Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-28 / 115. szám
1995. április 28., péntek Háttér DHinántúli Napló 15 A kormánynak nem kellett engednie Sztrájk és politika A MÁV és a Vasutas Szakszervezetek vezetőinek végül is sikerült megegyezniük a kollektív szerződésben Kisebbségi önkormányzatok Közjogi funkciók érdekképviseletek Hazánkban eddig 10 kisebbségi önkormányzat alakult, a 11. lesz a roma-testület, amely valószínűleg napokon belül megalakul. Mi a nemzetiségi önkormányzatok mozgástere, feladat- és hatásköre? - A kérdést Tóth Zoltánnak, az Országos Választási Iroda főosztályvezetőjének tettük fel, aki elmondta:-Három csoportba sorolhatók a jogaik. Az egyik: az önkormányzatok tartják a kapcsolatot a kormányzati szervekkel, minisztériumokkal, ami lényegében azt jelenti, hogy ellátják az adott kisebbség érdekképviseletét ezeken az állami fórumokon. Másik fontos teendőjük anyanyelvűk, nemzeti kultúrájuk megőrzése és ápolása, ami a gyakorlatban jelentheti nemzetiségi kulturális programok szervezését csakúgy, mint mondjuk egy-egy saját iskola alapítását. Végül harmadik feladatkörük a kapcsolatok fenntartása és építése az ön- kormányzatok csúcsszerveivel. Elhangzott olyan vélemény is, hogy például a roma-önkormányzat valójában az Országgyűléshez hasonló jogosítványokkal rendelkezik. Tóth Zoltán ezzel kapcsolatban kifejtette: a hasonlóság voltaképp csak annyi, hogy ez is, az is választott testület, s hogy a kisebbségi önkormányzatok is rendelkeznek bizonyos közjogi jogosítványokkal: van költségvetésük és állami feladatok ellátására is kaphatnak anyagi eszközöket, úgynevezett fejkvótákat. Fontos kérdés, hogy a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzat között si- kerül-e partneri viszonyt kialakítani vagy ellenfélnek, ellenlábasnak tekintik egymást. A főosztályvezető szerint ez jórészt maguktól a településektől, a helyi vezetőktől függ. A mostani ínséges időkben a rendelkezésre álló szűkös pénzkereteket nyilván sok helyütt az érdekek ütköztetésével, kemény viták közepette fogják majd elosztani. Remélhető azonban, hogy az efféle konfliktusok nem vezetnek tartós ellentétekhez. Szalóky Eszter Európa-szerte vitatják, de ... Az ezredfordulóig maradnak a személyi számok? 1957 óta nem volt Magyarországon ilyen méretű munkabeszüntetés, mint a vasutasok 86 órás sztrájkja. Időtartama az emlékezetes 1990 októberi ta- 'xisblokádot is felülmúlta, de közel sem gerjesztett olyan politikai feszültséget, mint amaz. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a kormány idejében kivonta magát a konfliktusból, s a főszereplők - a MÁV vezetése, illetve a szakszervezetek - ezt bölcs tapintattal tiszteletben is tartották. A MÁV Mindez persze nem jelenti, hogy a kormány valóban érdektelennek tekintette a maga számára a sztrájkot, illetve a MÁV menedzsment és a szakszervezetek elkeseredett alkudozását. Már csak azért sem, mert meglehetősen kényelmetlen lett volna Bokros Lajos pénzügyminiszternek vasutassztrájkkal a háta mögött megtartani parlamenti expozéját a stabilizációs törvénycsomagról. A megállapodás viszont akár úgy is felfogható, hogy a kormány - mint az Államvasutak tulajdonosa - bizonyította eltökéltségét, vállalta a konfliktust, és lényegében győztesen került ki belőle, mert nem kellett engednie. A megállapodást üdvözlő vasárnapi kormánynyilatkozat valójában ugyanazt mondja, mint a sztrájk bejelentése után, szerdán kiadott közlemény: a vasút modernizálása, a veszteségek felszámolása elengedhetetlen és halaszthatatlan, s ezt a szakszervezeteknek is tudomásul kell venniük. Lényegében csak arról van szó, hogy az utóbbi években rendszeresen több tízmilliárd forint adósságot felhalmozó MÁV-nak kevéssé kihasznált vonalakat kell megszüntetnie, járatokat kell ritkítania, a munka átszervezésével többletteljesítményre kell késztetnie dolgozóit, és - mindennek velejárójaként - meg kell válnia a 72 ezerből körülbelül 12 ezer vasutastól. A kollektív szerződés körüli mostani konfliktusnak éppen az volt a tétje, hogy mennyire lesz szabad keze ehhez a MÁV vezetésének. Igencsak magára maradt hát véleményével Máté László, az MSZP alelnöke, aki úgy vélekedett: puszta presztízsharc folyik a menedzsment és a szakszervezetek között. Máté ehhez azt is hozzátette, hogy a sztrájk nyomán a MÁV vezetőinek, sőt a közlekedési miniszternek „le kéne vonniuk a szükséges következtetéseket” - ami ebben a kontextusban a világ minden táján a lemondásra való felszólításként értelmezendő. A kormány A dolgot pikánssá tette, hogy a közlekedési tárcát a szabad- demokrata Lotz Károly vezeti, s így egyesek máris a koalíciós partnerek közti újabb vitát véltek fölfedezni. Horn Gyula miniszterelnök azonban világossá tette, hogy erről nincs szó: egy szombat délelőtti rádióbeszélgetésben, ahol a vasutassztrájk csak mellékesen került szóba, feltétlen bizalmáról biztosította mind a minisztert, mind a MÁV vezetőit. Ezen túlmenően a szocialista kormányfő azt is szükségesnek tartotta leszögezni: „nem szabad megkötni a MÁV vezetőinek a kezét” abban, hogy ésszerűsítsék a katasztrofális helyzetben lévő vállalat tevékenységét. Igaz, egy mellékmondatban Horn annyiban igazat adott a szakszervezeteknek is, hogy joggal ragaszkodnak kollektív szerződés létrehozásához. Horn Gyula kijelentései akkor hangzottak el, amikor még javában folyt a sztrájk, s ez a tény cáfolja azokat a vádakat, hogy a kormány minden felelősséget elhárított volna magától, s kívülről figyelte az eseményeket. A kormány - és mindenekelőtt a szocialista párt - az immár állandósult dilemma elé került: természetes szavazó bázisával szemben kell keresztülvinnie gazdasági szükségprogramját. S hogy ez nem lesz könnyű dolog, arról az az epizód is tanúskodik, hogy miközben a nem éppen diplomatikus véleménynyilvánításáról ismert Magyar Bálint, az SZDSZ ügyvivője élesen ostorozta „a modernizációval mindenkor szembehelyezkedő” szakszervezeteket, az MSZP választmánya megerősítette az MSZOSZ szocialista-szociáldemokrata platformjával tavaly decemberben kötött „stratégiai szövetséget”. A szakszervezetek Ha a kormány győztesnek tekintheti magát, legalább ilyen sikerként élhetik meg a történteket a szakszervezetek is. A három - egyébként más-más, egymással rivális konföderációhoz tartozó - vasutas szak- szervezet kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy a tét jóval nagyobb, minthogy lesz-e a MÁV-nál kollektív szerződés. A Bokros-program megvalósításának kezdetén általában forog kockán a munkavállalói érdekvédelem, s ha a legnagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező szakma vereséget szenved, akkor a többiek gyakorlatilag védtelenné válnak. A sztrájkkal kikényszerített kompromisszum általában is növeli a szakszervezetek tárgyalási súlyát. (Ebből a szempontból lényegtelen, hogy papíron csak a vasutasok kisebb része csatlakozott a sztrájkhoz. Elegendő volt a mozdonyvezetők csaknem 100 százalékos részvétele, a többiek már nem feltétlenül kényszerültek egy tömeges elbocsátás küszöbén a munkaadókkal való nyílt szembeszegülésre. (Ugyanakkor a MÁV - és persze mögötte a kormány - a sztrájk hatására sem kényszerült lényegi engedményekre, ami mintegy kiprovokálná más ágazatokban is a tiltakozó akciókat.) Csak néhány „párhuzamos” esemény a vasutassztrájk napjaiból: az MSZOSZ felújította központi sztrájkbizottságának a tevékenységét, az egészség- ügyiek úgy döntöttek, hogy fenntartják a sztrájkkészültséget, de egy hónappal elhalasztják a döntést, az élelmiszeripari szakszervezeti szövetség hozzákezdett saját ágazati sztrájk- bizottságának a létrehozásához, az Ózdon működő szakszervezetek „demonstrációs szervező bizottságot” választottak, hogy sorozatos akciókkal hívják fel a kormányzat és a közvélemény figyelmét: „a Magyar Köztársaság állampolgárai laknak itt is, ahol ma már a megélhetés alapfeltételei sem biztosítottak”. A 86 óra végül is valószínűleg csak arra bizonyíték: a konfliktusok elkerülhetetlenek, de nem feltétlenül járnak végzetes következményekkel. Hajdú András A kormány stabilizációs csomagtervében szerepel az a javaslat, hogy a jelenleg használatos egységes azonosító jelek, a személyi számok egyelőre maradjanak érvényben és csak az ezredfordulón, 2000 január 1 -jén kerüljön sor új számrendszer bevezetésére. Ismeretes, hogy az Alkotmánybíróság 1991-ben alkotmányellenesnek minősítette az azonosító jelek használatát, mert - mint indokolásában megfogalmazta - sérti a személyiségi jogokat, hogy több szervnél is hozzáférhetők. Ennek nyomán 1992-ben törvény született, amely egyebek közt előírta, hogy az adóhatóság és a társadalombiztosítás 1996 január 1-jétől külön azonosító számrendszert vezessen be.- Mi indokolja a kabinet kezdeményezte több éves halasztást? - kérdeztük dr. Szur- dai Kingát, a Belügyminisztérium titkárságának vezetőjét.- Ha az adóhatóság és a társadalombiztosítás más-más személyazonosító jelrendszert vezetne be, az rendkívül nagy költségekkel járna. Ráadásul az állampolgárok számára is megnehezítené a többféle személyi szám közötti eligazodást. Figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy az azonosító számrendszerekről Európában nagy viták vannak, sokféle nézet és szempont ütközik, s ezek a polémiák korántsem zárultak le. Ez magyarázza, hogy az Európa Tanács illetékesei sem foglaltak állást, csupán egy tanulmányt tettek közzé, amely azt javasolja: olyan számrendszer szükséges, amelyet az állampolgár könnyen, pontosan át tud tekinteni. A többféle álláspont miatt végleges döntés csak két-három év múlva várható. Ha nem várnánk meg ezt az állásfoglalást, kitennénk magunkat annak, hogy a nagy költséggel megújított szám- rendszert rövid időn belül ismét meg kellene változtatnunk. A diplomata megy és jön Újabb leépítés a külügyben Magasbeosztású külügyi források szerint újabb száz személytől kell megválnia a Külügyminisztériumnak, illetve a külügyi szolgálatoknak a kormány takarékossági intézkedései keretében. Az intézkedések a korábbiakhoz hasonlóan részint gazdasági, részint szakmai okokkal függenek össze. A minisztérium vezetése nagy súlyt helyez arra, hogy pusztán pártpolitikai okokból egyetlen diplomatától se váljon meg. Az Atlantic Sajtószolgálat forrásai cáfolják azoknak az Új Magyarország című napilapban megjelent értesüléseknek egy részét, melyek a személyi változásokat politikai megfontolásokkal hozták összefüggésbe. Más feltételezések, így az SZDSZ-nek a külügyi apparátusban való hangsúlyosabb részvételéről szólók, megalapozottaknak látszanak. „A diplomata megy és jön, a mi szakmánkban ez a dolgok normális rendje” - kommentálta az Új Magyarország értesüléseit a minisztérium egyik vezetője, aki több évtizedes karrierje során maga sem töltött ki még egy teljes négyéves ciklust, mivel a váltások normális körülmények között három-né- gyévenként esedékesek. „Er- dődy Gábor az egyik legjobb nagykövetünk” - jelentette ki ugyanez a diplomata a bonni nagykövet visszahívásáról szóló hírt cáfolva. Erdődy nemcsak hogy nem kapott visszahívó táviratot, hanem újabb egyéves hosszabbításra is számíthat. Ez egyszersmind értelmetlenné teszi azt a híresztelést is, mely szerint Hajdú András szeretné megszerezni magának a bonni nagyköveti posztot. Varga György prágai nagykövet valóban visszahívás előtt áll. Ő azonban több mint négy évet töltött posztján, hazatérése tehát nem azzal függ össze, hogy „nem hosszabbították meg” kiküldetését, hanem azzal, hogy szolgálati ideje lejárt. Márton András és László Balázs hazahívásáról a külügymi- nisztériumi hivatalos álláspont szintén az, hogy ezek az MDF- kormányhoz annak idején közelálló személyek nem politikai hanem szakmai okból térnek vissza. Márton András esetében nyílt szakmai bírálatok is elhangzottak egyfelől a külügyi vezetők részéről, másfelől Gereben Istvánnak, az amerikai Magyar Szabadságharcos Szövetség egyik vezetőjének, az egykori kongresszusi magyar ellenzék vezéregyéniségének részéről. Gereben az Amerikai Magyar Népszavában megjelent cikkében a diplomáciai érzékenység és a bölcsesség hiányát rótta fel Mártonnak, aki különféle üzleti vállalkozásokba fogott Los Angelesben. A minisztériumban a fentiek alapján szkeptikusan viszonyulnak azokhoz a sajtóértesülésekhez, melyek szerint „az amerikai magyar szervezetek” tiltakoznának az előző koalícióhoz közelálló diplomaták visszavonása ellen. „A kinti magyar szervezeteknek elég nagy a száma, s politikai nézeteik is megoszlanak” - mondják a Bem rakparton. Noha László Balázs kinevezésekor a politikai motívumok valóban erősek lehettek, minthogy László Antall József volt miniszterelnök tanítványa volt a középiskolában, a Külügyminisztérium nála is szakmai kifogásokra hivatkozik, amikor a visszahívás szóba kerül. Külügyi források is elismerik azonban, hogy László, mint külpolitikai újságíró és tudósító nem nevezhető amatőrnek a külszolgálatban. Valószínűleg emiatt nem kizárt az sem, hogy a Külügyminisztériumban folytathatja munkáját. Egy másik külpolitikai újságírói tapasztalatokkal rendelkező volt főkonzul, Gyapay Dénes valószínűleg nyugdíjba megy, vagy visz- szatér a sajtómunkához. A londoni kulturális attasé posztjára valóban szóba került az SZDSZ-es Orosz József neve, de ez a variáció „lekerült a napirendről”. Szelényi Zsuzsának a Londoni Magyar Intézet igazgatói posztjáéra való kiszemelését sem cáfolják a Külügyminisztériumban, igaz, nem is erősíthetik meg, tekintve, hogy ez a kinevezés a művelődési tárca jogkörébe tartozik. Figyelembe véve, hogy az SZDSZ-tanácsadó Náray Istvánnak is van esélye a genfi misszió vezetői posztjára, elmondható, hogy az SZDSZ súlya a külügyi apparátusban megnő. A zágrábi nagyköveti kinevezés előtt álló Szalay Zsolt helyére viszont sem SZDSZ-es, sem másmilyen pártpolitikus nem kerülhet, miként az napvilágot látott, mivel a Külügyminisztérium Sajtófőosztályának vezetői és a minisztérium sajtó- szóvivői posztját a jövőben egyszemélyben látja majd el Szentiványi Gábor, a jelenlegi szóvivő, s ezzel a Hermann János idejében bevezetett korábbi munkarend áll vissza. A kormány szükséggazdálkodása egyébként is megkívánja a külügyi apparátustól az újabb racionalizálásokat. A minisztériumnak további száz főt kell pár héten belül felmentenie. Á fenti információk forrásául szolgáló magasrangú diplomaták nem ígérik, hogy a leépítés csak a nem diplomáciai alkalmazottakat érinti. A képviseletek száma aligha csökkenthető tovább. Elképzelhető azonban, hogy egyes nagykövetségeken a kulturális, a tudományos és a sajtóattasék beosztását megpróbálják összevonni.
