Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-18 / 105. szám
12 Dünántúli Napló Külföld 1995. április 18., kedd .Führer, miért nem harcol együtt a katonákkal a fronton?” Hitler végnapjai Magdeburg Klausenes Strasse 36, ahol a Spiegel szerint Hitler, Éva Braun és a Goebbels házaspár holtteste 1970-ig el volt temetve Meddig lesz képes Kína élelmezni lakosságát? Kína vajon meddig tudja majd ellátni alapvető élelmiszerekkel évente 15- 20 millió fővel gyarapodó hatalmas népességét? Ezt a kérdést boncolgatták kínai agrárszakemberek és demográfusok az Új Kína hírügynökség minapi háttéranyagában. Szerteágazó válaszaik veleje: a jövő század közepéig, de csak akkor, ha alkalmazni tudja agrárszektorában a legkorszerűbb technológiai vívmányokat. De erre sokat kellene költeni - szögezik le. Számításaik szerint csupán a gabonafélék fajtanemesítésére legalább 130 millió jüant (kb. 15 millió dollárt) kellene fordítani évente. Kínai demográfusok becslése szerint a jövő század közepéig 1,6 milliárdra nő az ország lakossága, s évi 500 kilogramm lesz a fejenkénti gabonafogyasztás. Ezekkel a becsült adatokkal számolva, akkorra majd évi 800 millió tonna gabonát kell termeszteni, ha fenn akarják tartani az önellátást. A jelenkori termésnek csaknem a dupláját. A közel kétszeres mennyiséget kisebb termőterületen kellene produkálni. A mező- gazdasági művelésre használt föld ugyanis évről évre zsugorodik a terjeszkedő ipar mohósága miatt; tavaly például 1,1 millió hektárral csappant meg. A kínai agrárszakemberek főleg a fajtanemesítésben, a betakarítási veszteségek mérséklésében és a természeti katasztrófák elleni védekezésben látnak lehetőséget. Mindenesetre leszögezik, hogy a mezőgazdaság jelenlegi támogatottsága semmiképp sem elegendő az önellátás fenntartásához. Egyelőre nem növekvő, hanem visszaeső tendencia figyelhető meg. Mind több paraszt kerüli az alacsony áron felvásárolt gabona termesztését, s inkább nagyobb hasznot hajtó ipari növényeket vet. . Egyre szélesebbre nyílik az agrárolló, parcellájának elhagyására ösztönözve számos földművest. A távozók többnyire a rohamosan fejlődő iparban és a kiskereskedelemben keresnek kifizetődőbb munkát. Barta György Orosz milliomosok a Cote d’Azuron Ötven évvel az események után ma már pontosan tudni, miként teltek a Führer életének utolsó hetei, hogyan követett el ön- gyilkosságot feleségével, Éva Braunnal, és mi lett a földi maradványok sorsa. A Mítosz akció Sztálin ugyanis nem hitte el, hogy Hitler meghalt, és parancsba adta a katonai hírszerzésnek: derítse ki az igazságot. A „Mítosz” fedőnevű titkosz- szolgálati akcióról készült feljegyzések vaskos iratkötege nemrég került elő a KGB irattárából. A náci vezér 1945. január 30-án, kancellárrá történő kinevezésének 12. évfordulója alkalmából mondta el utolsó rádióbeszédét a közelgő győzelemről, ám a szovjet csapatok már másnap elérték az Ódéra folyó vonalát. Az SS titkos hangulatjelentése szerint a nép már nem bízott Hitlerben, a vezér viszont már csak a csodában hitt. Csak rövid időre jött elő a kancellári hivatal közelében kiépített hatalmas bunkeréből, hogy botjára támaszkodva szeretett nősténykutyáját megsétáltassa. Március közepén a frissen behívott 16 éves kamaszokat még a „mindent jóra fordító” csodafegyverekkel hitegette, pedig a légierőnek már üzemanyagra sem tellett. Hitler valójában már nem is a fegyverekben bízott, hanem a politikai fordulatban. Goebbels propagandafőnök és Bormann birodalmi miniszter arról győzködte a megőszült, reszkető kezű Führen, hogy az antifasiszta szövetség napjai meg vannak számlálva: a Nyugat és a Szovjetunió hamarosan egymás torkának esik - Németországnak ez ad majd újabb esélyt. Hitler szinte az utolsó órákig szőtte az álmok rózsaszín szövetét: ha az oroszok összevesznek Amerikával a megszállási övezetek határain, Németország bevethetné nyugati alakulatait, és így a mérleg nyelvének szerepét játszhatná. A náci vezér megint elővette dédelgetett tervét: különbékét köt a Szovjetunióval, Sztálint, a „Tigrist” egyébként is csodálta. Környezete később megerősítette: a Führen még 1945 első hónapjaiban is az a remény éltette, hogy az előrenyomuló angolszász és szovjet csapatok között kitör a fegyveres harc. Idegösszeroppanás Traudel Junge, Hitler ma 70 éves titkárnője most, fél évszázad után vallota be a nyilvánosság előtt: megdöbbentette amikor kiderült, hogy már a Führer sem hisz a jövőben. Ez 1945 áprilisában történt. Propagandaminisztere még a körülzárt Berlinben is abban a hitben ringatta a Führert, hogy már csak napok kérdése: előjöhet a bunkerből, és átveheti a kezdeményezést. Goebbels okulásul felolvasta neki II. Frigyes élettörténetét. A szerző - Carlyle - megrázó szavakkal ecseteli a porosz király tépelő- dését, akit a hétéves háborúban körülzártak az ellenséges csapatok. Ha nem változik szorongatott helyzete - latolgatja az uralkodó -, akkor legkésőbb 1762 februárjában feladja a küzdelmet és megmérgezi magát. Ám a „derék királynak” - írja Carlyle - csak január 5-ig kellett várnia. Meghalt ugyanis a cárnő, és annak fia békét kötött Frigyessel. Amikor Goebbels idáig ért a felolvasásban, Hitler zokogásban tört ki: bárcsak őrá is rámosolyogna a frigyesi szerencse. A Führer egyébként nagy cso- dálója volt Poroszország királyának: képe ott lógott még a bunkerben is a falon. Április 13-án azután megérkezett az örömhír: Goebbels telefonon közölte, elhunyt, ha nem is a „cárnő”, de az amerikai elnök. Roosevelt halálhíre örömköny- nyeket csalt a vezér szemébe: annál is inkább, mert a új amerikai elnök, Truman máris ösz- szeütközésbe került Sztálinnal. A bunkerlakó Adolf ettől felderülve - most már tudjuk utoljára -, jó hangulatban készülődött 56. születésnapjára. Húsz kiskorú fiúcskát kitüntetett a Harmadik Birodalom vaskeresztjével, megpaskolta az arcukat. Jó tudni - dicsérte meg őket -, hogy akadnak gyerekek, akik az életüket áldozzák érte. A születésnap után két nappal, április 22-én azonban a szovjet csapatok vészes közelségbe kerülnek. A délutáni helyzetértékelés után Hitler idegösszeroppanást kap, ön- gyilkossággal fenyegetőzik, és elégetted a titkos aktákat, s másnaptól ki sem mozdul rejtekhelyéről. Titkárnője, Traudel Junge megkérdezte tőle: „Miért nem harcol együtt a katonákkal a fronton?” Hitler válasza: „Nem tehetem meg, mert ha megsebesülök, egyetlen katona sem lenne hajlandó agyonlőni, pedig semmi körülmények között sem kerülhetek az oroszok kezébe”. Traudel Junge asszony, Hitler legfiatalabb titkárnője - 1945-ben 20 éves volt. A rejtély Most derült rá fény: Zsukov marsaiból 25 szovjet páncélos akkor kapta azt a külön feladatot, hogy kerítse kézre Hitlert, Himmlert és Goebbelst, amikor a Führer a titkárnőnek politikai és a magánjellegű végrendeletét diktálta. A szemtanúk a KGB fogságában sem vallottak mást, mint amit láttak, tudtak: Hitler és Éva Braun lőfegyverrel követett el öngyilkosságot. A szovjet csapatok megtalálták a benzinnel leöntött és összeégett holttesteket, azonosították és többször is elásták őket. 1970- ben egy tavaszi éjszakán Mag- deburgban öt szovjet KGB-tiszt kihantolta az öt ládát és egy kaszárnya közelében elégette az elkorhadt csontokat. Adolf Hitler, Éva Braun, Joseph Goebbels, felesége, öt gyerekük és Hans Krebs tábornok földi maradványait. Állítólag egy helybeli lakos, aki tudott a gödör létezéséről, hívta fel Moszkva figyelmét arra: ha a szovjet csapatok kivonulnak az NDK-ból, Hitler sírja az újfasiszták zarándokhelyévé válhat. Jurij Andropov, a titkosszolgálat akkori főnöke, az SZKP későbbi főtitkára adott utasítást a kihan- tolásra. Minthogy a hadsereg kezelésében lévő területet visz- szaszolgáltatják a német hatóságoknak - írta szigorúan titkosított, nagyon fontos (ocseny vázsnij) feljegyzésében Andropov -, célszerű a holttesteket kihantolni és elégetni. A KGB- főnök az irat legfontosabb részeit kézzel írta, mert a titokról rajta kívül csak Brezsnyev párt- főtitkár, Koszigin miniszterelnök és Podgomij államfő tudhatott. Andropov utódja, Kijucskov most erősítette meg a dokumentum hitelességét. Hitler végül is ugyanarra a sorsra jutott, mint Adolf Eich- mann és Nümbergben felakasztott elvbarátai: mindannyiuk hamvait elfújta a szél. Az akciót a KGB 3. számú, igazgatási részlege hajtotta végre. Ennek főnöke akkor Vitalij Fe- dorcsuk későbbi KGB-főnök és belügyminiszter volt. Főként a luxushotelekben szállnak meg, nem nézik a kiadásokat, készpénzzel fizetnek, s mindenből a legszebbet, a legcsillogóbbat akarják. Ez a jellemzés ezúttal nem az arab olajsejkekre vonatkozik, hanem a dél-franciaországi üdülőövezet, a Cote d’Azur legújabb vendégeire, az orosz milliomosokra, akik egyre nagyobb számban özönlik el ezt a híres térséget. A fejlődést jól mutatja, hogy míg 1993-ban 16 ezer, tavaly már 21 ezer orosz turista látogatott el a Cote d’Azúrra, erre az évre pedig 28 ezret várnak az idegenforgalmi szakemberek. Ez természetesen még messze van az idesereglő olaszok, vagy németek számától, de mindenképpen hatalmas változást jelent a szovjet korszakhoz képest. Ráadásul az oroszok a jól fizető vendégkörhöz tartoznak: többségük üzletember, esetleg éppen a kommunista párt valamelyik egykori tisztségviselője, akinek sikerült megragadnia a születőben lévő kapitalizmus lehetőségeit. Szinte mindannyian jelentős vagyonnal rendelkeznek, mindenből a luxust igénylik (jellemző példa annak az orósz családnak az esete, amely 35 ezer frankot fizetett ki készpénzben, csak azért hogy három éjszakát töltsön a leghíresebb nizzai hotel, a Negresco egyik lakosztályában), s a szállásköltségek mellett is rengeteget költenek: naponta és személyenként átlag 2500 frankot, ami az ötszöröse a német vagy brit turisták megfelelő adatának.Nem véletlen, hogy ilyen körülmények között a helybeliek is mindent bevetnek e becses vendégek kiszolgálására: immár megjelentek a térség nevezetességeit oroszul leíró útikalauzok, az orosz nyelvű térképek, a hotelszemélyzetet nyelvórákra íratták be, sőt, a múlt hét vége óta még egy orosz nyelvű, kéthavonta megjelenő, igazán elegáns kiállítású újságot is lapozhatnak, amelyet kimondottan számukra készítenek. Bár a franciák gyanakszanak, hogy a látogatók némelyike az orosz maffiában tevékenykedik, úgy tűnik, a pénznek (különösen, ha rengeteget költenek belőle) valóban nincs szaga. S. Tóth László A kém, aki megbuktatta Brandtot Az 1947-es felvételen Günter Guillaume (jobboldalt) és Willy Brandt A két német állam feszült, majd némileg enyhültebb viszonyában a kémügyek rendszeresek voltak, és azt maguk a nyugatnémetek is elismerték, hogy szakmai szempontból az NDK hírszerzése volt a sikeresebb. A legnagyobb kémbotrány főszereplője, Günter Guillaume volt, akinek halálhírét szerdán közölték a német lapok. Guillaume 1956-ban menekültként érkezett az NSZK-ba, belépett a szociáldemokrata pártba, ahol elég gyorsan karriert csinált. A nyugatnémet biztonsági szervek nagyon alaposan ellenőrizték, de semmi kifogásolnivalót nem találtak, amikor alig egy évvel a szociáldemokrata-szabaddemokrata koalíció győzelme után 1970ben a kancellári hivatal alkalmazottja lett, s három év múlva már Willy Brandt kancellár személyes titkáraként, egyik legfőbb bizalmasaként dolgozott. Annyira jó viszonyban volt a kancellárral, hogy teljesen szabad bejárása volt a lakásába és a legtitkosabb iratokhoz is hozzájutott. Brandt április 24-én éppen Kairóból érkezett vissza és a repülőtéren már várta a belügyminiszter, hogy közölje vele: aznap reggel őrizetbe vették Guillaume-ot, aki be is vallotta, hogy a NDK Nemzeti Néphadseregének hadnagya, a keletnémet állambiztonsági minisztérium - hírszerzője. Brandtot - emlékiratai szerint - ökölcsapásként érte a hír, de ekkor még nem gondolta, hogy ez kancellárságának végét jelenti. Május hatodikán megírta lemondó levelét, amelyben az egész ügyért magára vállalta a politikai felelősséget. Azóta már többen, többféleképpen magyarázták ezt a döntést. Egyes vélemények szerint Brandt párton belüli ellenzéke szorította rá a kancellárt a lemondásra, míg más feltételezések szerint Guillaume olyanokat tudott a kancellár esetenkénti kicsapongó magánéletéről, hogy Brandt semmiképpen nem maradhatott meg tisztségében. Néhány nappal később Erich Honecker keletnémet párt és állami vezető személyes megbízottat küldött Bonnba azzal az üzenettel, hogy semmiképpen nem állt szándékukban a keleti politikát belpolitikai nehézségek ellenére sikeresen keresztülvivő kancellárt megbuktatni. Sőt, Honecker állítása szerint ő nem is tudott arról, hogy kémjük dolgozik a kancellári hivatalban. Guillaume-ot hazaárulásért 13 évi szabadságvesztésre ítélték 1975 decemberében. Feleségére, aki a hesseni tartományi képviseletről szállította az információkat, nyolc év börtönbüntetést szabtak ki. Egy kelet-nyugati fogolycsere keretében 1981-ben mindketten az NDK-ba távozhattak. A kancellári kém magas kitüntetést és fejedelmi nyugdíjat kapott. Rendszeresen előadásokat tartott „a béke érdekében végzett hírszerző tevékenységről”. „Az átkozott fordulat” ahogy ő nevezte, alaposan megváltoztatta az életét. Az előző rendszertől kapott házát ugyan meghagyták, de csak a legalacsonyabb nyugdíjat, havi nyolcszáz márkát kapott. Már két éve súlyos beteg volt, amikor hétfőn 68 évesen elhunyt. Pach Ferenc > 4 t *
