Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)

1995-04-19 / 106. szám

8 Dünántúli Napló Az Olvasó Véleménye 1995. április 19., szerda 6 f Az összefogás szép példája Kezdődik a csigaszezon Ne közelítsék meg az államhatárt! A Pécsi Határőr Igazgató­ság kéri a lakosságot, hogy tartózkodjon, illetve óva­kodjon az államhatár meg­közelítésétől a Dráva-kifo- lyás (Gyűrűspuszta) és a Duna közötti határszaka­szon, mert az államhatár esetleges átlépése veszélyes, és az átlépésnek mindezen túl jogi következményei is vannak. Az említett határszakasz túloldalán éles, működőképes, az élet kioltására is alkalmas aknákat telepítettek az elmúlt években. Az államhatár köz­vetlen közelében tartózkodók életüket és testi épségüket kockáztatják. A pillanatnyi anyagi hasznot hozó csiga­gyűjtés egyéni tragédiát is okozhat, mint történt az 1993- ban. (Egy magyar állampolgár áttévedt az államhatáron, ott aknára lépett, amely felrobbant és súlyos, csonkolásos balese­tet szenvedett.) A szerencsésebb áttévedő- ket a határ túloldalán elfogják. Ők azonban duplán bűnhőd­nek fegyelmezetlenségükért, figyelmetlenségükért, mert ott is eljárnak velük szemben és országunk törvényei szerint itthon is felelniük kell cseleke­detükért. Mihályi Géza őrnagy Rajzpályázat győztesei Tűzvédelmi verseny A Baranya megyei Tűzoltósá­gon tűzvédelmi versenyt rendez­tek, amely egyben az országos tűzvédelmi vetélkedő elődöntője is volt. A versenyen 19 Baranya megyei szakember vett részt. A kérdéseket az Országos Tűzol­tóparancsnokságon állították össze, melyeket a verseny kez­detekor Palánkai Ernő alezredes ismertetett. A résztvevők első fordulóban tesztet írtak, majd ezt követően fokozatosan nehezedő villámkérdések döntötték el a sorrendet. Az első hat helyezet­tet jutalmazták, de csak az első három - Vágvölgyi László, dr. Jádi Tamás, Nyíri Csaba - jutha­tott tovább. Örlős András százados Tisztújító közgyűlés A Nyugdíjasok Magyarbólyi Érdekvédelmi Szervezete tiszt­újító közgyűlést tartott a na­pokban. Az új elnök Panta Sán- domé lett, elnökségi tagoknak Szabó Károlynét és Schmidt Jánost választották. A közgyű­lés után a hagyományokhoz hí­ven felköszöntötték azokat a tagjaikat, akiknek a közelmúlt­ban volt, vagy a közeljövőben lesz a névnapjuk. Havasi István Lelketlenség Nemrégiben Pécsett a teme­tőben hozta világra egy elkó­borolt kutya a kicsinyeit (le­het, hogy a gazdáját kísérte) a sírkeret alá bebújva. Lelket­len emberek a bejárati nyílást többször is eltorlaszolták kő­vel, hogy a kicsik elpusztul­janak. Szerencsére egy állatbarát elhozta menhelyünkbe az egész kutyacsaládot, így most védett körülmények közé ke­rültek. K. Gy. Pécs Jogi tanácsadás Ma, szerdán délután 5-6 óráig ingyenes jogi tanácsadást tar­tunk szerkesztőségünkben (Pécs, Rákóczi u. 34.), a föld­szinti hirdetésfelvevő irodá­ban. Szerkesztői üzenet Panta Ernő olvasónkat kérjük, panaszos ügyével kapcsolatban keresse fel jogi tanácsadásun­kat, vagy írja meg pontos cí­mét, hogy levélben tudjunk vá­laszolni. Barlangászok Egyesületünk a Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egye­sület Pécsett, a Szivárvány Gyermekházban sikeres bar­langosnapot rendezett. Bemu­tattuk a Mecseken folyó bar­langkutatást, az egyesület mun­káját. Ízelítőt kaptak az érdek­lődők a barlangok élővilágáról, főként a denevérekről, előadást hallhattak a letűnt idők kultú­ráiról. A rendezvény ideje alatt folyamatos videovetítés volt barlangos témában és kiállítást is láthattak az egyesület életét bemutató fotókból, térképekből és plakátokból. A teljes barlan­gász felszereléssel valamint a kötéltechnikai bemutatón az egyköteles francia barlangász­technikával ismerkedhettek meg az érdeklődők. Célunk a barlangkutatás népszerűsítése, egyesületünk létszámának nö­velése. Szatyor Miklós egyesületi titkár Az oldalt összeállította: Dr. Dunai Imréné A Bártfa Iskolafejlesztési Ala­pítvány műsoros estet rendezett, amelyet Bágyi Miklós, kuratóri­umi elnök nyitott meg és beszá­molt az alapítvány anyagi hely­zetéről. Elmondta, hogy az ala­pítvány jóvoltából számítógé­pekkel gazdagodhatott az iskola oktatása. A beszámoló után a „bártfás” gyerekek műsora kö­vetkezett. Csillogó szemmel, iz­„Verd meg a pásztort és elszé- lednek a juhok” - mondja Zaka­riás próféta. így történt ez ná­lunk Merenyén is. Se templom, se iskola! Mivé lettek a valaha virágzó kis baranyai falvak? S ez fáj mindenkinek. Az ott la­kóknak éppúgy, mint a falvak­ból, a városokba elszármazot­taknak. Ezért gyűltek össze a mere- nyeiek e hónap elején megemlé­kezésre, idézve azokat az időket, amikor még hűséges és neves papjai voltak a falunak. Megem­lékeztek a 40 évig Merenyén 1990. április 6-án Marosujvári Géza egykori ejtőernyős és Fe­hér Endre volt sportrepülő szervezésével alakult meg Pé­csett a Magyar Veterán Repü­lők Egyesülete 17 alapító tag­gal, amely az évek során 42 főre növekedett. Aktív repülést már nem foly­tató, polgári és katonai repülők, ejtőernyősök, valamint a repü­lés ügyét szolgálni kívánó sze­gatottan, de nagy felkészültség­gel léptek a DOZSÓ színpadára a gyerekek. Kétszer egy órában mutatták be hosszas készülődé­sük eredményét. Az összefogásnak szép pél­dája volt ez az est. Szeretnénk köszönetét mondani a Szülői Munkaközösség tagjainak, az SZM Elnökök Fórumának, a szereplő gyerekeknek és az őket szolgáló lelkészükről Szigethy Sándorról. Eljöttek az unokák, déd és ükunokák, hogy a falu népével emlékezzenek rá. Meg­koszorúzták költő papjuknak Vargha Gyulának a sírját. Fát ül­tettek a templom kertben mind­két volt lelkészük emlékére. Elhatározták, hogy alapít­ványt hoznak létre a 150 éve épült merenyei parókia felújítá­sára, hogy ismét kaphasson a gyülekezet lelkészt, aki náluk is lakna. Az adakozók között van Bőd Péter Ákos is (Szigethy Sándor dédunoka, aki sajnos hi­mélyek összefogása a feladata. Nem politizáló, pártoktól füg­getlen egyesület. Célja a ma­gyar repüléstörténeti emlékek gyűjtése és azok megőrzése, a repülés hősi halottainak és ál­dozatainak emlékére létesített emlékművek gondozása. Az or­szágban elsőként Pécsett, az Uránvárosban - az egykori re­pülőtéren - állítottak a hősi és repülőhalált haltak tiszteletére felkészítő nevelőknek, valamint a Baranyatejnek, a Barta Keres­kedelmi és Szolgáltató Bt-nek, a Hifi Galéria R.A.R. Ktf-nek, a Horyvill-nek, az Agrobank Rt- nek, a Reemstma Debreceni Dohánygyár Kft-nek, a Posta­banknak, az Agere Bt-nek, mint támogató cégeknek. Kelemen Sándorné igazgató vatali elfoglaltsága miatt szemé­lyesen nem tudott az összejöve­telen megjelenni). Az unokák, dédunokák mellett a Merenyé- ből elszármazott áldozatkész emberek is gyűjtik a pénzt az épület felújítására. Adományok küldésére kérik mindazokat, akik szeretik Merenyét és az egyházukat. Csekket Pécsett, a Belvárosi Református Egyház pénztáránál, vagy Sziebertné Borbás Ibolyánál (Pécs, Építők útja 4/B.) lehet kapni. Dr. Komlósiné Nagy Piroska Sziebertné Borbás Ibolya emlékművet. Tóth Kázmér ön­zetlen segítsége révén a külföl­dön élő, egykor volt repülők és egyesületünk tagságának ado­mányaiból remélhetően május végére (Hősök napjára) felke­rülhet az emlékműről eddig hi­ányzó, a repülés szimbólumát, a repülők jelvényét jelképező bronz sas is. Magyar Veterán Repülők Egyesületének pécsi csoportja A vízügyi szervezetek a Bara­nya megyei óvodások és általá­nos iskolások részére a „Víz vi­lágnapja” alkalmából rajzpá­lyázatot hirdetett. A pályázatra összesen 566 munka érkezett be. Legtöbbet, 435-öt huszonhat óvoda küldött be. A víz szerepét és értékét jól jelenítették meg és változatos technikákat alkalmaztak a pá­lyázók. Három kategóriában (3-6, 6- 10, 10-14 évesek) 10-10 díjat osztottak ki a szervezők, ezen­kívül ugyanennyit kiállításon való részvételre javasoltak. A zsűri elnöke Acsádi Ágnes rajzszaktanácsadó volt. A leg­több díjat a pécs-rácvárosi és a siklósi Dózsa György úti Álta­lános Iskola gyerekei kapták. Ugyanennyi dicséret illeti a szigetvári 1. sz. Napköziottho­nos Óvoda, a pécsi Ziper- novszky utcai óvoda, a Teleki Blanka utcai óvoda és pécsi, Berek utcai Általános Iskola pályázóit és valamennyi felké­szítő pedagógust is. Örültünk a pécsi Gyárvárosi Általános Is­kola, a Köztársaság téri Általá­nos Iskola és a szászvári Kiss Gyula Általános Iskola rajzai­nak, valamint a szentlőrinci Napköz Otthonos Óvoda gye­rekei által beküldött munkák­nak is. A pályázat meghirdetői úgy vélik, hogy ez az akció sikere­sen zárult, és hozzájárult a víz értékének felismeréséhez és megbecsüléséhez, a vizek vé­delméhez. Ezúton mondunk köszönetét a pályázat támoga­tóinak, külön a Baranya megyei Pedagógiai Intézetnek. Lovretity Mária főtanácsos Jogi tanácsadó Nagy Béla olvasónk kér­dése, hogy a kezes megta- gadhatja-e a fizetést. A Ptk. 274. §-ában megha­tározottak szerint a kezes megtagadhatja a teljesítést, amíg a követelés a kötelezet­től és az olyan kezesektől, akik őt megelőzően, reá tekin­tet nélkül vállaltak kezessé­get, behajtható. Ez a szabály a kötelezett és a kezesek együt­tes perlését nem gátolja. A kezes nem követelheti, hogy a jogosult a követelést először a kötelezettől hajtsa be, ha a./ a felek így állapodtak meg, bV a kezességet kár megtérítéséért vállalták, c./ a kezességet bank vállalta. A Polgári Törvénykönyv 273. §-a szerint a kezes köte­lezettsége ahhoz a kötelezett­séghez igazodik, amelyért ke­zességet vállalt; érvényesít­heti azokat a kifogásokat, amelyeket a kötelezett érvé­nyesíthet a jogosulttal szem­ben. A kezes kötelezettsége nem válhat terhesebbé, mint amilyen elvállalásakor volt; kiterjed azonban a kezesség elvállalása után esedékessé váló mellékszolgáltatásokra. A kezes a per- és végrehaj­tási költségekért akkor felel, ha a keresetindítás előtt őt a teljesítésre felszólították. Bí­rósági úton nem érvényesít­hető követelés kezesével szemben a követelést bírósági úton nem lehet érvényesíteni. Simon Z. kérdezi, hogy az egyetemi tanulmányait a nyugdíj időnél szolgálati időként beszámítják-e? A 89/1990. (IV. 1) MT. sz. rendelet 132. §-a értelmében szolgálati időnek számít a fel­sőfokú oktatási- intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok ideje, legfeljebb azonban a képesítés megszer­zéséhez a tanulmányok foly­tatása idején szükséges idő. A felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok címén a tanul­mányi időszak (tanulmányi év, tanulmányi félév) kezdetét magában foglaló hónap első napjától a végét magában fog­laló hónap utolsó napjáig el­telt idő számít szolgálati idő­nek. Szolgálati időként kell figyelembe venni a két egy­mást követő tanulmányi idő­szak közötti tanulmányi szü­net idejét is. Több képesítés megszerzésére irányuló ta­nulmányok folytatása esetén legfeljebb az egyik képesítés megszerzéséhez szükséges idő vehető figyelembe. A külföldi felsőfokú okta­tási intézmény nappali tago­zatán folytatott tanulmányok idejét a nyugdíjra jogosultság szempontjából szolgálati idő­ként akkor lehet figyelembe venni, ha a külföldön szerzett képesítést honosították, illető­leg a tanulmányok idejét ha­zai felsőfokú oktatási intéz­mény nappali tagozatán foly­tatott tanulmányi időbe be­számították. A külföldi felső­fokú oktatási intézmény nap­pali tagozatán 1944. utáni ta­nulmányi időt az említett ho­nosítás, illetőleg beszámítás igazolása nélkül is figye­lembe kell venni, ha a hall­gató magyar ösztöndíjasként, vagy a magyar hatóság enge­délyével államközi egyez­mény alapján külföldi alapít­ványból, nemzetközi szerve­zet keretéből, külföldi szerv­nél - magánkezdeményezésre - pályázat elnyerésével, vagy meghívás alapján ösztöndíj­ban részesült, és így végezte tanulmányait. S. Á. MOZGÁSBAN AZ ORSZÁG! JÖJJÖN EL ON IS A WESTEL FESZTIVÁLRA! Április 22-én, szombaton országos eseményso­rozattal ünnepeljük a tavaszt és a mozgást. Hallgassa a Juventus rádiót, hogy minden rész­letet megtudjon a Westel játékairól, amelyek­ben Ön is részt vehet. Újdonságokkal, meglepe­tésekkel és egy fantasztikus ajándékkal várjuk! Csak április 22-én, szombaton: BENEFON CITY 450i mobiltelefon 112 960‘Ft helyett 59 960 Ft. A készülék már 20% előleg befizetésével az Öné lehet! Árusítás reggel 9-től délután 4 óráig. De siessen, mert a készletek végesek! az árak az áfa-t nem tartalmazzák. Programok; WESTEL-Hétvége ápr. 21-22-23-án az Universitas utcában a Harlem és az Orly előtt. Péntektől vasárnapig élő koncertek (Republic, PMD, Somló Tamás stb.) A helyszínen sörsátor, vurstli várja az érdeklődőket. A teljes programot keresse a plakátokon és a képrádióban. Ne csináljon magának más programot! Szombaton várja Önt a Westel! Westel iroda: Pécs, 7621 Rákóczi u. 19., Tel.: (06 72) 225-111, Rádiótelefon: (06 60) 327-900 {((®>)}})) j ) j M o z á s b a n Mimiin I MvESTEL RÁDIÓTELEFON KFT a Támogatókat keresnek a merenyeiek Magyar Veterán Repülők Egyesülete i 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents