Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-20 / 107. szám
16 Dlinántúli Napló Sport 1995. április 20., csütörtök Labdarúgó Magyar Kupa, a négy közé jutásért Egy lépéssel az egymillió felé Stadler FC - PMSC-Fordan 2-3 (0-0) Röviden Ismét lehet ünnepelni a bajnokcsapatot Aki keddre virradóra Pécsett, a Széchenyi téren lemaradt a PVSK-Dália ünnepléséről, az pénteken este 6-kor bepótolhatja. Akkor kezdődik ugyanis Pécsett, a városi sportcsarnokban a (már fedettpályás) gálaműsor. Lesznek különféle bemutatók: láthatnak mazsoretteket, kötélugrókat. A fénypont a PVSK-Dália - Diósgyőr barátságos mérkőzés lesz, amely sok meglepetést tartogat. Temesváriék továbbjutottak Győzelemmel fejezte be csoportmérkőzéseit a magyar női teniszválogatott a spanyolországi Murciában, az Euro-afri- kai zóna 1. csoportjában. Temesvári és Mandula alkotta csapat fölényes, 3-0-ás diadalt aratott az ukránok ellen, s ezúttal mindössze 12 gémet engedélyezett ellenfelének. Az újabb siker azt jelenti, hogy a magyar együttes már bekerült a negyeddöntőbe, hiszen két győzelemmel már mindenképpen rendelkezik. Czukor Pekingben Április 29-30-án Pekingben rendezik meg a gyalogló Világ Kupát. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség ezen rendezvényén csak csapatban hirdetnek győztest. A magyar színeket tizenegy atléta képviseli a kínai fővárosban. A férfiaknál 50 km-en pedig Czukor (Pécsi AC) is rajthoz áll. A magyar csapat április 26- án indul Pekingbe. Mamutprogram Új részvételi rekorddal büszkélkedhetnek a május 4. és 15. között rendezendő berlini ökölvívó világbajnokság szervezői: hatvan ország 382 ökölvívója lép majd ringbe. így a selejtezők során mamutprogramra lehet számítani. Egy-egy ringben naponta 18 összecsapásra is sor kerül. Az eddigi csúccsal az 1982-es müncheni vb rendelkezett, ahol 271 versenyző indult, illetve az 1993-as tamperei világbajnokság, ahová 53 nemzet küldte el bokszolóit. A vb előtt egyébként a német ökölvívó válogatott előkészületi, barátságos, csapatbajnoki jellegű mérkőzésen április 26-án Kölnben Magyarországot fogadja. Akasztó, 1500 néző. V.: Lett- rich. Stadler FC: Babócsy - Makrickij, Nagy, Kertész, Linnyikov - Hleba (Rumán), Molnár, Csehi I., Csehi Z. (Le- hota) - Jeremejev, Nyicsenko. Edző: Sándor István. PMSC- Fordan: Gelei - Jäkl, Márton, Schneider - Tolocsko (Ul- veczky), Dárdai, Warzycha, Eszenyi, Virág - Niederbacher, Fatusi (Lengyel). Edző: Eich László. Csodálatos stadionban, nagyon szép időben kezdődött a mérkőzés. Az első negyedórában változatos, a közepesnél nagyobb iramú játék alakult ki. A 2. percben Nyicsenko szabadrúgását Jeremejev toldotta meg fejjel a kaputól 3 méterre, és az oldalhálóba talált. Felváltva alakultak ki kisebb helyzetek mindkét kapu előtt. Aztán ellaposodott a játék, egészen a 21. percig, amikor Hleba 18 méterről leadott lövését Géléi szépen kotorta ki a jobb alsó sarok elől. Válaszként a 26. percben Tolocsko tértölelő átadását Niederbacher a baloldalon, 4 méterről elhamarkodottan fölé vágta. Az első 45 perc hátralévő részében csapkodó, változatos játék folyt. Mindkét kapu előtt láthattunk ígéretes mozzanatokat. A második félidőben potyogni kezdtek a gólok. A 49. percben Warzycha vezetgette a labdát, 25 méterről lövésre szánta el magát, a nagyszerűen eltalált labda a bal kapufáról került a hálóba. (0-1). Ideges hangulatban folytatódott ezután a nagyiramú küzdelem. Az 57. percben Virág nagyszerű átadását Niederbacher szépen vette át, majd kilőtte 12 méterről a bal alsó sarkot. (0-2) Három perccel később Dárdai vitte fel a labdát, vállalkozó kedvéről adott tanúbizonyságot, és 25 méterről bombagólt lőtt a felső sarokba. (0-3). A Stadler nem adta fel, a 74. percben Jeremejev 20 méteres szabadrúgása akadt meg a pécsi kapu bal felső sarkában. (1-3). A mérkőzés lefújása előtt egy perccel Csehi I. fejelt egy jobboldali beadást 4 méterről a jobb alsó sarokba. (2-3). Az átalagosnál jobb színvonalú és iramú mérkőzésen a PMSC-Fordan fegyelmezetten játszva győzte le a szintén nem rossz teljesítményt nyújtó hazaiakat. A pécsiek három, tanítani valóan szép gólt lőttek és biztosan kerültek a kupában a legjobb négy közé. Hogy ki lesz az ellenfelük, az a mai sorsoláson dől el. Tóth Béla, a csapat szponzori csoportjának vezetője kérdésemre elmondta: ha megnyerik a kupát a pécsiek, fejenként egymillió forintot kapnak. A pécsiek és a mezőny legjobbja Warzycha volt. A pirosfeketék közül kiemelhetjük még Jäkl, Schneider és Dárdai játékát. Sándor István: - Egy jól eltalált lövés döntötte el ezt a mérkőzést. Utána kénytelenek voltunk kitámadni, de az ellenfél továbbra is jól kontrázott. Gratulálok a Pécsnek. Eich László: - Célunkat teljesítettük, bejutottunk a legjobb négy közé. Amilyen gyengén kezdtük a mérkőzést, úgy tudtunk aztán felpörögni. A második félidő túlnyomó részében nagyon szépen játszott a csapat. Örülök a továbbjutásnak. Bozsik László Magyarország - Horvátország 3-2 (3-2). 14 éven aluli serdülő válogatott mérkőzés. Sellye, 1000 néző. V.: Vavika. Magyarország: Vozár - To- kodi, Szollár, Kormos, Rikker - Golovitzer, Hajnal, Horváth, Janetka (Földvári) - Oross (Varga), Éger (Szabó). Edző: Ubrankovics Mihály. G.: Oross, Éger, Golovitzer, ill. Babies, Barisics. Tapazdi Sándor A kedd este játszott UEFA Kupa mérkőzések eredményei: Dortmund - Juventus 1-2, Parma - Leverkusen 3-0. Olasz döntő lesz: Parma - Juventus. Május 3-án Pannában lesz az első mérkőzés, utána Torinóban a visszavágó. Az utóbbi hat idényben az olaszok „terrorizálják” az UEFA Kupát, 1990-ben Juventus - Fiorentina, ’91-ben Intemazionale - AS Roma finálé volt. Az olasz Intemazionale egyre intenzívebben érdeklődik két Manchester United-játékos, Eric Cantona és Paul Ince iránt. A Cantonával kapcsolatos találgatások mögött számos bizonytalansági tényező húzódik meg. Szerdán viszont mindenképpen meglepetést keltett, hogy a milánói kék-feketék Ince-re is vágyakoznak. Ken Ramsden, a MU titkárságának tagja azt mondta a Gazzetta dello Sportban is napvilágot látott hír kapcsán, hogy az Intemazionale ugyan valóban tájékozódott a játékos „státuszáról”, de Martin Edwards elnök közölte az olaszokkal: Ince marad.- A belátható időben itt szerepel nálunk Ince - nyomatékosított Ramsden. Massimo Moratti, az Inter- nazionale elnöke viszont azt mondta, mindent elkövet a játékos megkaparintásáért. „Remek futballista, ő az új Frank Rijkaard. Nem értem, miért is nem játszik már évek óta olasz földön?! Tudom, nem lesz könnyű szerződtetni, de azon vagyok.” Márpedig amit Moratti a fejébe vesz, az előbb vagy utóbb megvalósul - mondják olasz futballkörökben. Tugrikmilliomosok A mongol kormány elkészítette az ország sportolóinak kiemelkedő világversenyeken elért sikereikért járó pénzügyi jutalmazás új rendszerét. Ennek alapján a jövőben az olimpiai aranyérmes mongol sportoló 10 millió tugrik (mintegy 32 500 márka) boldog tulajdonosa lehet, melynek 40 százalékát már a verseny helyszínén fel is veheti. A junior korú mongol világbajnokok az említett összeg felét, míg az ijúságiak a negyedét kapják. KÉZILABDA. NB I. B. nők: Goldberger - PEAC-Babits 17-27 (7-14). PEAC-Babits: Modrics - Gál 8, Bőzsöny 4, Papp-Pálfi 3, Sütő 1, Stix 10, Pető. Cs.: Nagy, Bárány, Peringer L., Peringer O. Edző: Tóth János. Tartja hárompontos előnyét a listavezető PEAC-Babits. RÖPLABDA. NB II. nők, felnőttek: Veszprém - Pécsi VM 3-0, PVM - Győri Dózsa 3-0. Ifjúságiak: Veszprém - PVM „Nebulóért) 3-0, PVM „Nebulóért) - Győri Dózsa 13. TENISZ. A Mecsek LSE kezdőknek és haladóknak tanfolyamot indít április 24-én 17 órától, öthetes turnusokban Pécsett, a műjégpálya melletti salakos pályáin. Jelentkezés, felvilágosítás: a 324-923-as telefonon, illetve személyesen a helyszínen. PETANQUE. Az ifjúsági vb-pontszerző verseny második fordulójában, Szigetszentmik- lóson a mecsekpölöskei duplett (Bosznay G.-Tálosi) aranyérmet szerzett. A döntőben a házigazdák párosát verték 13-8- ra. így a legyőzött duóval együtt továbbra is versenyben vannak a júniusi, spanyolországi vb-n való részvételért. ÚSZÁS. Úszóosztályok országos találkozója, Győr. A TÁSI 1984-85-ben született sportolói közül a fiúknál Lévai három számot megnyert, Kádár egyben győzött, egyben második lett, Ropoli pedig egy második helyet szerzett. Váltóban a TÁSI megnyerte a 4x50 m-es fiú gyorsot (Kádár, Ropoli, Bánhegyi I.) összeállításban)és a 4x50 vegyest (Bánhegyi, Ropoli, Lévai, Kádár), míg 4x50 leány gyorson második lett (Gyöngyösi, Herr, Kozma, Tamás). A legeredményesebb fiú versenyző Lévai Gábor, a legjobb fiú csoportnak a TÁSI (Lévai, Kádár Péter, Ropoli Roland, Bánhegyi István) bizonyult. TEKE. NB II. férfi mérkőzés: Szanki Olajbányász - Szentló'rinc 2-6. Szentlőrinci pontszerzők: Schiffer 520, Tóth 514, Szőke 506, Kemesei 500. LABDARÚGÁS. Baranya- tej Kupa 3. és 4. osztályosok részére: 1. TÁSI-PMSC (edző: dr. Kapusi Tibor), 2. Testvérvárosok tere (e.: Erdei Károly), 3. Jurisics u. (e.: Koch Ferenc), 4. Árpádfejedelem (e.: Vedelek Mihály). Különdíjak. Gólkirály: Pandúr Attila. Legjobb kapus: Erdei Bálint. Legjobb mezőnyjátékos: Lutz András. KOSÁRLABDA. MÓL egyetemi és főiskolai férfi bajnokság: PEAC - Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (Budapest) 79-77 (42-40). Legjobb pécsi dobók: Vida 25, Nagy 14, Bajnok 11, Csanyik 10. Ha a PEAC a hátrelévő két meccse közül, csak egyszer nyer, vagy a szegediek, vagy a nyíregyháziak ellen egy győzelmet szerez, akkor feljut az NB I-be. DUATLON. A magyar szövetségben kijelölték a veszprémi duatlon Európa-bajnoksá- gon induló magyar válogatott keretet. Ebben helyet kapott az ifik lányoknál Kozma Noémi, egyéni indulóként pedig Kocsinyák Attila (mindkettő Tritex Pécs) is ott lesz a rajtnál. Totótippek 1. Dresden - Frankfurt 2. Bremen - K’lautem 3. Bayern M. - Dortmund 4. Freiburg - 1860 München 5. Leverkusen - Duisburg 6. Schalke - Uerdingen 7. Bari -Brescia 8. Cagliari - Reggiana 9. Cremonese - Genoa 10. Juventus - Padova 11. Napoli - Foggia 12. Parma - Inter 13. Roma-Lazio +1 14. Sampdoria - Fiorentina Telesport Sp.Plusz Új DN 2 x2 1 lx 1 12 xl lx 1 1 xl lx 1 1 1 lx xl 12 1 1 X xl lx lx lx xl x2 1 1 1 1 1 lx xl lx X lx x x2 X 1 1 Bólyi terembajnokok Nemrégiben befejeződött Bőig nagyközség teremlabdarúgó bajnoksága. Ez minden évben körülbelül 150 embernek nyújt játéklehetőséget Bolyban és környékén. Most 11 csapat indult. A végső sorrend: 1. Központ 34, 2. VB City 30, 3. Szederkény 27. Képünkön a bajnokcsapat tagja. Állnak balról: Laki, Vellner, Stréb, Ambrus, Vakán. Guggolnak: Lamberti, Pohl, dr. Óbert, ívik. A képről hiányzik: Barabás. A remény városa Eger „Kár”, hogy Szittya Imre vezette PPTSE sportszerű csapat. Ez a megállapítás azonban egy kis magyarázatra szorul. A ’’Postás” a PEAC női kosárlabda együttesével egy csoportban játszik a női NB I- ben a 21-28. helyért. Előbbi a mezőny élén áll, utóbbit viszont a kiesés réme fenyegeti. Ha az egymás elleni korábban lejátszott mérkőzésükön a PPTSE minden feltűnés nélkül veszített volna, akkor most az egyetemisták biztosan bennmaradnak az NB I- ben. Csakhogy nyertek. így viszont marad a bizonytalanság. A PEAC ugyan nem szépségdíjas meccsen, de mégis létfontosságú győzelmet szerzett szombaton Pécsett, fő riválisa, a Tatabánya ellen (60- 43). Jelenleg azonos számú győzelemmel állnak mindketten a táblázaton. Itt következik a dologban a csavar. Kettejük közül biztosan kiesik az egyik. Ráadásul mindketten az Égri TK ellen játszanak. Előbb a pécsiek utaznak idegenbe. Amennyiben nyernek, semmi gond, mert a Tatabánya elleni pontarányuk jobb. Ha kikapnak, akkor viszont kikerül a kezükből a döntés. Az egrieket fogadják a tatabányaiak, és ott aztán tényleg minden lehetséges. Utólag belegondolva, nem is kár, hogy a Szittya-csapat sportszerű. P. P. Kézilabda női NB I. Tegnap még nem sztrájkoltak... PMSC Pécs, városi sportcsarnok, 400 néző. V.: Brecska, Halmai. PMSC: Takaró - Mészáros, Suga 6, Varga, Gergely 1, Csendes 8, Szabó 2. Csere: Donkó 1. Edző: Harmat Tamás. A vendégek kezdtek jobban, mert az első húsz percben ők kezdeményezve - igaz, csak egy, illetve két góllal - vezettek. A hazaiakat mindez nem nagyon zavarta, mert amikor lehetőségük adódott, akkor megpróbáltak utánnuk eredni a debrecenieknek. Ezen szituáció nem hozhatott igazán eredményt, mert a szabadon „garázdálkodó” debreceni, válogatott átlövő Csapó szinte tetszés szerint érte el góljait, s mire vége volt az első harminc percnek, ő már a hete- DVSC-Symfonia 18-25 diknél tartott. Az első félidő hajrájában feljött a Pécs és Csendes, illetve Suga góljaival megközelítette a hajdúságiakat. Szünet után még tíz percen át tartott az egyenlősdiségi verseny- futás, ám azt követően elég volt öt perc kihagyás a hazaiak részéről, hogy az ezen napon még nem „sztrájkoló” vasutasok szinte lerohanjanak a pécsieket. A 4L perei 16-16 után tíz perc alatt ötgólos előnyt szereztek a debreceniek, aminek eredményeként a hazaiak idegesek, a vendégek pedig egyre nyugodtabbak lettek, s ennek megfelelően tartani tudták előnyüket. Igaz, ebben nagy szerepe volt annak is, hogy az idegenlégiós - termetre meghatározó kapus helyébe - a váloga(13-14) tott Szopóczi állt, aki alaposan felhozta a gyengélkedő társai teljesítményét. Az utolsó tíz percben ugyan sok mindent megpróbált a pécsi gárda - sőt, négy gólra is megközelítette ellenfelét -, a jobban hajrázó hajdúságiak ellen nem volt ellenszere a sebeiből vérző (sorozatos sérülésekkel küzdő) hazaiaknak. Maradt tehát a hétgólos hátrány. A pécsieknél immár hagyomány, hogy a náluk sokkal jobb csapatok ellen felszívják” magukat, még akkor is, ha éppenséggel véráldozatba kerül az erőlködés. így volt ez most is. Annál inkább, mert 45 percen keresztül a sérültekkel is képesek voltak megszorítani a hajdúságiakat. K. L. Márton a keretben Mészöly Kálmán szövetségi kapitány kijelölte a svédek elleni, jövő szerdai EB-selejte- zőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretet. A névsor: Petry (Gent), Végh (Győr), Hajdú (Csepel) - kapusok. Mracskó (Békéscsabai EFC), Lőrincz (Mo- lenbeek), Mészöly (Le Havre), Kozma (ÚTÉ), Márton (PMSC-Fordan), Halmai (Ekeren), Sallói (Beitar Jerusalem), ülés (Kispest-HFC), Kiprich (Feyenoord), Vincze (BVSC), Csábi (BVSC), Bük- szegi (BVSC), Klausz (Ad- mira Wacker), Bánfi (Kispest- HFC), Csertői (Győr), Szlezák (UTE), Hamár (Kispest-HFC), Lipcsei (FTC), Urbán (ÚTÉ) - mezőnyjátékosok. Közülük csak a 20. életévében járó Bükszegi nem szerepelt a nemzeti 11-ben. 1 2 1