lipp Zoltán is úgy kezdte, mint mindenki más, látván az energiaválság problémáit, a környezetszennyezést, sokat törte a fejét azon, miként lehetne a gondokra megoldást taprognosztizálják a szakemberek. Ahhoz, hogy Ausztria fel tudjon készülni az egyezmény életbe léptetésére, 1460 kilométer hosszú külső határvonalán száz poszton kell számítógépesített távközlési összeköttetést kiépítenie, és több mint 2 ezer szakembert kell kiképeznie. Ez több milliárd schillinges költséget jelent. A schengeni egyezménynek, de legfőképpen a következményeinek nem mindenki örült az EU-tagországokban. Az alapítókat ugyan nem érintette közvetlenül a kelet-európai országok polgárait jórészt kirekesztő határozat, ám Ausztriát annál inkább. A kelet felöl érkező bevásárló turizmusra ráépülő kereskedelmi hálózatok több millálni. Az már más kérdés, hogy kevesen jutnak el odáig, hogyan lehet napenergiával kiszabadítani a hidrogént a kémiai kötésekből, majd a molekulát felbontani. A pécsi fiú tudását hamarosan a Budapesti Műszaki Egyetem mérnök-fizikus szakán gyarapíthatja, de az eredményes pályamunkának köszönhetően a Siemens elnök-vezérigazgatója mindvégig rajta tartja a szemét, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy végzés után a neves cég soraiban tevékenykedjen. Hogy végül atomfizikus lesz-e Lipp Zoltánból, vagy a Siemens munkatársa, nem tudni még, de egy biztos, valami hasonló úton kell elindulni a fiataloknak az érvényesülés felé. Mészáros B. E. lió schillinges veszteséget könyvelhetnek el, ha az egyezmény szigorításait a törvény betűje szerint megvalósítják. Egyes osztrák megfogalmazások szerint fennáll ugyanis annak veszélye, hogy az EU bevehetetlen erődítménnyé válik, amikor az egyezménynek érvényt kell szerezni a magyar-osztrák határon. A magyar kormány a kialakult helyzetre való tekintettel intenzív tárgyalásokat folytat a két ország közötti forgalom normalizálásnak a megteremtésére. Abban a belügyminiszterek már megállapodást kötöttek, hogy elsőként a Hegyesha- lom-Nickelsdorf határátkelőhelyen az eddig egy helyett a közeljövőben három átkelősávot nyitnak: egyet az Európai Unió, egyet Magyarország, egyet pedig a harmadik országbéli utasok számára. B. G. Lipp Zoltán hamarosan a Budapesti Műszaki Egyetemen gyarapíthatja tudását fotó: Müller Várhatóan csökken a turizmus Nyugat-Európába Schengen, az EU válaszfala Csaknem 100 millió dolláros bevételkiesést okozott Magyarországnak a schengeni egyezmény főpróbájaként márciusban, az osztrák határon bevezetett szigorított határellenőrzés. Dolgoznak a kis gazdaasszonyok Emberbaráti segítség PHARE-pályázatot adott be a Baranya Megyei Közgyűlés pécsváradi speciális szakiskolája Van egy réteg ma Magyarországon, amely talán a legve- szélyeztetebbnek számít minden szempontból. Velük alig foglalkozik valaki. Nekik nincsenek szervezeteik, érdekképviseleteik. A volt gyógypedagógiai iskoláknak nevezett intézmények tanulóiról van szó. ők a mai idők talán legnagyobb vesztesei. Vesztesek a születésüknél, adottságaiknál fogva, és vesztesek a kapitalizmus haszon- elvűségi szemlélete alapján. A .jószívű” vállalkozó is kétszer meggondolja, mikor alkalmazzon egy ilyen iskolából kikerült fiatalt. Kikre számíthatnak tehát? Mindenek előtt a tanáraikra és az iskolájukra. Legalábbis ezt látszik bizonyítani az a pécsváradi példa, amely most van kibontakozóban. Pécsvá- radon, a Bm. Közgyűlés Speciális Szakiskolája és Diákotthona vezetése - mint arról Grünhut Gábor igazgató tájékoztatott - elhatározta, hogy megpróbál utána nyúlni az intézményből kikerülő fiataloknak, és valamiféle megélhetési lehetőséget biztosít a számukra. Az iskolának jelenleg 82 tanulója van, ebből 33 diákotthoni lakó. Az utóbbi 10 évben duplájára nőtt a tanulói létszám, az intézmény dolgozóinak a létszáma viszont mit sem változott. Többféle szakkört működtetnek. így például van az iskolában fotó, zene, könyvtár, kis gazdaasszony, színjátszó, szocializációs, és gépírás szakkör. Hogy az intézmény gondjain és a kikerülő fiatalokon egyaránt segíthessenek, az iskola vezetői egy nagyon célszerű ötlettel álltak elő. Arra gondoltak, hogy - hasonlóan a nyugati ilyen jellegű intézményekhez - megkísérelnek olyan tevékenységet kialakítani amellyel egyrészt pénzt szerezhetnek az intézmény fejlesztésére, másrészt viszont megélhetési lehetőséget nyújthatnak a fiataloknak. Ezt a célt szolgálná egy gombatermesztő és feldolgozó, valamint egy gyógynövényfeldolgozó üzemegység kialakítása. Ehhez partnert is találtak a BIOMEDICO KFT.-ben, amely szívesen társulna a pécsváradiakkal. A fiatalok a képzés eredményeképpen betanított munkás bizonyítványt kapnának a gombatenyésztői tevékenységre. A munkát az iskola elvégzése után otthon is folytathatnák a Kft.-vel kooperálva. Ők minden mennyiséget átvennének, hiszen mind a feldolgozott gombának, mind a gyógynövénynek igen jó piaca van nemcsak a jelenben, hanem a jelek szerint a jövőben is. Mindehhez egy kisebbfajta üzemet szeretnének létrehozni az iskolához kapcsolódóan, ahol a termékek feldolgozása és csomagolása történne. Az ötletet számos helyi magánvállalkozó, a pécsváradi Építőipari Kisszövetkezet és számos civil szervezet is támogatja. Az ügy érdekében beneveztek a PHARE-programba, és mintegy 50 ezer ECU összeget pályáztak meg. Ha sikerülne elnyerniük a pályázatot, vállalkozásuk példaértékűvé válhatna és más baranyai hasonló intézmények is csatlakozhatnának ehhez a programhoz. Ez egy igazi példaértékű emberbaráti cselekedet volna a kezdeményezők és a pályázatok elbírálói részéről egyaránt. Bebesi K. A Pécsi Rádió hétvégi műsoraiból A szombat délelőtt 9-től 11-ig tartó „Jó pihenést!” című magazinműsort ezúttal Zsoldos László szerkeszti, aki azonban a kétnapos ünnepi „időszűke” miatt lapzártáig nem tudott részletekkel szolgálni. Az biztos, hogy lesz heti eseményösszefoglaló. A magazin zenei szerkesztője, Koszits Attila a „Jó pihenést!” címnek megfelelő kellemes slágermuzsikát ígér a hallgatóknak. Olyanokat, mint a PA-DÖ-DÖ „Szép az élet” című slágere, vagy a 30- as, 40-es, 50-es évek ma is gyakran feldolgozott dalai. A szombat délutáni heti riportválogatásban az már biztosnak látszik, hogy ismétlésben is helyet kap egy családportré, mégpedig egy olyané, akik két saját fiúgyermek után egy örökbefogadott leány- gyermekre vágytak, s az sem számított, hogy az ifjú jövevény félig cigány származású. Szentháromság vasárnapján a szeretet dialógusáról szól Morvay Imre kanonok, a pécsi Bazilika plébánosa - mondja László Lajos a Vasárnapi Magazin szerkesztője. A Suvevia Pannonica elnöke az ófalusi származási dr. Johann Till németországi orvos az egyetemistáknak adományozott díjáról és egy készülő magyar nyelvű könyvükről beszél, amelyben a magyarországi németség XX. századi történelmének sorsdöntő évtizedeiről lesz szó. Dr. Szalay János a pécsi egyházmegyei katolikus kari- tász igazgatója arról a munkáról számol be, amelyet az elesettek megsegítésére folytatnak évek óta. Egy decsi család összefogásáról, új otthonteremtéséről, kulturális igényeiről is hallunk. A Városért szalon, amely a városvédőkkel együtt Pécs polgárságának újrateremtéséért, kulturális igényeinek kielégítéséért fáradozik, sok küszködés után is folytatja munkáját - mondja a szalon vezetője: dr. Olasz István tanár, irodalomtörténész. E fél 9-től fél 10-ig tartó program zenei szerkesztője Kovács Attila, utána 10 óráig dr. Nádor Tamás színes összeállítását hallgathatják a Pécsi Rádióban, ahol délután 3-tól 4-ig a telefonos üzenetközvetítő kívánságműsora szól a Kovács Imre-Tuczai József műsorvezető, zenei szerkesztő páros jóvoltából. Dunántúli Napló a * >. _s az Új Dunántúli Napló előfizetésére 1995. július 1-től C ímzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban forintban rara 525 Ft j 1050 Ft 1050 Ft 1 félévre m 1 1540 Ft 3050 Ft J 3 72 6 145 11 252 23 534 Az előfizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok. név lakcím (ir. szám. ) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb június 26-áig. Az új előfizetők között 5 db 500 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, a kedvezményes vásárláson felül.