Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-09 / 125. szám
Veszélyeztetett őserdei állapot Lecsapolják csecsemők- az őserdő ellen a metánmezőt? (3. oldal) (5. oldal) (9. oldal) A Budapest Bank ügyében parlamenti vizsgálatot követel az ellenzék / Eles vita a stabilizációs csomagról Az Országgyűlés hétfői ülésén a második világháború befejezésének ötvenedik évfordulója alkalmából a képviselők egyperces néma felállással emlékeztek meg a harcok hőseiről és mártírjairól. Gál Zoltán rövid beszédében rámutatott: ellenállóink és azok a honfitársaink, akik idegen országokban, a szövetségesekkel együtt küzdöttek a fasizmus ellen, megváltották jogunkat arra, hogy ünnepelhessük a háború befejezését. - Minden áldozat a nemzet vesztesége volt - tette hozzá Az USA-ban járt április végén és május elején gazdasági szakemberek küldöttségével dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere. A louisianai Lafayette-ben vettek részt a közepes méretű városok ez évi közgyűlésén. A SZEZAM elnevezésű, különösebb szervezeti keretekkel nem rendelkező csoportosulás másfél tucatnyi várost tömörít, s köztük Pécset is. E városok képviselőiként az üzletemberek, vállalkozók évenként köz/ Göncz Árpád Párizsból Moszkvába utazott Fejlődő németoktatás. Baranyában 64 német nemzetiségi általános iskolában - felvételünkön a pécsi Tiborc utcai - tanulhatják a gyerekek a német nyelvet és kultúrát, (írásunk az 5. oldalon olvasható) fotó: müller a. Létszámstop és leépítés Pécs intézményeiben A polgármester és a jegyző dönt a felvételekben Ülést tart Baranya Megye Közgyűlése A Baranya Megyei Közgyűlés Pécsett, a Papnövelde utca 5. szám alatti dísztermében tartja május 10-én, szerdán 9 órai kezdettel soron következő ülését. Az előzetes napirenden a személyi ügyek is szerepelnek: a TELASZOLG ügyvezető igazgatója megbízásának módosítása, megyei aljegyző kinevezése, a Baranya Megyei Idegenforgalmi Információs Hivatal vezetőjének megbízása, a Megyei Könyvtár igazgatói pályázatait véleményező szakértő bizottság összetétele, a Harkányi Fürdő Vállalat felügyelő bizottságának létrehozása, a Megyei Kórház vezetése átszervezéseinek kérdései. Továbbá többek között Baranya megye idegenforgalmi helyzete, a Mecsek Tours Kft. aktuális ügyei és a TELASZOLG Kft. gazdasági helyezte. Drávaszabolcsi templomszentelő A háború során lerombolt drávaszabolcsi református templom újjáépítésének gondolata 1990-ben merült fel. A templom felszentelését a hét végén tarthatták meg a helybéliek: Szigetvári György tervei alapján újult meg a templom, melynek avatásán ott volt többek között Hegedűs Lóránt, a Du- namelléki Református Egyház- kerület püspöke és Bóka András, Baranya megyei esperes. Közgyűlés Lánycsókon Kedden délután tartja ülését Lánycsók önkormányzatának képviselő testületé, ahol egyebek mellett azt tervezik, hogy helyi rendeletet hoznak a közösségi munkavégzésről. A község lakói közül 66-an kapnak jelenleg jövedelem pótló támogatást, s ez a foglalkoztatási lehetőség elsősorban őket érinti. Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke hétfőn találkozott az előző nap megválasztott, de még be nem iktatott új francia köztársasági elnökkel, Jacques Chirackal, és magyarországi látogatásra hívta meg a politikust. Chirac rendkívül barátságosan reagált, és közölte: boldogan eleget tesz majd az invitálásnak. Göncz Árpád vasárnap késő este Londonból érkezett Párizsba, ahol hétfőn délelőtt a a házelnök, aki ezután - anyák napja alkalmából - köszöntötte az édesanyákat is. Napirend előtt elsőként Niko- lits István tárca nélküli miniszter szólalt fel, aki arról a vizsgálatról számolt be, amelynek feladata a titkosszolgálatok - elmúlt négyéves - tevékénységé- nek ellenőrzése volt. Ezt követően a Budapest Bank meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott 12 milliárd forintos tőkejuttatásával kapcsolatban Suchman Tamás privatizációs miniszter fejtette ki a gyűlésen találkoznak, hogy információkat cseréljenek, partnerre találjanak. Pécsi részről az idei találkozót ebből a szempontból is jól sikerültnek minősítette dr. Páva Zsolt, aki a lafayette-i közgyűlés egyik főszereplője volt: a SZEZAM 1996-os közgyűlésének ugyanis Pécs lesz a házigazdája, és a hivatalos meghívást ez alkalommal jelentette be a többi város küldötteinek. A delegáció többi tagja - a Diadalívnél rendezett évfordulós megemlékezésen képviselte Magyarországot, azután pedig Francois Mitterrand francia köztársasági elnök díszebédjén vett részt. A magyar államfő a posztjáról hamarosan távozó Mitter- rand-nal beszélve megköszönte neki mindazt, amit az elmúlt 14 évben Európáért, s ezen belül Magyarországért tett, s biztosította: mindig szívesen látják Magyarországon. kormány álláspontját napirend előtt. Elmondotta, hogy a tőke- juttatást lehetővé tévő kormányhatározat törvényes és jogszerű volt. Az intézkedés célja az, hogy jelentős mértékben segítse a bank privatizációját. A privatizációs miniszter elmondotta, hogy a kormány egyetért azzal a javaslattal, amely kezdeményezi egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását. A testület részletesen elemezné a Budapest Banknak biztosított 12 milliárd forintos (Folytatás a 2. oldalon) Dél-Dunántúli Gazdasági Kamara és a Mecseki Bányava- gyon-Hasznosító Rt. képviseletében - Lafayette-ből továbbutazott Tucsonba, Pécs arizonai testvérvárosába. Itt arról az üzleti ajánlatról tárgyalnak, amelyet a GEOPARD Kft. kapott a 3M nevű cégtől. Részletek még nem ismeretesek a tárgyalásokról, ám már az is érdekes alapinformáció, hogy a 3M a komputertechnika világában igen híres cégnek számít. D. I. Magát a párizsi, s az azt megelőző londoni megemlékezést Göncz Árpád a megbékélés ünnepének mondta, hozzátéve: az a puszta tény, hogy Párizsban 83 ország volt jelen, s ezeknek együtt lobogtak zászlói, igen sokat elárul. A párizsi program után Göncz Árpád hétfőn délután az Air France francia légitársaság egyik gépén továbbindult Moszkvába, a megemlékezéssorozat keddi színhelyére. Tóth Béla, a pécsi Polgármesteri Hivatal Közoktatási, Köz- művelődési és Sportirodájának vezetője levelet intézett április 26-án az irodához tartozó intézményekhez, amelyben arra kéri azok igazgatóit, hogy a létszámgazdálkodás területén dr. Farkas Károly jegyző rendelkezéseinek megfelelően járjanak el. Eszerint április 25-től új felvételre csak rendkívüli esetben, írásban megindokolt kérelemmel, csak a polgármester és a jegyző együttes engedélye alapján kerülhet sor a polgár- mesteri hivatalban és az intézményekben. Ez vonatkozik a megüresedett álláshelyekre és a megbízási szerződések kötésére is. A rendelkezés végrehajtását a hivatalvezető köteles ellenőrizni. A jegyző a rendelkezést azzal indokolta, hogy Kuncze Gábor belügyminiszter létszámcsökkentési intézkedések megtételét javasolta az önkormányzatoknak. A dolgozók 15%-áról van szó a hivatalban és az intézményekben. Az intézkedés alapján a jegyzőnek és a polgármesternek kell közösen eldönteniük, hogy a több, mint ötven pécsi iskolába kit, milyen indokok alapján lehet felvenni, szerződéssel megbízni, alkalmazhatnak-e új takarítót, portást, tanítót, tanárt, hogy az illető milyen szakos legyen. Ők határoznak majd, hogy a megbízási szerződéssel foglalkoztatott pedagógusok szerződése meghosszab- bítható-e. A színház felvehet-e egy-egy darabhoz statisztákat, vendégszínészt, ők hivatottak elbírálni ezentúl, hogy a város könyvtáraiban alkalmazható-e új könyvtáros, az gyermekekkel vagy felnőttekkel foglalkoz- zon-e. A Pedagógusok Szakszervezete május 10-re sürgős érdekegyeztető tárgyalást kért dr. Révész Mária alpolgármestertől. Újvári Gábor Harminc millió az Aranyágon Vasamap kora estetői éjfel utánig közvetítette a Magyar Televízió 1-es csatornája az „Aranyág” elnevezésű országos jótékonysági akció nyitó műsorát. A budapesti TMA Kft. kezdeményezésével a kórházak gyermekosztályainak műszerezettségét szeretnék javítani. A képernyőn folyamatosan olvashattuk azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a nevét, akik különböző nagyságrendű összegeket ajánlottak fel a célra. Voltak, kik száz forintot, s akadtak, akik százezret adtak. Olyan segítők is jelentkeztek, akik nem akarták, hogy a nevük megjelenjen a képernyőn. A lényeg, hogy adtak és adni akarnak. Mint a bárányaik is, hiszen a folyamatosan futó felsorolásban többször láthattunk baranyai település nevet. Az ígért támogatások összege eddig meghaladja a harminc millió forintot. Hogy mennyit küldtek az egyes megyék, arról csak a hét végén lesznek pontos adataik a szervezőknek. Az akció május végéig tart. Többek között a Vöröskereszt szervezetekhez eljuttatott, - Pécsett a gyermekorvosi rendelőkben, a Lánc utcai és a Veress Endre utcai rendelőintézetben, a Polgármesteri Hivatal portáján is lehet ilyen csekkeket kapni - előre nyomtatott csekkeken lehet az adományokat feladni. Aki nem jut ilyen csekkhez, az a következő csekkszámla számra fizetheti be az adományát: MNB 232-90166 0036 „Aranyág”. T. É. Koszorúk Hősöknek - Koszorúzási ünnepségeket rendeztek tegnap Baranyában a II.világháborúnak az európai hadszíntéren történt befejezésének ötvenedik évfordulója alkalmából. Harkányban a bolgár katonák temetőjében (balról) a magyar és bolgár állami és katonai szervek helyeztek el koszorút. Beremenden, a jugoszláv katonai temetőben az itt nyugvó hősökre csak magyarok emlékeztek, mert Jugoszlávia nem képviseltette magát a hivatalos megemlékezésen. fotó: laufer László Pécs lesz a házigazdája a SZEZAM jövő esztendei közgyűlésének