Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)

1995-03-20 / 77. szám

Cafe de la Sante: Aggodalmak Fizetett szakképzés után mérgez, vagy mégsem? egy pécsi kémény kapcsán fix munkahely (3. oldal) (3. oldal) (9. oldal) Aláírták a magyar-szlovák alapszerződést Az MSZP miniszterjelöltjei: Szabó György és Nikolits István Pécsi kórus a Budai várban A Ciszterci Diákszövetség Ja­nus Pannonius Női Kara teg­nap Budapesten a Nemzeti Ga­lériában önálló koncertet adott. Műsoruk a középkori gregoriántól századunk zené­jéig valamennyi zenetörténeti stílusból megszólaltattak egy- egy kórusművet. Gyarmati István Moszkvában Moszkvába érkezett vasárnap Gyarmati István, az EBESZ so­ros elnökének csecsenföldi megbízottja. A magyar diplo­mata a jővő hét elején megbe­szélést folytat az EBESZ ál­landó csecsenföldi képviseleté­nek létesítéséről. Gyarmati a tervek szerint a jövő hét máso­dik felében látogatást tesz a válságövezetben. Erdély története Erdély történetéből vetélkedtek a hétvégén Baranya 11 közép­iskolájának diákjai. A Ránki György nevét viselő történelem verseny megyei döntőjének 30 résztvevője közül a gimnazis­táknál 3 pécsi: Havasdi József - Széchenyi G. Pécs, Storz Gá­bor Babits G. és Glück László Leöwey G, a szakközépiskolá­soknál pedig Matúz Melinda - Kazinczy F. Szakközépiskola Komló, valamint Sardó Antal és Lakos Gellert Pollack M. Szakközépiskola Pécs, jutottak a bonyhádi területi döntőbe. Budapesten a brit vezérkari főnök Sir Peter Inge tábornagy, a Brit Egyesített Vezérkar főnöke Deák János vezérezredes, a Magyar Honvédség parancs­noka meghívására, háromnapos hivatalos látogatásra vasárnap Magyarországra érkezett. Horn Gyula magyar és Vladi­mír Meciar szlovák kormányfő vasárnap kora este a párizsi mi­niszterelnöki hivatal épületé­ben, a Matignon-palotában alá­írta a két ország alapszerződé­sét. A rendezvényen jelen volt Edouard Balladur francia mi­niszterelnök is. Mint magyar politikusok már előzetesen hangsúlyozták, az alapszerződés utat nyit a régóta óhajtott magyar-szlovák törté­nelmi kiegyezés előtt: erősíti a Döcög az önkormányzatok szekere a csőd felé: Pécs egy- milliárd forintos adóssággal kezd az idei esztendőnek. Van már, ahol fizetésképtelen a te­lepülés: korábbi hiteleinek át­ütemezését kéri. Az államigaz­gatásra vonatkozó törvények között azonban hiányzik né­hány paragrafus, ami arra vála­szolna: mi történik akkor, ha a választott testület a polgármes­terrel együtt anyagi csődbejut. Erről váltottunk néhány szót dr. Wekler Ferenccel, az illeté­kes országgyűlési bizottság al- elnökével, aki elmondotta: gyors iramban próbálják ezt a joghézagot betömni a jogalko­tók. A belügyminisztériumban már elkészítették a csődtör­vény-javaslatot, s éppen e na­pokban került egyeztetésre a pártok és a parlamenti bizottság elé. Elöljáróban e törvényterve­zetről annyi elmondható, hogy bölcsen, kétféle eladósodással számol. Elválasztja azt az el­adósodást, ami az önkormány­zat hibájából következik be at­tól, amiről az önkormányzat nem tehet. Ebből ered, ha a csődhelyzet nem róható fel az bizalmat a két ország között, jobb politikai feltételeket te­remt a viszony javítására, s természetesen kedvező irányba akarja mozdítani a szlovákiai magyarság helyzetét is. Ráadá­sul az alapszerződés aláírásával elhárulhat egy komoly akadály Magyarország euro-atlanti in­tegrálódásának, az Európai Unióhoz való csatlakozásának az útjából: a francia külügyek irányítói ugyanis többször meg­fogalmazták, hogy az EU „kész önkormányzatnak, akkor az ál­lam megmenti az adott telepü­lést: kvázi zsebből fizet. Dr. Wekler Ferenc Tudni illik: a jelenlegi költ­ségvetésben is van erre félre­téve 4,5 milliárd forint. Ha gondatlan költekezés a csőd oka, akkor igen szigorú következményekkel kell szá­molni. A polgármester büntető­jogi felelőssége mellett, az ön- kormányzat mellé gondnokot befogadni új tagországokat, de nem új feszültségforrásokat”. Az alapszerződés aláírását a párizsi vezetés elégedetten fo­gadta: Balladur kormányfő ugyanis két évvel ezelőtt hir­dette meg a kelet-közép-euró- pai vitás kérdések, határ- és ki­sebbségi problémák megoldá­sának tervét, s az egyezményt bizonyos Szempontból az azóta tett francia erőfeszítések, egyál­talán a francia kezdeményezés sikerének tekinti. neveznek ki, aki a helyzet egyedüli uraként teszi a dolgát. Az önkormányzat - mivel vá­lasztott testület -, nem váltható le, de béna kacsává lesz, azaz erősen korlátozottá válik a te­vékenységi köre. Ilyen esetben természetesen az állam nem vállalja át az adósságot, a helyi ingatlanok eladásából, az ön- kormányzati vagyon értékesíté­séből teremthetők elő a forin­tok. Wekler Ferenc szerint szinte természetes, hogy azokat a beruházásokat, melyek csődbe vitték az adott telepü­lést, azonnal le kell állítani. Kérdésünkre, hogy vajon túlzott hitelfelvételekre való tö­rekvéssel a képviselőtestület lehetetlenné teheti e a polgár- mestert, igenlő választ kaptunk. Wekler Ferenc azonban fi­gyelmeztetett: a polgármester eltávolításának más lehetőségei is akadnak, s nem valószínű, hogy bármelyik képviselőtestü­let is a felelőtlen költekezést fogja választani erre. A csődtörvény-tervezet szakmai vitája megkezdődött, s várhatóan másfél hónapon be­lül a parlamenti elfogadására is sor kerül. Kozma F. Az MSZP elnöksége után a párt képviselőcsoportja is teljes tá­mogatásáról biztosította Szabó György jelölését a népjóléti és Nikolits István ajánlását a tit­kosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszteri posztra - jelentette be Szekeres Imre frakcióvezető a képviselőcso­port vasárnapi rendkívüli ülését követő sajtóértekezleten. Szekeres Imre kifejtette: a frakcióban fontosnak tartották, hogy a jelölt olyan szocialista képviselő legyen, aki a frakció­ban már bizonyította szakmai és politikai felkészültségét, rá­termettségét és gyakorlatot szerzett az államigazgatásban. A kiválasztott személyek e kö­vetelményeknek maradéktala­nul megfelelnek - hangsúlyozta a frakcióvezető. Egyúttal remé­nyét fejezi ki, hogy a Szabad Demókraták Szövetségének ügyvivői testületé hétfői ülésén jóváhagyja a két jelölt szemé­lyét, s azután az államfő két hé­ten belül kinevezheti a minisz­tereket. Megmentik az önkormányzatokat? Horn Gyula az ország helyzetéről Rendbe tesszük dolgainkat. A parlamenti ciklus végéig telje­sítjük mindazt, amit a kor­mányprogramban vállaltunk - mondta többek között szombat esti tévé-nyilatkozatában Horn Gyula miniszterelnök. Az or­szág, mint kijelentette, eljutott a belső fizetésképtelenség hatá­ráig. A március 12-én elhatáro­zott intézkedések célja éppen ennek az elhárítása. Ennek ér­dekében szembe kell néznünk azzal: az ország nem engedheti meg magának, hogy nemzeti össztermékének 27 százalékát szociális kiadásokra fordítsa. Elkerülhetetlen, hogy a valódi lehetőségekhez igazítsuk az ál­lam kiadásait, de ugyanakkor megteremtjük az igazságosabb teherviselést is. A miniszterel­nök nyilatkozata elején leszö­gezte: annak az igénynek sze­retne eleget tenni, hogy a kor­mány adjon világosabb képet intézkedéseiről és szándékairól. Mint mondta, ő is ugyanazt ta­pasztalta, amit a lakosság: a március 12-én hozott döntések felzúdulást okoztak, s több te­kintetben megosztották a társa­dalmat.- Megértem az indulatokat! Mégis mindannyiunknak arra kell törekedni, hogy az ország valóságos helyzetét mérlegelve cselekedjünk. Senki sem gon­dolhatja komolyan, hogy egy szocialista-liberális kormány­zatnak öröme telik abban, ha a társadalmat sanyargathatja. Hosszú évek alatt óriási belső és külső adósság halmozódott fel. Talán van, aki nem tudja, hogy Magyarország jelenlegi adósságának kamatait is kül­földi hitelekből fedezi. Az or­szág eljutott a belső fizetéskép­telenség határáig. Ha ez bekö­vetkezik, kórházakat, iskolákat, állami üzemeket, intézménye­ket kell bezárni, korlátozni kell a közlekedést, a posta működé­sét, az energiaszolgáltatást. El­kerülhetetlen, hogy a valódi le­hetőségeinkhez igazítsuk az ál­lam kiadásait. Meg lehet és meg is fogjuk teremteni az igazságosabb te­herviselést. A megszorító in­tézkedések közepette is meg- védjük a rászorultakat, és igenis megállítjuk az elszegényedést. Milliók szavaztak bizalmat ne­künk tavaly tavasszal. Kérem, ne forduljanak el tőlünk. Hi­szem, hogy a sok keserűséget felváltja a bizakodás. (MTI) Vereséget szenvedett a Mohács NB Il-es labdarúgócsapata. A Szombathelyi Haladás együttese 1-0 arányban győzött a Duna-parti városban. (Tudósításunk a 16. oldalon) LÖFFLER GÁBOR FELVÉTELE * I t é » Néptáncest az Ifjúsági Házban. Baranya számos településének táncosa fellépett a tegnapi pécsi rendezvé­nyen. (Részletek a 4. oldalon) fotó: kóródi

Next

/
Thumbnails
Contents