Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-21 / 137. szám
1995. május 21., vasárnap Magazin Bünántúli Napló 7 A szoftverkirály Tizenkilenc évesen alapította a cégét Bill Gates, az amerikai szotfver-óriásvállalat, a Microsoft tulajdonosa. Harminc volt, amikor milliomos lett, egy évvel később megvolt az első milliárd, amely további nyolc év alatt a kilencszeresére nőtt. Ellenfelei szerint Gates semmiben nem zseniális, de kitűnő ösztöne van és könyörtelen üzletember. A dolog nehezen ellenőrizhető, tény azonban, hogy a fiatalember az elsők között sejtette meg a személyi számítógépek tömeges elterjedését. Aminthogy azt is, hogy ehhez olyan szoftverekre lesz szükség, amelyeket mindenki különösebb szakképzettség nélkül tud használni. így vásárolta meg annak idején kifejlesztőjétől ötvenezer dollárért, majd fejlesztette tovább a DOS operációs rendszert, amellyel napjainkban a világ 120 millió komputerének 90 százaléka működik. Tony Curtis válogat A magyar Kertészből amerikai Curtis-szé avanzsált világhírű filmművész szerint a harmincon felüli nők már öregek. A 69 esztendős Tony Curtis ezt ifjú szerelmével, Jill Van der Burggel is közölte: „Mihelyt belépsz a harmincadikba, már nem lesz hozzá kedvem, hogy akár megérintselek is .. Tony Curtis egész életében a nők bálványa volt. Négyszer nősült és mindannyiszor el is vált. Feleségeit minduntalan megcsalta. ’’Életem meghatározója a szex” - hangoztatja. Emma, az udvari festő A turisták fényképezőgépet vagy videokamerát visznek magukkal, az államférfiak látogatásait a televíziós híradók stábjai örökítik meg. Ez azonban túl köznapinak tűnhet a brit királyi udvar számára. Károly herceg, legutóbbi egyiptomi utazása során, egyenesen Victoria királynő hagyományát elevenítette fel, s Emma Sergeant személyében, udvari festőt vitt magával. Feladata ugyanaz, mint a fényképészeké, operatőröké, csak egy kicsit másként. Amikor a trónörököst különösen megragadja egy táj szépsége vagy egy műemlék fenségessége, s ilyenek igazán akadtak a fáraók ősi földjén, megkérte kísérőjét, hogy készítsen róla vázlatokat, majd Londonban fesse meg. Albert herceg megkomolyodik Idézhetnénk a híres film címét, „Kamaszkorom utolsó nyara...” A 37 esztendős Albert herceg, a monacói uralkodói szék várományosa jócskán túl van már a kamaszkoron, ám úgy látszik, ez lesz az utolsó „vad nyár”, mielőtt végképp elsodorják az államügyek. Szerencsére apja, Rainier felépült súlyos szívoperációjából, s nemcsak a nagy- hercegség napi ügyeit intézi, de ismét golfozik, sőt visz- szaszokott a dohányzásra is. ősszel azonban szeretne visszavonulni. Az uralkodás gyakorlati teendőit lépésről- lépésre átengedi fiának, miközben atyai hátvédként és tanácsadóként ott marad mellette. De már most is egyre többet foglalkozik régi hobbijával, a kétkezi munkával, hegeszt, különleges fémszobrokat állít elő. A BAT szeretné, ha más vállalkozások is követnék példáját Segítség húsz egyetemistának Talán közülük is lesz, akinek jut a támogatásból fotó: tóth Még csak a bejelentést tette meg a BAT Pécsi Dohánygyár Kft., a mai napig nem tudták eldönteni, hogyan, milyen formában is nyújtsák a támogatást az egyetemistáknak. A dohány- termékek magyarországi piacának egyik meghatározó vállalkozása ugyanis eldöntötte: az elkövetkező tanévben 20 felsőfokú tanintézeti diáknak fedezi a tandíját. A dohánygyár nem azért nem tudja, hogyan fogjon a karitatív akciójához, mert ennek formáját nehéz lett volna kidolgoznia. Rácz Gábor, a budapesti marketing iroda vezetője addig semmi értelmét nem látja a támogatás megszervezésének, amíg a kormány véglegesen nem dönt a tandíj bevezetéséről. Ha ez megszületik, azonnal intézkednek, s akkor szeptembertől már 20 diák élvezheti a tandíjmentességet. Ki kell dolgozni ugyanis a kritériumokat, milyen alapon nyújtsák ezt a kedvezményt. Abban gondolkoznak, hogy elsősorban a szociális helyzetet veszik figyelembe, de azért a tanulmányi eredményekre is lesz előírás. Hogy mégis kik lesznek a kiválasztottak? A tervek szerint egy újsággal közösen indítanának pályázatot, Az A részegségért állítólag nem csak az alkohol okolható. Antropológusok szerint a kultúra is befolyásolja, miként viselkednek az ittas emberek. Aki sok alkoholt fogyaszt, annál látászavar, hányinger, bizonytalanság jelentkezhet, az ilyen ember elveszítheti gátlásait, kihagyhat az emlékezete. A szeszes ital elsősorban az agy működését befolyásolja, hosszú távon pedig roncsolja a szervezetet. Megfigyelések arról tanúskodnak, hogy az ittasok viselkedése országok szerint eltérő lehet, s a történelem során is változhat. Az tehát, hogy a részeg ember szelíddé vagy kötekedővé válik-e, nemcsak az egyéntől, fizikai és idegállapotától függ, hanem a kulturális környezettől, az ivással kapcsolatos hagyományoktól is. Nemcsak az alkohol válthatja ki a részegséget. Erről tanúskodik az is, ha például a rendszeres sörivó a kocsmában véletlenül nem a szokásos italát kapja, hanem alkoholmentes sört. Csupán a környezet és a sör illata ugyanazt a reakciót váltja ki az agyból, mint az, amit inni szokott. A természettudósok meg tudják magyarázni, miért reas a legjobbak között válogatnának. Az sem eldöntött még, hogy csak elsősökre, vagy minden évfolyam diákjaira vonatkozik a támogatási lehetőség. Az viszont már biztos: a kijelölt diák tandíját egy évig fizetik, utána újabb 20 hallgató támogálnak az emberek különbözőképpen az alkoholra. A férfiak nagyobb testsúlyuk és erejük Inkább kevesebbet, de minőségit FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ miatt jobban bírják a szeszes italokat, mint a nők. De fölfe- dezhetők állítólag etnikai eltégatásáról gondoskodnak. A marketing iroda vezetője nem tud arról, hogy más vállalkozások is követnék a BAT példáját. Ha több cég is hajlandó lenne segíteni rászoruló egyetemistáknak, közösen alapítványt hoznának létre. B. G. rések is. így sok kínai és japán már a legkisebb mennyiségű alkoholtól képes berúgni, mert hiányzik a májukból az a fehérje, amely lebontja a véralkoholt. A biológiai magyarázatot azért még vitatják. Az antropológusok nemcsak azt vizsgálták, miként isznak az egyes országokban, hanem azt is, miért? Itt nemcsak a test kiszolgáltatottságáról van szó, arról, hogy az alkoholistának egy idő után mindig hozzá kell jutnia az italhoz, mint a kábítószeresnek a droghoz. Sok emberben él a vágy a „kikapcsolásra” is. Néhány szociológus azzal érvel, hogy az alkohol hatására megszűnik a felelősségérzet. Az Európában végzett felmérések arról tanúskodnak, hogy a férfiaknál az ivás az együttérzés és egység érzését kelti. A nők viszont általában jóval kevesebbet isznak. A világ lakosságának csupán 12 százaléka él Európában, de az európaiak évente a világ alkoholfogyasztásának a felét engedik le a torkukon. Ezt az Európai Közösség politikusainak figyelembe kell venniük, ha közösen akarják szabályozni az alkohol forgalmazását és fogyasztását. ivás kultúrája Hanae Moris japán divattervező kollekciójának bemutatóján viselte nagy sikerrel a közelmúltban ezt az érdekes és izgalmas ruhát a szép modell. A dacos diadal emléknapja „Te vagy hazám most a világ vezére” - írta Petőfi Budavár 1849. május 21-i diadalmas visszafoglalásának hatására. Talán ez a költői túlzás is belejátszott abba, hogy a rendszer- váltás után ennek a haditettnek az évfordulóját választották a Honvédség Napjának. Egy ilyen ünnepnapnak kell lennie egy olyan országban, amelynek históriája annyi lapot kénytelen szánni a honvédelemnek. Mivel a legnevezetesebbet, az 1456-os nándorfehérvári diadalt enyhén szólva problematikus lenne megünnepelnünk a belgrádi Kalemegdá- non, az már majdnem mindegy, hogy azon túl melyik ez a nap a hasonlóan alkalmasak közül. A májusi budavári diadal az 1848/49-es szabadságharc tetőpontja volt. (Ahonnan csak lefelé vihetett az út, már az ellenség 2,5-szeres túlereje miatt is.) Érdekes módon ezzel együtt hadtörténelmünk legvitatottabb eseményeinek egyike. A honvédek soha kétségbe nem vont hősiességét és vezetőik szakértelmét leszámítva saját korában is sokan felvetették, hogy végzetesen elvesztegetett idő volt a hosszú ostrom. S ebben Görgey „árulásának” jelét, vagy a politikai propaganda szándékát, Kossuth befolyását látták. Ezt a polémiát segíthet tisztázni a Klapka tábornok emlékirataiban ismertetett levél. Görgey fővezér-hadügyminiszer írta május 6-án a Buda előtti táborból: „ Véleményedet, hogy Budavár ostromát föl kell adni, ez egyszer azon okból nem oszthatom, mert előre látható, hogy ezt a tényt a világ olybá venné, mintha vele saját gyön- geségünket nyíltan bevallnók, és mert az ellenség még mindig úgyszólván kebelünkön tartja a lábát, mi későbbi míveleteink- ben kiszámíthatatlan akadályt képezhetne. Eltökélt szándékom tehát az ostrommunkálatokat a lehető legnagyobb eréllyel megkezdeni. ” E diadalt tehát dacból eleve propagandának szánták, ám éppen a katona Görgey s nem a politikus Kossuth. Dunai I. NQ£JÁ- új butik a Kereskedők Házában A bőrruha kollekciókat a Pécs Expón mutatja be a Renault Origó Divatstúdió Saját divattervező csoportunkkal fő célul tűztük ki, hogy a bőrruházatot ne csak elfogadtassuk a hétköznapi öltözködésben, hanem egyben a mindenkori divat tükrét is tudjuk nyújtani. - mondja Horvát Imre, aki fiával együtt a pécsi NOGA Kft. tulajdonosa. A bőr- és irharuházat gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cég 16 éve Németországban élő vezetőjével a Vincze utcai egykori kesztyűgyár helyén létesült üzemben beszélgetünk. Mint megjegyzi, a ruházati alapanyagul szolgáló bőr korábban nem ismert megmunkálási lehetőségeit kívánják kihasználni.-Meg kell küzdeni azzal a szemlélettel, hogy a bőr csak fekete, fényes, és mappa lehet. Ruháinkkal szeretnénk a mindenkori nemzetközi divatot bemutatni. Technológiánkkal a textilekhez igazodó könnyed, finom kikészítéssel, mintákkal és a legkülönbözőbb divatszínekben állítjuk elő termékeinket. Amellett, hogy nagy- és kiskereskedőket szolgálunk ki, az egyedi igények kielégítését is meg tudjuk oldani a méret utáni szabással. E héten nyitották első üzletüket Pécsett, amelyet NOGA Design néven a Kereskedők Háza római szintjén kereshetnek fel az igényes vásárlók, (x) fMÉMBÉ * 4