Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)

1995-04-13 / 101. szám

12 Dunántúli Napló Magazin 1995. április 13., csütörtök Összesen 10 millió dollárt visel a kezén a képen látható hölgy. A gyémánt gyűrűk a napokban kerültek árverésre a newyorki Sotheby-nél. A középső gyűrű 52 karátos és ön­magában 4 millió dollárért kelt el. Jön a gondolkodó mosógép Negyven évvel ezelőtt még a mosókonyha jelentette a házi­asszonyok álmai netovábbját, aztán jöttek a sokat segítő ház­tartási gépek. Mit hoz a jövő? Elképzelhető, hogy egyszer majd fotelból irányítjuk a va­salni és hajtogatni is tudó cso­dagépeket? - erről kérdeztük a világ egyik legismertebb szak­értőjét, az olasz Vittorio Merlo- nit.- Valóban nem állunk mesz- sze a felvázolt képtől, hiszen a távirányítás kérdése már gya­korlatilag megoldott. A jövő háziasszonya azonban mégsem a háztartási gépek külön-külön bekapcsolásával foglalkozik, mert a jövőben ezt a feladatot a központi számítógép látja majd el a lakásban. A „vasalási prog­ram” beépítése nem szerepel a fejlesztők fantáziájában, hiszen a ruhaneműk alapanyagai olya­nok lesznek, hogy nem igé­nyelnek majd semmiféle vasa­lást. Ezzel szemben jövőre már elkezdődik azoknak a mosógé­peknek a sorozatgyártása, ame­lyek a legtökéletesebb mester­séges intelligenciával rendel­keznek.- Mit jelent ez a gyakorlat­ban?- Azt, hogy a gépnek mind­össze egyetlen bekapcsoló "gombja" lesz és önmaga dönti el, hogy az 1500 féle program közül melyik a legmegfelelőbb az adott szennyes ruhakupac kimosásához. A gép memóriája megállapítja a ruhanemű súlyát, minőségét, szennyezettségét, a víz keménységi fokát és önál­lóan dolgozik. Ezek a készülé­kek csak annyi mosóport, vizet és energiát használnak, ameny- nyi éppen szükséges, ezért rendkívül energiatakarékosak. Szépítő étkek Közismert, hogy a sárgarépa sok olyan anyagot tartalmaz, amely gátolja a látás romlását. Azt kevesebben tudják, hogy a növényben aránylag nagy mennyiségben található béta- karotin hatékony eszköz a haj- korpásodás megszüntetésére. Ez az úgynevezett provitamin ugyanis serkenti a sejtosztó­dást, így a fejbőr megújulását - a sima, selymesebb bőrréteg pedig már nem „termeli” a kor­pát. A túró puhává teszi az ajka­kat. A sovány túróban ugyanis sok riboflavin található, ami az anyagcserét jobbítja. Akinek cserepes, berepedezett az ajka, napi 40 deka túró - vagy az azt helyettesítő 5-5 deka máj - el­fogyasztásával megszüntetheti a kellemetlen szépséghibát. Valóságos szépségflastrom a földimogyoró: gazdag E-víta- min tartalma révén hathatósan javítja a bőr vérellátását. Aki naponta 15 deka mogyorót eszik, viszonylag gyorsan meg­szabadulhat a meg-megújuló, könnyen elfertőződő pattaná­soktól. Hasonló hatásuk van a halféléknek. Heti 2-3 alkalom­mal elfogyasztott mintegy 14 deka olajos halétel vagy kon­zerv a bőrviszketési panaszokat orvosolja. A szójából, illetve a szója felhasználásával készült étele­ket nemcsak azért érdemes fo­gyasztani, mert javítják az emésztést, hanem azért is, mert a bennük levő biotin lassítja vagy éppen meggátolja a haj­hullást. Akinek gondot okoz, hogy száraz, repedezett kézfején a bőr, rendszeresen egyen ba­nánt. A bajt ugyanis a B6-vita- min hiánya okozza, s ebben a banán igen gazdag. A gomba, illetve a búzacsíra és az élesztő felhasználásával készült ételek az érzékeny bő- rűeknek jó bőrápoló szer: sok B-12 vitamint tartalmaznak, amely a bőr pigmentrétegét erősíti. Betartotta ígéretét A kis Christopher Coliin egyre azt mondogatta vak édesanyjá­nak, hogy szeme helyett szeme szeretne lenni. Egy tragédia folytán a fiú ígérete valóra vál­hatott. A 15 éves Christopher ugyanis a múlt vasárnap szülő­városában, Fort Smithben bal­eset áldozata lett. Édesanyja be­leegyezett, hogy fia szerveit szervátültetésekhez használják, így szívét, máját, veséit és két szemének szaruhártyáját is - írja az AP. Az 51 éves asszony - aki 1982 óta volt vak - maga kapta az egyik szaruhártyát. Ezzel Christopher akaratlanul is be­váltotta ígéretét. A halhatatlanság füvét zúzó bűnbánat Nyuszimitológia húsvéti tojáson innen és a termékenységszimbólumon túl Régi legenda, hogy egy német szöveg félrefordítás alapján került be a magyar hagyomá­nyokba az a kisgyermekeknek kitalált mese: a nyuszi hozza a festett tojásokat. A legendával csak az a baj, hogy tovább kellene nyo­mozni: a németek vajon mi­lyen nyelvből fordították félre ezt a nyúlhistóriát? Annyi ugyanis igaz a legendából, hogy a tojás hozó, illetve a to­jást tojó nyuszi Húsvétra aktu­alizált alakja német földről ju­tott el hozzánk. (Akárcsak a karácsonyfa.) Ott egyike volt az ősrégi germán állati termé­kenységszimbólumoknak, csak többinél életképesebbnek bizonyult. Régebben ugyanis más állatok is hozták a húsvéti tojást: kakukk, daru, fajdka- kas, sőt például a róka is. Az az elképzelés egyébként, hogy a nyúl tojást tojhat, nem is olyan nagy zoológiái téve­dés, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy akadt olyan római kori latin természettudós, aki azt is merte állítani, hogy a kannyúl is kisnyulakat hoz a világra. Több, mint valószínű, ez a tévedés abból fakad, hogy a nyúl valóban eléggé szapora fajta. Egy nőstény nyúl évente akár ötször is kölykezhet. Ezért is lett a nyúl meglehető­sen általánosan a termékeny­ség szimbóluma Európában. Azt nem kell különöskép­pen kutatni, hogy miért lett a nyúl a félénkség, riadékony- ság, gyávaság jelképe is: való­ban ilyen a természete. Ezért a gyáva embert nyúlszívűnek mondják, aki pedig megfuta­modik, az „felhúzza a nyúlci- pőt” Ám nyúl más szerepet is kapott a különböző népek mi­tológiájában, sőt a vallási jel­képekben. A ókori görögöknél a nyúl Aphrodité, a szerele­mistennő kísérője, s ez a funk­ció még egyértelműen kap­csolható a termékenységhez. A középkori keresztény egy­házművészetben azonban a bűnbánat szimbóluma a nyúl. A buddhista mondavilágban a nyúl az önzetlenség megtes­tesítője. A kínai asztrológiába azzal a mesés indoklással ke­rült a 12 állatövi jegy közé az egyiknek - Mao = nyúl -, hogy állítólag önként beleug- rott egy fazékba, amelyben az éhes Buddha megfőzte, s vé­gül megette. A nyúl áldozat- készséget Buddha azzal jutal­mazta, hogy hosszú életet adott neki. (Legutóbb 1987- ben, legközelebb 1999-ben lesz a kínai kalendárium sze­rint Nyúl-év.) S végül egy másik és ősibb kínai nyúl-adalék: a Lao-ce alapította vallás, a taoizmus tanítása szerint a Nyúl fenn ül a Holdban, ott zúzza-dörzsöli szét kis mozsarában a halha­tatlanság füvét. Dunai Imre Mellékpajzsmirigy­hormon csontritkulás ellen Egy természetes hormon, a kalcium anyagcseréjét előse­gítő mellékpajzsmirigy-hor­mon erősíti a csontokat. Kí­sérleteik alapján San Fran- ciscó-i kutatók jutottak erre a megállapításra. A California Egyetem kutatói csontritku­lásban szenvedő patkányokat kezeltek ilyen hormoninjek­ciókkal, és ennek hatására kí­sérleti alanyaik visszanyerték egészséges csontozatukat. A mellékpajzsmirigy-hor­monnal végzett kezelés az első olyan gyógymód - idézte a UPI a kutatókat -, amelynek köszönhetően teljesen helyre­hozható a csontritkulás okozta károsodás. Ez a betegség különösen a változás korába lépő nőket fenyegeti. Á patkányokon kipróbált hormonkészítménnyel a kuta­tók most klinikai kísérleteket folytatnak, hogy meggyőződ­jenek arról, vajon az emberen is segíthet-e a mellékpajzsmi­rigy-hormon. POROTHERM® N+F 28%-kal kisebb energiaáremelés! Fia Ön döntés előtt áll, miből építse házát gyorsan és takarékosan, leg­jobban teszi, ha a POROTHERM® nutfederes téglarendszert használja. E téglák kialakítása gondos tervező- munka eredménye, a hagyományos technológia előnyeit a kor legújabb vívmányaival ötvözi. Az ún. nutfederes megoldásnál a téglák oldalt ho­ronnyal és eresztékkel kapcsolódnak egymáshoz, így a függőleges illesztéshez nem kell habarcsot használni. Rendkívül jó a hőszigetelő képessége. s HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. H-1502 Budapest, Pf: 384 Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 Télen jól tartja a meleget, nyáron óv a túlzott fel- melegedéstől. Mindent összegezve: • 28%-kal kevesebb fűtési energiát használ • 57%-kal kevesebb a felhasznált habarcs­mennyiség • 38%-kal rövidül az építési idő A POROTHERM® N+F téglarendszerrel az építkezés nemcsak takarékos és gyors, hanem természetbarát is. Kitűnő lakóklímát biztosít családjának, akikért építkezésbe kezd. i->*§ l Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt, i I Név: ! 8. ! Cím:DDDD □ tervező I 7 kivitelező ! Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. , 1502 Budapest, Pf: 384 I Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!

Next

/
Thumbnails
Contents