Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-04 / 62. szám
1995. március 4., szombat A mai nap uj Dunántúli napló 5 Gazdaság: lépéseket! Kádár Béla szerint a külső sokkok két évvel ezelőtt belsőkkel társultak (Folytatás az 1. oldalról)- Ón elvesztegetett nyolc hónapról beszél. A mára kialakult helyzet ennek az időszaknak a következménye, vagy a már korábban meglévő feszültségek halmozódásaként alakult ilyenné?-A rendszerváltás ténye, az ehhez fűződő első kezdeményezések, a gazdasági diplomácia eredményei, a sikeres külgazdasági súlypont váltás fölszabadított bizonyos erőket a kezdeti időszakban. 1990-től három éven át aktív volt a külkereskedelmi és a fizetési mérleg, kétmilliárd dollárral csökkent a nettó eladósodásunk, jött bőségesen a külföldi tőke. Az árnyak akkor tűntek elő, amikor neofita buzgalomból 1992-ben a külső sokkhatásokat tetézték a hazai gazdaságpolitikai sokkok. Megszületett a térség egyedülálló és szigorú csődtörvénye, a vállalkozók által nem túlzottan kedvelt számviteli törvény, a drága pénz politikájának alkalmazásával túlzásba csapott át a monetáris szigor - és folytathatnám a sort. Mindezek önmagunk vágta, és nehezen gyógyuló sebek voltak.- Mekkora tere van ma az Ön által képviselt gazdasági filozó- fiának?- Meglehetősen nagy szakmai elégtételt jelentett a számomra a pénzügyminiszter-jelölt és az új jegybanki elnök minapi szakmai meghallgatása. Amikor is hangsúlyozták, hogy az ország jelenlegi helyzetéből kiindulva a szükséges szigorító intézkedések mellett a megtakarításokban, a beruházásokban, az exportban - és ami ezekre rakódik - látnak kitörési pontokat. Most lélegzet-visszafojtva várjuk, hogy az elkövetkező hetekben a szavak tettekké vál- nak-e? De mint minden fordulatot ígérő változás esetében, bizonyos nyitottságot, türelmet és bizalmat kell nyújtanunk. Balogh Z. Kádár Béla Fotó: Tóth Hazai és külföldi primőrök Az árak naponta változnak A Gerdából való Desiree vetőkrumpli kilója 60-70 Ft-ért volt kapható a pécsi vásárcsarnokban tegnap Fotó: Tóth MSZP-javaslat a felsőoktatási tandíjról Az MSZP Országos Elnöksége azt javasolja a kormánynak, hogy vegye le a napirendről a felsőoktatási intézmények tandíjának bevezetését ebben a ciklusban. A jelenlegi körülmények között politikailag nem vállalhatóak azok a társadalmi feszültségek és konfliktusok, amelyek a tandíj bármilyen mértékű bevezetésével járnának. Az elnökség azt is indítványozza, hogy - a megfelelő koalíciós egyeztetések után - a kormány halassza el a 6+4+2- es oktatási modell bevezetését. Az oktatási tárca indítson regionális kísérleteket a 6+4+2-es szerkezet hatásainak elemzésére. Ezt Jánosi György alelnök közölte azután, hogy az MSZP elnöksége megvitatta a művelődési tárca közoktatás-fejlesztési stratégiáját. Bértárgyalásokat akar kezdeni a PDSZ a kormánnyal A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) bér- tárgyalásokat akar kezdeni a kormányzattal. A véleménye szerint ugyanis a közoktatás békéje érdekében július 1-jétől minimálisan 20 százalékkal kell növelni a béreket. Erről a PDSZ pénteki választmányi ülését követően Soós Gábor szóvivő és Szakács Péter ügyvivő tájékoztatta a sajtó munkatársait. Hangsúlyozták: amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a szakszervezet felhívással fordul a közoktatás dolgozóihoz, hogy követelésüknek akár munkabeszüntetés árán is érvényt szerezzenek. Kifelé bandukolva a télből szinte mindenki tavaszi fáradtságra, levertségre panaszkodik. Gyógyszer helyett az orvosok a friss, természetes vitaminokat javasolják. Még mindig legolcsóbb portéka a narancs. A citrom és a grapefruit már drágább. Aki olcsón szeretne primőrökhöz jutni - érdemes körbenéznie a piacokon. A Zöldért Megyeri úti diszkontáruházában a budapesti nagybani piacról beszerzett cikkek kaphatók. Csütörtökön 260 forintért, pénteken már tíz forinttal olcsóbban adták az, uborka kilóját. (Remélhetően ez a tendencia csak folytatódik!) A holland paradicsom kilóját 190 forintért mérik. A szülők most már engedhetnek a csemeték kuncsorgásának, hisz darabja 10-20 forintba kerül csupán. A szemre és ízre is kiváló, de eddig méregdrága kaliforniai paprika ára is erőteljesen lefelé mozdult: a kisebb méretű kilóját 300 forintért adják. A hazai fóliás saláta darabját, a hónapos retek csomóját ugyanannyira - 40 forintra - a zöldhagyma csomóját 28 forintra és a hegyes, erős zöldpaprika darabját 26 forintra tartják. A kedvelt holland jégcsapretek kilója viszont 150 forintba kerül. A spenótot 55 forintért, a kelkáposztát 65 forintért mérik. Végre csökken az étkezési burgonya ára: a sárgahúsú lengyel import csütörtökről péntekre 74 forintról 63 forintra módosult. A fémzárolt, aprószemű, Desiree vetőburgonya kilója 93 forint. A pécsi nagybani piacon lévő, RE-KO Zöldség Gyümölcs Nagyker Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Béla arról szólt, hogy az árak a vásárlók számára kedvezően alakulnak. Megjelent az idei új karaláb darabja 45 forintért és a poharas snidling 35 forintért. Burgonyafronton megnőtt a választék és módosultak az árak. A sárgahúsú lengyel krumpli kilója ugyanannyi, mint a baranyaié - 65 Ft. A sima bőrű, nagyon szép alföldi krumpli 80-85 Ft-ba kerül. A nem fémzárolt vetőburgonya - 45-55 forint kilónkénti áron kapható. A Solanum Kft. Nyírfa utcai központjában a baranyai saláta feje 45 forint. A megyei termelők fóliásából került ki az uborka - kilója 264 Ft és a zöldhagyma - csomója 26 Ft. Vetőburgonyából két fajtát ajánlanak: az apró szemű, piros, Axterix kilója 95 Ft, a nagyobb szemű kilója 90 Ft, a sárga Ag- ria hasonló áron vihető. A fémzárolt zsákok 25 kilósak, de fémzároltból 5 kilós is kapható. Az étkezési piros héjú burgonya kilója 70 forint, a sárga héjúé 65 forint, ha zsáknyit visznek. Mindkét fajtából a kilós tételt 70 forintért adják. Több olvasónk is telefonált, hogy egyes helyeken a fémzárolt vetőburgonya zsákjáért 7000-8000 forintot kémek. Érdemes körbenézni ,r mert akad olcsóbb is. Adám Erika Holnap az Új VDN-ben Szexguru Vágotpusztán? Vádlóból vádlottá válhat Vilmos, de harcol tovább - Azt mondja, lerántja a leplet az indiai gururól - A Komló melletti jógaközösség dokumentumokkal védi mesterét * Börtönben a polgármesterek? Csődhelyzetben a városvezető, az egyszemélyi felelős * Rákkeltő vizet iszunk? A kaposváriak már lemondták a DRV szolgáltatásait * Nyerjen kis Twingót és párizsi utat! Indul a Renault Origó és a VDN FORMA-1 Totója * Az asztmások mekkája Bogádon Sóbarlang egy családi házban * Tüntetést szervez Szigetvárra Kéry Edit szerint a kemény magyar emberek vele vannak * Labdarúgó NB L: PMSC-Újpest Részletes telefonszámlák Sokaknak van külföldi albérlője, aki órákig beszélget telefonon az esetleg Madagaszkáron lévő családi fészekkel. Mások kamaszodó gyermekei a szextelefonokon csüggnek. A számlából mindez nem derül ki, csak az összeg láttán kapunk a szívünkhöz. Megoldást a részletes telefonszámla jelenthet, amely a hívott számokat, a hívás időtartamát és a fogyasztott egységeket tartalmazza. Csízy László, a MATÁV Pécsi Igazgatósága szolgáltatási igazgatóhelyettese elmondta, hogy a négy megyére kiterjedő, budapesti vezérlés alatt zajló elektronizálási program tavaly márciusban kezdődött. Ekkor kezdték el a 23 crossbar központ átalakítását, és a részletes hívásadatokat biztosító számítógépek felszerelését. Ez igen hosszadalmas munka volt, ezért kerülhet sor csak idén február végén-március elején a helyi próbaszámlázásra, majd az' országos próbafeldolgozásra, és ha a működés tökéletes, a második negyedév elejétől az előfizetők külön kérésre részletes számlát kaphatnak. Ennek díja egyedi kérés esetén: az első húsz tétel 200 Ft, utána 20 tételenként 20-20 Ft-ot kell fizetni. Ha az igény rendszeres, az első 20 tétel csak 80 Ft-ba kerül. Baranya, Somogy, Zala és Tolna 100 ezer előfizetője már élhet e szolgáltatással. A jelenlegi elektronizálás 56 ezer telefontulajdonosnak teszi ezt lehetővé, 40 ezren átmenetileg továbbra sem kapnak részletes számlát. Pécsett közvéleménykutatást terveznek a nagy vihart kavart tudakozó-ügyben. Vagy a gépi hang megszólalása idején sem számláznak, vagy az előfizetők kérésére megszüntetik azt. Z. E. Száztízezer új autó az idén Az elmúlt évi eladásokhoz képest az idén 10-15 százalékos bővülésre számítanak a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületéhez tartozó tagvállalatok, amelyek az 1993-as év 73 ezer gépjárművével szemben 1995- ben 80-83 ezer autó értékesítésére számítanak - mondta Győző Gábor, az egyesület elnöke. Hozzátette, hogy az egyesületi tagsággal nem rendelkező Suzuki 20 ezerre tervezett eladásával, valamint az egyéb importtal együtt Magyarországon várhatóan 110 ezer új autót hoznak forgalomba. Számításaik szerint ebben az évben is a kiskategóriájú kocsik iránt lesz a legnagyobb a kereslet. Hogyan tovább, mezőgazdaság? Irodalmi Kavehaz a HEK-ben Havonta rendeznek majd zenés műsorokat A műsor közben kellemesen el lehet poharazgatni is Fotó: Tóth Megalakult a szlovén országos kisebbségi közgyűlés Szentgotthárdon, a hazai szlovénség központjában megalakult a Szlovén Országos Kisebbségi Közgyűlés; a 21 tagú testületet a rábaközi, a Vas megyei és a fővárosi szlovén kisebbségi önkormányzatok képviselői, valamint megválasztott elektorai hozták létre nyílt jelöléssel és titkos szavazással. Inkubátorház kezdő vállalkozóknak Kezdő vállalkozók támogatására úgynevezett inkubátorházat avattak pénteken Szombathelyen. A helyi vállalkozói központ és alapítvány a korábbi Munkásőrség raktárépületét alakíttatta át műhelyeknek, irodáknak, amelyekben egyelőre kilenc - pályázatot nyert - induló cég kezdheti meg működését. Profiljuk: csincsillatenyésztés, képkeretezés, fakereskedelem, szoftvergyártás, antennaszerelés, számítástechnikai szervizszolgálat, pénzügyi- és marketingtanácsadás, városvédő, valamint általános kereskedelmi tevékenység. A magyar agrárgazdaság jövőképe volt annak a tudományos konferenciának a témája, amelyet tegnap tartottak a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában. Láng István akadémikus bevezetőjében a tudomány szerepéről és felelősségéről beszélt a mezőgazdaság jövőképének megalapozásában. Ezt követően előadások hangzottak el a növénytermesztés és az állattenyésztés jelenlegi helyzetéről, valamint arról, milyen változtatásokra van szükség ahhoz, A tájékoztató előadások mellett és helyett a rendőrség utóbb mind gyakrabban a gyerekek gondolatait, fantáziáját és kézügyességét megmozgató feladatok sorával igyekszik figyelmeztetni a balesetmentes közlekedést és a biztonságot vigyázó élettempóra. Az ORFK két pályázattal is szeretné előcsalogatni a gyerekek alkotókedvét. A közlekedés, a polgárőrség és a drogfogyasztás témakörében hogy hazánk is versenyképes termékekkel jelenjen meg a piacon. Magyarországnak, hogy ne kerüljön perifériára egyetlen lehetősége, az Európai Közösségbe való bekerülés. E mellett meg kell őriznie a már kialakult kapcsolatait is, hogy a mező- gazdaság exportra is termeljen. A hozzászólók többsége annak a véleményének adott hangot, hogy az ágazatban történt változások jelentős beruházásokkal járnak, amelyekhez állami támogatásra lenne szükség. március 15-éig a baranyai Bűnmegelőzési Osztály várja az általános iskolások plakátrajzait, ugyanis az országos megmérettetésen túl a megye tíz legjobbját külön is megajándékozzák. A fotópályázatot már a középiskolásoknak címezték, a környezeti károk és a lakóhely környéke értékei témakörében. A megye három legötletesebb fotósa ugyancsak értékes jutalom várományosa. Tröszt E. Balázs Péter, a budapesti Vígszínház színművésze vidám, zenés műsorral lépett fel tegnap este Pécsett, a Helyőrségi Klub Irodalmi Kávéházában. Az est nem kávéházban került megrendezésre, de a szervezők igyekeztek az alkalomhoz illő hangulatot kialakítani. A színházteremben asztalokat helyeztek el, megterítették őket, a vendégeket pincérek szolgálták ki italokkal, szendvicsekkel. A színművészen kívül még az ír népzenét játszó The Folk Tone Drum együttes is szórakoztatta a közönséget. Balázs Péter lapunknak elmondta, szereti az ilyen fellépéseket, ahol a közönséggel személyes kapcsolatot tud kialakítani, ahol a saját életéből is bemutathat valamit. Igazi irodalmi kávéházat ő a valóságban nem látott, csak századeleji fényképeken, de el tudja képzelni, hogy milyen is lenne az. Neves írók, közéleti személyiségek járnának oda, megbeszélnék a világ és az élet fontos dolgait, tekintet nélkül arra, hogy divatos-e a téma, vagy éppen tiltott-e. Nem kerülnék meg a problémákat, hanem őszintén szembenéznének azokkal. Az Irodalmi Kávéház rendezvényeit klub vezetése rendszeressé szeretné tenni. Havonta egyszer hívnak le majd neves budapesti művészeket egy-egy zenés műsorra. Beszélgetéseket is szerveznek olyan híres színészekkel, akiknek van vagy volt közük Pécshez. A következő zenés alkalomra már egy hét múlva sor kerül. Március 10-én, este hét órakor Dunai Tamás és Pregitzer Fruzsina adja elő „Szikrák, jégkockákkal ...” című műsorát. Tavasszal várhatóan Haumann Péter is vendége lesz a Helyőrségi Klubnak. U. G. Gyerekekkel a biztonságért 4 ti f,