Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)

1995-05-15 / 131. szám

10 Dlinántúli Napló Külföld 1995. május 15., hétfő Kelet-Európa 27 országának egyedül kell megtennie a kapitalizmusba vezető utat Végülis valójában nem sok lett abból a segítségből, amit a fej­lett iparú nyugati hatalmak he­lyeztek kilátásba annak idején a kelet-európai országoknak, hogy - mint nagy fellángolá­sukban beharangozták - egyengessék útjukat a kommu­nizmusból a piacgazdaságra történő átmenetben: Kelet-Eu- rópa és a volt Szovjetunió ál­lamai - összesen 22 ország - 1990-1993 között 83 milliárd dollárt kapott állami és magán­forrásból - hangsúlyozta az AFP a Gazdasági Együttműkö­dési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentéséről szóló kommentáijában. Összehasonlításul közölte: Kína egymaga 43 milliárd dol­lárt kapott ugyanabban az idő­szakban, ráadásul kizárólag magántőkéből. Nem nagyon bajlódtak a nyugati vállalko­zók Kelet-Európával, inkább Ázsia felé fordultak. Négy év leforgása alatt mindössze 29 milliárd dollárt ruháztak be Közép- és Kelet-Európábán, valamint a volt szovjet köztár­saságokban, s noha az utóbbi időkben a tendencia javuló ké­pet mutat, továbbra sem na­gyon kockáztatnak, s a beru­házott érték is csak egyes or­szágokba irányul. Az állami tőkeberuházás je­lentősebb ugyan a magánnál, mégis „szerénynek” mondható ahhoz képest, hogy a Hetek csoportja minden csúcstalálko­zóján mekkora csinnadrattával adja tudtul Oroszország meg­segítését, továbbá ahhoz képest is, hogy a fejlettek mennyit for­dítanak a fejlődő világra. Az egyszer már jóváhagyott össze­gek kiutalása is sokat várat ma­gára, s megannyi akadályba üt­közik. Négy év alatt 22 milliárd dol­lárnyi állami hitelt adtak elő­nyös feltételekkel, de a segítség - ha enyhén is - csökkenő volt az utóbbi három évben, ráadá­sul inkább az adósság átüteme­zése emésztette fel. További 29 milliárd dollárhoz a mindenkori piaci feltételekkel juthattak a szóban forgó országok. S mindössze 12 milliárdra tehető azoknak a hiteleknek az ösz- szege, amelyeket a nemzetközi pénzügyi intézményektől (IMF, Világbank, EBRD) kaptak. Ha Németország nem nyúlt volna a zsebébe, Kelet-Európa alig kapott volna valamit - hangzik az OECD jelentése. Az OECD-ben tömörülő ipari államok által folyósított segítség kétharmada Németor­szágtól származik. Ha pedig az adományozó ország gazdagsá­gához viszonyítjuk a segítség mértékét, akkor Ausztria állt az első helyen 1992-ben és 93- ban. Abszolút értékben is töb­bet nyújtott Kelet-Európának, mint Japán. A tőkefelvevő országok so­rában Oroszország áll az élen: 1993-ban a Keletre irányuló összes külföldi állami hitelnek a felét, 11,5 milliárd dollárt ka­pott. Magyarország a második 3,8 milliárddal. Viszont telje­sen magára maradt a Kaukázus nagy része, Grúzia mindössze hatvan millió dollárhoz jutha­tott. Az OECD jelentése így ösz- szegzi a tapasztalatokat: „Té­vedtek azok az afrikai és ázsiai államok, amelyek attól tartot­tak, hogy a nyugati segítség és tőkeberuházás elfordul tőlük és Kelet-Európát részesíti előny­ben. A kapitalizmusba vezető átmenet útjára lépett 22 ország­nak egyedül kell megtennie az utat. S ez annál is inkább nehéz, mivel ugyanebben az időszak­ban óriási tőkék menekültek tőlük külföldre: csak a volt Szovjetunióból 20-40 milliárd dollár”. Tizennégy esztendős államel­nöki tevékenység után nyug­díjba vonult a 78 esztendős Mitterrand. Az Elysée-palota után pol­gári otthona a Rue de Bievre- ren van: ez a Saint-Germain diáknegyed egyik kis, romanti­kus utcájában található, alig öt­ven méterre a Szajna partjától, ahol a bukinisták, az antikvári­usok híres árusítóhelyei van­nak. De hogy valami azért em­lékeztesse az elnöki palotára, a ház bejárata márvány bontást kapott. Irodája az Eiffel-torony szomszédságában kapott he­lyet, egy 400 négyzetméteres házban, ahol titkárnők és refe­rensek tucatjai segítik majd, hogy megválaszolja az ex-el- nököket elárasztó hagyomá­nyos levéláradatot. Az első év­ben például legalább három- százezer postai küldeményre számítanak. Mitterrand nyugdíja havi egymillió forintnak felel majd meg, ez jó harmincszor keve­sebb az aktív államfő korában élvezett juttatásainál. Továbbra is megmarad viszont egy hiva­tali kocsija, sofőrje. Könyveket is akar majd írni, de előzőleg egy könyvre feltét­lenül válaszolnia kell. Jean Montaldo, a leleplező cikkekre szakosodott újságíró tavaly könyvet írt „Mitterrand és a negyven rabló” címmel, s eb­ben 270 milliárd forintnak megfelelő összeg „eltüntetésé­vel” vádolta az elnököt és bi­zalmasainak körét. Június 18-ra - annak a napnak ötvenötödik évfordulóján, amikor de Gaulle londoni emigrációjából felszó­lította a franciákat az ellenál­lásra - hirdette meg új köteté­nek megjelentetését, amelynek címe ez lesz: „Add vissza a pénzünket!” Mitterrand elnökként nem válaszolt az előző könyvben felsorakoztatott vádakra, majd kiderül ex-elnökként miként vi­selkedik. Csendes éjszakák Torinóban, a Fiat észak-olasz­országi fellegvárában a városi vezetés megelégelte az állan­dóan sivítozó autóriasztókat, és úgy döntött, hogy este tíz és reggel hat óra között betiltja használatukat. Aki a rendelet ellenére mégis bekapcsolja ri­asztóját, arra 300 ezer líra (kö­rülbelül 260 márka) bírságot szabnak ki - jelentette a dpa. Az egyik torinói városatya azzal indokolta a döntést, hogy a riasztók a legtöbb esetben in­dokolatlanul verik fel az éj­szaka csendjét. Arról nem is beszélve, hogy az autólopás megakadályozására a hangos szirénázásnál már vannak sok­kal hatásosabb módszerek. To­rino az első olasz város, ahol felléptek az autóriasztók ellen, de nagyon valószínű, hogy a példát máshol is követik. Maffiacsaládok A szicíliai maffia két legerő­sebb családjának hat tagját vette őrizetbe az olasz rendőr­ség. Azzal vádolják őket, hogy nagy tűzerejű fegyvereket csempésztek be Németország­ból, Belgiumból és a volt Jugo­szlávia területéről. Az AFP je­lentése szerint az őrizetbe véte­leket úgynevezett „bűnbánók­tól” származó értesülések nyo­mán hajtották végre. Brüsszel­ből és a volt Jugoszláviából páncéltörők, gránátvetők, gép­puskák, gránátok és pisztolyok érkeztek, amelyeket a hatalmas dél-palermói Corleone klán kapta. A csempészfegyverek­hez jutó másik maffiacsalád a börtönben lévő Nitto Santapa- ola vezette Catania nemzetség. Többhetes, nem ritkán kiéle­zett hangnemű, sőt időnként zsákutcával is fenyegető vita után New York-ban végül mégis „felszállt a fehér füst”. Eredményesen zárult a nukle­áris fegyverek elterjedésének megakadályozására hivatott, épp 25 évvel ezelőtt született egyezmény (közkeletű nevén az atomsorompó-szerződés) meghosszabbítása érdekében, az ENSZ égisze alatt összehí­vott nemzetközi értekezlet, melynek résztvevői április kö­zepe óta igyekeztek kidol­gozni a szükséges kompro­misszumot. Pedig az előjelek nem mindig voltak biztatóak. Leeresztett sorompók? Mert bármennyire is közös célja lehet elvileg minden or­szágnak az atomarzenálok ter­jedésének megakadályozása, a fenyegető nukleáris eszközök fokozatos leépítése, a gyakor­latban a részes államok között mégis egy sor jelentős nézet- különbség mutatkozott. Miben jelentkeztek a véle­ményeltérések? Magán a kon­ferencián is ellentmondásosak voltak az atomfegyverrel hiva­talosan rendelkező USA, Nagy-Britannia, Oroszország, Franciaország és Kína leszere­lési ígéretei. Naponta hangoz­tak el heves vádak a titkolt atomprogramot folytató Irán és Észak-Korea ellen. Ám a makacs egymásra mu­togatás jeleit, a nagyhatalmak­tól követelt kézzelfoghatóbb garanciák kavargását látva ta­lán még örvendetesebb a végső kompromisszum ténye. Bár a 178 részes állam közt sok ügyben lezáratlan maradt a vita, abban szerencsére egye­tértenek - egyetértünk -, hogy a világ leeresztett atomsorom­pókkal mégiscsak biztonságo­sabb lakóhelye az emberiség­nek ... Szegő Gábor Ki volt Chirac sikerkovácsa? A híres francia mondás, a „cherchez la famme!” ezúttal némileg módosult. Nem általá­ban a nőt, hanem a lányt kell keresni Jacques Chirac sikeres kampánya mögött. Méghozzá saját lányát, a harminckét esz­tendős Claude Chiracot, aki mindenkinél többet tett azért, hogy apja bejuthasson az Ely- sée-palotába. A feleség és az anya, az előkelő családból származó Bernadette Caudron de Courcel, akivel főiskolai szerelem, majd immár har­minckilenc esztendős boldog házasság köti össze az új elnö­köt, ugyancsak ott volt a kép­ben, de soha nem olyan megha­tározó szerepben, mint lánya. Amikor Claude a közgazda­ságtant tanulmányozta az egye­temen, viharos diákéveit élte, s nem volt éppen problémamen­tes gyermek. 1992-ben férjhez ment Philippe Habert-hez, az ifjú politológus nemzedék egyik kiemelkedő tehetségé­hez. Fél évre rá azonban meg- özvegyült.Claude ettől kezdve szinte spártai életmódot folyta­tott, a legszigorúbb időbeosz­tással, s minden energiáját apja megválasztásának szentelte. Megteremtette annak államfő­höz méltó imázsát. Rávette pél­dául, hogy leszokjon a dohány­zásról, ismert „evőszenvedé­lyéről”, de ami a legfontosabb, leállította apja robbanékony ki­rohanásait, sokszor át nem gondolt rögtönzéseit is, amiért az elnökjelöltet „Monsieur Bulldózerének is nevezték. A választás óta Chirac lánya rengeteg ajánlatot kapott rek­lám és PR-cégektől, de vala­mennyit visszautasította. „Olyan, mint egy igazi regény­hősnő - jegyezte meg az egyik ilyen kikosarazott - Rengeteg ideája, ötlete van, de csak az ap­jának tartotta fenn azokat.” Nem akar az Elysée-palotába költözni, saját lábán kíván állni, s a hírek szerint nem is hazájá­ban, hanem az Egyesült Álla­mok nyugati partjaira készül. A következő francia elnökválasz­tásig ... Réti Ervin Kapitulááós múzeum Berlinben ünnepélyesen meg­nyitották azt a német-orosz múzeumot, amely a náci Né­metország kapitulációjának tárgyi emlékeit mutatja be, és a világháború okozta emberi szenvedéseket idézi fel. A Karlshorst kerületben álló, a múzeumnak helyet adó épület, amely egykor a Wehrmacht egyik kaszárnyája volt, azzal vált híressé, hogy 1945. május 9-én hajnalban a német katonai vezetők itt írták alá a feltétel nélküli megadásról szóló ok­mányokat. 1967-ben rendezték be itt először múzeumot. A szovjet, illetve orosz csapatok kivonásáról szóló megállapo­dásokban rögzítették, hogy az úgynevezett kapitulációs mú­zeum megmarad, de német és orosz történészek új kiállítási anyagot állítanak össze. Új korszak Ausztriában Csaknem kilenc év után távo­zott az osztrák külügyminiszté­rium éléről a 61 éves Alois Mock néppárti politikus. A lelkiismeretes, aprólékos munka, és az utóbbi időkben még láthatóan elhatalmasodó betegségét is háttérbe szorító kötelességtudat jellemezte Mockot, aki a politikától ugyan nem hálát kapott, de választói­tól annál több szeretetet és megbecsülést. Ezt bizonyítja, hogy Vranitzky kancelláron kí­vül ő volt az egyetlen, aki a ta­valy októberi választásokon közvetlen szavazatokkal - 50 ezer vokssal - szerezte meg parlamenti mandátumát. Az 1934. június 10-én Alsó- Ausztriában született - jogi végzettségű - Alois Mock poli­tikai pályája nem volt mentes a cikcakkoktól. Nem teljesen ön­kéntes távozásakor van mit lel­tárba vennie: csaknem kilenc év kormányzati felelősség - egy az oktatási tárca, és az utóbbi nyolc a külügyek élén -, 17 év parlamenti képviselőskö- dés, 10 év pártelnökség szere­pel a listán. Emellett az Európai Demokratikus Unió (EDU) el­nöke (e funkciót megtartja) és ő volt a Nemzetközi Demokrati­kus Unió alapító elnöke is 1983 és 87 között. Az ÖVP (Nép­párt) parlamenti frakciójának élére 1978-ban előbb ügyveze­tőként, majd egy év múlva ál­landó elnökként került. Hamar kezdődtek a csalódá­sok, és a felemelkedés nem ment könnyen. Négyéves pári­zsi diplomáciai szolgálat, majd kabinetfőnöki teendők után után 1969-ben - 35 évesen - az egyszínű néppárti kormányban megkapta az oktatási tárcát. Nem sokáig volt az övé: a párt választási veresége miatt már egy év múlva meg kellett válnia tőle. Másfél évtizedig volt al­kalma kitapasztalni az ellenzéki képviselői szerepkört, az utolsó években már frakcióvezető­ként. 1979-ben viharos szava­záson választották a Néppárt elnökévé, és 1983-ra vezetésé­vel megszületett a siker: az ÖVP megtörte az SPÖ abszolút többségét. Már-már a csúcson volt 1986-ban a választáson, amikor az új szociáldemokrata sztár - Franz Vranitzky - ki­szorította a győzelemből. A párt és maga Mock egyre lej­jebb csúszott a népszerűségi lis­tán - pedig közben 86-ban az a Kurt Waldheim tehette le az ál­lamfői esküt, akit Mock indított néppárti elnökjelöltként. A hanyatlást az se állította meg, hogy 1987 januárjában összeomlott a kiskoalíció, és az SPÖ - az FPÖ helyett - a Nép­párttal alakított kormányt. E nagykoalícióban Mock kül­ügyminiszter és alkancellár lett, de miután a sajtó és a nagykö­zönség nem sok rokonszenvet tanúsított iránta, jobbnak látta megválni a pártelnöki és az al- kancellári poszttól. Sajátos módon innen indult a siker. Sokak szerint a pártel­nöki funkció akadályozta a külügyminiszterség gyakorlá­sában, s az előbbitől szabadul­ván most már akadály nélkül valósíthatta meg elgondolásait. Elsősorban Ausztria európai in­tegrációja állt ezek középpont­jában - 89-ben nyújthatta be a kérelmet - de ő volt az, aki Horn Gyulával átvágta a vas­függönyt, és a balkáni-háború­ban szakadatlan kezdeménye­zéseivel vívott ki figyelmet - néha rosszallást - az osztrák külpolitikának. Élete nagy győzelme Auszt­ria EU-csatlakozása volt. Ebből az érdemből csak minimálisát von le a későbbi ismeret, hogy valójában „Brüsszel hőse” ta­valy márciusban, akkor már a Parkinson-kórtól elgyötörtén a brüsszeli tárgyalásokat inkább akadályozta mint elősegítette, és ügyes, tapintatos munkatár­sainak - Brigitte Ederer állam­titkárnak és Wolfgang Schüssel gazdasági miniszternek volt köszönhető az eredmény. A népszavazás elsöprő sikere azonban, ami elengedhetetlen volt a csatlakozáshoz, az ő személyes diadala: a betegség­gel nem törődő, Ausztriáért magát feláldozó hősi kép soka­kat győzött meg arról, hogy az ügy „igen” szavazatot érdemel. A kereszténydemokrata kon­zervatív Mock más kérdésben is eltérően foglal állást, mint a kormányfő: az utolsó pillanatig támogatta a magyarországi testvérpártot, az MDF-t, és a szocialisták győzelmét ugyan­csak hidegen kommentálta - függetlenül attól, hogy Horn Gyulához az Európa-piknik óta közeli ismeretség fűzi. A leg­több gondot azonban - saját pártjának is - azzal okozta, hogy a teljes nyitottság ürügyén a jobboldali szabadságpárti Jörg Haider felé kacsingatott, éreztetve, hogy nem zárkózik el egy esetleges kisebbségi koalí­ciótól. Minden bizonnyal ezen a ponton csordult ki a pohár: az ÖVP új elnöke - Mock híve, barátja és jelöltje, Wolfgang Schüssel - végül a vezetővá­lasztó erős emberek tanácsára távozásra késztette a posztjához szinte az utolsó pillanatig ra­gaszkodó Mockot. Szászi Júlia Május 12-én bemutatták a sajtónak az Európa Bizottság új konferenciatermét a brüszszeli Justus Lipsius épületben mti fotó A nyugdíjas Mitterrand Persze, persze, segítünk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents