Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-29 / 145. szám
10 Dtoiántuli Napló Hazai Körkép 1995. május 29., hétfő Kormány előtt a területfejlesztés és a szakképzés Változott a kedvezményezettek köre Támogatás a munkanélküliek javára Az ország társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott régióinak listája három évig érvényes, ám a területfejlesztési alapból kedvezményezetten támogatható - úgynevezett munkanélküliséggel sújtott - területek jegyzékét évenként felülvizsgálják és a körülmények változásainak megfelelően módosítják. (Tudósítónktól) A kormány múlt heti ülésén úgy döntött: azok a települések tarthatnak igényt kedvezményezett elbírálásra, ahol a munkanélküliség aránya elérte, illetve meghaladta az országos átlag (11.2 százalék) másfélszeresét, vagyis a 16.8 százalékot. Az előző évihez képest a munkanélküliséggel sújtott települések száma 821-ről 840- re nőtt, lakosságuk száma mintegy másfél millió. A felülvizsgálat szerint Baranyában, a szigetvári, Szabolcsban a kisvárdai körzet lépett a támogatható régiók sorába, így az előbbiben több mint 100- zal, az utóbbiban 26-tal emelkedett a kedvezményezett helységek köre. Jelentősen - 61, illetve 26 településsel - szűkült Borsod és Nógrád megyében a támogatható települések száma. A kihirdetése napján hatályba lépő, a területfejlesztés kedvezményezettjeiről szóló rendelet és a mellékletét alkotó jegyzék a Magyar Közlönyben jelenik meg. A kabinet foglalkozott a szakképzés távlati fejlesztési terveivel is. Állásfoglalása szerint - a feltételek biztosításával - fokozatosan növelni kell a foglalkoztatottak és a pályakezdők között a szakképzettséget szerzők arányát. Mielőbb be kell fejezni a szakmai képzés tartalmi és szerkezeti korszerűsítését. Mindennek részletes programját a munkaügyi tárca október végéig dolgozza ki. Egyidejűleg megtárgyalta a kabinet a szakképzési törvény módosítására vonatkozó javaslatot, s azt benyújtja az Országgyűlésnek. Szabályozzák a maszek őrző-védő szolgálatok működését Nem a testet védi a testőr Harcban egu kommandós alakulat feb fotó Kormányrendelet készül az őrzés-védésről, magánnyomozásról, amely pontosan megszabja e sajátos szolgáltatás törvényi kereteit. A működéshez a helyi rendőrkapitányság engedélye, büntetlen előélet és szakmai jártasságot igazoló bizonyítvány szükséges majd. A jogi rendezés sürgető, mert a gombamód szaporodó „maszek kommandók” olykor vitatható eszközöket is alkalmaznak. A jelenleg hatályos paragrafusok kiterjednek-e erre a foglalkozási ágra - kérdeztük az ORFK bűnmegelőzési szakemberétől.- Egy 1987-es rendelet kimondja: ellenérték fejében tilos testőrséget foglalkoztami. Persze az érintettek hamar megtalálták a kiskaput: a megállapodásokat, szerződéseket vagyontárgy megóvására kötik. így a testőr nem meghatározott személyre, hanem annak irataira, autójára, vagyontárgyaira vigyáz - papíron.- A „vagyonőr-testőrök” iránt nő a kereslet, elsősorban az üzletemberek és a tehetősebb külföldiek veszik igénybe szolgáltatásaikat. Magánnyomozókkal főleg üzleti partnerek fürkészik egymás hitelképességét, gyanakvó házastársak fürkésztetik páijuk külön útjait. „Visszahívták” a visszahívókat A Hírközlési Főfelügyelet megerősítette a call back nemzetközi telefonszolgáltató társaságok ügyében hozott elsőfokú tiltó határozatát. A magyarnál olcsóbb külföldi tarifával dolgozó call back társaságok komoly anyagi károkat okoztak a Matávnak. Egyes vélemények szerint, ha majd a Matáv ebből eredő veszteségei elérik, illetve meghaladják a műszaki védelemhez szükséges költségeket, bizonyosan fellép majd a cég a társaságok ellen. Egy perc A nyilvánosságról Nálunk demokrácia van. Kitetszik ez abból is, hogy szinte már minden nyilvánosan, vagyis a közvélemény szeme láttára zajlik. így zajlanak például a bankcsődök is. Megtudjuk utólag, hogy az állami vagyonrészek közül mit, hogyan privatizáltak. Nyilvánosságra kerül, ha 12 milliárd forint titokban átvándorol az állam kasszájából egy bank számlájára. Legújabban az érettségi vizsgák szintén nyilvánossá váltak. Az illetékesek persze gyorsan megnyugtatták az aggodalmaskodókat: eddig is így volt ez, és ha az elnök meg az iskola igazgatója hozzájárult, a vizsgákra bárki beülhetett a terembe. Most csak annyi történt, hogy ez bekerült a vizsgaszabályzatba, a gyakorlat pedig marad a régi. Nem nagy ügy az egész, ám jó példa arra, hogy egy demokráciában miként gyarapodnak nap mint nap jogaink Ezért úgy kell nekünk a demokrácia és a nyilvánosság, mint éhezőnek egy falat kenyér. Bár lehet, hogy az éhezőnek azért a kenyér kellene jobban... Gombkötő Gábor Pincéregylet alakult Tarjánban Pincéregylet alakult vasárnap Salgótarjánban. Mint Gabora Attila, az egylet kezdeményezője az alakuló ülésen elmondta, a vendéglátás magánosításával mesz- szire sodródtak egymástól a szakmában dolgozók, s ez nem válik javukra. Gyakoriak a munkaügyi viták is, amelyekben az egy szál magában küzdő dolgozónak vajmi kevés kilátása van érdekei érvényesítésére. A pincéregylet ezért szakmai érdekképviseleti szervezetként is működni óhajt. Mindenekelőtt azonban a szakmai továbblépést akarja pártfogásba venni a pincéregylet. Kivált a kezdők vannak rászorulva az effajta istápolásra. Kölcsönös szakmai tapasztalatcserék szervezésére az egylet alapitó tagjai máris felvették a kapcsolatot a besztercebányai kereskedelmi és vendéglátó iskolával, mely- lyel még a hajdani kölcsönös gasztronómiai vendégeskedés kapcsán kötöttek a salgótarjániak szoros ismeretséget. Tudnivalók külföldre készülődőknek Útiokmányokról, valutáról Közeledik a vakáció ideje, s várhatóan több mint egymillió honfitársunk választja a nyári hónapokat külföldi utazása időpontjául. Érdemes tehát a turistának idejében, pontosan tájékozódnia a tudnivalókról. Nélkülözhetetlen útitársunk az útlevél. 1992-től érvényes az újabb típusú okmány. Ha érvénytelen, visszafordítanak a határon. Ha külföldön elvész, ha ellopják, 15 napon belül értesíteni kell a hatóságokat, a magyar külképviselet ebben az esetben hazatérési igazolványt állít ki. Európai országba - Törökország és Albánia kivételével - magyaroknak ma már nem kell beutazási engedélyt kérniük. Az USA, Dél-Amerika, Ausztrália csak előzetes engedéllyel fogad. Jó, ha az autóval utazók ügyelnek arra, hogy érvényes felelősségbiztosítással, sőt lehetőleg zöldkártyával, nemzetközi jogosítvánnyal is rendelkezzenek. A valuta beszerzése általában egyszerű. A 14 éven aluliak évente 300, az idősebbek 800 USA-dollárt vásárolhatnak, akár egyszerre, akár részletekben. A korábbi fel nem használt keret későbbi időpontra nem vihető át. A kiviteli engedély 90 napig érvényes és a határon kérni fogják. Nem kell engedély viszont a devizajogszabály szerint otthon tartható, személyenként 20 ezer forint értékű valuta felhasználására. Aki utazásához a légiközlekedést választja, a legolcsóbb kedvezményes jegyekkel 20 kiló poggyászt, tengerentúli útra 40 kiló holmit pakolhat be. Végül néhány fontos egészségügyi tudnivaló. Ha a FÁK országokba indul a turista, célszerű a diftéria-újra- oltás, de akkor is érdemes a helyi tisztiorvosi intézetet megkeresni, ha Afrika vagy Ázsia a célország. Minden turistának ajánlható: lehetőleg palackozott ivóvizet fogyasszon, s nyers hús, hal rák, csiga fogyasztásától őrizkedjék. (FEB) A második félévben dönt a biztosító Egészségügyi átszervezés Az Egészségbiztosítási Ön- kormányzat elnöksége június 6-án alakítja ki végső álláspontját az egészségügyi intézmények átalakításáról - jelentette be Sándor László, a testület elnöke. A második félévben nemcsak intézménybezárás, kórházátalakítás, hanem a nagyobb intézményekben átszervezés is várható, ami a több száz ágyas intézményeket is érinti. Az Egészségbiztosítási Önkormányzat közgyűlése nem kérdőjelezte meg az ellátások szűkítésére vonatkozó parlamenti döntést, de élesen bírálta, hogy a Népjóléti Minisztériumtól csak csütörtökön kapta kézhez a Bokros-csomaghoz kapcsolódó rendelettervezeteket. Az egészségbiztosító a jogszabályokkal kapcsolatos egyetértési jogával aligha tud élni, mert a kormány a jövő héten már tárgyalja a javaslatokat. Jubilál az „ország konyhája” Két év alatt a tévé legkedveltebb műsorai közé lépett elő a vasárnap regelenként jelentkező Juli Suli. Az eredetileg háziasszonyoknak szánt adást a felmérések szerint mintegy másfélmillióan kísérik figyelemmel, többségükben - férfiak. A műsorkészítő csapat vasárnap a századik, jubileumi adással lépett a nézők elé. Kudlik Julitól, a konyha-suli „osztályfőnökétől” arról érdeklődtünk: a sok-sok dicséret mellett kap-e kritikákat is?- Jobbára csak tapintatos szemrehányást - mondja a népszerű televíziós személyiség. Például azért, hogy az új edény-készletet, amiben főzünk, a boltokban nem lehet megvásárolni, csak ügynökhálózaton keresztül, meglehetősen borsos áron. Azt is sokan tanácsolják, hogy spóroljunk: ne csak drága ételek elkészítésének titkaiba avassuk be a nézőket... A műsor rendezője, Szűcs Juli a jubileumi tortával László „civilben” az ön férje. Otthon hogyan osztoznak a házimunkán?-A konyha az én birodalmam. Persze a férjem azért nem csak enni jár oda - időnként el is mosogat... Szerencsére jól felszerelt a háztartásom, igyekszem összerakosgatni a pénzt a korszerű kisgépekre, mert ezek nagyon megkönnyítik a dolgomat. Lesznek további „suli-jubileumok”?- Mostanában dőlt el, hogy lesz folytatás. Remélem, ennek nemcsak én örülök hanem a közönség is. Mert a nézők érdeklődése a legfontosabb fűszer, e nélkül még a Juli Suliban sem lehet jó műsorokat kifőzni. (N. Zs) Mindennapi perpatvaraink - a jogász válaszol Tévesen kifizetett munkabér? Olvasónkat munkáltatója arról értesítette, hogy 20 ezer forintos személyi jövedelemadó-tartozása van. Az ösz- szeget munkáltatója az adóhatóságnak megfizette és most kártérítési határozattal kötelezte alkalmazottját a tartozás kiegyenlítésére. Az egyeztetés sikertelen volt, ezért a munkáltató keresetet nyújtott be a Munkaügyi Bírósághoz. Olvasónk szerint tartozása tévesen kifizetett munkabérnek minősül, azt pedig a munkáltató 60 napon belül követelhette volna vissza. Ez az úgynevezett jogvesztő határidő viszont a kártérítési határozat meghozatalakor már lejárt. Mindkettőjük álláspontja helytelen, mert az alapjogviszonyt hagyták figyelmen kívül. Azt, hogy a munkáltató csak akkor hozhat kártérítési határozatot, ha a munkavállaló a munkaviszonyból eredő kötelezettségét szegi meg. De olvasónkat az APEH-hel szemben fennálló szja-tarto- zás terhelte, a törvény szerint pedig csak a magánszemély nyilatkozata alapján állapíthatja meg a munkáltató az adóalapot, és eszerint vonhatja le az adót. Áz ebből eredő vita nem a munkaügyi bíróságra tartozik. Jogviszony olvasónk és az APEH között van, hiszen az adófizetés kötelezettje olvasónk és nem a munkáltató. Az utóbbi akkor járt volna el helyesen, ha nem fizeti ki az adót olvasónk helyett, hanem a tartozásról értesíti az adóhatóságot. Az APEH azután maga érvényesíthette volna igényét az adókötelezettel szemben. A munkáltató nem így járt el. Valóban kár érte, de annak megtérítését aligha követelheti a munkaügyi bíróság közreműködésével. Ilyen hatáskörrel kizárólag a polgári helyi bíróság rendelkezik. Olvasónknak tehát azt tanácsolhatjuk, hogy a munkaügyi bíróságon megindult perben kérje a munkáltató keresetének elutasítását. Dr. Lajer Erika Balatoni vízprognózis Jó a Balaton vízének minősége. Ez volt a legfontosabb bejelentés azon a siófoki tanácskozáson, amelyen a magyar tenger másfél évtizedre szóló vízgazdálkodási fejlesztési programjáról tárgyaltak. Nem lesz kanyarójárvány Magyarországon nem fenyeget a tömeges kanyaró-megbetegedések veszélye, bár a szomszédos Ausztriában járványszerűen terjed a kór, állítják a közegészségügyi szakemberek. Hazánkban ugyanis a 30 éven aluliak oltással védettek, az idősebb korosztály többsége pedig átesett a betegségen. Elnökválasztási menetrend A köztársasági elnök választásának időpontját a június 6-i plenáris ülésen jelenti be Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke -, hangzott el a tegnapi tájékoztatón. A jelöltállítás végső időpontja a választás előtti utolsó házbizottsági ülés napja lesz. Ha az első fordulóban senki nem kapja meg a szavazatok kétharmadát (258 voksot), akkor a jelölést meg kell ismételni és új személyek is jelölhetők. A választást vagy június 19- 20-21-ére, vagy a következő hét három napjára tűzik ki. Ünnepi Könyvhét Az idei Ünnepi Könyvhetet június 1-5-e között rendezik meg Budapesten és 35 városban. 122 kötet került a könyvheti listára, 50 hazai és 9 határon túli kiadó munkái. Átlagos áruk 518 forint. A könyvheti választék legdrágább darabja- 2400 forint - a Goethe Ős-Faustját és Madách: Az ember tragédiáját tartalmazó album. NATO-csatlakozás 2000 körül? Magyarország 2000 körül léphet be a NATO- ba, nagyjából egyidőben az Európai Unióhoz történő csatlakozással. Az addigi felkészüléshez fontos a hadsereg fölötti civil kontroll erősítése, a katonák nyelvtudása, és a légierő, a légvédelem fejlesztése. Belátható időn belül szükséges az alapszerződés megkötése Romániával- közölte Pataki István helyettes külügyi államtitkár egy tegnapi tanácskozáson. 4 A 4 t 4 <