Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)

1995-05-07 / 123. szám

1995. május 6., szombat Rejtvény - Hirdetés Btfhántúli INapló 9 A Magyar Televízió idén is megrendezi a nemzetközi karmesterversenyt Május 8-án ünnepélyes keretek között nyílik meg a rendezvénysorozat A Magyar Televízió az idén is megrendezi a Nemzetközi Karmesterversenyt. A sor­rendben 8. vetélkedőt május 8-án este, ünnepélyes kere­tek közt nyitják meg Szom­bathelyen, a Bartók-terem- ben. A nyitóhangversenyt a Szombathelyi Szimfoniku­sok adják Robert Houlihan vezényletével. A műsoron Bartók, Schumann és Dvo­rák művek szerepelnek. Az első válogató forduló 9. és 12. közt zajlik. A világ min­den tájáról érkezett 45 ver­senyző, - a sorsolást köve­tően - Beethoven, Rossini, Weber, Strauss, Suppe nyi­tányokat, valamint Haydn- szimfóniákat vezényel a nemzetközi zsűri előtt. A bí­rálóbizottság elnöke Petro- vics Emil. A középdöntőnek a Mis­kolci Nemzeti Színház ad he­lyet május 14-15-16-án. A rendezvények mindkét he­lyen nyitottak a nagyközön­ség számára. A karmester- verseny döntőjére Budapes­ten kerül sor május 18-19- én. Ezt a televízió egyenes adásban közvetíti. A díjki­osztó és gálakoncert május 21-én lesz. Szekszárd: rádiósok harca? Múlt vasárnapi számunk­ban „Szekszárd: rádiósok harca” címmel közöltünk írást, melyre az alábbiak­ban Forró Lajos, az Alisca Rádió főszerkesztője reagál: „Szekszárdon a rádiózás lehe­tőségét a Tücsök Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. Alisca Rádió tulajdonosai vetették fel helyi és országos fórumo­kon először (1992). Miközben a jogilag rendezetlen helyzet­ben állásfoglalásra és dön­tésre került volna sor, egy önmagát „Szekszárdi Rá­dióra” keresztelt társaság - Mátrix Kft. - jogellenes mó­don megkezdte működését, s mintegy nyolc hónapig kalóz- kodott az éterben. A városi és megyei rendőri szervek a jogellenes műkö­désről tudva, a Frekvencia­gazdálkodási Intézet feljelen­tése alapján és csak ügyész­ségi utasításra voltak hajlan­dók intézkedéseiket meg­tenni. Mindezen ismeretek birto­kában remélhetőleg érthető az az álláspontunk, miszerint cé­günk távol tartja magát min­den olyan hírnévrontó megfo­galmazástól, melyben bármi­féle korábbi munkakapcsolat, ebből következő kiválás ér­telmezhető az olvasók szá­mára. A Művelődési és Közokta­tási Minisztérium döntésével kapcsolatos tájékoztatás pon­tatlan és félrevezető, megfo- galmazási stílusában pedig a helyi rádiózást lejárató szük­ségszerűséget: harc, háború, ellenfelek kifejezésekkel pe­joratív értelmében motivált emóciókat ébreszt. Ezt cáfo­landó megjegyezni kívánjuk, hogy az Alisca Rádió és a Rá­dió Antritt között például szakmai kapcsolattartás, köl­csönös segítségnyújtás min­den háborúskodás nélkül napi gyakorlat. A megfellebbezett minisz­tériumi döntésben a cikk állí­tásával szemben a három rá­dió közel nem kapott azonos műsoridőt, a fellebbezők hát­rányára.” Forró Lajos főszerkesztő * A Szekszárdi Rádió tulaj­donosa kérdésemre megerősí­tette, dokumentummal tudja igazolni, hogy munkakapcso­latban álltak Forró Lajossal. A harc és a háború kifejezé­seket használni szerintem egy piacgazdaságban nem vétek. Se a Pepsi, se a Coca Cola eddig még nem dorgálta meg azokat, akik párharcukat ke­mény konkurencia-háború­ként értékelték. Hazafi Zsolt VDIV Keresztrejtvény Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi út 34., VIII. em. Az április 30-i lapban közölt rejtvény helyes megfejtése: „Aki nem szereti haragodat, az gyű­lölni fogja mosolyodat is.” vák Csaba, Pécs, Ignác u. 14., Süveges Franciska, Sásd, Arad u. 4., Szakács Jánosné, Pécs, Pollack M. u. 15. Az utalványokat postán küldjük el. SZÓKIRAKÓ Rejtvényünk megfejtése az alábbiakban megadott szavak megfelelő helyre történő beí­rásával lehetséges. A szavak helyét a betűszám és a keresz­tező szóval közös betű hatá­rozza meg. A számozott négyzetekbe kerülő betűket számsorrend­ben összerakva egy értelmes szót kell kapni, melyet küldjön el levelezőlapon címünkre: Új Dunántúli Napló 7601 Pécs, Pf: 134. Kérjük a lapra ragasz- sza rá az újságból kivágott „Szókirakó” címszót. A megfejtők között 3 db 500 forintos utalványt sorsolunk ki. A beküldési határidő: 1995. május 12. (péntek) 9 betűs szavak: KAPAVÁ­GÁS, KERESKEDŐ, KIVÉ­TELES, KORONÁZÁS. 8 betűs szavak: ALAPO­SAN, SZAPORÁN. 7 betűs szavak: BESENYŐ, BOROSTA, SIMOGAT, SU­GÁRZÓ. 5 betűs szavak: GITÁR, GURÍT, KAPOR, KEVÉS, KORÁN, KOTOR, KÖLNI, MESÉS, MOSÁS, RAKÁS, ROKON, SAROK, SZÁSZ, ZOKNI. Az március 30-i lapban kö­zölt rejtvény megfejtése: „KASSA”. A helyes megfejtők közül utalványt nyertek: Tröszt Mártonné, Somberek, Petőfi u. 23., Csór Józsefné, Szentló'rinc, Pécsi út 10/A., Tóth Edina, Pécs, István u. 35. Szókirakó CD-ROM-okban heverve Városrendezési vita a tolnai megyeszékhelyen Lesz-e végre Babits-sétány? A kilencvenes évek elején Kovács Gábor szekszárdi építész azt vette a fejébe, hogy lefedi a várost át­szelő Séd-patakot. Az ötlet nagy vihart ka­vart a városban, mivel a többség úgy gondolkodott, hogy valamit elvesznek tő­lük. Ennek ellenére az ak­kori önkormányzat jelké­pes összegért - 1 forintért- eladta Kovács Gábornak a Sédet. Az építkezés kisebb hu­zavona után megindult, mára már a volt Séd-patak fölött üzletek, irodák van­nak, a munkálatok fele már elkészült, s ahogy je­lentkeznek a „vevők” úgy folytatják a Séd lefedését. Ä város önkormányzata akkor azonban azt is meg­ígérte, hogy egy szakaszt - Babits szülőháza környé­kén - nem ad el, hanem ott, emlékezve a költőre, aki több verset is szentelt a pataknak, sétányt alakíttat ki. Az akkori önkormány­zatnak a mandátuma lejárt, a sétány nem készült el. A régi-új polgármestert, Kocsis Imre Antalt arról kérdeztük, lesz-e végre Szekszárdon Babits sé­tány? Válaszában elmondta, hogy a városfejlesztési koncepcióban szerepel a sétány. Amennyiben lesz rá pénz, akkor megvalósít­ják. Addig is a fennmaradt Séd-patak mellett nem le­het építkezni, mivel az a későbbi kivitelezésre van fenntartva. A lényeg, mondta, hogy a város fej­lesztési koncepcióján ne változtasson a jelenlegi testület. A Séd eltűntével - amennyiben mégsem sike­rül egy sétányt kialakítani- egy darabka irodalom- történet veszik el, s Babits megint sértést és nem elég­tételt kap Szekszárdtól. Hazafi Zsolt Zenét hallgatni, videofilmét nézni, múzeumi kirándulást, földkörüli utazást tenni idegen- vezetéssel, tájékozódni a világ dolgairól, esetleg szakirodal­mat olvasni, vagy autóverse­nyen részt venni, nos, ez mind lehetséges ma már egy CD ol­vasóval (CD-ROM) rendelkező számítógép és megfelelő CD segítségével. Kezdetben volt a hang CD, ami forradalmi változást hozott minőségileg a zenehallgatás­ban, aztán hamar népszerű lett számítógépes adathordozóként, hiszen szemben az 1,44 mega­bájtos floppy-lemezzel, erre 640 megabájtnyi adat fér el. Napjainkban már CD-t nem csak olvasni, hanem írni is tudó berendezések építhetők a szá­mítógépbe. És biztosak lehe­tünk benne, hogy nincs megál­lás. A világ vezető elektronikai cégei olyan CD-lejátszókat ter­veznek amin hang, álló- és mozgókép egyaránt lejátszható. A CD-lemez nem csak a ha­gyományos hang- és floppy­lemezt, de a videoszalagokat is felváltja a jövőben. Az új be­rendezés pedig egyaránt hasz­nálható lesz videóként, lemez­játszóként és számítógépes meghajtóként. És ennek a be­rendezésnek továbbfejlesztett változata pedig része lesz a majdan otthonunkba kerülő, mindent irányító, felügyelő és elvégző, házi komputernek... Egyik ismerősöm mondta nemrég: „Én már nem veszek értékes könyveket, nyomtatott kiadványokat azért, hogy majd ha a fiam megnő olvashassa nézegethesse őket...” Lassan minden megkapható CD-n is, mozgó képekkel, hanggal együtt ugyanaz az ismeret- anyag. Lehet, hogy a következő generáció már CD-ROM-okban heverve ismeri meg a világot. Puskás Gábor APR INGATLAN Háromszobás családi ház eladó. Pécs, Bocskai u. 4. (52719) Építési telek Pogányban el­adó. Érd.: 16 óra után Po­gány, Rákóczi u. 20. sz. (49720) Pécstől 2 km-re gazdálko­dásra alkalmas lakóház 820 □-öl telken eladó. Szőlő, gyümölcsös, pince, gazda­sági épület, villany, víz van. Érd.: 19 után: 72-239-098 (51546) ________________ O rfű-Bánoson igényes, új nyaraló eladó. 30-470-163 (51929)________________ P atacson 380 D-öl zártkerti szőlő-gyümölcsös 2 szintes présházzal eladó. Villany és kút van. 850 EFt. Autót 500 E-ig beszámítok. 331-716 (49911)________________ P écsett eladó vagy elcserél­hető lakásra szőlő, gyü­mölcsös. Kút, villany van. Érd.: Pécs, Zója u. 5/a. Dob- rosi (51234) Nagy méretű garázs eladó a Csikor K. u. 27-ben. 326-804 (52232) ________ K étszintes, összkomfortos családi ház eladó sürgősen. Tel.: 319-525, reggel és es­te. (51486) LAKÁS Másfél szobás lakás a Szi­geti úton eladó. Érd.: 437-683 (51544) Pécsi, 1,5 szobás, liftes, pa­nellakás 1,55 MFt-ért el­adó. „Sürgős 51537” jeligé­re a Hunyadi úti hirdetőbe. (51537) ________________ E ladó 3 szobás lakás, 70 m2-es. Irányár: 2,5 M. Tel: 323-119(51545)________ 75 nT-es gázfűtéses, I. eme­leti, felújított lakás beköl­tözhetően eladó. Tel: 06-20-412-338(51511) BÉREL-KIAD Kiadó külön szoba férfi­nek. Újhegy, Panoráma u. 46-ban. (52693)_________ 80 0 nr-es zárt telephely épü­lettel kiadó vagy eladó. Víz, villany van. 72-315-885 Jól megközelíthető, műút, busz, (50092) ___________ A lbérlet 1-2 dolgozó nőnek kiadó. Aidinger J. u. 2. fszt. 1.(51520) ADÁS-VÉTEL Életvidám puli-sziámi kö­lyök olcsón eladó. Madách 4. (52687)______________ Hűtők, fagyasztók, kombi­nált hűtők, mosogató- és mosógépek, tűzhelyek, tv-k garanciával, olcsón, folya­matosan kaphatók. Munka­napokon 9-16 óráig Gigi Bt. Pogány, Pécsi u. 11. Tel: 72/374-447 (49718) GÉPJÁRMŰ Nissan Terrano 1989-es töröt­ten eladó. Tel: 72/374-447, 72/374-475 (49719) Mikrobusz bérbe adó! 311-976(52293) ________ Z árt Zsuk, 7 éves, műsza­kival eladó. Érd.: 373-169 (51563)________________ Z árt furgon hosszú távra bérbe adó. 30-472-524 (52661)________________ S koda 120 L, 12 éves, 1 év műszakival eladó. Pécs, Vilmos u. 37. Tel: 330-612 (51463)________________ 19 89-es Audi 100 Avant 20 E kitűnő állapotban eladó. Cím: Pécs, Herman Ottó u. 6. Tel: 06-30469-410 este 6 óra után vagy napközben a 06-74-351-730-as telefo­non. (51547) VEGYES Karosszériajavítás rövid határidővel. Tel: 72/466-129 (4329) _________________ F regoli, panelfúrás, előszo­bafal. Tel: 311-166 Várhe­lyi (50042) KÖZLEMÉNY TESTŐR és fegyveres biztonsági őr tanfolyam indul. 15.000 Ft 2 részlet­ben. Jelentkezni: Tel.: 445-854,329-977(48021) ÁLLÁST KÍNÁL BIZTONSÁGI őrnek katonaviselt férfiak je­lentkezését várjuk. Érd.: 210-777 tel.-on Albert Gabriellánál. (51550) A l /

Next

/
Thumbnails
Contents