Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-08 / 66. szám
8 üj Dunántúli napló Riport 1995. március 8., szerda Fazekasboda szíve Német nemzetiségi rendezvények Budapesten Kongresszus - Elektorok gyűlése Csak a szívátültetés jelenthet megoldást, mondták az orvosok négy súlyos infarktus és egy koszorúér operáció után. A negyvenhárom éves, kétgyermekes családapa fölkerült az új szívre várók listájára. Azt mondták, a falu a Pécs- váradot Moháccsal összekötő út mellett fekszik. Ámde ilyenből több is fut. Melyik az igazi? Se tábla, se ember, akitől kérdezni lehetne. Nagypallon végre áll egy autó az út mellett, várakozó vezetője megnyugtat, jó az irány. A következő település Fazekasboda. A név magyarul és németül igazolja, megérkeztem. Járókelő egy szál se. Kiírásokra számítva pöfögöm végig a főutcát. A legvégén minden egy kupacban: posta, orvosi rendelő, élelmiszerbolt, polgár- mesteri iroda. Na ez az. Egyetlen síma, tagolatlan tömb az egész. Vajon milyen célra készülhetett? Az látszik, hogy régi, de szépen felújították. A „hivatal” egyetlen szo- bácska, benne két íróasztal és egy számítógép vibráló képernyője. Ezen a jegyző dolgozik, az egyik asztalnál meg egy lány. Kettejük között téblábol az én emberem. Nézek körül, hol beszélgethetnék.- Szemben, az öregek napközijének irodájában - indul meg előttem Szilassy Árpád. Tányércsörgés, ételszag, testes nénik kacarászása közt vágunk át az ebédlőn az iroda felé. Az egyik polcokkal bontott fal a nyugdíjasok könyvtára. Ámbár ki tudja, lehet, hogy az egész falué. Kényelmes ülőbútorok jelzik a társalgási lehetőséget a bal sarokban, velük szemben egy íróasztal az adminisztrációs munka helye. Tökéletes a helykihasználás. Kávé is kerül, meg narancslé. Aki behozza, csöndben letelepszik a kanapéra. Egy füzetet, meg egy zacskó pénzt helyez maga mellé. Szemmel láthatóan sorára vár.- Ugye nem hinné, hogy szívátültetésre ítéltek?-nyugtázza az arcomról nyilván leolvasható kétkedést Szilassy Árpád. Valóban. Talán csak a komoly szempár szomorú tekintete, a lassúbb ütemű, takarékos mozdulatok és egy kis kórházi sápadtság különböztetik meg ezt a keskenyarcú, sudár férfit a többi, élete virágjában lévő negyvenháromévestől. Se püf- fedtség, se nehézlégzés.- Most már - mosolyodik el halványan - Új gyógyszerekre állítottak át a Kútvölgyiben, ahol a műtétre felkészítettek. Pár nap múlva megyek vissza ismét, vért adni magamnak.- Hogyan?-Egy ilyen komoly operációhoz sok vér kell. Méghozzá olyan, ami nem okoz komplikációkat. Erre az ember saját vére a legalkalmasabb. Három adagban veszik le, aztán konzerválják. Három évig eltartható. Azalatt csak jut nekem is egy donor! Az a legnehezebb az egészben. Pillanatnyilag kétszázan várunk új szívre. Otthon útrakészen becsomagolva a batyu. Bármelyik pillanatban megszólalhat a telefon. A riasztástól számított másfél óra elteltével Pesten a helyem. Hűha! Lepereg előttem, hogyan keveredtem ide, aztán sürgősen elhessentem a rémképet. A mentősök ügyesebben tájékozódnak. Fennakadok azon is, van-e telefon egy ilyen aprócska településen?- Először a polgármesteri hivatal számát adtuk meg nappalra, éjszakára pedig egy barátomét. Aztán a polgármesterasszony elment a feleségemmel a mohácsi MATÁV - kirendeltség vezetőjéhez és négy óra múlva a lakásunkon csörgött a készülék. A faluban akkor már folyamatban volt a szerelés, de a mi utcánkat csak jóval későbbre tervezték. Kihúztak egy ideiglenes vezetéket. Hát nem rendesek?! Jólesik az ilyesmi, mert amúgyis éppen elég nehéz együttélni a gondolattal, hogy bármelyik pillanatban befejeződhet az ember élete. Ámbár megbeszéltük Pesten a sorstársaimmal, hogy nekünk nincs mitől félni. Nem nyomjuk az ágyat évekig. Hamar jön, ha jön... - mondja, majd hirtelen észbekap:- Ennek a cikknek nem rólam kell szólnia, hanem a „Szív a szívért” alapítványról. Két tatabányai újszíves indította el a gyűjtést, mi többiek elhatároztuk, hogy támogatjuk őket ebben. A fazekasbodai nyugdíjas klub pedig nekem segít. A kanapén megmoccan a néni. Most jött el az ő ideje.- Tulajdonképpen a férjem a nyugdíjas klub elnöke, de én vagyok a mozgékonyabb - magyarázza szerepét dr. Bacskay Károlyné. - Napjában többször is végigjártam a falut, mire ösz- szejött ez a harminckétezer forint, - emelinti meg az ötezresektől duzzadó, átlátszó zacskót. - elvégre egy falubeliről van szó! Szilassy Árpád megrebben:- Szeretném hangsúlyozni, hogy a pénz nem nekem kell személy szerint. Az új szívesek, meg a szívre várók helyzetén szeretnének könnyíteni az alapítók, valamint elősegíteni a gyógyító-kutatómunkát. Új, korszerű műszerek vásárlása, a szívműtétek körülményeinek javítása a cél. Látszik, komolyan gondolja, hogy ne vele foglalkozzak, noha a magára vállalt küldetés elválaszthatatlan a saját helyzetétől. Honnan értesült volna róla különben, és átérezné-e ennyire a kezdeményezés jelentőségét? Ezt belátja. Átszelle- mülten ecseteli, milyen remek munkát végeznek a „szív-ügyben” együttműködő Városmajori és Kútvölgyi Kórház orvosai, ápolónői.- ők tartják bennünk a lelket. Végigjártam az összes lépcsőt. Mohácson talán meg is sértő- dek az orvosok, mert a feleségem kiverte a huppot: vigyenek be Pécsre, ott mégis jobbak a feltételek. A koszorúér operációt azonban már Pesten csinálták. Átültettek egy érdarabot a lábamból a szívemhez. Hat évig rendben is ment minden. Igaz leszázalékoltak, nem dolgozhattam, mint nehézgépkezelő, de azért úgy ezermester módra elbütykölgettem itthon. Egy kis szivattyújavítás, egy kis villanyszerelés ... Aztán jött a másik két infarktus. A szívem teljesítőképessége annyira lecsökkent, hogy előjegyeztek átültetésre. Akkor kerültem bele az „éles” programba. Csöng a telefon, negyed órán belül itt a mentő értem, visz a helikopterhez és egy óra múlva a műtőasztalon fekszem. Akkor még mindig nem biztos, hogy megoperálnak. Kérdés, a kilátásba helyezett donor megfe- lel-e az én szervezetem számára. Kopogás az ajtón. Beszerénykedik a jegyző. Hozza az adománykérő leveleket kilencven pédányban. Baranyában sok az apró település. A nyugdíjas klubok kapnak belőle.- Idős emberek jobban átérzik mások gondját-baját - szede- lőzködik Margit néni. Viszi haza a leveleket aláíratni a férjével, aztán irány a posta. Az ajtóban összekoccan a kifelé menő a befelé tartóval. Szi- lassyné, Tünde érkezik a munkából. Geresdlakon gyűjtötte a tejet hajnali négytől. Energikus, határozott teremtés a rövidre nyírt hajával. Kinézem belőle, milyen erőteljesen kardoskodhatott, amikor arról volt szó, hogy a férje a lehető legjobb kezekbe kerüljön. Hogyan élnek? Az asszony nem veszi észre férje figyelmeztető pillantását. Gyanútlanul kitálal: kettejük jövedelme 23 000 forint. Tizenkilenc éves fiúk Pécsváradon dolgozik, a huszonegy éves lány munka- nélküli. Leérettségizett, szeretne továbbtanulni, de miből. Ennél jobban már nem tudják összehúzni magukat. Elvégzett a kislány egy gyermekgondozói tanfolyamot, de nem tud elhelyezkedni. Most kapott ugyan egy állásajánlatot, 12 000 forintot kereshetne Pécsett, de abból 6 000 a buszbérlet, amit nem térítenek meg. Nincs tovább. Tünde szeme találkozik a férje rosszalló pillantásával: nem panaszkodunk!- Azért van egy kis kiegészítő jövedelmünk is. A téesztől földben kértem ki a vagyonjegyem értékét. Műveltetem, a kukoricát meg disznókkal és két növendék bikával etetjük fel. - próbálja világosabbra festeni a képet Szilassy Árpád, aztán siet visszaterelni a szót a lényegre:-Ugye beleírja az alapítvány címét: Orosz László, Tatabánya, II. Szelim utca 100. Innen küldenek csekket, ha valaki úgy gondolná... Rezes Zsuzsa Két nagy rendezvénye lesz a magyarországi németségnek a hétvégén Budapesten, amelyen Baranyából több mint 200-an vesznek részt. Pénteken tartja záró kongresszusát a Magyarországi Németek Szövetsége. Az ön- kormányzatokkal a nemzetiségi képviselet új rendszere jött létre, a szövetség betöltötte feladatát, munkájának értékelése a történészek feladata lesz. A kongresszura autóbusz indul a mohácsi autóbusz pályaudvarról 9 órakor. Megáll Lányosokon, Szajkón, Szederkényben. Pécsett a Domus parkolóban lehet felszállni 10.00 órakor. Útban Budapest felé megáll Pécsváradon, Me- cseknádasdon és Bonyhádon. Azok a kongresszusi küldöttek, akik szombaton az elektorok gyűlésén nem vesznek A norvég Carsten Eggeberg Borchgrevink 100 évvel ezelőtt, 1895. február, 17-én lépett az Antarktisz földjére. Ő volt az, akivel megkezdődött a hetedik kontinens tudományos „feltárása”. Borchgrevink Oslóban született 1864-ben, Drezdában tanult temészettudományt és Ausztráliában kapott munkát. Célja a Déli-sark meghódítása volt. 1894 nyarán egy norvég bálnavadász hajó egyik matróza Melbourne kikötőjében a vízbe zuhant és megfulladt. Borchgrevink megkapta a matróz munkáját. 38 nap múlva a jégtáblák között hajózva elérték a Viktó- ria-föld partját. A norvég a jéghideg vízbe ugrott és a szárazföldre lépett. Bizonyítékul mohát és egy medúzát vett magához. Ezzel az első ember az Antarktisz földjére tette lábát. A mintegy 12 millió négyzetkilométer területű kontinens kétszer akkora, mint Ausztrália és másfélszer akkora, mint Európa. Tengerszint feletti magassága átlagosan 1600 méter, így a legmagasabban fekvő földrész. Egész területét összefüggő jégtakaró borítja. A hatalmas ,jégsivatagot” magas hegységek és gleccserek tarkítják. A tengerszélektől húzódó jégtakaró legnagyobb vastagsága mintegy négyezer méter. részt, pénteken este a busszal jönnek haza. Az elektorok gyűlése, vagyis az országos önkormányzatot megválasztó gyűlés szombaton lesz. Az elektorok az Inter Cityvel mennek fel Budapestre,^ a vonat 6.10-kor indul. A MÁV két külön kocsit bocsát a rendelkezésükre. Mindenki hozza magával a meghívót, az elektori megbízó levelet (decemberben vették át) és személyi igazolványát. A rózsaszín meghívót csak a pécsi állomáson és Budapesten a MOM szákházban kell lepe- csételtetni. Pécsett minden pénztárnál az elővételi pénztárnál és az információnál is vátják az elektorokat. Az IC pótdíj le van rendezve, tehát nem kell külön fizetni. A nagy forgalom miatt kérik az elektorokat, lehetőleg idejekorán érkezzenek a pécsi vasútállomásra. Éghajlata a leghidegebb az egész Földön. 1960 augusztusában a Vosztok nevű szovjet kutatóállomáson, az Antarktisz délkeleti részén mínusz 88,3 Celsius-fokos hideget mértek. Borchgrevink Londonba történt visszatérése után a VI. Nemzetközi Földrajzi Konferencián előadta a szenzációt. Egy angol könyvkiadó, George Newnes azt hitte, megtalálta azt az embert, aki kalandjainak leírásával átütő sikerű könyvet írhat. Megvásárolta számára a Southern Cross nevű hajót, amellyel 1898-ban a norvég felfedező másodszor indult el az Antarktiszra. Ennek az utazásnak a során majdnem a 79. szélességi fokig jutott el. Magát a Déli-sarkot honfitársa Roald Amundsen érte el első ízben 1911. december 15-én, miután drámai versenyt futott az angol Robert Scottal. Napjainkban számos ország tudósai dolgoznak azon, hogy a „hetedik kontinens” titkait megfejtsék. Az Antarktisz hatalmas szénkincset rejt, de található ott urán, arany és gyémánt is. A vastag jégréteg azonban még a modern technikának is nehézségeket okoz. Egyébként ökológiai okokból is fontos, hogy Antarktiszt ne változtassák át a Föld egy új ipari zónájává. Szilassy Árpád leányával az udvarukban Fotó: Tóth 100 éve kezdődött az Antarktisz „meghódítása” CSEHÜL ÁLLUNK MOHIVAL (2.) Atomenergiára ítélve Ausztria meg tudja, legalábbis nagyon meg szeretné oldani energiaellátási gondjait anélkül, hogy saját atomerőműveket kellene építenie, de az osztrák magatartásban tagadhatatlanul vannak ellentmondások. Először is az osztrákok azok, akik Svájc, Németország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia részéről közvetlenül, Magyarország részéről kissé távolabbról, de nagyon is körül vannak zárva atomerőművekkel, melyek a következő évtizedekben - saját felfogásuk szerint - szüntelen veszélyforrást jelentenek számukra anélkül, hogy ők maguk élvezhetnék a megfelelő biztonsági feltételek mellett a hőerőműveknél nem kevésbé költséges, de kétségkívül környezetkímélőbb atomenergetika előnyeit. Másodszor az osztrák magatartás egyáltalán nem látszik elbátortalanítani azokat az országokat, melyek az atomenergetika segítségével kívánják megoldani energiagondjaikat. Hazánk minden kétséget kizáróan az utóbbiakhoz csatlakozott a paksi erőmű létrehozásával, mert ma a hazai villa- mosenergia-szükséglet 50 százalékát fedezi. Paks üzemeltetése eddig teljesen biztonságosnak mutatkozott, s az erőmű a környezetben sem okozott komoly károsodásokat. Ami a mohi erőmű építéséből származó környezetszennyezési veszélyeket illeti, az Energia Klub egyik fő gondja éppen az, hogy „azokból a dokumentumokból, melyeket a beruházók eddig a nyilvánosság elé tártak, az derült ki, hogy kevésbé szigorú kömyezetszeny- nyezési határértékeknek fog megfelelni a mohi atomreaktor, mint a paksi”. Magyarországon a zöld mozgalmak tekintélyes része csatlakozott a Mohi elleni kampányhoz az évek folyamán. Az Energia Klubon kívül a Reflex Egyesület Győrből, a Gönczöl Alapítvány Vácról, az Ipoly Unió az Ipolyságból, az Életfa Szövetség nevű Heves megyei szervezet és a Magyar Madártani Egyesület, mely számos esetben kifejezte aggodalmát. Az a harmincezer aláírás, amit nyolc nap alatt - elsősorban vidékről - gyűjtöttek össze ezek a szerveztek, önmagáért beszél: a tiltakozók száma jelentékeny. Mégis kár lenne elhallgatni, hogy a „zöldek” nem egységesek ebben a kérdésben ,s hogy a Környezetvédelmi Minisztérium állsáfoglalásának késlekedése nem feltétlenül azt jelenti, hogy az ottani szakértői vélemények azonosak lesznek a radikálisan ellenző véleményekkel. A Mohi erőmű így is úgy is felépül, ami természetesen nem csökkenti a mostani vita jelentőségét, inkább növeli azt. Nem kétséges, hogy mindenkinek érdeke nyomást gyakorolni az építtetőkre, a beruházókra és a kivitelzőkre annak érdekében, hogy a létesítmény a lehető legkorszerűbb és legbiztonságosabb változatban készüljön el. Ebben minden hazai illetékes egyetért, bár nagy a különbség a veszélyeztetettség megítélésében. Amikor az Atlantic Sajtó- szolgálat munkatársa egyenesen feltette a kérdést Órdögh Józsefnek, a Magyar Országos Atomenergia Hivatal vezetőjének, vajon indokoltak-e a Mohi erőművel kapcsolatos félelmek, a hazai atombiztonságért felelős hivatal vezetője ezt felelte: „Ha röviden kell válaszolnom, akkor a válaszom: nem.” Ördögh József szerint, aki a szakérőti vélemények alapos ismeretében beszélhet erről a kérdésről, amennyiben a mohi építkezés a jelenleg ismert konstrukcióban valósul meg, mely konstrukció magában foglalja a sokkal korszerűtlenebb bohunicei (Apátszentmi- hály) erőmű két régi típusú blokkjának leállítását is, akkor Magyarország biztonsági kockázata a mohi erőmű üzembehelyezésével nem csak hogy nem növekszik, hanem még csökken is. Márpedig ennek a két blokknak a leállítása az EBRD hitel megadásának egyik feltétele, így aligha valószínű, hogy a konstrukción változtatnának a szlovákok, illetve erre csak abban az esetben van elvi lehetőség, ha az EBRD hitelt nem kapják meg. Az EBRD hitel megtagadását viszont bankszakemberek és az atomenergetikai kérdések hazai ismerői egyaránt valószínűtlennek tartják, mégpedig két okból. Először is azért, mert az EBRD tagországok többsége érdekelt az atom- energetika fejlesztésében, s így a project támogatására fog szavazni, míg az ellenszavazatok százalékos értéke alacsonynak ígérkezik. Ausztria ellenszavazata, melyet az osztrákok már le is adtak, mindössze 2,5 százalékot ér. A másik ok, aminek alapján feltételezhető a hitelnyújtás, az, hogy az erőmű ennek a hitelnek a hiányában az orosz kormány hiteléből épülne meg. Ha pedig a biztonsági várakozásokról beszélünk, érthető, hogy Csernobil után kevesebb mint tíz évvel az „orosz változat” sok érdekelt számára kevésbé „ígéretes”, mint a nemzetközi bank támogatása. A hazai szakértők többsége a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerepét is másként ítéli meg, mint a környezetvédők, akiknek állítása szerint a bécsi szervezet, melynek természetesen valamennyi érdekelt ország tagja, legutóbb 1994-ben vizsgálta biztonsági szempontból a szlovákiai építkezést vezető külföldi szakértők bevonásával, akik között Ligeti István, a paksi erőmű munkatársa is ott volt. Nem tudjuk pontosan, mikor vállalkozik újabb ellenőrzésre az ügynökség, de működésének eddigi gyakorlata alapján teljesen bizonyosra vehető, hogy a megfelelő időpontban sor kerül az újabb ellenőrzésekre és ajánlásokra. Annak feltételezésére sincs különösebb ok, hogy a szlovák kormány ne fogadná el az ajánlásokat. Ez lehet a válasz az Energia Klub és a zöldek képviselőinek arra az aggodalmára, miszerint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség semmit nem tud szankcionálni, csak javaslatot tehet, s a kritikus pillanatokban nem a nukleáris szakma, és annak tekintélye lesz a mérvadó, hanem az, hogy politikai nyomásra üzembe helyezzék az erőművet, mielőtt a szigorú környezetvédelmi előírások teljesülnének. Rékássy Zoltán Hoffmann József i
