Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-28 / 115. szám
1995. április 28., péntek Gazdaság Dünántúli Napló 11 Boly Rt.: a vártnál nagyobb nyereség A Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Rt. április végi közgyűlése előtt az Állami Vagyonkezelő Rt. elfogadásra javasolta a társaság ez évi 33 millió forintos eredménytervét. Mindezt annak tudatában, hogy a Boly Rt. az 1994-es esztendőt közel 200 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta, így 77 millióval túlteljesítette a tervezetet. Európa Fórum a kamarában Hans Beck, az Európai Unió nagykövete nyitja meg ma 15 órakor az Európa Fórum rendezvényét a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában. A rendezvényen a baranyai vállalkozókat érintő előadást tart dr. Soós Károly Attila, az Ipari Minisztérium államtitkára, és dr. Bruhács János, a JPTE jogász professzora. ÉVOSZ-tárgyalások A 800 tagszervezetet tömörítő Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége ügyvezető igazgatója, Koji László, és ügyvezető igazgatóhelyettese, Pete Zoltán, tegnapi pécsi bemutatkozó látogatásán szakmai, szakképzési, érdekvédelmi és a kamarákkal kialakítandó együttműködési kérdésekről tárgyalt baranyai kollégáival. Az MNB valuta-, bankjegy és csekkárfolyamai 1995. április 27-tŐl Pénznem vételi közép eladási angol font 193,32 195,06 196,80 ausztrál dollár 87,01 87,81 88,61 belga frank (100) 425,00 428,46 431,92 dán korona 22,22 22,40 22,58 finn márka 28,22 28,45 28,68 francia frank 24,74 24,95 25,16 gör.drachma(IOO) 53,48 53,94 54,40 holland forint 77,97 78,60 79,23 ír font 195,78 197,51 199,24 japán yen (100) 143,50 144,60 145,70 kanadai dollár 87,79 88,58 89,37 kuvaiti dinár 409,45 413,07 416,69 német márka 87,34 88,05 88,76 norvég korona 19,38 19,54 19,70 olasz líra (1000) 70,26 70,96 71,66 osztrák sch. 12,41 12,51 12,61 portugál esc.(100) 82,61 83,31 84,01 spanyol pes.(100) 97,56 98,42 99,28 svájci frank 105,67 106,52 107,37 svéd korona 16,42 16,57 16,72 USA dollár 119,67 120,74 121,81 ECU (Közös Piac) 159,98 161,34 162,70 Az oldalt összeállította: Mészáros B. Endre Az Állami Vagyonügynökség az idei év márciusában 9,08 milliárd forintos bevételre tett szert. A bevételből 3,99 milliárd forintot tett ki a készpénz, ebből 2 milliárdot forintban, 1,46 milliárdot devizában kapott az ÁVÜ. A vagyonügynökség 0,53 milliárd forint osztalékhoz jutott az egy hónap alatt. E-hitelből és a hozzákapcsolt részletfizetésből 1,41 milliárd forint, kárpótlási jegyből 3,68 milliárd forint folyt be az ÁVÜ kasszájába. Márciusban az ÁVÜ-nél 5 üzletet kötöttek az MRP-szer- vezetekkel, ezek névértéken 1,36 milliárd forintot tettek ki. Ugyanakkor a vagyonügynökség kiadásai márciusban elérték a 7,67 milliárd forintot, melynek nagyobbik részét, 5,1 milliárd forintot nemzetgazdasági kötelezettségek teljesítésére fordítottak. A privatizációs folyamat fenntartásával kapcsolatos kiadások 1,64 milliárd forintot igényeltek. A vagyonügynökség 920 millió forintot fordított reorganizációra és garanciákra, vagyis arra, hogy a privatizációra szánt cégek jobb kondícióba kerüljenek, és jobb áron lehessen eladni őket. Az agrárium sok szakmai kérdésben nem lát tisztán, a nemrégiben letett intézkedési csomag több ponton közvetlenül és közvetetten is érinti az ágazatot. A privatizáció során 138 állami vállalat nagy részét már értékesítették, a vagyon 30 százaléka, de egyes cégeké teljesen egészében külföldi tulajdonba került.- Lényegében az élelmiszer- ipar privatizációja lezajlott - mondja dr. Szerdahelyi Péter az FM államtitkára -, sok kritika is érte, többek között azért, mert a termelők nem jutottak vagyonhoz. Már elkészítette a MOSZ és az FM a speciális privatizációban résztvevő cégek listáját, amelynek keretei között a szövetkezetek is felhasználhatják a kárpótlási jegyeiket. Az elsők között a Déldunántúli Gabona Rt.-re, a Tolnatej Rt.-re és a Békési Gabona Rt.-re írnak ki pályázatot. Az állami gazdaságok privatizációjának gátja, hogy a földek állami tulajdonban vannak. Azt sem tudni, hogy a II. kárpótláshoz elegendő-e a földalap. A mezőgazdasági és élelmi- szeripari termékek kivitelével több, mint 3500 cég foglalkozik, óriási a rendezetlenség, több évtizedes kapcsolatok mentek e miatt tönkre. Sok az etikátlan szereplő a piacon. A termelésben bekövetkező kar- tellizálódás ellen is nehéz fellépni, mert a versenyhivatal csak abban az esetben járhat el, ha már eladták a céget. A KSH becslése szerint 50 000 kisgazdaság alakult, ezekkel a nagy pénzintézetek nem foglalkoznak, szükség lenne a vidék bankjára, a már működő garanciaalapok mellett.- Valós piaci rendtartás, csak valós piacgazdaságban létezik - állítja dr. Szerdahelyi Péter. Dr. Szerdahelyi Péter FOTÓ: LÖFFLER Annak idején nagy kérdés volt, hogy jövedelem- vagy értékesítési biztonságot szavatoljon-e a gazdálkodóknak. Az értékesítési mellett döntöttünk, ezért a garantált árat is ennek megfelelően állapítottuk meg. Létrejöttek a terméktanácsok is, valamint az agrárkamara. Véleményem szerint a terméktanácsoknak autonómnak kell maradni, és szerepet kell kapni a fogyasztói érdekvédelemben. Elkészült a földművelésügyi alapokról szóló törvény végrehajtási rendelete. Csak azok pályázhatnak június 30-ig, akik nem tartoznak az államnak. Az étkezési búza április 30-ig, a takarmány kukorica május 31- ig igénybe vehető exporttámogatási határidejét meghosszabbították. Amennyiben a parlament elfogadja a pótköltségvetést, az ágazat újabb pénzhez juthat az árualapok termeléséhez. A tárca tervezi, hogy az üresen álló istállók felújítására, betelepítésére, egyszeri forgóeszköz vásárlásra is kaphatnak támogatást a termelők. Sz. K. A bauMax-x Pécsett - Öt új áruházat - közöttük egy pécsit is - nyit idén a bauMax-x Magyarország Rt. Az osztrák anyavállalat a „csináld magad”-piacon 57 áruházával piacvezető, tavalyi forgalma megközelítette a 4 milliárd schillinget. Á pécsi áruház a mohácsi és a siklósi út kereszteződésében épül. fotó: löffler Gábor Piacosodik az agrárágazat Kell-e tizenkét milliós autó a miniszternek? Szabályozott közbeszerzések A nyilvánosság a legszigorúbb kontroll - válaszolta lapunk közbeszerzéseket firtató kérdésére dr. Kecskés László, az Igazságügyi Minisztérium államtitkár-helyettese, akinek szakterülete az Európai Közösség jogrendszeréhez való magyar alkalmazkodás megteremtése. Erről is jó néhány előírást tartalmaz majd az új, egyelőre parlamenti vita alatt álló törvénytervezet. Senki előtt nem szoml magyarázatra az a nyilvánvaló tapasztalati tény: az állam a legrosszabb gazdálkodó. Ha nincs megfelelő szabályozás, akkor nincs gátja a luxusfogyasztásnak. Eddig is volt törvényerejű rendelet a beszerzésekkel kapcsolatos versenytárgyalásokról, ám ez nem tudott határt szabni az ésszerűtlenségnek és a korrupciónak sem. Kétségtelen, nem lehet korrupcióval vádolni senkit sem addig, míg ellene nincs bizonyíték, vannak azonban olyan szemet szúró, rongyrázó beruházások, amelyek ugyan nem törvénytelenek, az ezzel kapcsolatos közítélet viszont egyértelmű: amikor az ország polgárainak megsarcolásával újabb és újabb adók kivetésével próbálják betömni a költségvetési lyukakat, akkor legalább a látszatra adjanak a főhatóságoknál. Az ugyanis hovatovább megszokott lesz, az új főhivatalnoknak első dolga az irodáját átalakítani, új bútorok, berendezések kerülnek a négy fal közé. Az viszont nehezen hagyható szó nélkül, hogy például a kultuszminiszter horribilis összegért újíttatta fel a miniszteri dolgozószobát, s az sem teljesen érthető, miért kellett a környezetvédelmi miniszternek tizenkétmilliós Audit vásárolni. Az új közbeszerzési törvény megalkotói nem kevesebb célt tűztek ki maguk elé, mint a közpénzek nyilvános és ellenőrizhető felhasználását. Az új, mellesleg még vitatott szabályzat szerint - például az önkor• • mányzatoknak - versenytárgyalást kell kiírni a kétmillió fölötti árubeszerzés, az ötmillió forintot meghaladó építési beruházás esetén. Mindez jövő év végéig lesz érvényben, utána a jogszabályt módosítják. A köz- beszerzési eljárásoknak három típusa lesz: a nyílt, a meghívásos és a tárgyalásos eljárás. A közbeszerzésre szánt pénzek nagysága az üzleti élet szereplőinek fantáziáját is megmozgatták. Nincs min csodálkozni, hiszen évi 110-120 milliárd forint elköltéséről van szó, vagyis aki egy-egy versenytárgyalást megnyer, igencsak zsíros falathoz jut. A hazai vállalkozói réteg előnyben részesül, amennyiben csak tíz százalékos a két ajánlat eltérése. Erre azonban csak 1997-ig nyílik lehetőség, ugyanis a hazai piac védelmére az Európai Unióval kötött egyezmények alapján a továbbiakban az EU-ból jelentkező pályázóval szemben sem lehet diszkriminatív eljárást alkalmazni. B. G. Tavaszi AVU-értékesítések Gyorsult az infláció Nem kell ahhoz különleges jóstehetség, hogy a márciusi forintleértékelések hatására felgyorsul az infláció - legalábbis ezt bizonyítja a Budapest Bank gazdasági elemzése az év eleje óta vizsgált folyamatokról. A fogyasztói árak februárban már 23,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, s ekkor a növekedési ütem kétszerese volt az előző évi hasonló értéknek. Még drasztikusabb a termelői árak növekedése. Januárban 6 százalékos volt, ilyen ugrász- szerű növekedésre két éve nem volt példa. Az infláció megugrása az év eleji áremelkedésekkel, a tavalyi évről áthúzódó inflációs hatásokkal és a magas áremelési várakozásokkal magyarázható. A kamatok emelkedése is tovább folytatódott - áll az elemzésben. Ä bankközi kamatok átlagos értékei márciusban már 35 százalék körül alakultak, a leértékelés viszont a kamatok csökkentéséhez vezettek. A lakossági megtakarítások viszont ebben az időszakban is tovább növekedtek. Érdekes viszont a tendencia: a devizabetétek növekedtek, a forintbetét állomány viszont nagymértékben csökkent. Eddig ugyan megmagyarázhatatlan, de tény: a nem pénzintézeti értékpapírok kereslete csökkent. A vállalkozók februárban nettó betételhelyezők voltak, a hitelfelvételek jelentősen nőttek, a betételhelyezés viszont komolyan visszaesett. Békéssy G. A Providencia közel 20 000 gépjármű biztosításával és kárrendezésével foglalkozik a régióban fotó: löffler Gábor Providencia Rt.: nyereséges az üzlet Csekkrendszert és új vagyonbiztosítási formákat vezet be a cég Baranyában Magyarország harmadik legnagyobb biztosító társasága, a Providencia alig öt éve kezdte meg a tevékenységét hazánkban, de már a piac 13 százaléka a kezében van. A többségében osztrák tulajdonú rt. (az EA Generali AG háromnegyedrészben, a Magyar Posta és a Postabank pedig egyötöd részben birtokolja a céget, s osztrák magánszemélyek vannak még a tulajdonosok közt) a szakág szokásait meghazudtolva rövid idő alatt eljutott oda, hogy a múlt évet már 216 millió forintos nyereséggel zárta, 730 ezer biztosítást kezelve az országban. A Providencia emellett csak az elmúlt évben 4,3 milliárd forinttal növelte magyarországi befektetési állományát. A társaság valamennyi biztosítási ágban képviselteti magát (személy-, gépjármű- és vagyonbiztosítás), de leginkább az a népszerűségének a magyarázata, hogy a szokatlan újdonságok bevezetésében is az elsők között van. Ki gondolná, hogy a számítógépes szoftverek adatvesztésre is biztosíthatók, vagy csődhelyzetű önkormányzatok betörések, lopás és váratlan természeti károkkal szemben válogathatnak a konstrukciók közül? De az orvos, a könyvelő, a mérnök számára is kínálnak lehetőséget, ha hibát vétnének munkájuk során (ezen felelősségbiztosításokkal a régióban is most ismerkednek az ügyfelek). Szászi János, a pécsi Területi Igazgatóság vezetője az ÚDN-nek elmondta, a Dél- Dunántúl megítélése (7 fiók és 2 iroda tartozik a kirendeltséghez a régióban) a Providencia berkein belül a főváros és környéke valamint a szegedi térség után következik. Somogy, Tolna, Zala és Baranya lakói azonos arányban választják a cég szolgáltatásait személy-, gépjármű- és vagyonbiztosítás terén (60 ezer biztosításról van szó), s évente 840 millió forintot fizetnek be az emberek állományi díjként. Amivel viszont Szászi János elégedetlen: a gépjárműbiztosítás. A szakember szerint ugyanis a térségben a rendőrség és a Hungária Biztosító között indokolatlanul erős kapcsolat alakult ki, s ez a helyzet teljesen felborítja a piaci egyensúlyt. Újdonságra is számíthatnak májusban a Providencia ügyfelei: az OTP átutalási számlához hasonló csekkrendszert vezet be a cég, így azok a biztosítottak, akik többféle szerződést kötöttek a társasággal tételes elszámoló lapon rendezhetik számlájukat, tisztán látva mindenkor a pénzügyi kapcsolatukat. Mészáros B. E.