Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-23 / 139. szám
8 Dhnántúli Napló Közélet 1995. május 23., kedd Hely a tetőn Alattunk a város * Érdektelenség A március 1-jével életbe lépett hegyközségi törvény szerint a szőlő- és bortermelőknek április 30-ig kellett bejelentkezniük a jegyzőknél. Az elmúlt két hónapra azonban az érdektelenség nyomta rá bélyegét. Még leginkább a történelmi borvidékeken tettek eleget az előírásoknak, ám itt is csupán 5-40 százalék jelentkezett be. Az okokról dr. Urbán András, a Szőlő-Bor Szövetség és Terméktanács főtitkára beszél:- Sok oka van annak,hogy a borászok ódzkodnak a hegyközségek megalakításától. Ilyen például annak kötelező volta, vagy az, hogy nem lámák garanciát arra, hogy az általuk szolgáltatott adatokhoz nem férhet hozzá az adóhatóság. Visszatartó erő lehet annak a gazdálkodói körnek az ellenpropagandája is, amely hamisítja a bort, és amelynek nem áll érdekében a szigorúan ellenőrzött szőlő- termelés, borkészítés, a származás- és eredetvédelem. Sajnos, a termelők előtt még ma sem világos, hogy a parlament kerettörvényt alkotott, amely kötelezően csupán a hegyközségek megalakítását úja elő, tartalommal azonban - mint például a járulék mértékének megállapítása - a tagoknak kell megtölteniök. Alaptalan az a félelmük is, hogy adataikhoz az adóhatóság hozzáférhet, esetleg később ennek alapján adót vethet ki. Az adatvédelmi törvény garanciát nyújt.- Mi lesz azokkal a termelőkkel, akik nem jelentkeztek be április 30-ig?- A mulasztás nem jár jogvesztéssel, az előírt határidőn túl is be lehet nyújtani a tagság iránti kérelmet. Am ha valaki túl sokáig gondolkodik, annak számolnia kell azzal, hogy nem szólhat bele a hegyközségi járulék mértékéről, helyi szabályok kialakításáról stb. zajló vitába, s így a döntésnek sem lehet részese.- A törvényben szerepel egy határidő' is: szeptember 30. Mi történik azzal a termelővel, aki ezt követően sem lesz tagja a hegyközségnek?- Számolnia kell azzal, hogy ha valamikor a hegyközség vezetése tudomást szerez arról, hogy az illetőnek a törvény szerint tagnak kellene lennie, és mégsem az, visz- szamenőleg kivetik rá a hegyközségi járulékot, ami a közadókhoz hasonlóan behajtható. Újvári Gizella Lakás a padláson - sokak vágya. Volt időszak, amikor gombamód szaporodtak a tetőtérbeépítések - azután a városokban ez a divat alábbhagyott. Elriasztotta az építkezőket a szigetelés bizonytalansága, a sok jogi procedúra. Természetesen mostanára sok minden megváltozott. Megújultak elsősorban a szigetelő anyagok. Vége van már az ásványgyapot, műanyaghab korszakának. Ezek a tömítőanyagok 10-15 év alatt elavulnak, hatásukat elvesztik. Ma már profi szigetelő anyagok léteznek. A legfelső réteg alatt pára- és légzáró fólia védi az anyagot a nedvesség lecsapódásától. Efölött szellőző légréteg biztosítja, hogy nyáron ne melegedjen túl a lakás. S ezeken kívül nagyon jó szolgálatot tesz a rétegek közé épített tükröző fólia is, ami a hősugarak nagy részét visszaveri oda, ahonnan jöttek: nyáron fölfelé, télen lefelé. Nem kell tehát attól félni, hogy nyáron hőguta, télen viszont borsos villanyszámla keríti meg a „tetőlakók” életét. Ellenkezőleg.De ez még nem minden. Kialakult a könnyűréteges térhatároló szerkezetek - magyarán: a közfalak - új technikája, s ma már a faanyag konzerválása sem jelent problémát. A tetőtér a szellőző, egészséges levegő lakhelyévé vált. Különösen a nagyvárosokban van ez így, ahol a város mocska-pora már nem nagyon ér fel a legfelső szintekre. Megváltozott a divat is - előnyére. Ma már nem népszerűek a fantáziátlan „kutyaól”- szerű tetőablakok. A modem tetőtér-beépítések elsősorban a tetőszerkezet szintjébe illeszkedő, síkablakok eresztik be a fényt. Nem csupán az a nagy előnyük, hogy szebbek és nagyobbak, mint a picike kutyaólak, hanem az is, hogy alattuk könnyebben lehet berendezni a lakást: befér alájuk az ágy, a gyermek játszóhely. És rengeteg fényt engednek be. Természetesen nem könnyű dolog megszervezni egy tetőtér-beépítést. A sok lakásos régi bérházakban nagy vonzerő, hogy egy tetőtér-lakás kialakításának költsége legföljebb négyötöde a szokásos lakásokénak. Ugyanakkor a társasházakban nem kis akadályt jelent, hogy az összes lakónak, kivétel nélkül, hozzá kell járulnia a tetőtér ily módon való hasznosításhoz. Természetesen az okos emberek erre is kitalálták a megfelelő módszert: a jövendő beépítők vállalják, hogy - saját költségükön - felújítják és megerősítik a tető szigetelését (ez a legtöbb háznál komoly problémát jelent). Cserébe pedig mindenki boldogan aláírja az engedélyező papírt. Igaz, még ez után is adódnak nehézségek. Különös gonddal kell eljárni a kémények, tetőantennák, más faépítmények szigetelésénél. Itt egyetlen kis hiba is komoly beázásokat okozhat. A családi házaknál persze, ilyen gondok nincsenek. Itt már a tervezéskor gondolnak a tetőtér lakhatóságára. Ez jelentősen csökkenti a teljes ház építési költségeit, jobb a helykihasználás. E házakban igazán csak arra kell vigyázni, hogy ne spórolják el a megfelelő szigetelést. Ezeknek a tetőszerkezeteknek évtizedek múlva is megfelelő módon kell óvniok az alattuk levő házat, s a benne lakókat. Magyarország sok nagyvárosában teljesen természetessé váltak a tetőtéri lakások. Pécsett az elmúlt két évtizedben tömegesen épültek be a tanácsi kezelésű épületek tetőterei. A költségeket a lakók később „lelakhatták”. Nemsokára azonban meg kell kezdeni a négyemeletes panelházak tetőinek felújítását - ez nagy lendületet adhat az új tetőtérlakások építésének. Az egyszerű felújításnál ugyanis gazdaságosabbnak tűnik, hogy egyúttal új lakásokat húzzanak a régi szigetelésű tetők fölé. Győr barokkos jellegű belvárosában hagyományai vannak a tetőtér-beépítésnek. A műemléki rekonstrukcióknak köszönhetően nagyon sok épület legfelső szintje vált lakhatóvá. Az ilyen lakásokból azután persze ,Jd sem lehet robbantani” a lakókat, annyira megszeretik ezt a város fölötti létet. Érdekes példa Tatabánya és környéke. A városban csak mintegy száz tetőtérben kialakított lakás van. A legtöbb volt tanácsi lakást megvásárolták a lakóközösségek, s társasházzá alakultak, de a lakók sokszor még a közös költségre is alig futja. így önmaguk nem tudják hasznosítani a tetők alatti teret. Ugyanakkor a tetőtér-beépí- tők hajlandók fizetni - így a legfelső szint eladásával a lakóközösség olyan bevételhez juthat, amelyből az eddig húzott-ha- lasztott felújítási munkákat is fedezni tudják a régi lakók. (S csak zárójelben: éppen Tata kertvárosi részében kezd újra nagy divattá válni a régi családi házak padlásának át- és beépítése.) Ha valaki megfigyeli a tetőtérben lakókat, észreveheti: a legtöbbjük kiegyensúlyozott, jó kedélyű. Igen, mert ott fönn, a város felett úgy érzik magukat, mintha családi házban élnének - a város közepén. Sós Péter János A családi házak építésénél már a tervezéskor gondolnak a tetőtér lakhatóságára löffler Gábor felvétele Szálkák Lízing A vállalkozó másfél éve lízingre vett egy 2,3 millió forintos kisteherautót. Tudomásul vette, hogy a lízingszerződés 1997-ben jár le, neki úgy már majd duplájába kerül az autó, azt is, hogy az adott biztosító különleges biztonsági berendezések beszereltetésére (normál riasztó, ablakbejelölés, Karc adó) is kötelezte a drága Casco szerződéssel. A 47 ezer kilométert futott kocsiját minap ellopták. Az a kocsitípus most kereken 3 millió plusz áfa. A biztosító 2 millióval kártérítené, de abból is levonná az áfát.- Most mi lesz velem? - sóhajt a vállalkozó. - Mi a fenének kellett a különleges riasztókkal is többletköltségbe vernem magam, amikor a kocsit el tudták mégis lopni? Nagyon kellene a járgány, de nincs, ráadásul a lopás miatt eleve legalább két milliót veszítek. Te érted ezt? Kóma A nyolcvanon felüli férfi sírással küszködik. Felesége napok óta eszméletlenül fekszik, lélegeztető gépen. Számot kell vetnie a rideg ténnyel, hogy több mint negyven évi kiegyensúlyozott, boldog házasság után végleg egyedül, magára marad. Gyermekük sincs.-Ha nem lenne a munkám, ami még mindig leköt, nem is tudom, mi lenne velem, mondja oly szomorúan, amilyennek még sose láttam. Szeretném megvigasztalni. Legalább azzal, hogy a munka- terápia a legjobb orvosság a társtalanságra, az elviselhetetlennek tűnő lelki fájdalmakra. Tudom, voltak életének kegyetlen időszakai, amiken munkakedve már átsegítette. Igaz, akkor még jóval fiatalabb volt. Emberi hang Üzleti ügyeiben éjjel-nappal telefonáló, loholó, soha rá nem érő barátomat végre elérem. Fülig ér a szája.- Csak nem valami csinibaba bűvölt meg? Rám néz, mint aki nem érti a kérdést, aztán nevetve mondja:- De, csak a hölgy ismeretlen. Képzeld, fél órája hívtam a tudakozót, mondják meg egyik üzleti partnerem új telefonszámát, és a géphang után egy csengő, kedves hangú hölgy szólalt meg:,, Jó napot kívánok, itt a tudakozó, miben segíthetek?” Nevess ki, de nem kaptam levegőt. Olyan volt az a hang, mint sivatagban az oázis. Megbizsergetett. Megváltozott az egész napom ettől a kedves emberi hangtól. Átfutási idő A Vállalkozó kinőtte a bérleményét, saját telephelyet szeretne kialakítani, ki is nézett egy nem állami ingatlant, megindította a kölcsöntortúrát, mert nincs annyi készpénze.- A számlakezelő bankom két és fél hónap alatt végre meg is állapította cégem hitelképességét, de eleve közölték, csak maximum a kért összeg 70%-át állják, ha egyáltalán adnak kölcsönt, de ahhoz is fel kell mutatnom a 150%-os fedezetet. Eddigi ötszöri bizottsági meghallgatás után elértem végre, hogy egyáltalán kaphattam hitelkérelmi nyomtatványt, de az ahhoz nélkülözhetetlen különféle mellékleteket nem egyszerre, hanem hetenként adták. Mivel szóban közölték, hogy hitelképesek vagyunk, lefogla- lóztam a kiszemelt épületet, és az ígéretek birtokában beleegyeztem az eladó félmilliós bánatpénz kikötésébe is.- Végül megkaptad a hitelt?- Majd három hónap óta eddig még nem. Ha valami miatt még sem kapom meg a kért pénzt, ugrott a félmilliós bánatpénzem, rengeteg időm, energiám és a reményem is végképp. Mondd, ők mit veszíthetnek, amikor egyedül csakis én bukhatok az egészen? (Tegnap tudtam meg tőle, nem kapta meg a hitelt. Végképp nem érti, miért húzta ilyen sokáig az időt a bank, és miért hitegette. B. Murányi László Megszüntetni,... bezárni, ... felszámolni L eírhatnám százszor ezt a címet, mert annyiszor hallottam, olvastam. Olyannyira sokszor, hogy az az érzésem, hogy ebben az országban nincs szükség semmire és senkire, kivéve azokat az intézményeket és hivatalokat, amelyek a felszámolásokat lebonyolítják, maradék fillérjeinket valamilyen címen behajtják. Természetesen talpon maradnak azok a személyek, akik a nagy „szeretetcsoma- got” részleteiben összeállítják, mivel a magas rangú tisztségviselőknek bokros teendőjük mellett a részletkérdések megoldása nem feladatuk. így dönti el két-három, relatíve nem túl magas rangú tisztviselő, konkréten mit kell megszüntetni, bezárni. Ugyanők tárgyalnak azokkal a munkabizottságokkal, melyek tiltakoznak a megszüntetés, bezárás ellen és megcáfolhatatlan érveket hoznak fel igazuk bizonyítására, ott derül ki, hogy ezen érvek jó részét nem ismerik, nem tájékozottak részletdöntést hozók. Érdemes tehát tárgyalni, érvelni, küzdeni - látszólag utólag is -, mert még nincs mindennek vége, s ha megtépázva, mai szóval „karcsúsítva” is, elérhető a fennmaradás. Minden szakág most ez teszi, s magától értetődő, hogy jómagam az egészségüggyel foglalkozom. Idevonatkozó gondolataim több forrásból táplálkozva könyvterjedelmű írást igényelnének. Ébből kiragadok egy húsbavágó kérdést, mely egyes kórházak teljes megszüntetését tervezik. Bizonyára az érintettek mindent megtesznek ennek elkerülésére. Én itt csak egy porszemnyit kívánok a fenti kérdésből kiragadni. Ez a porszem a beteg hozzátartozói. Vitathatja-e bárki, hogy mily sokat jelent a beteg számára, ha meglátogatják? Ennek a látogatásnak nemcsak érzelmi töltete van. Nemcsak a kisgyerek lesi az ajtót, hogy jön- e az édesanyja, apja, testvére, rokona, hanem minden korú és nemű beteg. Itt nemcsak könnyező ölelgetésről, szeretetten simogatásról van szó, hanem gyakorlati kérdésekről. Jól esik a húsleves, a sütemény. Ha szükséges, meg is etetik, kisimítják lepedőjét, megigazítják párnáját, megtárgyalják az aktuális tennivalókat ... és sorolhatnánk vég nélkül egy látogatás hasznosságát. Semmit nem ér a tudományunk, ha tagadjuk az ösz- szefüggést a beteg gyógyulása és annak gyakori meglátogatása vagy magára hagyatottsága között. Vajon gondoltak-e az illetékesek a fentiekre, ami^pr egyes kisvárosi kórház megszüntetését határozták el? Gondoltak-e arra, hogy a hozzátartozó néhány utcányi gyaloglás vagy pár kilométeres utazás helyett most 30-60 km-t autóbuszo- zik, vonatozik, autózik a megyeszékhelyre. Ha egy szülőpáros sűrűn óhajtja beteg gyermekét látni (amit idáig naponta megtehetett), az a jövőben ezrekbe és legkevesebb fél napjába kerül. A legtöbbjüknek erre sem elegendő pénze, sem szabadsága nincs. A pénz a család rovására fogy, s ha igaz az a mondás, hogy „az idő pénz”, a feleslegesen eltöltött utazgatás ideje is pénzbe kerül. Másrészről egy-két év múlva bizonyára lesznek olyan kimutatások, hogy a kórháztól távol lakó betegek ápolási ideje napokkal hosszabb lesz. Ez is pénz, s az állam közvetett úton, (vagy akár egyenesen) ismét csak tőlünk szedi be. Nem vagyok közgazdászáé azt tudom mint orvos és családos ember, hogy emberi életünk, élethez való kedvünk, szeretteink boldogulása nem függhet néhány ember sajátos szemléletén alapuló döntésétől. Az ember egészségének, életének nincs ára. Ahol az egészségügyön ütnek egy nagyot, az ütés mindenkit érinteni fog előbb- utóbb. Ésszerű takarékoskodás elképzelhető bárhol, de szakmák megszüntetése, kórházak bezárása pénzügyileg is többe fog kerülni, mint ameny- nyit egy számítógép kimutatása alapján meg kívánnak spórolni. Mint újságolvasó, mint rádió- hallgató, TV-néző látom, hallom, olvasom, hogy egy miniszteri autó 12 millióba került, ugyanakkor mikor a kormányzati hivatalok is létszámcsökkenést irányoztak elő. Látok megműveletlen szántóföldeket, felhalmozott aranytéglákat, melyek ki-be vándorolnak az országból, hallok milliós havi bérről, (amennyiből 20 család is megélhetne) néhány évi munkával elért végkielégítésekről, magánvállalkozók, bárok, kocsmák évi 30-70 ezer forint körüli (bevallott) hasznáról, az áttekinthetetlen olajszőkítés és meg nem nevezett „fekete gazdaság” csillagászati összegeket kitevő bevételeiről. Az ország lakosságát gondolkodásra készteti mindez, és nincs olyan ember, ki az egészségügy drasztikus megcsonkítása helyett ne tudna másfajta ajánlatot tenni a spórolásra. Tulajdonképpen felesleges minden sor, amit leírtam, olyannyira nyilvánvaló, magától értetődő, hogy az egészséges embernél nincs fontosabb az életben. A legegyszerűbb, iskolázatlan ember is azt mondja az életben felmerülő legsúlyosabb problémákra: „Nem baj, csak egészség legyen.” Mindennap elhangzó kérdés az Európa Unióhoz való csatlakozás igénye, amit hol néhány évre, az ezredfordulóra vagy még későbbre időzítenek. Ennek számos feltétele között az ország anyagi jóléte döntő fontosságú, mert a,,szegény rokon” senkinek sem kell. De ne feledjük, a „beteg rokon” még nagyobb tehertétel. Ismeretesek az országunk népességét jellemző egészségügyi paraméterek, melyek döntő elemeinél már most messze az európai szint alatt vagyunk. Mi várható egy alulfizetett, munkanélküliséggel fenyegetett, rosszhangulatú, napi megélhetési problémákkal küszködő orvostól, asz- szisztenstől, ápolónőtől, és milyen következményekkel járhat bizonyos megszüntetések után a túlzsúfoltság személyi és tárgyi vonatkozásban egyaránt? Ez nem szűkíthető le csak a kórházakra, hanem kiterjed az üzemi dolgozókra, az egész ifjúságra, melynek feles energiáját hasznosan kötötte le a sport. Nem kétséges, hogy az őket gondozó, felügyelő szakmák létfeltételeinek megszorítása az alkoholizmus, a dohányzás és a drogfogyasztás törvényszerű megnövekedését vonja maga után. Jóléti államok jómódú személyei - így távolból - helyeslik a megszorító intézkedéseket. Szívesen tenném én is és sokmillióan az ő helyükben. A jövő majd eldönti, hogy az egészségügy ily nagy mérvű megnyirbálása árán Éurópába jutunk-e vagy arra a kis területre, ahol végre örök nyugalmat találunk. Dr. Szalai István
