Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)

1995-03-23 / 80. szám

1995. március 23., csütörtök VÁROSAINK Dunántúli Napló 7 Szigetvári körkép Városi küldöttség Slatinán Az elmúlt hét végén a horvátor­szági Slatinán vendégeskedett Szigetvár küldöttsége dr. Rodek Gyula polgármester vezetésé­vel. Slatina várossá nyilvání­tása alkalmából, Szent József tiszteletére rendezték meg a há­romnapos ünnepséget, erre hív­ták meg a magyar baráti város képviselőit. Egyéb programok mellett a kegyelet virágait is el­helyezték a szigetváriak a há­ború áldozatai tiszteletére állí­tott emlékműnél. Szombaton magyar, horvát és szlavón bir­kózók részvételével nemzet­közi versenyt rendeztek, ame­lyen jól szerepeltek a szigetvári sportolók: Somogyvári Tamás első, Farkas István harmadik és Vekkeli Antal hatodik helye­zést ért el saját súlycsoportjá­ban. Játszóudvar az iskolában Szülők és tanítók lelkes össze­fogásának eredményeként ját­szóudvart avattak március 10- én a Szent István lakótelepi Ál­talános Iskolában. Felújították a hintákat, a homokozót, mászó- kákat alakítottak ki. Mindez je­lentősen hozzájárult a szabad­idő kellemesebb eltöltéséhez és a gyermekközpontú iskola megteremtéséhez. Országos Társastáncverseny Március 25-én, szombaton 13 órától rendezik meg Szigetvá­ron az Országos Társastánc ver­seny fordulóit két (E és C) ka­tegóriában a Szent István lakó­telepi Általános Iskola torna­termében. Március 26-án, va­sárnap a szentlőrinci Ifjúság úti iskola sportcsarnoka ad otthont a verseny résztvevőinek és az érdeklődő közönségnek. Az oldalt összeállította: Hajdú Zsolt Kevesebb ágy a szigetvári kórházban A szigetvári kórház a város legnagyobb munkáltatója, kb. 760 dolgozója van. Az elmúlt hetekben egyre többször lehe­tett hallani, hogy pénzügyi gondokkal küzdenek, ágyakat fognak megszüntetni, utcára kerül több száz ember, esetleg az intézmény átkerül a megye kezelésébe. Ennek a szóbe­szédnek járt utánna lapunk, amikor megkereste dr. Rodek Gyulát, Szigetvár polgármeste­rét és dr. Bacsa Barnabást, a kórház megbízott orvosigazga­tóját.- A kórház Szigetváron van, és a városé kell, hogy marad­jon. A költségvetéséhez azon­ban egy fillér plusz támogatást sem tud a város adni. Az eddigi működésén változtatni kell, ez egyértelműen kiderül a nemrég elkészült átvilágítási tanul­mányból is - mondta dr. Rodek Gyula. A kórház az elmúlt év nyarán kérte átvilágítását egy külső cégtől. Az eredmény az elmúlt hetekben jelent meg. Kitűnik belőle, amit Szigetváron már egy-két évvel ezelőtt is tudtak: az intézmény több osztálya a terület igényeihez képest túl­méretezett, kihasználatlan ágyakat tart fenn, nem tud ki­jönni a Tb-től kapott pénzből. Az egészségügy teljesítmény­finanszírozására bevezetett pontrendszer, a rendszeres fo­rintleértékelések, a gyógyszer- árnövekedés, az energiaár-eme­lés sem kedvezett az intéz­ménynek.-A vizsgálat eredményéből képet kaptunk a jelen helyzet­ről, illetve az országos összeha­sonlításról. Ismerve az osztá­lyok teljesítményét és kihasz­náltságát, ez alapján lehet meg­tervezni a profilok megtartása mellett a térség ellátását - mondta dr. Bacsa Barnabás. Néhány osztállyal kapcsolat­ban célszerűbb a járóbeteg-ellá­tást fejleszteni, a fekvőbeteg-el­látás ágyszámait pedig csök­kenteni, például a gyermek- gyógyászat és a pszichiátria te­rületén. A döntéshez a kórház a megyei és az országos szakmai kollégiumok véleményét is ki­kéri. Április 5-én például dr. Veér András pszichiáter, az Or­szágos Szakmai Kollégium ve­zetője jön Szigetvárra. A Tb országosan mintegy 35 ezer kórházi ágy csökkentését tervezi. Az orvosigazgató sze­rint a szigetvári kórháznak 100-120 ágy csökkentésével kell számolnia májusig. Ekkor esedékes ugyanis a következő szerződéskötés a Tb-vel.- A dolgozói létszámban nem lesz drasztikus leépítés. Négy éve még 1100 dolgozója volt a kórháznak, azonban le­vált a háziorvosi és az üzem­egészségügyi szolgálat. 200 fős tudatos létszámcsökkentés már volt, és egyes állásokat nem engedtünk betölteni. A nyugdí­jas korúakat és a szakképzetle­neket küldjük el elsősorban. A minőségi munkához magasabb szakképesítés kell. A járóbeteg­ellátás is „fölszív” dolgozókat - mondta dr. Bacsa Barnabás. A polgármester szerint a kórház profilváltását segítheti elő a strand gyógyvízzé nyilvá­nítása. 2-3 betegségcsoportban 80 beteg vizsgálatát és kezelé­sét kell elvégezni. Az elkövet­kező 3 hónapban ez lezajlik. Ha a vizsgálat eredménye pozitív, lesz gyógyvize Szigetvárnak. Ezután gyógyturizmust lehet hirdetni. Az orvosigazgató is hasz­nosnak tartaná a gyógyvízzé nyilvánítást. Hidroterápiákkal, érsebészeti, mozgásszervi, nő- gyógyászati betegeket lehetne kezelni. Az átalakuló rehabili­tációs osztály 60 ágyán fogad­hatná a betegeket, A polgármester szerint a meglévő érsebészet kibővítésé­vel is szélesíteni tudnák a kíná­latukat. Ehhez beruházásra lenne szükség. A POTE Radio­lógiai Klinikájának vezetője, dr. Horváth László kidolgozott egy protokollt az érbetegek komplett kivizsgálására és katé­teres kezelésére. A két intéz­mény közötti együttműködés évente több ezer beteget bizto­sítana a kórház részére. S.M. A kórház a városé kell, hogy maradjon fotó: Müller Andrea Javul a szociális ellátás rendszere A város önkormányzata 1993- ban alkotta meg rendeletét az egyes szociális ellátási formák szabályozásával kapcsolatban. Ezt a rendeletet az elmúlt más­fél évben többször is módosí­tották. Hajduné dr. Kovács Edit, a hatósági és ügyfélszolgálati iroda vezetője elmondta, a je­lenleg hatályos rendelet a mun­kanélküliek jövedelempótló támogatásánál előírja: ameny- nyiben a támogatott nem mű­ködik együtt a munkaügyi köz­ponttal, úgy a támogatást meg kell tőle vonni, s 90 nap után kérheti újra az összeget. Ez a szabály nem áll összhangban a tavaly módosított szociális tör­vény rendelkezéseivel, a tör­vény hat hónap szünetet ír elő.- A hatályos szabályozás szerint a lakásfenntartási költ­ségek megállapításánál nem a ténylegesen felmerülő költsé­gekkel számolunk, hanem a rendeletben előírt, úgynevezett maximált költségekkel. Jelen­leg a hivatalban mintegy 220-240 lakásfenntartási ké­relmet tartunk nyilván. Az elő­zetes számítások szerint, ha a jelenlegi maximált költségek­kel számolunk, csak közel 90 kérelemnek tudunk helyt adni. Az elmúlt másfél év ugyanak­kor bebizonyította, hogy a maximált összegek nagy része összhangban áll a tényleges költségekkel, kivéve a lakbér, albérleti díj, építési, illetve la­kásvásárlási kölcsön, valamint a fűtési díjakat. A módosított összegekkel számolva a jelen­legi kérelmek mintegy 60-65 százaléka részesülhetne ked­vező elbírálásban. Egy hangulatos falucskában, Terecsenyben kínál pihe­nésre, kikapcsolódásra lehetőséget a gyönyörű környe­zetben fekvő Aligvár kulcsosház fotó: Müller Andrea Aligvár kulcsosház Terecseny községben Ki ne szeretne elmenekülni néha a város zajából, megpi­henni egy csendes, falusi kör­nyezetben? Jó lehetőséget kí­nál erre a Zselic szívében, Szigetvár és Kaposvár között, Terecseny községben az Aligvár kulcsosház, a dél-du­nántúli piros turistaút mentén. Az épület eredetileg iskola volt, melyet a boldogasszony­fai önkormányzattól a szent­lőrinci Újhelyi Imre Mező- gazdasági Szakközépiskola Iskolaszövetkezeti Csoportja bérel. Rendszeresen szervez munkatáborokat az iskola- szövetség elnöke, Papp Csaba az épület tatarozására, a környezet ápolására, gondo­zására. Az épületben két szoba van, 15 és 18 ággyal berendezve, a konyhában pe­dig 40 személy részére kínál­kozik főzési és étkezési lehe­tőség. A fürdőben hideg-meleg vizes zuhanyozók szolgálják a vendégek kényelmét. A szállásdíj a létszámtól füg­gően változó, egy éjszakára 1-9 fő esetén 290 ft/fő, míg 25 felett csak 190 forint fe­jenként és éjszakánként a szállásdíj. Az épület fűthető, élelmiszer a kulcsosház mel­letti üzletben vásárolható, il­letve rendelhető. A Zselic eldugott völgye, a kis egyutcás falu, amelynek mindössze 170 lakója van, va­lóban alkalmas a pihenésre, kirándulásra. Innen könnyen megközelíthető a Sasrét, vagy az ibafai pipamúzeum. A völgyben halastavak hú­zódnak meg. Rossz idő esetén Szigetvár és Kaposvár múze­umai kínálnak látnivalót a tu­ristáknak. Almamelléktől Sasrétig, mintegy 5 kilométe­res szakaszon erdei kisvasút közlekedik. Az iskolaszövetkezet kap­csolatban áll más iskolákkal, így Baksa, Drávafok, vagy a pécsi vegyipari szakközépis­kola diákjai rendszeresen visszatérő vendégek. Az isko­laszövetkezet szervezésében a szentlőrinci általános iskolák hátrányos helyzetű diákjai is kedvezményes táborozáson vehetnek részt, illetve a me­zőgazdasági szakközépiskola is minden évben itt szervezi a gólyatábort leendő elsősei­nek. Jelentkezés és szállás­rendelés Papp Csabánál, a 73/371-104-es telefonon le­hetséges. Sallai Éva Új külső és új ízek az Oroszlán étteremben Az elmúlt év végén Debrec- zeni Károly, az Oroszlán étte­rem vezetője nyugdíjba vonult. Utódja Bánusz János rövid szigetvári tartózkodása elle­nére igyekezett új színt vinni a város vendéglátói kínálatába. Az elmúlt hetekben meg­újult az étterem belső része, új kárpitozás bontja a falakat és a berendezést, az asztalon min­dig friss virágok várják az ide betérőket. A nagyteremben az orfűi Vámosi Tamás festő ál­landó kiállítása látható körben a falakon. A képekben nem csak gyönyörködni lehet, ha­nem meg is vásárolhatók. Bővült az étkezési lehető­ség, szélesebb választékkal várják a vendégeket. Megszűnt a péntek esti diszkó, illetve az új nyitva tartási rend szerint vasárnap sincs szünnap. Egyidőben 150 vendég ré­szére tudnak kulturált körül­mények között étkezést bizto­sítani. Az étterem változatlanul kiszolgálja a kiránduló csopor­tokat - az árak az iskolai cso­portoknak is megfizethetők -, vállalják a helyi üzemi étkezte­tést és különféle vacsoraestek megszervezését. Az étterem utcafronti részén is megváltozott a korábbi egy­hangú üveghomlokzat, butiko­kat alakítottak ki. Várhatóan ezen a héten az első két üzlet megnyílik. Megszépült étterem, hangulatos környezet, udvarias kiszolgálás várja a szigetvári „Orosz­lánba ” betérő vendégeket Müller andrea felvétele Hirdetésfelvétel Szigetváron Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet szigetvári, dencsházai, ibafai, kétújfalui, mozsgói, nagydobszai, somogyapáti, szentlászlói és somogyhárságyi kirendeltségei »

Next

/
Thumbnails
Contents