Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)

1995-03-29 / 86. szám

Szászvár: lenni, vagy nem lenni? (9. oldal) Kétnyelvű nevelés hároméves kortól (10. oldal) Mi lesz a pécsi Volán taxival? (5. oldal) Mikola Sulga Horn Gyulánál Horn Gyula miniszterelnök kedden délután fogadta Mi- kóla Olekszandrovics Sul- gát, Ukrajna nemzeti ki­sebbségi, migrációs és val­lásügyi miniszterét. Mikola Sulga szerint az 1991-ben megkötött magyar-ukrán alapszerződés nyomán jó irányba halad az együttmű­ködés. Bizottsági ülés az atomerőműben Az Országgyűlés környe­zetvédelmi bizottsága ma a Paksi Atomerőműben tart kihelyezett ülést. Az Ato­merőmű és a környezetvé­delem lehetőségeit - külö­nös tekintettel a radioaktív hulladékok elhelyezésére, a fadd-dombori, Duna-holtá- gak vízminőség-szabályo­zását és vízhozamát taglaló egyeztetésen Baja Ferenc is részt vesz. Toller László a vezetőségben Az MSZP képviselőcso­portja Toller László pécsi képviselőt választotta meg harmadik frakcióvezető-he­lyettesévé Lamperth Mó­nika és Tompa Sándor mellé. Megbénulhat a mentőszolgálat Az Országos Mentőszolgá­lat főigazgatója szerint szep­temberre működésképte­lenné válhat a szolgálat, ha az év eleje óta keletkezett többletköltségeiket nem té­ríti meg az egészségbizto­sító. Kinevezés Göncz Árpád köztársasági elnök Nikolits Istvánt tárca nélküli miniszterré, nevezte ki április 1-jei hatállyal. Cseppekben a Vöröskereszt ereje Bányászok, katonák, nagyüze­mek dolgozói jelentették a biz­tos bázist. Evekkel ezelőtt, a jó­részt rájuk alapozott véradás ismeretlenné tette a napjaink­ban egyre markánsabban meg­mutatkozó gondokat. A Vörös- kereszt minden erőfeszítése el­lenére kevesebb vért tudnak to­vábbítani, esetenként kritikus a kórházak ellátása. így van ez Baranyában is, ahol ugyan 1993-hoz képest tavaly 3355 új váradó jelentkezett, ám ennek ellenére is tovább csökkent a levett vér mennyisége az előző évhez képest. Ez is elhangzott a Vöröskereszt Baranya Megyei Vezetőségének tegnap délutáni ülésén, amelyen az elmúlt esz­tendőben végzett munkát érté­kelték. Pedig a véradás szerve­zése csak az egyik olyan fajsú­lyos probléma, amellyel a Vö­röskereszt - így a baranyai szervezet is - birkózik. Az utóbbi időben a menekültek se­gélyezése mellett egyre több hazai szegény fordult hozzájuk támogatásért. Adományokkal, segélycso­magokkal, utalványokkal igye­keztek nekik tavaly is segíteni. Mindemellett szervezték a cse­csemőgondozási, házigondo­zói, betegápolói és az elsőse­gélynyújtó tanfolyamaikat, s - főként fiataloknak - az egész­ségnevelési programokat, tábo­rokat. Tették mindezt úgy, hogy az állami támogatás messze nem fedezte a kiadásai­kat. Pályázatokból, kedvezmé­nyes árusításokból szedték ösz- sze a pénzt, hogy minél több embernek és sokféleképpen se­gíthessenek. (Folytatás a 2. oldalon) Két karra válik szét a POTE Elhalasztott rektor jelölés, a jövőben dékánokra is szükség lesz A Pécsi Orvostudományi Egye­tem Tanácsának kedd délutánra összehívott rektorjelölő ülése előtt váratlan fordulat történt. Délelőtt ugyanis Budapesten a Felsőoktatási Tudományos Ta­nács elfogadta a POTE és mel­lette működő Egészségtudomá­nyi Főiskola közös karosítási kérelmét, melynek értelmében a jövőben az intézményen belül Általános Orvosi (ide tartoznak a fogorvosok is) és Egészség- tudományi Kar fog működni. A két kar életét természetesen dé­kán irányítja a jövőben, föléjük rendelve működik majd a kö­zeljövőben megválasztandó rektor. Az eddigi egyetlen pályázó, Tekeres Miklós visszalépése, és az új helyzet bekövetkezte után az a megegyezés született, hogy jövő hét péntekéig kell leadni a javaslatokat a rektor szemé­lyére, csak ezután ül össze is­mét az Egyetemi Tanács. A továbbiakban az eredeti napirendnek megfelelően egye­temi és főiskolai tanári és do­censi kinevezésekről, intézet- vezetői mandátumok meghosz- szabításáról, valamint emlék­érmek alapításáról és szenátori címek adományozásáról dön­töttek. M. K. Új határidő a vételi jog bejelentésére A napirend előtti felszólaláso­kat követően Vastagh Pál igaz­ságügyminiszter expozéjával megkezdődött a közbeszerzé­sekről szóló törvény tárgyalása. A felszólalások után a T. Ház megkezdte az egyes közszol­gáltatások kötelező igénybevé­teléről szóló törvényjavaslat ál­talános vitáját. Az Országgyű­lés az ebédszünetet követően rátért az azonnali kérdések és interpellációk meghallgatására. Az azonnali kérdéseket megfo­galmazó képviselők közül töb­ben is észrevételeket fűztek a március 12-i kormánydönté­sekhez és a magyar-szlovák alapszerződéshez. Áz Országgyűlés 222 igen szavazattal, 3 nem és 4 tartóz­kodás mellett elfogadta a laká­sok és helyiségek elidegeníté­sére vonatkozó egyes szabá­lyok módosításáról szóló javas­latot. Ennek értelmében a laká­sok és helyiségek esetében a vételi joguk bejelentésével 1995 november 30-ig élhetnek a bérlők. Elfogadták a képvise­lők a Magyar Köztársaság és a Cseh Köztársaság, valamint Magyarország és Szlovákia kö­zött, a beruházások ösztönzésé­ről kötött megállapodás kihir­detéséről szóló határozati javas­latot. A Parlament 103 igen szavazattal, 6 nem és 163 tar­tózkodás mellett nem fogadta el az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul meg­fosztottak kárpótlásáról szóló törvény módosítását. Kocsihoz kötve ... FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Felmérés a mozgáskorlátozottakról Napjainkban hányán felelné­nek igennel arra a kérdésre, elégedett-e az életkörülmé­nyeivel. A Mozgáskorlátozot­tak Egyesülete Baranya Me­gyei Szervezete felméréséből az derül ki, a válaszadók öt százaléka elégedett, mert még meg tud élni. Az országos felmérést megelőzve a bara­nyaiak tavaly novemberben kiküldték a kérdőíveket, ame­lyeken a mozgáskorlátozottak szociális helyzetét, igényeit, és az egyesülettel szembeni elvárásait gyűjtötték össze. Szabolcsi Péter, a pécsi cso­port titkára elmondta, a vála­szok alapján a legnagyobb gond a közlekedés. Jelenleg két támogatási forma él, az (Folytatás a 2. oldalon) Gyászol Harkány Az út másik oldalára, a postalá­dához igyekezett két harkányi lány. Gyermekkoruk óta elvá­laszthatatlan jó barátok voltak. Közel laktak egymáshoz, éppen érettségire készültek. Erre azonban már soha nem kerülhet sor. Értelmetlenül kellet meghal­niuk pénteken, március 24-én. Harkány belterületén ütötte el őket egy, a megengedettnél jó­val gyorsabban közlekedő VW Passat típusú személyautó, aminek a volánjánál egy szol­gálaton kívüli határőr ült. A két lány az út másik óldalára ké­szült átmenni. Láthatták a fe­léjük közeledő autót, de arra nem számíthattak, hogy ennyire gyorsan megy. Röviddel a bal­eset után mindketten életüket vesztették. Megrázta a hír Harkányt, gyászol az egész község. Stefanits Csaba MDF: átvilágított közoktatás? A központi költségvetés meg­kurtítása és a Bokros-program hatása katasztrofálisan érinti az önkormányzatokat. Dr. Wéber János, az MDF Megyei Vá­lasztmányának elnöke tegnap a párt sajtótájékoztatóján úgy fo­galmazott: kezd megvalósulni az a már jól ismert baloldali po­litika, melynek lényege: csődbe vinni az ország 3200 kis „köz­társaságát”, hogy aztán az ál­lam döntse el, melyiknek mit és mennyit juttat a közösből. A sajtó összehívására a köz­oktatás okán került sor. Dr. Ré­vész Mária, Pécs város alpol­gármestere kijelentette: nem azért vállalta e pozíciót, hogy a város közoktatási intézményei­nek szétrombolásában részt ve­gyen. Éppen ezért, a szűkös költségvetés kényszereként ért csak egyet a város iskoláinak, középiskoláinak stb. átvilágítá­sával, s ha valahol megtakarít­ható pénzre lelnek, azért küz­denek majd, hogy e pénz ne ke­rüljön át más ágazathoz. Kérdé­sünkre elmondotta, hogy az idén Pécs oktatásügyét a na­gyobb traumák még elkerülhe­tik, de jövőre megsokasodnak a gondok. Ez jelenthet iskolabe­zárásokat is. Krebsz János, a siklósi ön- kormányzat MDF-es frakció- vezetője a kistelepülések és kisvárosok siralmas helyzetére hívta fel a sajtó figyelmét. Sze­rinte a forintok megfaragásának egyenes következménye lesz az óvodák bezárása, az iskolai menzák és napközik megszün­tetése, valamint a városok ese­tében a vonzáskörzet adta több­let-oktatási feladatoktól való menekülés. K. F. A fiatalok, gyerekek örültek egyedül e ráadás-télnek FOTÓ: TÓTH L. Nem kívánt vendég a tél Megyénk csúcsai tegnap hó­ban álltak: a pécsi Misina, a pécsváradi Zengő, a nagyhar- sányi Szársomlyó, a siklósi Tenkes-hegy. Rendhagyó, hogy a négy hegytetőnk már­cius végén egyszerre havat kapjon. Ä Szársomlyót márci­usban (10-én) legutóbb 1964- ben fedte hó. A Tenkes legu­toljára 1988 április 24-én, míg a 682 méteres Zengő (me­gyénk legmagasabb pontja) 1993 március 27-én öltött fe­hér leplet. A kései tél Pécsre tegnap égzengéssel, Nagyhar- sányra tetőket bontó viharral tört. Megyénkben a kései hóe- sési rekorddal Sásd dicseked­het, ahol 1963 és 1987 máju­sában (mindig 23-án) sűrűn esett a hó. Cs. J. > L *

Next

/
Thumbnails
Contents