Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-27 / 84. szám
4 Dünántúli Napló Események - Programok 1995. március 27., hétfő Röviden Hajnalka. - A mai Hajnalka nevünk Vörösmarty Mihály alkotása, aki a „Zalán futása” című költeményének hősnőjét „Hajnának” nevezte. Ebből fejlődött ki aztán a Hajnalka. Sikeres a PMD. - A Pécsi Magasfiúk Dalárdája (PMD) a napokban kiemelkedően dicsérő kritikát kapott a BBC magyar adásában. Az együttes Szombat esti blues című CD-je kapott dicséretet. A csapat legközelebb március 28-án este Pécsett, a POTE 48-as téri kollégiumában lép fel. Pályázati támogatás. - A Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport pályázaton nyert támogatást a Mozsgói Általános Iskola. A pénzt a hiányzó sportszerek beszerzésére fordítják. Ifjú nemzetőrök. - Harkányban megalakult a Magyar Nemzetőr Kör ifjúsági szervezete, amelyhez a siklósi és drá- vaszerdahelyi fiatalok is csatlakoztak. Az ifjú nemzetőrök aktívan részt vesznek vagyonvédelmi munkában. Alapítvány. - A JPTE Szláv Filológia Tanszékének oktatói alapítványt hoztak létre azzal a céllal, hogy támogathassák a régióban a szláv nyelvek oktatását, a szlavisztikai kutatásokat, a tehetséges diákokat. A jótékony célú alapítványhoz bárki csatlakozhat. Jógameditáció. - Előadásra és gyakorlati bemutatóra kerül sor március 28-án 18 órakor a MÁV Pécsi Oktatási Központjának épületében. Az eseményre minden érdeklődőt várnak. Hol mér a Traffipax? - A megyei rendőr-főkapitányság két sebességmérő Traffipax kocsija közül ma mindkettő Pécsett teljesít szolgálatot. A gépjárművezetők a megye- székhelyen ma fokozottan figyeljenek a megengedett legnagyobb sebesség betartására! Pécsiek Budán. - Tegnap délelőtt ismét a Budavári Palotában lévő Történeti Múzeumban adott koncertet a Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának férfi vokálja. Az országos hírű együttest Iva- sivka Mátyás karnagy vezényelte. Útlevél. - Ádám József jugoszláv állampolgár: elveszítettem útlevelemet. A kedves megtaláló a 328-449-es telefonon jutalom ellenében jelentse. (X) Szín és stílus - analízis: 335-312. (X) Enyhe idő, délután eső ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A délutáni órákban egy hidegfront éri el az országot, előtte azonban még meglehetősen enyhe levegő érkezik térségünkbe. Ennek megfelelően többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak a délelőtti órákban lehet némi napsütés, főként a déli országrészben. Eleinte csak szórványosan, délutántól azonban - a front hatására - már többfelé valószínű eső, zápor, sőt helyenként zivatar is kialakulhat. A kezdetben délnyugati szél északnyugatira fordul, megerősödik, néhol viharos széllökések is kísérhetik. A hőmérséklet kora délután általában 10, 15 fok között, délnyugaton 17 fok körül alakul, délután azonban gyorsan csökken. ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE Várható legmagasabb hőmérséklet °c Kaposvár: 16 Paks: Siófok: 15 DunafÖldvár: Dombóvár: 16 Pécs: Szekszárd: 16 Mohács: Gyakran lesz erősen felhős az ég, a délelőtti órákban azonban némi napsütés is lehet, főként a déli tájakon. Eleinte csak szórványosan, délután azonban már többfelé várható eső, zápor, sőt néhol zivatar is kialakulhat. A kezdetben délnyugati szél észak- nyugatira fordul, megerősödik, viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet kora délután 15, 17 fok között alakul, utána azonban jelentősen csökken. Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Vízhőmérsékletek Balaton: 40-65 Velencei-tó: 40-65 Tisza-tó: 40-60 Fertő-tó: 50-65 °c C Kaposvár: 40-55 Paks: 45-55 Balaton: 6 Velencei-tó: 7 Siófok: 40-50 DunafÖldvár: 40-50 Tisza-tó: 6 Fertő-tó: 7 Dombóvár: 45-55 Pécs: 40-55 Tisza: 4-7 Duna: 6-7 Szekszárd: 40-50 Mohács: 40-55 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 06-90-304-623 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc Hírek Események Nyelvvizsga gyerekeknek - A Janus Pannonius Tudományegyetem és a London Egyetem közötti megállapodás eredményeként májustól már tizennégy éven aluliak is tehetnek angol nyelvből vizsgát Pécsett. Az elsőre jelentkezéseket április 10-ig fogadják a JPTE Idegen Nyelvi Titkárságán. Szülők és tanárok - Az elmúlt napokban az együttműködés szép példájáról tettek tanúbizonyságot a szigetvári Szent István lakótelepi iskola tanárai és szülői munkaközössége. Az iskola udvarában saját készítésű játékokat helyeztek ki. Ingyenes szolgáltatás - A megyei közlekedésbiztonsági hét keretében várja az autósokat a Magyar Autóklub Baranya Megyei Szervezetének pécsi, Hengermalom utcai műszaki állomása. Március 27-től április 1-jéig minden nap 7-18 óra között fényszóró beállítást és ellenőrzést végeznek. Villányi borverseny - A szőlő és bortermelő gazdák az idei villányi borversenyt március 30-án 9-16 óra között rendezik az Oportó étteremben. A hagyományos eseményen megközelítőleg ötven bor kerül a bírálók asztalára. Ez nekem már sok(k)... Szomorú kötelezettségünknek teszünk eleget, amikor beteg hozzátartozónkat, ismerőiünket látogatjuk meg kórházi ágyánál. Engem már a belépés is nyomaszt. Éterszag, ronda fehér és zöld csempék vibrálása, fehérköpenyesek. Még inkább nyomasztó, ha a belépéskor - mint Pécsett, a Megyei Kórházban - a következő feliratú tábla fogad: „a halottak ruháit itt kérjük leadni”. Már az ajtóban próbálnak felkészíteni arra, hogy elkéstünk a látogatással? Felfoghatatlan számomra, hogy miért nem lehet ezt diszkrétebben elintézni. Kevésbé szívbemarkolóan, gyomorgörcsbe rándulás nélkül. Miért éppen egy ilyen táblának kell fogadnia, amikor amúgy is reszketek? Számos egészségügyi létesítményben jártam már, de ennél brutálisabb, sokkolóbb fogadtatásban nem volt még részem. Inkább kövezzenek meg, a fizikai fájdalmat jobban elviselném. Úgy érzem, ezzel semmibe veszik az egyik legelemibb emberi érzelmünket, a szorongást. Szörnyű' „élmény” volt, amikor egy síró töpörödött nénikét láttam álldogálni a tábla előtt, kezében egy kisebb kofferrel. Vajon a férje, gyermeke vagy az unokája ruháit szorongatta munkától meggyötört kezében? Biztosan szívesebben vonult volna félre valahová, hogy ne kelljen kisírt szemeit és arcát kezébe temetnie, amikor belépett valaki az ajtón. Sajnos a Megyei Kórházban az élet úgy hozta, hogy egy épületben van a belgyógyászati és kórbonctani osztály. Más intézetből is hoznak ide halottakat boncolásra, ezért születhetett ez a kényszermegoldás, hogy a máshonnan érkezőknek ne kelljen kérdezősködni, mit hol kell leadni; egy tábla igazítja útba őket. Esetleg diszkrétebben is el lehetne intézni. Nagyon szerencsétlen dolog, hogy akaratlanul is belebotlunk a gyászoló, éppen ruhákat leadni szándékozó emberekbe. Remélem, egyszer valakinek zavarja majd a szemét a tábla és leszedi onnan. Stefanits Cs. _______________________Ma_______________________ S zeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából HAJNALKA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.33, nyugszik 18.02 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, és a 210-046-os számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: REZES ZSUZSA Lottónyeremények Az 5/90-es lottó nyerőszámai: 2,19, 69, 85, 87 Öttalálatos nem volt. A négyesekért egyenként 603 077 forintot, a hármasokra 3712 forintot, a kettesekre 166 fizetnek. A következő hétre képzett 5 találatos nettó nyereményösszeg 100 millió forint. A 6/45-ös lottó nyerőszámai: 5,13, 22, 27,30, 34 Pótszám: 20. A hatos lottón telitalálatos és 5+1 találatos szelvény nem akadt. Az ötösökre egyenként 107 827 forintot, a négyesekre 1614 forintot, a hármasokra 168 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 6 találatos nettó nyereményösszeg 53 951 354 forint. Joker: 977563. A jokeren telitalálatos nem volt. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy HUSTI MIHÁLY 58 éves korában elhunyt. Temetése március 29-én (szerdán) 16.00 órakor lesz a dunaszekcsői római katolikus temetőben. Gyászolják: felesége, lányai, nővére, anyósa, veje és unokái Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk, HELLENBRANDT JÁNOSNÉ Tarr Irén életének 44. évében elhunyt. Temetése március 28-án, kedden 15.00 órakor lesz a mecseknádasdi alsó temetőben. A Mecseknádasdi Körjegyzőség saját halottjának tekinti. Gyászoló munkatársai Dünántúli Napló ' Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Városi oldalak: MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyed évre 1254 forint, fél évre 2448 forint, egy évre 4776 forint. ISSN 0865-9133 Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és a megye egész területéről. Pécs lakosságának felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések, orr-fül-gégészet: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Egészségügyi Ellátás Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400-ágyas Klinika.) Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet este 7 órától reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. T.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) du. 5 órától másnap reggel 7 óráig. T.: 310- 144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay Patika, Pécs, Lánc u. 20.; Mozsonyi gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. alatt. 14—15-ig bőrgyógyászat, 15-17-ig gyermekgyógyászat, 17- 18-ig belgyógyászat, 18— 19-ig urológia. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda, Pécs, Konzum Irodaház. Tel.: 72- 212-277/17 m. Félfogadás naponta 11-13 óráig. Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Betegápolás, gondozás, szociális ellátás, rendezvények egészség- ügyi biztosítása, betegszállítás, Pécs, Búza tér 2. Telefon: 327- 115, ügyelet: 410-376. Jeligés AIDS-tanácsadás és - szűrés ingyen, Pécs, Aidinger J. u. 33., I. 5., 17-20 óráig. Tel.: 413-303. Véradás hétfőtől péntekig, fél 8-tól 15 óráig, Pécs, Dischka Gy. u. 7. 1 * * $ > Kutyaképző - A tegnap délelőtti esős időjárás miatt nem sok ebtartó vitte ki kedvencét a pécsi Hősök terei kiképzőpályára. Felvételünkön a Meszesi-őrző Zeusz néven törzskönyvezett, tizenegy hónapos sarplaninac ismerkedik az akadályokkal. fotó: tóth László