Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-20 / 107. szám
10 Dhnántúli Napló Politikai Vitafórum 1995. április 20., csütörtök Szolidaritás a vasutasokkal Önkormányzati vezetők fóruma Újjáalakult a BÖK Országos küldöttgyűlés A Köztársaság Párt 1995 április 29-én szombaton tartja országos küldöttgyűlését Budapesten. Ennek során megvitatásra kerül Palotás János elnöki beszámolója a párt 1993 decemberében tartott közgyűlése óta eltelt időszakról. Értékelésre kerül a Köztársaság Párt szereplése az 1994-es országgyűlési és helyhatósági választásokon. Beszámoló hangzik el az elmúlt időszak gazdálkodásáról. A kiadott írásos anyag egyik legfőbb megállapítása, hogy a párt nem halmozódott fel adósságokat, gazdálkodása mindvégig kiegyensúlyozott volt. A tervek szerint a küldöttgyűlés módosítani fogja a Köztársaság Párt alapszabályát is. A program egyik igen fontos része, hogy a küldöttek megválasztják a Köztárasság Párt elnökét, alelnökeit és elnökségét. A választás lebonyolítása után a 176 küldött meghatározza a Köztársaság Párt középtávú feladatait, amelyek az 1998-as választásokig érvényesek. A 13 pontos javaslat megvalósítása esetén garanciát nyújt arra, hogy a Köztárasság Párt a következő választásokon sikeresen szerepeljen. A Köztársaság Párt országos küldöttgyűlésén részt vevő baranyai küldöttek névsora: dr. Szabó László, Róth Tibomé, Pataki Ferenc, dr. Erdődy Gyula, Róth Tibor, Holla Miklós, dr. Németh Elemér, Schmidt Tibor és Kovács- Hegedűs László. A Köztársaság Párt Megyei Szervezete Az alábbi távirat szövegével és elküldésével egyetértett a KDNP, a MIÉP, a TKP és a POFOSZ, mint a Nemzeti Szövetség tagjai: „A pécsi Nemzeti Szövetség pártjai és társadalmi szervezetei együttérzésükről biztosítják a különböző vasutas szakszervezetek követeléseit. Helyeseljük, hogy a tárgyalások meghiúsulása miatt a polgári engedetlenség legmagasabb fokát, a sztrájkot választják. Ezen tettükért nem a kormány által sugallt, és a néptömegek tudatában besúlykolni szándékozott megvetés illeti őket, hanem a becsapott nemzet együttérzése és szolidaritása. A nyugdíjasok Baranya Megyei Kamarájának mezőgazdasági bizottsága a közelmúltban másod ízben tárgyalta meg a megyei nyugdíjasok helyzetét. Már múlt év szeptember 7-én egy előterjesztést készített, amelyben a mezőgazdasági nyugdíjasok súlyos helyzetére hívta fel a figyelmet. Az előterjesztés nyolc pontban tett javaslatot a sürgős teendő intézkedésekre. Bár a mezőgazdasági termelésben időközben helyenként élénkülés tapasztalható, ez az agrártársadalom helyzetében lényeges változást nem hozott, így a nyugdíjasoké sem javult. Különösen súlyosak a gondok azokban a községekben, ahol a termelőszövetkezetek megszűntek. Ezen belül a társközségek lakossága került mély pontra: munkahely nincs, a fiatalok elA Magyar Út Körök pécsi Szervezete nevében Sashalmi György”. Fent említett szervezetek a szabadságjogokat látják veszélybe kerülni, ha a MÁV (az államhatalom) megfélemlítheti a vasutasokat. Hogy ez a cél, arra bizonyság, hogy a foglalkoztatási gondokkal küzdő Igazgatóság román mozdony- vezetőket akar alkalmazni. Közben a szakszervezeteket okolja a tárgyalások sikertelenségéért, mondván, nem tettek le javaslatot az asztalra. A hivatalos verdikt azonban nem szól arról, hogy hány javaslatot söpört le korábban a hatalom érdeke. Ez az ügy nem okolható meg hangulatkeltő állami hírvándoroltak, megszűntek az iskolák, egyes helyeken még a boltok is. A lakosság többsége elöregedett, kiegészítő kereseti lehetőség nincs. A munkanélküliség hatalmas méreteket öltött. Szólni kell azokról a nyugdíjasokról is, akik olyan falvakban laknak, ahol a termelőszövetkezetek nem szűntek meg. Itt jelentős támogatást kapnak még napjainkban is. Sajnos, a hagyományos termelőszövetkezetek száma rohamosan csökken. A helyzet javítására beinduló önkezdeményezést csak hatékony törvények, termelést elősegítő intézkedések vihetik sikerre. Szükségesnek tartjuk a következő szociális intézkedések megtételét:-Alacsony járadékok felülvizsgálatát.- Jövedelem nélküliek helyveréssel, fenyegetéssel, hogy a vasutasok két napi sztrájkja után nem kapják meg a Munka Törvénykönyv-ben előírt járandóságot. A Törvény nem lehet alku tárgya! - legalábbis eddig nem volt az. Ahol mégis annak tartják, és az a hatalom játékszere, ott senki sincs biztonságban. Még egy gondolat előkívánkozik: ez a kollektív szerződésért folyó küzdelem nemcsak 80 ezer vasutas ügye, hanem azokat a régiókat is érint - Baranyában mintegy 4-5 százezer hektárt művelő falvakat - esetleges vereségük, melyek vasút nélkül maradva kiesnek a gazdasági vérkeringésből. Magyar Út Körök pécsi szervezete zetének vizsgálatát és rendezését.- A szociális támogatás ügyében az önkormányzatokkal együttműködni.- Elő kell segíteni a vagyonjegyek járadékra átválthatóságát.- Változatlanul szükséges az érdekvédelmi szervezetek szoros együttműködése a helyi ön- kormányzatokban. Ennek érdekében az idén is megkezdtük a szervezőmunkánkat vidéken. Szeretnénk, ha munkánkat azzal támogatnák a már működő nyugdíjas szerveztek, amelyek még nem tagjai a Kamarának, hogy jelentkezzenek nálunk. Címünk: Nyugdíjasok Baranya Megyei Kamarája 7624 Pécs, Nagy Lajos király út 11. sz. Telefon: 72/321-794, 317-097. A Nyugdíjasok Baranya Megyei Kamarája Az 1990-es őszi önkormányzati választásokat követően a szocialista párt kezdeményezésére jött létre a megyében és országosan a Baloldali Önkormányzati Közösség, rövidítve a BÖK. Volt akkor ennek a rövidítésnek valami incselkedő éle, szúró hegye az akkori kormányhatalommal szemben. Van-e ma is létjogosultsága? Kell-e ma is közösséget alkotniuk a baloldali gondolkodású önkormányzati vezetőknek? Szükséges-e a szabadság, igazságosság, szolidaritás követelményrendszerét számon kérni a mai kormánytól, hangsúlyozni a törvény- és rendeletalkotókkal szemben? Ilyen, és hasonló kérdések megválaszolására ült össze Harkányban Baranya megye mintegy félszáz polgármestere a közelmúltban. Lamperth Mónika, az MSZP frakcióvezető helyettese bevezető előadásában a szerveződés fő céljául az információs kapcsolat javítását, a jogalkotók segítését, a társadalmi párbeszéd egyik lehetőségét nevezte meg. Kiemelte, a koalíciónak létkérdés, hogy párbeszédben álljon a helyi önkormányzatokkal. Mondanivalóját négy téma köré csoportosította. Szólt az ön- kormányzatokra vonatkozó jogi szabályozás történetéről, a pénzügyi szabályozó rendszerről, az 1994. évi törvénymódosításról és a jövőbeni szabályozás kérdéseiről. Néhány gondolat az elhangzott előadásból:- Bár az 1990-es szabályozás a demokrácia szélesítését hozta, a létesítmények azonos elbírálásának gyakorlata súlyos helyzetbe hozta a kistelepüléseket. Ezért most újra kell gondolni, hogyan harmonizálható az önállóság, a finanszírozhatóság és a racionalitás.- A köztársasági megbízott a „lopakodó jogalkotás” intézménye volt, a politikai szempontok érvényesítése a helyi önkormányzatok felett.- Az MSZP az elmúlt időszak tapasztalatai alapján az erős polgármestert, a működő- képességet biztosító jegyzőt támogatja.- Kiáll amellett, hogy az ön- kormányzatoknak új kötelező feladat csak úgy lehessen adható, ha a kormányzati szervek pénzt is adnak hozzá. A hozzászóló polgármesterek, városi frakcióvezetők, országgyűlési képviselők időszerű és gyakorlatias kérdéseikkel, felvetéseikkel igazolták, szükség van az ilyen jellegű összejövetelekre. Werner József, a megyei közgyűlés elnöke, aki elfogadva a meghívást szintén jelenlétével tisztelte meg az értekezletet, hozzászólásában azt emelte ki, hogy a szükség jobban összehozza az embereket, a kölcsönös információ átadás nélkülözhetetlen az önkormányzati munkában. A program dr. Horváth Gábornak, a Magyar Fürdőszövetség elnökének előadásával, mely a gyógyvizek hasznosításával, tulajdoni, szervezeti vonatkozásaival foglalkozott, valamint Ónódy Gábornak, a Harkányi Fürdővállalat igazgatójának tájékoztatójával zárult. A Baloldali Önkormányzati Közösség ezeket a találkozóit rendszeressé kívánja tenni, és regionális problémák megbeszéléseit is napirendre tűzi. Dr. Tóth Sándor MSZP A mezőgazdasági nyugdíjasok helyzete ► az OTP banknál hitel vehető fel rá, ► hosszú távú lekötés esetén adókedvezményt n Tehát egy a fiamnak, és egy nekem. ■ A lehetőség Önnek is adott az OTP Bank kijelölt fiókjaiban és a Garancia: Wm*» Biztosító irodáiban! Éf( 1%^. GARANCIA