Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-11 / 69. szám
1995. március 11., szombat A mai nap üj Dunántúli napló 7 Holnap az Új VDN-ben Utcai harcosok: bunyó ájulásig Pécsre is ellátogatnak Könyörtelen és társai * Munkatársunk a vérdíj nyomában Az ipacsfaiak szerint megzavarták a darabolás gyilkost * Benzincsempészek között A szerbek alkusznak az üzemanyagra, mint mi a malacra * Olcsóbban telefonálhatunk? Call back: a MATAV állásfoglalást kért és bízik igazában * . Bepalizott mohácsi vállalkozók Kedvezményes hitelt ígértek nekik, nyomoz a rendőrség * Harc a Herbalife ügynökei között A kereskedelmi jogász szerint boltban is árulható a szer * Balhé a tatamin Palotaforradalom a cselgáncsozóknál DEVON-RÁCVÁROS: 4-3 Brit vendégek az iskolában Bár a focimeccshez a Manchester Unitedtól kért labda nem érkezett meg, várakozáson felül sikerült a pécsi Rácvárosi Általános Iskola hagyományos nyelvi hetét tegnap lezáró angol, nap, amelyen 12, Baranyában tanító brit vendég is részt vett - mondta a két szervező Rom- váryné Horváth Gyöngyi és Há- riné Bárdosi Mariann angol tanárnők. A gátlásokat feloldó közös éneklés után a vendégek vezetésével játékos vetélkedőbe kezdett a 120 angolul tanuló diák. A feladatok nem csak a fantáziát mozgatták meg, de hasznosak voltak abból a szempontból is, hogy a gyerekek zöme először hallotta angolok szájából a nyelvet, noha 1993-ban és 94-ben néhányuk már elutazhatott Devonba nyelvtanfolyamra. A vetélkedőt focimeccs követte. Az iskola csapatát a tantestület egyetlen férfi tagja, Ka- tits Kálmán igazgató mellett nyolcadikosok alkották. Sajnos, hiába szurkoltak nekik - immár angolul - a kisebbek, 4-3-ra a vendégek nyerték a játékot, a pezsgőt és Musch János apuka fából faragott, futball-labdával díszített kupáját. Végül üdítők, sütemény és angol tea mellett beszélgettek el a vendégekkel a nap folyamán egyre cserfesebbé váló gyerekek. Z. E. A játékos vetélkedő résztvevőinek egy csoportja Fotó: Läufer Francia nyelv és konyha A francia nyelv oktatásának helyzete és a munkaerőpiac Magyarországon címmel rendeznek szimpóziumot Pécsett, a Művészetek Házában a pécsi Frankofón Hét első napján, március 13-án, hétfőn 10 órai kezdettel. Ugyancsak hétfőn 18 órakor kerül sor a Szent István téri Kolping étteremben A francia konyha hetének megnyitójára, sanzonok, versek kíséretében. Tömeges darupusztulás Tömeges madárpusztulás történt a Körös-Maros Vidéki Természetvédelmi Igazgatósághoz tartozó Nagy bánhegyes külterületén. Az igazgatóság szakemberei 27 darutetemet találtak a helyszínen. A madarak tetemét, a talajból és gabonamaradványokból vett mintákat laboratóriumban vizsgálják. Francia szemétgyűjtő- autók Pécsett Kettő, Renault Sémát típusú francia szemétgyűjtőautót állított tegnap munkába a Pécsi Közterület Fenntartó Kft. A környezetkímélő autók teljesítménye a hagyományos „kukás” autók többszöröse. Az új szemétgyűjtő gépkocsik Pécs belvárosában, Hirden és Nagy- kozárban teljesítenek szolgálatot. A közeljövőben további hat ilyen típusú gépkocsival gyűjtik majd a város és a városkörnyék háztartási hulladékát. Helyreigazítás A Komló Városi Önkormányzat csütörtöki üléséről szóló tudósításunkban egy vesszőhiba révén a város 16 milliárdos költségvetéséről írtunk, 1,6 milliárd helyett. Ennek az összegnek a 11,6 százalékát - azaz 186 millió forintot - kíván szociális kiadásokra fordítani a város ebben az évben. Az irreális arányokat feltüntető hibáért olvasóink elnézését kérjük. Ifjúsági istentisztelet Siklóson Zenés ifjúsági istentiszteletre vátják a fiatalokat ma, 18 órára a siklósi dzsámiba. Az alkalom ökumenikus lesz, igehirdetéssel, evangelizációval. Az istentiszteletet rendszeressé szeretnék tenni a szervezők, minden hónap második szombatján rendeznék meg. Színes álmok mesevilága Deák Ilonával és Bráda Tiborral a kiállítást megnyitó Bükkösdi László (balról) Fotó: Läufer L. Mintha mesevilágba léptünk volna, vagy valami földöntúli lét határvonalára, olyan érzést sugallnak Deák Ilona és Bráda Tibor képei. A pécsi Nevelők Háza galériájában tegnap nyílt kiállításon Deák Ilonának mintegy 15 olajképe kapott helyet, míg férje, Bráda Tibor 5 pasz- tellel, és 15 rajzzal jött el. Közülük 10 igazi érdekesség, hiszen illusztrációként az Angliában élő, de Magyarországon is hosszú időt eltöltött tatár költő, Ravil Buharai verseihez készült. Szívesen jönnek Pécsre, Deák Ilona itt is született, férjét pedig apai ágon kötik rokoni szálak a megyéhez. Bráda Tibor egyébként a Magyar Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Alapjának is kuratóriumi tagja, s mint ilyen, jó áttekintéssel bír az országos helyzetet illetően.- Nagyon sok tehetséges művészünk van ebben az országban - mondta el. - Fantasztikusan jó anyag jön össze nálunk, de a pénz sajnos kevés, tavaly például csak 43 millió forint jutott a munkák, a katalógusok, publicisztikák, a kutatások támogatására. Több, mint 600 jelentkező volt, de csak töredéküket tudtuk segíteni. Beszélgetőtársam egyébként üvegképeiről is híres, míg felesége elsősorban táblaképeket fest. Családi és műhelytitkaikról faggatózva kiderült, hogy bár egy épületben, mégis külön dolgoznak, úgy látják, ez egészségesebb, s így jobban meg tudják őrizni stílusbeli önállóságukat. Mostani pécsi kiállításukon olyan képeket láthatunk, melyek valóságelvű, líraibb, sőt fi- lozofikusabb megközelítésűek, kihagyva a napi politikát. Hiszik ugyanis, hogy enélkül a mondanivaló időtállóbb, a hatás nagyszabásúbb lesz. A nézők még két hétig láthatják, hogy valóban így van ez... Hodnik I. Gy. Havi 20 tonna tengeri hal Vas megyéből Tengerihal-feldolgozó üzemet létesített a Vas megyei Csernelházadamonyán, a magyar-osztrák határtól mintegy 30 kilométerre, a Frigus International Kft. A 63 millió forint törzstőkéjű német-magyar vállalkozás az Északi-tengerről, a németországi Bremerhaven kikötőjéből szállítja az alapanyagot a magyarországi üzembe, ahol német technológiájú gyártósorokon fagyasztják, előhűtik, panírozzák, vagy füstölik a he- ringet, tőkehalat, lazacot. A cég az új vasi vállalkozással mindenekelőtt a magyar igényeket elégíti ki, de a kedvező feldolgozási költségek lehetővé teszik a kilépést a nyugat-európai piacokra. Jelenleg havi 20 tonna tengeri halat produlálnak és azt a hazai vendéglátó egységeknek, így a Danubius Thermál Hotel-lánc dunántúli szállodáinak, valamint viszonteladóknak kínálják. A későbbiekben 900 négyzetméter alapterületű csarnokot és szennyvíztisztító művet építenek. Idősek napjai Bakócán Már egy éve is van annak, hogy a bakócai önkormányzat felkarolva az ott élő idős emberek kezdeményezését, helyiséget alakított ki a nyugdíjas klubnak. A rendszeresen megtartott foglalkozások, az idős emberek összetartása, s a napokban megrendezett sikeres farsangi bál is azt bizonyítja, ezt folytatni kell. Deák Ádámné életének 81. évét tapossa, s elmondása szerint várja a szerdát, a klubfoglalkozás napját. Neki kivételes helye van, ő a legidősebb, ő mindig fotelban ül. Böröcz Jó- zsefnét a klub vidám hangulatán kívül az érdekes, egészségügyi és természetgyógyászati előadások vonzzák leginkább, s az, hogy ez a kis közösség a neki legjobban tetsző életfelfogás - az elküldött mosoly visszatér hozzád - szerint él és tevékenykedik. Zsirmon Gyulánénak a borsos gyógyszerárakhoz igényelhető támogatásban segített a klub, illetve a klubvezető. Andok Jánosné mosolyogva meséli az elmúlt év kirándulásainak élményeit, s bár rossz utazó, már most készül az ez évi budapesti kiruccanásra. Horváth Józsefné férjével jár a klubba. Az egyébként otthonról ritkán kimozduló idős ember évek óta nem énekelt annyit, mint most a farsangi délutánon. S aki ezt a közösséget összetartja, Flander Mártonná nyugdíjas pedagógus, ő, a mérleg nyelve, ő a motorja a bakócai nyugdíjas klubnak, a klubnak, ahol a tagság elmondása szerint mindenki megtalálta a helyét és az öreg napok értelmét. Megyeri Tiborné Angol drámafesztivál Pécsett Negyedik alkalommal rendezik meg általános- és középiskolások számára az angol nyelvű drámafesztivált. Az elődöntőket 6 városban tartják március 11-12-én. A pécsi forduló szervezője a Nemzetközi Angol Központ. A három legjobb társulat vesz majd részt a március 25-i szegedi döntőn. A Bóbita Bábszínház nagytermében ma 9.30-tól a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola „Mazurka and the Mac’s”, a pécsi Gandhi Alapítványi Középiskola „The Lorax”, a pécsi Magyar-Német Iskola Központ „Peter Pan”, a pécsi Ifjúsági Dráma Klub „Romeo and Juliet”, a Bonyhádi Általános Iskola „Ali Baba and the 40 Thieves” című előadásai láthatók. A 14-kor kezdődő délutáni programban a keceli Arany János Művelődési Központ „Uptown/Downtown” és „The Princess and the Prime Minister”, a pécsi „Magic Candles”, az ajkai Vörösmarty Gimnázium és Általános Iskola öt jelenete, a Móra Ferenc Általános Iskola „Little Red Riding Hood” és a keszthelyi Szendrey Júlia Általános Iskola „Winnie the Pooh” című előadásai szerepelnek. Ugyancsak 9.30-tól a kisteremben is fellépnek a színjátszó diákok. Este 18.30-kor dr. Révész Mária, Pécs alpolgármestere ad át díjakat, az eredményhirdetés holnap 9 órakor lesz. Janus Napok ’95 Kicsit felborította tegnap délután a város megszokott életét a JPTE diákjainak felvonulása a 48-as térről a Széchenyi térre, s a téren tartott kortesbeszédek a diákrektori székért. Több száz diák vett részt ezen a hagyományos rendezvényen, s néhányuk témaválasztása bizony megdöbbentette a polgárokat. A (R)ÁKOS(I) néven induló jelölt kavarta a legtöbb vihart, a többiek színpompás felvonulása inkább szórakoztatta az érdeklődőket. Megjelent 0. Ulaczkó, a prototípus, Kunyi Walker, a nagy Johni öccse, Csabci kán és a rántott horda, Old McDomi, a vadnyugat seriffje, I. Alcoholi- cus, római császár, Robin, a jogászok fejedelme és Luci Feri, a sötétség fejedelme. A zenés, jelmezes felvonulást követően dr. Papp Béla, Pécs alpolgármestere és ifj. dr. Zeller Gyula, a JPTE rektorhelyettese, a zsűri elnöke nyitotta meg az eseményt. A köszöntő szavak után a rektorjelöltek mutatkoztak be, és mondták el programbeszédeiket, melyekből kiderült, azonnali változtatásokra van szükség az egyetemen, és erre egy alkalmas személy van, éppen az, aki szónokol. Ma délelőtt az egyetem Rákóczi úti épületében rendeznek be stílusuknak megfelelően a versenyzők egy-egy szintet, holnap délután pedig egy színdarabot adnak elő a MAHÍR csarnokban. Emellett discok, filmvetítések, koncertek színesítik a hétvége programját. Móczán Zoltán A Széchenyi térre érkezik a felvonuló diákok vidám, jelmezes csapata Fotó: Läufer László Bossons® %er beérte A FL€M>A KERESKEDELMI CSOPORT -tói. Tel.: 72/310-550 Fax: 72/310-351 i