Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-18 / 105. szám
6 Dünántúli Napló Események - Programok 1995. április 18., kedd Jön a meleg Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Középpontjával Dánia fölött egy ciklon örvénylik. Ennek melegfrontja súrolja majd a mai nap folyamán a Kárpát-medencét. Hatására többször erősen megnövekszik a felhőzet, és elsősorban a nyugati országrészben eső, záporeső kialakulására is számíthatunk. A csapadék mennyisége azonban nem lesz számottevő. Egy-két órás napsütés szinte mindenütt várható, délkeleten több órára is kisüt a Nap. A ffont mögött délnyugati áramlással egyre melegebb levegő érkezik hazánk fölé, és ez a hét végéig jelentős felmelegedést ígér. A csak ritkán megélénkülő délnyugati szélben kora délutánra 12, 17 fokig emelkedik a hőmérséklet. ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE Várható legmagasabb hőmérséklet °c 15 Paks: 14 Dunaföldvár: 15 Pécs: 15 Mohács: A térség időjárását ma egy melegfront határozza meg. Hatására időnként beborul az ég, számottevő csapadéktól azonban nem kell tartani, legfeljebb kisebb eső, zápor fordulhat elő. Néhány órára viszont kisüt a Nap, tehát az évszakra jellemző változékony időben lesz részünk. A hőmérséklet csúcsértéke végre az időszaknak megfelelően alakul, kora délután 14,16 fok várható. Kaposvár: Siófok: Dombóvár: Szekszárd: "C 15 15 16 16 Várható legnagyobb széllökések V ízhőmérsékletek Balaton: 7 Velencei-tó: Tisza-tó: 8 Fertő-tó: Tisza: 5-8 Duna: C 6 7 8-9 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Dombóvár: Szekszárd: km/ó 30-35 30-35 20-30 25-35 25-30 25-30 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Dunaföldvár: Pécs: Mohács: km/ó 25-30 30-35 25-35 25-35 20-25 20-25 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 06-90-304-623 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc Hírek Események ___________Ma___________ Sz eretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ANDREA és ILMA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.48, nyugszik 19.10 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, és a 210-046-os számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-OOO-es számon: REZES ZUSZSA A francia PEUPLES ET CULTURES (Népek és Kultúrák Egyesülete) szervezésében Clermond Ferrand-ból 9 fős csoport (köztük franciaországi cigányok) tartózkodott Baranyában a Fii Cu-Noi Beás Közművelődési Egyesület baranyai szervezetének meghívására. A franciákat Marócsán, Magyarteleken, Magyarmecskén, Gilvánfán, Rúzsokon és Bogádmindszenten látták vendégül. Képünk ez utóbbi helyszínen készült. fotó: bolkovics László Lottónyeremények Röviden Andrea és Ilma - Mai Andrea nevünk görög eredetű. Az Androszthenész, Andromachos, Androklosz pompás férfinevekből származik, melyet a köznyelv Andreiszra, azaz a mi Ándrásunkra rövidített le. Alapszava a görög ,,andra”, azaz férfi. Érdekes, hogy az olasz nyelvben az Andrea a név férfi, az Andreas pedig a női formája. Ma van Ilma napja is. Ezt a nevet Vörösmarty Mihály alkotott meg az Ilona és a Vilma nevekből. Körzeti TV-műsor - Április 18-án ismét jelentkezik a Pécsi Körzeti Stúdió Itthon című magazin műsora 18 óra 10 perckor a TV 2-n. A tartalomból: Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban: Tizenkét dühös ember - A Költészet napján: Pál Judit, a 19 éves kaposvári gimnazista-műfordító; A Zalai írók Egyesülete a megyei alkotókért; A VII. Somogy megyei fotópályázat díjazottak Mirad, egy fiú Boszniából, előzetes; Kossuth-díja- sok a Kaposvári Csiky Gergely Színházban; Bátaszéki gyerekek királlyá koronázása. Csigavér - Halász Judit és a Bojtorján zenekar lép fel április 18-án, kedden a harkányi Művelődési Házban. A délelőtt fél tizenegykor kezdődő koncerten „Csigavér” című legújabb lemezét mutatja be az énekesnő. Marlboro Music Rock-in '95 - Véget értek a Marlboro Music Rock-in '95 tehetségkutató verseny elődöntői. A zsűri úgy döntött, hogy a budapesti WOMB, a szintén budapesti TESTI EGYENLEG és a WARPIGS, a balassagyarmati KINOPUSKIN, a debreceni PG CSOPORT, a szolnoki MACHBETH, a berettyóújfalui TRIDENT, a szombathelyi JEANNE DARK és a velencei RÓZSASZÍN KUTYAHARAPÁS jut tovább az április végén kezdődő középdöntőkbe. Posztgraduális énekzene képzés - A kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola Ének-zene Tanszéke az 1995/96-os tanévben két posztgraduális továbbképzési formát hirdet meg: ének-zene tanárképzést és ének-zene szakkollégiumi képzést. A részletekről Kis Jenőné tanszékvezetőnél lehet érdeklődni. Telefon: 82/319-011. Baranyai alkotók sikere- Az AKISZ Kelet-Magyarországi Regionális Csoportja tavasszal egy kétszáz oldalas reprezentatív irodalmi kiadványt jelentetett meg, melyben szerepelnek a baranyai Zóka László költő, újságíró, és Havasi István költő, lapszerkesztő művei is. Húsvéti Rock and Roll Party- Az 50-es és 60-as évek táncaiból tartottak bemutatót tegnap Pécsett a Fordán Centerben a Fordan-Dozso Klub és Iskola táncosai. Ajándékműsor felnőtteknek Húsvéti ajándékműsorral kedveskedik ma az Értelmi Fogyatékosok Napközi Intézete felnőtt gondozottainak Keresztúri Erika. Műsorában örökzöld melódiákat, operett slágereket ad elő. Zongorán kíséri Várbíró Tamás. Nehezen kezelhető gyerek Tanulási zavarokkal küszködő gyerekek szüleiknek valamint pedagógusoknak tart ma este öt órakor előadást Péter János, a Magyarországi Kineziológusok Szövetségének elnöke a pécsi Szivárvány Gyermekházban. A téma: hogyan oldhatók az olvasás- és írászavarok, a számolási nehézségek, a szorongások, a beszédhibák. A korrekciók többnyire egyszerű mozdulatokból, érintésekből, mozgássorokból és fényhatásokból állnak. Véradás - Ma Hidason várják a véradókat reggel kilenc órától délután egy óráig az orvosi rendelőben. Hipotézis - Dr. Stephen Kras- hen, a University of Souther California professzora tart holnap, délután három órakor nyilvános előadást a Nemzetközi Angol Központban „The Input Hypothesis and its Pedagogical Indications” címmel. Hat órakor a floridai Andrew Gordon beszél Spielbergről és az amerikai kultúráról. Az 5/90-es lottó nyereményei: öttalálatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvények száma 21 darab, ezekre egyenként 882.924 forintot fizetnek. A 3 találatos szelvények száma 2.416 darab, ezekre egyenként 6.395 forintot fizetnek. A 77.678 darab 2 találatos szelvényekre egyenként 254 forintot fizetnek. Á következő hétre átvitt 5 találatos nettó nyereményösszeg százmillió forint. A kisorsolt joker-szám alapján te- litalálatos szelvény nem volt. Az átvitt telitalálatos joker nyereményösszeg 17,749.157 forint. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy fiúnk MÜLLER GÁBOR a Gázmű volt dolgozója tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 04.19- én, szerdán 15 órakor lesz a szederkényi temetőben. A gyászoló család (T/1045) A 6/45-ös lottó nyereményei: 6 találatos szelvény 2 darab volt, nyereményük egyenként 41,024.366.- Ft. Az 5+1 találatos szelvény 3 darab volt, nyereményük egyenként 1,798.977.- Ft. 5 találatos szelvény 57 darab volt, nyereményük egyenként 73.949.- Ft. A 4 találatos szelvények nyereménye egyenként 1.468.- Ft. A 3 találatos szelvényekre egyenként 166 forintot fizetnek. Az ötös lottó nyerőszámai: 39,55, 58, 71, 74. A hatos lottó számai: 4, 8, 16, 23, 39,42. Pótszám: 38 Jokerszám: 045853 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAPP KATALIN Horváth János bognár, szászvári lakos felesége elhunyt. Temetése április 19-én, szerdán 13 óra 45 perckor lesz a szászvári temetőben. A gyászoló család (13189) Pályázat a hátrányos helyzetben élőkért A Baranya Megyei Közgyűlés Kulturális Bizottsága szerint, a megye elmaradott területei csak úgy fejleszthetők, ha az ott élőknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy tovább képezzék magukat, hogy olyan élő közösségeket hozzanak létre, melyek tagjai segítik egymást. Csak akkor indulhat meg ezeken a vidékeken a fejlődés, ha az ott élők szellemi tőkére tesznek szert. Ezért nyilvános pályázat útján egy millió forintot osztanak szét azok között, akik vállalkoznak rá, hogy környezetükben elősegítik ezeket a folyamatokat.-Olyan pályázatokat szeretnénk támogatni, amelyek Baranya megye kedvezőtlen adottságú településein, településrészein, a kulturális téren is hátrányos helyzetben lévő lakossági csoportok körében kívánják elősegíteni a művelődés, felnőttképzés, a közösségi élet alapvető feltételeinek megteremtését - tájékoztatott Bertha Vazul, a megyei közgyűlés kulturális referense. - Nem szeretnénk, ha ez a pénz elaprózódna, ezért tíz-tizenöt projekt támogatását tervezzük. A pályázóknak minimum 25% saját forrással kell rendelkezniük. A pályázaton elnyerhető összeg alsó határa hetvenötezer, felső határa százötvenezer forint. Az így szétosztott pénzt mi megtérülő befektetésnek tartjuk, hiszen a humán beruházás nem különbözik a többitől. Tárgyalásokat folytatunk gazdasági szervezetekkel is, hogy támogassák pályázatunkat. A pécsi B.A.T. dohánygyár jelentős összeget ajánlott fel erre a célra. A szakmai kuratórium ajánlásai közül majd ők választják ki, hogy kiket támogatnak. A pályázat elkészítéséhez a Baranya Megyei Művelődési Központ ad segítséget, a jelentkezőknek a 72/311-036 vagy 310-251-es számú telefonon. A pályázaton való részvétel díja ötszáz forint. A pályázati adatlapot, melyet a Művelődési Központban kaphatnak meg, 1995. május 15- ig kell beküldeni a Baranya Megyei Közgyűlés Kulturális Bizottságához (7601 Pécs, Pf. 121.). U.G. Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Városi oldalak: MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyed évre 1254 forint, fél évre 2448 forint, egy évre 4776 forint. ISSN 0865-9133 Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház I. Belgyógyászat. Sebészet: Megyei Kórház. Baleseti Sebészet. POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Egészségügyi Ellátás Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül- Orr-Gégeklinika. (Munkácsy u.) Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet minden este 7-től reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben, gyermekek részére is. Telefon: 214- 347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József Á. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay gyógyszertár, Pécs, Lánc u. 20., Winkler Lajos gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 12-13-ig psychiátria, belgyógyászat, 13-14-ig bőrgyógyászat, 16-17-ig belgyógyászat, 17-18-ig sebészet, 18- 19-ig fájdalomambulancia Jogi tanácsadás naponta Ga- laneus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Betegápolás, gondozás, szociális ellátás, rendezvények egészségügyi biztosítása, naponta 9-16-ig. Pécs, Búza tér 2. T.: 327-115. Ügyelet: 410-376. Betegszállítás is. Ifj. pszichológiai tanácsadás (ingyenes) ma 16-18-ig, Családsegítő Intézet, Pécs, (Meszes) Komlói u. 6 5. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. 5. 17-20 óráig. Tel: 413-303. Véradás 7.30-15 óráig. Pécs, Dischka Gy. u. 7-ben. Megyei Vértranszfúziós Intézet. •N A t l