Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)

1995-04-28 / 115. szám

Minek takarékoskodni, gazdagok vagyunk!? (3. oldal) Bontás vagy építés Mohács főutcáján? (9. oldal) Győzelemmel egy megkezdett úton (20. oldal) Kisiklott a lakbéremelés Pécsett A közgyűlés elfogadta a magyar-francia vízmű üzemeltetési szerződését Volt növendékek is játszottak az esti koncerten fotó: Tóth Megkezdődtek Pécsett a Művészeti Napok-Ez a kiállítás nagyon szép, hivatásos alkotók munkái kö­zött is megállnák a helyüket az itt bemutatott munkák. Di- cséijük meg ezért Barta Já­nost és Nagy Bálintot - nyi­totta meg Valkó László festő­művész tegnap Pécsett, a Mű­vészetek Házában a Művé­szeti Szakközépiskola két végzős hallgatójának munká­iból rendezett tárlatot. A megnyitó egyben az iskola ti­zenegyedik művészeti napi rendezvénysorozatának kez­dete volt, amely este az iskola volt tanítványainak és a Pécsi Szimfonikus Zenekar közös hangversenyével folytatódott. Ma a növendékek tartanak művészeti bemutatókat á kö­zépiskolában. U. G. Összügyészi értekezlet Pécsett Kevesebb az emberölés Elmaradt állami bevételek Az Állami Számvevőszék szerint az idén 60-80 milli­árd forinttal kevesebb folyik be privatizációból a terve­zett 150 milliárd forint he­lyett. A Parlament Számve­vőszéki Bizottságának ülé­sén az is elhangzott: nem tekinthető költségvetési be­vételnek a pótköltségvetési törvényjavaslat szerint vámbiztosítékként várható 25 milliárd forint. Az Ál­lami Számvevőszék alel- nöke azt mondta, hogy nem megalapozottak a pótkölt­ségvetés bevételi előirány­zatai, a bizonytalan összeg nagysága eléri a 100 milli­árd forintot. Kampányzáró fórum Komlón Április 28-án 14 órakor a komlói Múzeum és Könyv­tár épületében kampányzáró fórumot tart Szölló'si Ist­vánná, a Pedagógus Szak- szervezet főtitkára. A láto­gatást követően 17 órakor Szászváron találkozik a pe­dagógusokkal. Közismert, hogy a szakszervezet Május 1-én országos figyelmeztető demonstrációt szervez. Ha­tásától, illetve a kormány- döntéstől függ, hogy a de­monstrációt követően meg­hirdetik-e a pedagógusszt­rájkot. Agrárpiaci normák A Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete és a JPTE Köz­gazdaságtudományi Kara Agrár és Környezetgazdál­kodási Tanszéke fórumot szervezett Pécsett, melynek előadója dr. Szerdahelyi Pé­ter, az FM államtitkára volt. A fórumon résztvevő szak­embereket tájékoztatta a szabályozott agrárpiac hazai megteremtéséről és az ága­zatot érintő változásokról. Sima pályának tűnt - legalábbis több pécsi közgyűlési szakbi­zottság számára - az az út, ame­lyen célba szerették volna jut­tatni az önkormányzati tulaj­donú bérlakások lakbérének 2,5-szeresére történő emelését. A tegnapi ülésen majd két órás vita után kiderült, hogy ezen a vonalon mégiscsak vannak fel­fogásbeli akadályok és a lak­bér-kompenzáció módszere ki­dolgozásának ütemezésében is mutatkoznak összeillesztetlen szakaszok. A javaslat nagy len­dülettel ráfutott ezekre és tör­vényszerűen ki is siklott. Egye­- A kormány áttekintette a vil- lamosenergetikai-ipar és az ez­zel kapcsolatos társaságok pri­vatizációjának, illetve a privati­zációs folyamat egészének helyzetét - jelentette be Csák Elemér a kormány ülését kö­vető sajtóértekezleten. Megál­lapította, hogy a szabályozás te­rén elmaradások vannak, már­pedig kellő jogszabályok nélkül a magánosítás nem hajtható végre. A kabinet úgy döntött, hogy szakértői csoportot hoz Továbbra sem tudja elfogadni az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) munkavállalói oldala azt, hogy a rászorulók ellátatlanok ma­radjanak. Ezt a munkavállalók csütörtöki egyeztetésén erősí­tették meg az országos szak- szervezeti szövetségek képvise­lői. Mint Vígh László, az oldal soros elnöke az MTI érdeklő­désére csütörtökön este, az egyeztetést követően elmondta: a keddi ÉT plenáris ülésen, va­lamint a szintén kedden megtar­tandó Költségvetési Intézmé­nyek Érdekegyeztető Tanácsa lőre tehát marad az eddigi lak­bér. Ennek 12 évvel ezelőtti szinten tartását tulajdonképpen senki sem akarta, csak az erővi­szonyok minden változat meg­szavazását meghiúsították. A „szerették volna” kitétel természetesen a javaslat elfo­gadtatására vonatkozik, s nem arra, hogy a lakbéremelés a közgyűlésben képviselettel bíró bármelyik politikai vagy társa­dalmi szervezet által örvende­tesnek lett volna minősítve. Sőt: nemcsak a mértéke, hanem a módszere sem. Golob Ferenc, a gazdasági bizottság elnöke létre a Pénzügyminisztérium, az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztérium, az Igazságügyi Mi­nisztérium, az energiahivatal és a Miniszterelnöki Hivatal egy- egy képviselőjéből. A bizottság e szabályozási csomag kidol­gozásával foglalkozik majd A szóvivő a tájékoztatón be­számolt arról, hogy a nemzeti regionális műhold-program alakulásáról is tájékozódott a kabinet. Ismeretes, hogy a kormány már januárban jelezte: (KIÉT) tárgyaláson képvise­lendő stratégiát és taktikát hatá­rozták meg. A plenáris ülésen, illetve a KIÉT ülésen a kormány stabili­zációs intézkedései és a kapcso­lódó törvénymódosítások ke­rülnek napirendre majd. Az ol­dal határozottan követelni fogja, hogy az ötnapos beteg- szabadság idejére is járjon ellá­tás. Vitatják a családi pótléknál tervezett megszorításokat és több más szociálpolitikai szigo­rító intézkedést. Nem fogadják el, hogy törvényben biztosított szóbeli előteijesztésében hang­súlyozta is, hogy ez a továbbra is kizárólag a lakás alapterü­letre és komfortfokozatra épí­tett lakbéremelés csak ideigle­nesnek szánt. A nyárig kidol­goztak volna egy ősszel ha­tályba lépő tartósabb másikat, amely a lakások tényleges használati értékét vette volna alapul a lakbérnél. Az MSZP frakciónak és a független plat­formnak viszont az volt az ál­láspontja, hogy az ideiglenes lakbéremelés a másfélszeresnél ne legyen több. (Folytatás a 2. oldalon) részt vesz az úgynevezett MA­GYARS AT programban. A magyar műhold szolgáltatásai kiterjednek a tévé- és a rádió­műsorszórásra, valamint a tele­fonátvitelre. Módosította a kormány az ál­lami tulajdonban maradó mű­emlékek listáját. A döntést a ta­karékosság indokolta, illetve az, hogy számos ingatlannak rendeződött a sorsa. A listára kerültek viszont a pécsi Szent István tér műemlékei. jogokat vonjanak el az érdeke­gyeztetéstől. így nem járulnak hozzá, hogy a törvénymódosí­tással az ET Munkaerőpiaci Bi­zottsága döntés helyett ezentúl csak véleményezhesse a Szoli­daritási Alapból a Foglalkozta­tási Alapba történő pénzátcso­portosítást. Ezt az átcsoportosí­tást rugalmasan, az eddigi tör­vényes jogok fenntartásával is meg lehetne oldani - hangsú­lyozzák. A keddi ülésen a mun­kavállalói oldal javaslatot tesz az újabb minimálbér-emelést előkészítő tárgyalásokra.-Tág lehetőségei vannak az ügyészi munkának az egyesüle­tek, alapítványok működése törvényességének vizsgálatá­ban - mondta többek között tegnap Pécsett, a megyei össz­ügyészi értekezleten dr. Tamás János, Baranya főügyésze, ér­tékelve a múlt évi tevékenysé­get. Ezt jelzi: a társadalmi-poli- tikai-gazdasági váltás jelentő­sen hat az ügyészségekre is. Megnövekedett, sokoldalúbb a terhük, s ennek a megye ügyé­szei a most zajló generációvál­tás mellett is megfelelnek. Vár­ható, hogy különösen a bünte­tővonalon lesz még több mun­kájuk, a statisztika is jelzi: Ba­ranya a közepesen fertőzött te­rületek közé tartozik. (Folytatás a 2. oldalon) Szabályozzák az energiaipar privatizálását A rászorulók nem maradhatnak ellátatlanul Autók zsongása Pécsett Lehet, hogy a hölgyek szívét kevésbé, de a férfiakét annál inkább megdobogtatja a most következő hosszú hétvégén a sok-sok gyönyörűséges autó látványa a pécsi sportcsarnok­ban. Tavaszi zsongás ’95 cím­mel nyitotta meg ugyanis teg­nap délután Papp Béla, Pécs alpolgármestere azt a közleke­dési szakvásárt, amely a sze­mélygépkocsikat, motorkerék­párokat kedvelő érdeklődők­nek, s az értő ínyenceknek is szolgál meglepetéssel. S nem feltétlenül azért, mert rendkí­vül hasznos garázsipari beren­dezések, eszközök, diagnosz­tikai műszerek, valamint festé­kek is megtekinthetők a kiállí­táson, amelyen egyébként két biztosítótársaság is jelen van. A csillogó autócsodák szen­zációját kétségkívül a BMW szolgáltatja: Európában ugyanis Pécsett mutatkozik be először a 3-as sorozat Touring változata, egy mérges turbó dí­zel motorral szerelve. Nem sokban marad el mögötte az Audi sem, a csarnokban meg­tekinthető az ingolstadti gyár alumínium karosszériás „zász­lóshajója” az A 8-as, s a kiseb­bek, az A 6-os és az A 4-es. A svéd Saab 9000-rese, s a Chrysler már nem vízió Visi- onja ugyancsak érdemes az alapos körüljárásra. Nem kétséges, néhány órára remek programot, izgalmas látványosságot nyújt a pécsi autózsongás, amely pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn is 10-18 óra között tart nyitva. R. N. A kínálatban már nem maradunk el a Nyugattól FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Antennajavítás a tv-toronyban Az április 18-án megkezdett tv- torony felújítás első hete után a nézők által jelzett hibák nyo­mába eredve mától már a kija­vított ideiglenes antenna sugá­rozza a tévéműsort. Az Án- tenna Hungária pécsi állomás­vezetőjétől, Horváth Attilától megtudtuk, hogy elsősorban a belvárosban volt ok a panaszra: a képernyőkről néha eltűntek a színek, vagy szétesett a kép. Az oka: néhány kábel bepáráso­dott. A szakember szerint ma délután, a 2-es csatorna műsora kezdetekor derül ki, sikerült-e végleg kijavítani a hibát. Ha nem - ehhez segítségül várják a nézők észrevételeit - ma éj­szaka is dolgoznak, mert mától mintegy 3 hónapig az ideigle­nes antennák feladata lesz a műsorszórás. M. A.

Next

/
Thumbnails
Contents