Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-03 / 61. szám
1995. március 3., péntek A mai nap üj Dunántúli napló 7 Csalnak a tulaj donilapA tudományos diákmunka gyakorlati haszna másolatokkal! A tanácsi lakások megvásá- rolhatóságával erőteljes mozgás indult meg az ingatlanpiacon. A Földhivataloknál olyan sok az irat, hogy a tulajdoni átvezetések nem intéződnek el egy év alatt sem. Ezt használták ki az ügyeskedők.- Hetente három-négy ingatlanügyben kéri segítségünket a rendőrség - mondta Lakiné dr. Németh Elvira a Pécs Városi Földhivatal vezetője. - Nem volt ritka dolog, hogy valaki kifigyelt egy régóta üresen álló lakást, házat. Megszerezte a tulajdonos adatait, majd saját zsebére értékesítette. Utólag derült ki, csalónak adta át évek óta kuporgatottpénzét a vevő. A Földhivatal nem vizsgálja, hogy az adásvételi szerződésen az eredeti tulajdonos neve és aláírása szerepel-e. Ezért kell az ügyvédi, közjegyzői ellenjegyzés. A most ügyeskedők trükkje a Földhivataltól beszerzett hiteles tulajdonilap-másolattal történő mahináció - mutatja a dokumentumokat dr. Németh Elvira. (Én semmi különöset nem látok rajta!) A városi Földhivatal vezetőnője rámutat a .javított” példányra. A tulajdonos a többszörös jelzáloggal terhelt lakást eladásra kínálhatta fel, vagy újabb jelzálogot akart rá felvenni. A lapról-ügyesen törölte a korábbi jelzálog bejegyzést. Az ügyvéd - szerencsére érdeklődött a Földhivatalnál. Ugyancsak az ingatlanközvetítő éberségének köszönhető, hogy nem sikerült egy lakáseladási csalás. Gyanúsnak találta, hogy a fölhivatali bélyegző egy része látszik csak az okmánybélyegen, de nincs rajta a lapon. Hiányzott a pontos dátum is. Ezért a kiadott hiteles másolat dátumára rákérdezve kért egy új tulajdonilap másolatot. Elhűlve tapasztalhatta, hogy a hozzá beadott, és a Földhivatalból átkért tulajdonilapon más a tulajdonos. Ezért érdemes a Földhivatalnál érdeklődni a megvásárolni szándékozott ingatlan tulajdonlapja felől. Adám Erika Orvosklub a József utcában A még 1993-ban megalakult Pécs-Baranyai Orvosklub életében tegnap örvendetes esemény történt: Pécsett a József utcában felavathatták a saját, önálló klubhelyiségeiket. A klub megalakulása óta eltelt idő alatt, megfelelő épület hiányában a rendezvényeket különböző bérelt helyiségekben tartották. A klubélet iránti érdeklődést ez a tény nem befolyásolta, a tagjok száma egyre nőtt, már 140-en léptek be. Tavaly Pécs Közgyűlésének köszönhetően kapták meg a meglehetősen leromlott állapotban lévő József utca 19. sz. alatti épület második emeletét erre a célra. A felújítási munkák után - ami csaknem 2 millió forintba került - tegnap vehették birtokba a klubtagok. Az orvosklub többek között célul tűzte a rendszeres szakmai eszmecseréket, a vállalkozó orvosoknak a segítségnyújtást jogi és köz- gazdasági témákban, s nem utolsó sorban az egymás közötti kapcsolatteremtést. Pisztolypárbaj és places Ezek még csak próbacsatározások, de már most látni lehet, hogy a tornából felmentettek jobb, ha bélyeget gyűjtenek Fotó: Tóth Rövidesen életre kelhetnek Pécsett a mozikban látható akciófilmek. Szerencsére nem az utcákon leszünk tanúi a fegyveres csoportok összecsapásainak, a véres párbajoknak, hanem néhány pécsi vállalkozó (volt kommandósok, biztonsági emberek) ötlete alapján falak közé szorítva vezethetik le agresszív hajlamaikat a kemény fiúk és amazon természetű hölgyek. További szerencse a történetben, hogy nem éleslőszerekkel vívják meg harcukat vélt vagy valós, netalán a játék kedvéért kitalált sérelmeik miatt korunk önjelölt Rambói, hanem festéklövő pisztolyokkal küzdhetnek meg egymással lepusztult gyári környezetben, papírdobozok, álcahálók, faládák, szalmabálák, fémhordók között rohangálva, azok mögött fedezéket keresve a túlélés reményében. „Munkával a békéért!” - hirdeti a tábla a Pécsi Faipari Szövetkezet volt üzemcsarnokában, a távolsági buszpályaudvar szomszédságában. Az elmúlt évtizedből itt felejtett transzparens közelében még az egykori portásnaplóra is rábukkanunk, amikor a szellemcsamokban végigvezetnek bennünket a „places játékok” elnevezésű kommandós erőpróbák meg- rendezői. Elmondták, hogy bizonyos pénzösszeg kifizetése ellenében már nemcsak teniszpályákat bérelhetünk az aktív kikapcsolódás reményében, hanem a fegyveres összecsapásokra berendezett kétszintes üzemcsarnokot is. Megvívhatnak egymással baráti körök, összecsaphatnak egyazon hölgy szívének elnyerésére pályázó Don Jüanok és alkalmas a terep őrző-védő tanfolyamok gyakorlati foglalkozásainak lebonyolítására is. Mint megtudtuk, a jövő heti nyitás után pénzdíjas versenyeket is rendeznek a festékpiszto- lyos vállalkozók. Balog N. Földkérdés, privatizáció, az Európai Unióhoz való csatlakozás, növénynemesítés, új jogintézmények és törvények, valamint számtalan hasonló aktuális kérdés szerepel azokban a dolgozatokban, amelyeket a hazai felsőoktatási intézmények kutatómunkával foglakozó diákjai az idén áprilisban 22. alkalommal országszerte megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferenciákra (OTDK) készítettek. Dr. László Gyula a JPTE Közgazdaságtudományi Kara tanszékvezető tanára arról informált, hogy az április 1213-án náluk rendezendő - és a kar 25 éves jubileumával összekapcsolódó - fórumra a vártnál jóval több, mintegy 220 dolgozat érkezett. A konferenciához szeretnének szponzorokat találni. Ez kivételes alkalmat teremt a munkaadók és jövőbeli munkavállalók találkozására, hiszen a dolgozatok készítői a közgazdászhallgatók krémjét alkotják. Dr. Szlovák Tibor, a jogtudományi kar OTDK-titkára elmondta, hogy a budapesti konferenciára elküldött 24 dolgozat közül különösen a jogbölcseleti tanszéken készültek színvonalasak. A kutatómunka gyakorlati haszna, hogy alapja lehet a sikeres vizsgáknak, a szakdolgozatnak, s az elhelyezkedést is segítik ezek az eredmények. Oroszné Kovács Zsuzsa, a JPTE TTK Növénytani Tanszékének vezetője is élénk diákköri életről, és az előző évekhez képest kétszer annyi munka elkészültéről számolt be. A dolgozatok adatai a gyakorlatban is fel- használhatók. Eredményei révén sok diák helyezkedhet el az egészségügyben, kutatóintézetekben, felsőoktatásban. Kedvező tapasztalatokról számolt be Jankovics László is a BTK-ról. Diákjaikat az előző konferencián csak az ELTE előzte meg. Az idei dolgozatok az eddigieknél is nívósabbak. A POTÉ-n 250-en vesznek részt a diákköri munkában. Idei előadásaik Ludányi Andrea, az egyetem docense szerint egy felnőtt konferencián is megállnák a helyüket. A diákkörben előképzést kapnak a későbbi önálló kutatómunkához. De ma már minden orvosnak egyben tudósnak is kell lennie, hogy akár egy háziorvos teendőit el tudja látni. A PMMF a POTÉ-hoz hasonlóan évek óta sikeres. Z. E. Jól felkészült ápolószemélyzetre van szükség a kórházakban, rendelőkben Fotó: Läufer László Rangot teremthetnek az ápolásnak a Pécsett alakult meg a Magyar Apolástudományi Társaság A köriratú pecsét közepén egy égő mécses egymásba kapaszkodó két lángja jelképezi a társaság tevékenységi célját: segíteni a beteg embereken. Az égő mécses az ápolás nemzetközi szimbóluma, s amit kifejez attól a legcsekélyebb mértékben sem kíván eltérni az az országos szervezet, amely tegnap délután alakult Pécsett. De új útra, magasabb szintre kívánja mindazt helyezni, amit az ápolás jelent. Ezért jött létre a Magyar Ápolástudományi Társaság. Életre hívója a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolája.- Négy évvel ezelőtt kezdtük a pécsi egyetem keretében az európai szintű ápolóképzést - mondta bevezetőjében dr. Buda József, a főiskola megbízott igazgatója. - A nemzetközi gyakorlat, a külföldön szerzett tapasztalatok, azt láttatták velünk, hogy itthon is szükség lenne egy olyan társaságra, amely ezt a hivatást a többi tudomány rangjára igyekszik emelni. Más országokban ugyanis ez a gyakorlat. Jó alapot jelent mindehhez az egyre inkább kiteljesedő felsőfokú ápolóképzés. Az ápolónőképző szakiskolák az elmúlt tanévvel bezárták kapuikat, ettől kezdve az érettségi az alap ehhez a hivatáshoz. A betegágyak mellett dolgozó ápolónők közül eddig is szép számban voltak olyanok, akiket érdekelt, hogy miként lehet a betegeket minél rövidebb idő alatt legeredményesebben a gyógyuláshoz segíteni, s akik a saját munkájukat nem egy kis orvostudománynak tekintették. Más oldalról pedig az orvostudomány is egyre inkább rákényszerül arra, hogy egy biztos, szakmailag felkészült háttérrel rendelkezve gyógyítson. Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzottak el tegnap délután az alakuló ülésen, amelyen az ország több intézményéből érkeztek a résztvevők.- Az a munka, amit most elkezdünk az ezredforduló után hozhatja meg az eredményeit - válaszolta kérdésünkre Sövényi Ferencé, országos főnővér, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője. -.Ahhoz, hogy az ápolás rangot kapjon, jól képzett, önállóan dolgozó, döntésképes és a saját területük fejlesztésért tudományos kutató munkára is vállalkozó ápolókra van szükség. Ezért kötötték felsőfokú végzettséghez a tagságot, egyben bejelentve, hogy nem csak az egészségügyből váiják a belépőket. Ez a terület ugyanis többszörösen összetett, s olyan ismeretek hasznosítását is lehetővé teszi, amelyek nem az egészségügyhöz kötöttek. Az alapszabály elfogadása után ideiglenes vezetőséget választottak, amely az első közgyűléséig viszi a teendőket. T. E. Gazdálkodás a villamosenergiával Az Elektrotechnikai Központi Szövetség, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Villamos Intézete, a MEE pécsi szervezete és a Pécsi Ipartestület, a Lenau Reisen utazási iroda közreműködésével Gazdálkodás a villamosenergiával a XX. század végén, nyitás a XXI. század felé címmel villamos szaknapokat, kiállítást és nemzetközi üzletember találkozót rendez 1995 március 23- 25-én Pécsett. A rendezvények két helyszínen az Iparosház termeiben és a PMMF-en zajlanak. Gyilkosság és gázrobbanás Gyilkosság, majd gázrobbanás történt csütörtökön Budapesten a Károly körút 2. szám alatti ház egyik IV. emeleti lakásában. A 80 éves Csáki Bertalan - szóváltást követően - kisbaltával, több ütéssel fejbe vágta élettársát, Csemák Istvánnét, aki a helyszínen meghalt. Ezután felrobbant egy, a lakásban tárolt gázpalack. Elektronikus konferenciarendszer Az ország egészségügyi szakiskoláiból, szakközépiskoláiból érkeztek résztvevők arra az „elektronikus konferenciára”, amelyet tegnap Pécsett az Egyetemi Könyvtár Arizona termében tartottak. Magyarországon itt működik az egyetlen olyan számítógépes rendszer, ami lehetővé teszi, hogy pl. egy konferencia résztvevői úgy vitassanak meg egy-egy témát, hogy nem szóban hanem számítógéppel kommunikálnak egymással. A JPTE és az amerikai Arizona Egyetem közötti együttműködésnek köszönhetően építették ki Pécsett az elektronikus konferencia rendszert, amely alkalmas csoportos problémamegoldásra, vállalati döntéshozás előkészítésére, menedzsment tervezésre. Gyógyítás csak donorral Hiába a gyógyításra legkorszerűbben berendezkedett technológia - alkalmas donorok híján a csontvelő-megbetegedés áldozatain mit sem segíthet. Országunkban évente átlagosan 100 gyerek és felnőtt betegszik meg leukémiában vagy csontvelőbetegségben, ám az esetek 70 százalékában a családon belül nincs olyan hozzátartozó, aki az életmentő átültetésre alkalmas lehet. A kívülállók feltételezett önzetlen segítsége pedig ma is sokszor csupán azért hiúsul meg, mert a közvélemény előtt kevéssé ismert a donorok jelentősége és a transzplantációval járó, korántsem annyira kellemetlen sebészi beavatkozás. Megnyugtatóan népes hallgatóság körében kerülhetett sor azonban dr. Kriván Gergely, a László Kórház munkatársának a gyermekkori átültetésről tartott előadására, akit a Baranyai Csontvelődonorok Klubja tegnap első rendezvényén látott vendégül. A kórház tantermének padsoraiban donorok és betegek ülnek egymás mellett.-Ahogy az édesanyám, magam is rendszeres véradó vagyok. Egy szórólap került a kezembe, átfutottam és jelentkeztem donornak is - mondja a fiatal Gaál Dezső vállalkozó, akinek nincs a betegségben érintett hozzátartozója. -Számomra ez természetes, már nyilvántartásba is kerültem. Az apró kellemetlenség pedig nem számít. Könnyebb volna persze, ha a vizsgálatért nem kellene a fővárosba utazni. Próbáltak is forrást szerezni pályázatokkal, de hogy egyes vizsgálatokat Pécsett végezzenek, arra még nincs pénz. A fiatalember mögött ülő középkorú férfi derűsen súgja, az ő állapota most sokat javult. I Véradó volt, amikor a rutinéi- I lenőrzésen kiderült: beteg. Sze- I rencsére neki az öccse segítsé- I gére siet, ha a műtétre lesz I szükség .. . Tröszt É. I Kímélő növényvédelem Új lehetőség: levélalá-permetezés Nagy izgalomban voltak a tegnapi növényvédelmi tanácskozás szervezői, titokban még esőért is fohászkodtak, hiszen már dologidő van, és a gazdálkodóknak ilyenkor kint a földeken a helyük. A sors kegyes volt, beborult az ég. Termelők, gyártók és felhasználók találkoztak egymással, mondták el tapasztalataikat a Bólyi Agrokémia Kft., a Ciba Hungária Kft. és a Boly Rt. közös rendezvényén. Többek között rövid tájékoztató hangzott el a Bólyi Agrokémia Kft. tevékenységéről. Mint elmondták, az idén nehezen indult az év. Hosszú ideig tartott, amíg eldőlt, hogy mit érdemes termeszteni, e miatt lassan készültek a termeltetési szerződések, csak ezt követően küldték a gazdálkodók a megrendeléseket, amelyek még a mai napig is érkeznek. Az elmúlt években a piac- gazdálkodásra való áttérés óta szinte naponta hallható: önköltség és minőség - kezdte előadását Radvány Béla, a Ciba Hungária Kft. termékmenedzsere. A minőségi és nyereséges termesztés jellemzője a jól összehangolt agrotechnika és gyomirtás. Magyarországon még hosz- szy ideig érdemes lesz kalászosokkal, répával, napraforgóval valamint kukoricával foglalkozni, mert adottak az ökológiai feltételek. A szuperhibridek azonban érzékenyek a gyomirtószerekre és csak megfelelő technológiával kerülhető el a károsodásuk. Vadonatúj lehetőség a nehezen irtható gyomnövények elpusztítására az úgynevezett levélalá-permetezés belógatott szórófejekkel, ami a föld egyenetlenségeihez alkalmazkodik és ezáltal a permetlé gyomra és nem a kultúrnövényre jut. A kiegészítő kellékek minimális ráfordítással fel- szerelhetők a meglévő permetezőgépekre. Sz. K.