Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)

1995-05-26 / 142. szám

1995. május 26., péntek VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 Mohácsi körkép Minden csütörtökön: Zenés Arany Udvar A „promenád koncert” találóbb elnevezés lehetne, csakhogy Mohácson a promenád a Dózsa György út egy szakasza, ezért a Zeneiskola tanárainak kezde­ményezésére, a belváros sétá­lóutcájában közlekedők szóra­koztatására kitalált és ezentúl minden héten csütörtökön dél­után fél 5-től a kiváló akuszti­kájú Arany Udvar belső terében hallható egy-egy rövid koncer­tet a helyszínről elnevezve akarják a városban közkedvelté tenni. Tegnap a vonósnégyes mutatkozott be, kellemes meg­lepetést okozva a mohácsiak­nak. Legközelebb június 1-jén, ugyancsak fél 5-től hallható itt az újabb koncert. Jegyzők találkozója A Magyarországi Jegyzők Egyesülete hétfőn kihelyezett ülését tartja Mohácson a város­házán. A tanácskozáson har­mincán vesznek részt. Zeneiskolások ballagása Húsz éves, országosan is szinte egyedülálló hagyománya a mo­hácsi Zeneiskolának, hogy a végzős növendékeik búcsú­hangversenyt rendeznek. Ezt az ünnepélyes eseményt idén má-’ jus 29-én, hétfőn délután 6 órá­tól tartják a Kossuth Filmszín­ház emeleti kamaratermében, ahova a szülőkön, érdeklődő hozzátartozókon kívül meghív­ják a korábbi években náluk végzett egykori diákjaikat is. Az oldalt összeállította: Berta Mária Az Új Dunántúli Napló Mohács és környéki ter­jesztői ügynökségének te­lefonszáma: 69-364-268 Az út kész, most kempinget nyitnak Dunafalván nem ünnepelnek, csak dolgoznak Amikor Bátmonostor és Vaskút között tavaly elkészült a két te­lepülést összekötő út, igazi népünnepélyt rendeztek. Hor­dót gurítottak a friss aszfalton, szalagot vágtak át, gálába öltöz­tek innen is, onnan is az embe­rek és nagy ovációval indult a tömeg egymás felé, hogy aztán félúton találkozva elvegyülje­nek és koccintgatva dicsérjék közelebb kerülésük újabb állo­mását jelentő beruházást - mondja Elmer István, Duna- falva polgármestere. - Mi nem követtük a példájukat. Amint januárban elvonultak az építők, megindult a forgalom a Duna- falvát Bajával összekötő nyolc kilométer hosszú, a töltés koro­náján futó úton, de azóta is ma­gában biztos minden gépkocsi- vezető megelégedéssel gondol e pillanatra, hiszen korábban negyven kilométerrel többet kellett autózni ahhoz, hogy a megkerülő úton a várost elérje. Az 53 millió forintos beru­házást Dunafalva állami támo­gatásból, illetve 17 milliós hi­telből tudta megvalósítani. Most újabb feladat előtt állnak: a kölcsön törlesztő részleteit kell előteremteniük, valamint megoldást találni a tömegköz­lekedés átszervezésére. Mind­két tekintetben adottak a lehe­tőségeik, csak nagyon sok időt visz el a megvalósítás, s mint a polgármester megjegyezte, ezért sincs idejük ünnepelni. A nem szabványos, azaz csupán négy méter szélességű új útpá­lyán ugyanis a Bács-Volán nem közlekedtetheti a tömegközle­kedésben általánosan használa­tos, hagyományos autóbuszo­kat. Eredetileg úgy tervezték, esetleg vállalkozásban valaki mikrobuszokat állít forga­lomba, de kiderült, e szakterü­leten olyan szigorúak az előírá­sok, hogy annak magánszemély nem tud eleget tenni, ezért kon­cessziós pályázattal a Bács-Vo- lán próbálja a feltételeket meg­teremteni. Dunafalváról egyébként na­ponta jelenleg húsz dolgozó jár Bajára. Őket a hűtőházban, és a húsfeldolgozónál foglalkoztat­ják. Mellettük néhány középis­kolába bejáró diák, orvoshoz, gyógyszerért, vagy bevásárolni induló az az utazóközönség, amire számítani lehet a menet­rend összeállításánál. De janu­ártól nagy valószínűséggel nö­vekedik majd a naponta útra ke­lők száma, hiszen minden esé­lye megvan a településnek arra, hogy Bács-Kiskun megyéhez csatlakozzon, s akkor vala­mennyi hivatalos ügyintézés is ott történik már. A rendelkezé­sükre álló befogadó nyilatkozat birtokában remélik, a Parla­ment a Baranyától való elsza­kadásukat legkésőbb júliusban jóváhagyja. Ami a hitel visszafizetését il­leti, igyekszik plusz bevéte­lekre szert tenni az önkormány­zat, s ebből fedezetet képezni. Rövidesen például egy kem­ping nyit a falu határában. A római kori romoknál két hektár vízügyi kezelésben lévő állami területet birtokolnak 2003-ig, amelyet egy pécsi vállalkozó­nak ingyenesen adtak át. A sá­torral érkezők számára a világí­tási és vízvételezési lehetőséget már kiépítették, rövidesen átad­ják a szociális létesítmények blokkját, aztán már csak arra várnak, hogy a bajaiak, no meg más városok olcsó pihenésre vágyó polgárai „megszállják” Dunafalvát és ha szerény költe­kezéssel, de mégis csak idegen- forgalmat csinálnak náluk. Továbbra is áll a belvárosi beruházás A Szabadság út 10. számú ház udvarában, a cukrászda mögötti ingatlanrész három lakójával hétfőn a városháza illetékes ügyintézői rossz hírt közöltek: szeptember 30-ig ki kell köl­tözniük otthonaikból, mert a szomszédos telken építeni szándékozó DONAUBER Kft. igényt tart a háznak erre a terü­letére. Parkolók kialakítását tervezik oda. Mint megtudták, e szándékhoz az önkormányzat elvi hozzájárulást adott. Schneider Béláné kétségbe esve sorolja, hogy 1951-től él a házban. Nagyszülei, szülei la­kása volt, majd családjával az ő otthonuk. 1958-tól folyamato­san, megszámlálhatatlan bead­ványban kérvényezték, megvá­sárolnák a házrészt, ám valami miatt soha nem engedélyezték. Hol műemléki jellegére hivat­kozva, hol más indokkal utasí­tották el a vételi szándékukat. Most, amikor a városban meg­kezdték az önkormányzati la­kások értékesítését, újra beáll­tak a vevők sorába. Remény­kedtek. Megtörtént a értékelés, már a fizetendő vételárat is tu­datták velük, mikor megtudták, az eljárást felfüggesztették. Hasonló helyzetbe került az udvar másik két lakója is. Ön­szántukból nem kívánnak he­lyet változtatni. De megértőek, csak épüljön már a ház, tűnjön el a gödör. Ha a város érdeke azt kívánja, elköltöznek. Vi­szont azt elvárják, hogy az igé­nyeiknek megfelelő, hasonló minőségű, belvárosi és a jelen­legivel azonos feltételekkel megvásárolható otthont kapja­nak cserébe. Berta M. Fodrozódik a víz a gödör alján. Szúnyogok, békák paradicsoma, a zöldes víztükörből kilógó szigeten és a parton nyílik a pipacs, a repce és a kamilla fotó: bolkovics Eredményes évet zárt a takarékszövetkezet A Mohács és Vidéke Takarék- szövetkezet tegnap tartotta kül­döttgyűlését, ahol Kultné Má­tyás Rita, ügyvezető igazgató az 1994-es évben végzett tevé­kenységükről, az elért eredmé­nyeikről adott számot, majd vá­zolta az idei évre megfogalma­zott üzletpolitikájukat. A gazdálkodásuk tükrét ké­pező éves beszámoló néhány jellemző adata: a bevételek és ráfordítások különbözete, azaz az adózatlan nyereségük meg­közelíti a 73 millió forintot. A lakossági és vállalkozói megta­karítások közel 2 milliárdot tet­tek ki. Az év végi hitelállomá­nyuk 433 millió forint volt, ala­csonyabb, mint a megelőző évi. Ez utóbbi kategóriában a lakos­ságnak folyósított hitelek ösz- szege csökkent, míg a vállalko­zóknak 26%-kal több kölcsönt adtak 1993-hoz viszonyítva. Je­lentősen nőtt a takaréklevél ál­lományuk és a megtakarítások 60%-át az egy éves lekötésű ta­karékbetét és takaréklevél ké­pezi. A kedvező kamatozás mi­att mind kelendőbb a takarék­szelvény és a takarékjegy. A Mohács és Vidéke Taka­rékszövetkezet 13 településen áll az ügyfelei rendelkezésére. Nyolc kirendeltségük és öt be­tétgyűjtő pénztáruk 62 dolgo­zója megfelelő szakmai felké­szültséggel végzi a munkáját. Tanfolyamon, továbbképzésen tavaly 30-an vettek részt, öten tettek állami nyelvvizsgát, 18- an valutapénztárosi képesítést szereztek. E felkészülés lehe­tővé teszi, hogy eddigi tevé­kenységüket bővítsék. Az is­mert szolgáltatásaikon túl egyebek mellett a második fél­évben tervezik beindítani a de­viza számla vezetést, továbbá a pénzkímélő fizetési formák kö­zül a bankkártya rendszert. Vasárnap gyermeknap! Elképzelhető, hogy még heli­kopteres városnézésre is mód lesz Mohácson, előzetesen ugyanis jelezte az a vállalkozó, aki a közelmúltban a lánycsóki majálison szolgált e kurió­zummal, most a helyi vásártérre telepedne le légi járművével. De a kissé költséges szórakozás mellett számos egyéb lehetőség is kínálkozik a mohácsi csalá­dok számára, hogy a gyerekek­kel együtt egy kellemes napot töltsenek vasárnap. A Hátrányos Helyzetű Csa­ládok Egyesülete szervezésé­ben a Belvárosi Általános Isko­lában kora délelőttől gazdag programmal várják az érdeklő­dőket. Ajándékért versenghet­nek például a zsákban futók, a kötélhúzók, a lufi-vadászok. A Bartók Béla Művelődési Központban délután 2 órától 5- ig lehet fagyizni, finomakat enni, inni, s közben a „Hipp- hopp, itt vagyok” címmel ösz- szeállított népszerű gyermeks­lágereket hallgatni az Asterix Együttes előadásában. A Schmidt-gödörben lévő lovarda, a korábbi évekhez ha­sonló, egész napos majálist hir­detett a gyerekeknek. Testületi ülés a szigeten Kihelyezett közgyűlést tart Mohács önkormányzata május 30-án, kedden délután 2 órától Újmohácson. A napirendi pon­tok sorában szerepel egyebek mellett a vízbázisbővítés üze­melési szerződésének jóváha­gyása, tájékoztató a kórház majdani struktúrájáról, a pénz­ügyi ellenőrzések tapasztalatai­ról, az intézmények elmúlt évi pénzmaradványának felhaszná­lásáról. Megvitatják a képvise­lők a város lakásépítési kon­cepcióját, a kisebbségi önkor­mányzatok működési feltéte­leit, valamint a szigeti települé­sek gázellátási lehetőségét. Anyakönyvi hírek Születtek: Markesz Adrienn (Liptód), Lázár Adél (Szeder­kény), Balog Gergely (Lány­csók), Bauer Richárd György (Véménd), Agócs Richárd (Du- naszekcső), Mihálovics Márk József (Mohács), Horváth Dá­niel (Mohács). Házasságot kötött: Hock Éva és Csányi Csaba, Laki Il­dikó és Németh Zoltán. Meghaltak: Bubreg Ist­vánná Bosnyák Katalin (Mo­hács), Hirt Ádám Pál (Sátor­hely), Jaksics György (Mo­hács), Gayer Antalné Éisler Te­réz (Geresdlak), Leovics Margit (Mohács), Kovács Gáspámé Király Katalin (Dunafalva), Pásztor Józsefné Király Bor­bála (Mohács), Reinschpach Jánosné Klics Éva (Babarc), Bogdán Györgyné Bogdán Er­zsébet (Mohács). Mayer Nyomda, Árok u. 17. ^ (69) 311-047 r Álom Bt., Széchenyi tér 9. ' r (69) 322-847 r Spitz Jánosné r Dózsa Gy. u. 40. (temető iroda) r ____________ "S „ Pénzt vagy életet!” - szólt a rabló A Duna-parti útonállók hagyatéki illetékre gyűjtögettek volna Klasszikus rablási kísérlet tör­tént május 15-én a késő esti órákban Mohácson, a Bartók Béla utca Duna felöli oldalán, ahol a Makk 7-es becenévre hallgató kocsma felől Filáko- vics István helybeli lakos baty- tyogott haza felé. Háromszáz méterre lehetett a házától, amikor két fiatalember lépett hirtelen hozzá és a falhoz szorították. „Pénzt vagy életet!” - sziszegte egyikük, és hogy hi­telesebb legyen a felszólítás egy 7 centiméter pengehosszúságú zsebkéssel fenyegette meg a fér­fit. A pánikkeltésben nem kívánt lemaradni társa sem: ő egy kő­műves kalapácsot vett ki zakója alól és azt emelte fenyegetően feje fölé. „Add ide a pénzt” - foglalta össze ismét követelésük lényegét. Ám Filákovics István nem ijedt meg. Dörömbölni kezdett a feje fölött lévő ablak­redőnyön. Bátorságához még szerencse is párosult, ugyanis néhány pillanat múlva megjelent az utcában egy rendőrautó. Felismerve az események menetének kellemetlen alakulá­sát, az útonállók azonnal kereket oldottak. Ám nem jutottak túl messzire, a rendőrök ugyanis becserkészték őket. Áz ügy pikantériája, hogy a gyanúsítottak (az 1969-es szüle­tésű B. J„ valamint két évvel fia­talabb öccse, B. Gy.) egy a maf­fiáról szóló film megtekintése után döntöttek úgy, hogy be­mennek a városba és valakitől minden áron pénzt fognak sze­rezni. A büntetlen előéletű test­vérpáros indokként azt hozta fel kihallgatásukkor, hogy május 18-ra egy hagyatéki tárgyalásra idézték be őket, ahol hatezer fo­rint illeték befizetését kellett volna megoldaniuk nevelőany­juk hagyatéka után. Talán máig sem tudják, hogy Filákovics Istvánnál négy-öt­száz forint volt. Nem kétséges, hogy a férfi kevéske pénzétől vált volna meg inkább, mint az életétől. A pórul járt útonállók- nak tehát még jó néhány kis­pénzű embert falhoz kellett volna szorítaniuk, hogy össze jöjjön a hatezer forintjuk. Az ügyben a gyanúsítottak letartóz­tatása mellett a Mohácsi Rend­őrkapitányságon folyik a vizsgá­lat. Balog N. Mohács és Bár között szélesítik az 56-os főutat. Világ­banki hitelből a Közúti Igazgatóság megrendelésére készül a beruházás, kivitelező a Pécsi Építő Kft. fotó: bolkovics

Next

/
Thumbnails
Contents