Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-29 / 86. szám
10 Dknántúli Napló Oktatás - Kultúra 1995. március 29., szerda A Nemzeti Alaptanterv és vitája Két tragikus vízió hisztérizálja a közvéleményt a NAT-tal némiképp érintkezve, vagy a NAT ürügyén: egy iskolaszerkezeti és egy szakszervezeti. Mi vihet előre? Nézzük először a szakszervezeti aggályokat. Osztályok összevonásáról, iskolák megszűnéséről, tömeges pedagógus munkanélküliségről beszélnek az alaptanterv óraszámaiból, ajánlásaiból kiindulva. El kell ismerni, hogy nem alaptalanok a félelmek, a szorító gazdasági helyzet már most sanyargatja az iskolákat, kényszer-költségvetések születnek, napközik szűnnek meg, mert a nem kötelező feladatoktól egyszerűbb megszabadulni pénzhiányos időkben. Az önkormányzatok most éppen racionalizálnak, azaz a forráshiányos költségvetésüket a kiadási oldal tételeinek megfaragásával hozzák egyensúlyba. A költségvetés számai mögött intézmények, elsősorban iskolák vannak. Biztos növekedni fog a pedagógus-munkanélküliség, a kötelező feladatokra fognak sová- nyodni az intézmények, mert az önkormányzatok kényszeresen lépnek radikális irányba, mert nem akarnak csődbe jutni - akár elfogadják a NAT-ot, akár nem. A gazdasági-pénzügyi helyzet diktál, nem a tanügy- irányítás (ha beszélhetünk ilyenről). Felesleges itt és most ezt a szakmai tervezetet bűnbakká tenni, az eredendő okról kell beszélni. Amíg csak szólamokban és programokban stratégiai ágazat az oktatás, miközben évről évre csökken a ráköltött anyagiak értéke, amíg kormány és önkormányzat csak mutogat egymásra, s kotorászik a másik üres tárcájában, addig jogos minden munkavállalói félelem, indokolt minden szkepszis. De ezek a sikolyok nem a NAT-ról szólnak. Hiányzik egy döntés, amit a politikának kellene meghoznia, annak az eldöntése, hogy mi visz, mi vihet minket a fejlett országok közé? A hadsereg NATO-típusú átalakítása, a vállalkozók gyors meggazdagodásának támogatása, avagy a csak hosszútávon megtérülő befektetés a következő generáció képzésébe?. Önálló arculat Az iskolaszerkezet kérdése kicsit bonyolultabb, szakmá- sabb. Megpróbáljuk vázolni a folyamatokat. Az iskolaszerkezet a központi tervutasításos rendszerben egységes, egyszínű volt: mindenki kötelezően nyolc általánost végzett, aztán négy év középiskolát vagy három év szakmunkás- képzőt. Évekkel megelőzve a rendszerváltást módosítottak először a kéttannyelvű gimnáziumok, amelyek nulladik évfolyammal bővültek ötosztályossá. Majd Glatz Ferenc minisztersége idején elindultak a nyolcosztályos gimnáziumok, aztán a rendszerváltás táján a hatosztályos gimnáziumok. A 93-as oktatási törvény kimondta a tízosztályos tankötelezettséget, és számos általános iskola indított 9. és 10. osztály. Némely szélsőséges vélemények szerint a magyarországi iskolaszerkezet máris reménytelenül szétesett, a folyamatokból következően korábbi életkorra került a pályaválasztás, az általános iskolák végzős évfolyamai „gettóba” záródnak. Mások szerint a szerkezeti és világnézeti sokszínűség pozitívum, a szabadságfok általános növekedésével az iskolák szabadsága is ilyenfajta jogokkal bővül. Az állami szabályozás szerepe az oktatás tartalmában jelenik meg a NAT-ban lefektetett követelmények révén. Szókratész óta A NAT tíz műveltségi területen határozza meg, hogy az adott évfolyamot befejező tanulónak mit kell tudnia, milyen képességekkel, készségekkel kell rendelkeznie. A világnézeti és szerkezeti sokszínűségben az átlagos feltételek között működő, átlagos képességű gyerekekből álló iskolában az előírt tanórák ötven százalékában megtanulható tananyagot körvonalazza a nemzeti alaptanterv. A másik ötven százalék az iskola önálló arculata, szabadsága. Tehát a jövőben teljesen mindegy lesz, hogy a tanuló gimnáziumba, általános iskolába vagy szakmunkásképzőbe jár, a tananyagnak, a követelménynek a meghatározó része közös lesz. (Egyébként meg sosem lesz mindegy, hogy a gyerek melyik iskolába jár.) Az UDN-ben eleddig is jelentek meg cikkek a NAT-tal kapcsolatban. A pedagógus szakmának nem feladata vitát folytatni politikai nézetekkel, de kötelességünknek érezzük néhány alapfogalom és alapelv tisztázását. A szakma nevében. A pedagógus számára nincs különbség gyermek és gyermek között. Esküt tett, mint az orvos, és minden tanulót a „saját bajával” kezel, és önmagához viszonyítja. Nem diffemciálhat származás, bőrszín, vallás, világnézet szerint. Ha pedagógus! Szókratész óta minden generáció azt éli meg keserves élményként, hogy az utána következő nemzedék testi erőben puhányabb, erkölcsiekben szabadosabb, értelmi képességekben haloványabb. Az életkorral szigorodó kritikai szemléletünk ilyenkor útszéli jelzőkre ragadtathat bennünket... De talán bízhatunk abban, hogy a fiatalabb generáció nem sértődik meg, valószínűleg nem is figyel ránk, el van foglalva a szerelemmel, a jövőjével, meg más olyan dolgokkal, amelyek már kikerültek a mi érdeklődésünk középpontjából. Enyhe tévedés azt gondolni, hogy a XX. század embere okosabb, mint mondjuk Julius Caesar vagy Shakespeare nemzedéke. Általános a tankötelezettség, de ez csak azt jelenti, hogy bizonyos ismereteket mindenkinek el kell sajátítania. Az orvostudomány komoly vívmányai csökkentették a természetes szelekció szerepét a társadalom életében, ennek következtében növekszik azok száma, akik nem tudják teljesíteni az átlagtól elvárható teljesítményeket. De emberek, képezhetők és joguk van teljes emberi életet élni. Ezen nem vitatkozunk! Európában. A dilemma De működik egy másfajta szelekció a társadalomban, amelynek egyik eszköze az iskola. Beültetjük a hatéves gyereket az iskolapadba, s valamiféle a felnőttek által kitalált szellemi akadályversenynek zavarjuk neki őket, amely verseny végeredményeként eldől, hogy kiből lesz orvos és kiből munka- nélküli. Ez rendjén is volna, ha a társadalom javára működtethető tehetségek választódnának ki, a képességek szelektálnának. De, sajnos, nem így működik a dolog. Minden kutatásnak az a végeredménye, hogy a családok anyagi, szellemi hátterének osz- tályozója az iskola, mondhatnánk újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket. A mai Móra Mártonok tehetséges gyerekei a legritkább esetben jutnak be az egyetemre. A nemzeti alaptanterv minimum-követelményeit sokan nevetségesen alacsonynak bélyegzik. Szögezzük le: a mindenki által teljesítendő minimumról van szó. Próbáljuk meg megérteni a vitaanyag összeállítóinak dilemmáját! Zárjuk ki magas követelményekkel az eredményei szerint alsó egyharmadnyi népességet az alapszintű tudás megszerzéséből? Legyen minden harmadik ember számára kudarc-lehetőség a nemzeti alapvizsga? Vagy vállaljuk azt, hogy a felső egyhar- mad számára nevetségesen alacsony a minimum? El kell dönteni ... Szorító gondok Szakmai, a szakmát érintő kérdéseket megválaszoló vitákra lenne most szükségünk. Pénzügyi, restrikciós szabályok kényszerítik az iskolákat, önkormányzatokat feladatuk újragondolására. Előtte jó lenne tisztázni, hogy bizonyos szociális feladatok megoldhatók-e az iskola nélkül? Az esélyegyenlőséget elég-e törvényben megfogalmazni a jogok között, vagy tényleg vannak az iskolának eszközei a meglévő különbségek csökkentésére? A NAT-ra elpuffogó puskapor nem haszontalan lövöldözés, jelzi, hogy egészen mások most a fontos kérdések, más kényszerek uralják gondolkodásunkat, szorítóbb gondokat kell gyorsan megoldanunk. De a tartalmi modernizáció is időszerű, és bizonyára hasznos véleményeket fogunk még olvasni, hallani az ezredforduló műveltség-eszményéről, a tanárképzés megújításának kérdéséről, a funkcionális analfabétizmusról, a differenciálás szükségességéről, és még műveltségi területenként, tantárgyanként ezer másról. Közügy, kezeljük felelősséggel. Krebsz János A pedagógus számára nincs különbség gyermek és gyermek között LÖFFLER GÁBOR FELVÉTELE Pécs orvostörténete érméken 1845-ben, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók pécsi vándorgyűlése alkalmából bocsátották ki az első pécsi (baranyai) orvosi érmet, amit a következő 150 évben még 130 követett. Ezek között volt pénz (vagyis érme), érem és plakett egyaránt. A mai állapot szerint a teljes gyűjtemény három megszerez- hetetlen darab híján dr. Sülé Tamás pécsi tüdőgyógyász birtokában van, aki fiatal kora óta gyűjti az érmeket, és szenvedélyesen fel is dolgozza történetüket. A numizmatika, az érmekkel foglalkozó tudomány a történelemtudomány egyik fontos mellékága, ezért nem véletlen, hogy a Magyar Orvostörténeti Társaság keretén belül is működik Numizmatikai Szakosztály. Az érem fontos ikonográfiái jeleket hordoz, esetenként épp a rajta feltüntetett biográfiai adatok miatt külön is értékes, ám mindenképpen fontos helytörténeti vonatkozásai vannak. Azok a gyűjtők, akik szakértők is egyben, régiségkereskedésekben, árveréseken juthatnak hozzá egyes darabokhoz. Különösen érdekes a kutatómunka akkor, ha tudatosan keresnek egy-egy érmet, amiről tudják, hogy létezett, de nyoma veszett. Természetesen előfordul, hogy olyan darabok is előbukkannak, amikről még senki se tudott. Mikor Boehm J. Dániel megmintázta a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók VI. Vándorgyűlésének emlékérmét, még nem senki sem sejtette, hogy majd’ hetven évvel később orvosi egyetem telepedik le Pécsett, és az itt működő profesz- szorok híre, tudása számos alkalmat teremt, hogy érmeken örökítsék meg őket. Az évtizedek folyamán művészi érmek készültek többek között Heim Pálról, Entz Béláról, Mansfeld Gézáról, Pékár Mihályról, Sci- piades Elemérről, Ángyán Jánosról, Szentágothai Jánosról, vagy éppen a ma is aktív professzorok közül Donhoffer Szilárdról, Flerkó Béláról és Kelé- nyi Gáborról. A érmek sorába tartozik az a számos emlékérem és -piákét, melyeket a Pécsett vagy Baranya megyében megrendezett orvosi kongresszusok, rendezvények tiszteletére bocsátottak ki. Természetesen külön kell szólni az érmeket készítő művészekről. A pécsi érmek kivitelezői között megtaláljuk a magyar szobrászat nagyjait, hiszen Fe- renczy Bénitől Marty Ferencen át Borsos Miklósig terjed az alkotók sora. Napjainkban Rétfalvi Sándor, Trischler Ferenc, Soltra Elemér, Török János és Nowotarski István vállalkozik szívesen egy-egy tudós orvos portréjának megfaragására. Nem titok, hogy a gyűjtő, maga Sülé Tamás sem állta meg, hogy egy érmet ne készítsen: A POTE II. Belklinikát - 24 évig munkahelyét - mintázta meg, előtérben a Zsolnay-kúttal. így teljes a gyűjtemény. M. K. Délutáni csendespihenő előtt az óvisok fotó:löffler Gábor Beiratás a Német Nemzetiségi Óvodába Kétnyelvű nevelés három éves kortól Április 10-12-én délelőtt lesz a beíratás a pécsi uránvárosi Német Nemzetiségi Óvodában is. Előreláthatólag 30 gyermek felvételére kerülhet sor, bár az előző évek gyakorlatából sejthető, hogy az igény ennél sokkal nagyobb. Ugyan az óvoda alapító okirata szerint az intézmény a városi és a város- kömyéld német nemzetiség gyermekeinek nevelésére jött létre önkormányzati fennhatósággal, de sokan egyszerűen az alapfokú németoktatás lehetőségét látják benne. Lamperth Gáborné, az .óvoda vezetője arról számolt be, hogy a négy csoportban történő foglalkozások során a 3-7 éves gyerekek a nap nagy részét kétnyelvű közegben töltik, és élményszerűen, hallás után, jóformán „észrevétlenül” tanulják a németet. Ezen túl, épp a hazai, baranyai németséghez való kötődést szem előtt tartva megismertetik a kicsiket a népi hagyományokkal, és dalokon, mondókákon, verseken keresztül próbálják tudatosítani bennük hovatartozásukat.- Sokan vannak, akiknek semmi közük nincs a németséghez, németül nem tudnak (ez a németség asszimilálódá- sát figyelembe véve nem kizáró ok), csak azt várják tőlünk, hogy az itt töltött három év végén a gyereke automatikusan mehessen a Tiborc utcai Magyar-Német Iskolaközpontba. Kétségtelen, hogy a nyelvtanítás egyik alapvető része az itt folyó munkának, de nem kizárólagosan! Ráadásul azt is jó tudni, hogy amiképp az intézményi - jelen esetben óvodai - nevelés nem helyettesítheti az otthoni szülői nevelést, épp úgy nem válthatja ki teljes egészében az otthoni nyelvi nevelést sem. A német óvodában ezért nem is szigorúan vett „nyelv- tanítás” folyik - ezt már csak a korosztály sem teszi lehetővé -, hanem kétnyelvű nevelés. Ebben nagy segítséget jelent a „fellbachi kapcsolat”, hiszen rengeteg segédanyagot (kifestő, feladatlap) és oktatómesekönyvet kapnak Németországból. A gyerekek olyan kifejezéseket, „mondatmodel- leket” tanulnak meg, melyeket magyarul is használnának, csak éppen itt németül mondják. Pl. Wir gehen Hände waschen! (Megyünk kezet mosni), Zieht die Ärmel hoch! (Tűrjétek fel a ruha ujját). A gyerekek minden esetben tudják, miről van szó, mi történik, bár megesik, hogy a német kifejezést sajátosan értelmezik. Arra az érdeklődő szülői kérdésre, hogy mit jelent a „Guten Appetit!” (Jó étvágyat), az az őszinte felelet érkezett, hogy „Lehet enni!” A két műszakban dolgozó óvónők vagy német szakon végeztek, vagy felsőfokú német nyelvvizsgával rendelkeznek. Ősztől - szintén Fel- lbachból érkező - német óvónő is erősíti majd a gárdát. A óvoda egyik legnagyobb gondja jelenleg az udvar. A 90 gyermek számára rendkívül kicsi területről van szó. Talaja döngölt agyagos homok, eső után bokáig áll rajta a víz. Az udvaron elhelyezett mászókák voltaképp bölcsődéseknek valók, az óvodavezető szerint a 6-7 évesek helyből átugorj ák őket. A fenntartó önkormányzat ígéretet tett az óvoda mögötti bozótos terület birtokbevételére - így jócskán növekedhetne az udvar -, ám ennek gyakorlati és anyagi feltételei még nincsenek meg (terület rendezése és a kerítés átépítése nem kevés pénzbe kerülne). A legidősebbek délelőtti foglalkozásának már jóformán csak német szó hallik, igaz, nem ritkán magyarral keverve (Add ide a katzém! [Katze = cica]). A rajzolás, autózás mellett már gyakorolnak az elkövetkező iskolai hosszabb „ül- dögélésre”, székekből félkört alakítva (Stuhlkreis), és az óvónő német kérdéseire vagy kórusban, vagy jelentkezve egyénileg válaszolnak. Most színek és az évszakok vannak porondon. Winter, Frühling, Sommer, Herbst - tél, tavasz, nyár, ősz. Addigra ők már iskolába járnak majd, és a legkisebbek kezdik el tanulni ezeket a szavakat. M. K. Ligeti és a számítógép Egy komputer kényszerült arra, hogy eljátssza Ligeti György zeneszerző két zongoradarabját a Londonban rendezett nemzetközi zeneszerző fesztiválon. Ennek oka nem az volt, hogy a zongoraművészek utasították volna vissza a felkérést, hanem hogy a zeneszerző egyszerűen „emberi kéz számára lejátszhatatlannak” minősítette igen gyors variációit. Ezért a Sibelius 7 nevű számítógép olvasta el a kottát, majd az információt digitálisan feldolgozta, és egy elektromotor vezérelte gép nyomkodta a Yamaha zongora billentyűit. Az eredményt a szervezők CD-lemezen is kiadják. i á X
