Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-07 / 65. szám
TÖBBSZÁZAN BARANYA MINDEN RÉSZÉRŐL Megyei mezeifutó-bajnokság A tizenöt'évesek mezőnye a rajt után, a málomi templom mellett Fotó: Läufer László T otóny eremény ek A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 9. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 4 819 215 forint, 13 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 433 680 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 5163 forintot, a 11 találatos szelvényekre egyenként 391 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 99 forintot fizetnek. Röviden TÁJFUTÁS. Kiskunhalas térségében került sor a maratoni távon lebonyolított versenyre. Ennek össztávja 42 km volt, amit két versenyzőnek kellett lefutni. (De nem külön-külön 42-t.) A férfi felnőtteknél a PVSK Pavlo- vics, Viniczai összeállításban, 5 percet ráverve a másodikra, 1. lett, míg a nőknél holtversenyben végzett az első helyen a PVSK (Lovasi, Kovács B.) TENISZ. Ma kezdődik Pécsett, a Balokányligetben a férfi fedettpályás vidékbajnokság, az OTP Kupáért. Az első számú kiemelt Petrovits (PVTC), rajta kívül még négy pécsi indul. A verseny csütörtökön fejeződik be. • Az országos fedetpályás veterán bajnokságon dr. Wébel (PVTC) egyesben és párosban is 2. lett a 60 évesek mezőnyében. TEKE. Országos területi egyéni verseny, Pécs. Felnőttek. NŐK. 3. Rubinszki (PBTC) 525, 6. Hudi (PBTC) 507, 7. Bagoly (PBTC) 503, 9. Barka (DDGáz SC) 500, 10. Török (PBTC) 492. Férfiak: 1. Koncsecskó (DDGáz SC) 751, 7. Szabó (DDGáz SC) 717. A felsoroltak mindegyike bejutott az országos döntőbe. RÖPLABDA. NB I-es eredmények. Férfiak: PEAC - Esztergom 2-3. Nők: PVM - Szombathelyi TK 0-3. SAKK. A DoZso SE március 15-én 9.00 órától nyílt villámversenyt rendez Pécsett, a DoZso Művelődési Házban. Nevezési díj: 300 forint, ebben benne van egy ital ára is. Az első hat helyezett tárgyjutalomban részesül. KOSÁRLABDA. Városkörnyéki kisiskolások versenye, Görcsöny (29 csapat, 56 mérkőzés). Szupermini. Lányok: 1. Kővágószőlős. Fiúk: 1. Görcsöny. Mini: 1. Görcsöny - a fiúknál és lányoknál is. Serdülő: 1. Pécsszabolcs (1), Görcsöny (f). Mai sportműsor KOSÁRLABDA. Női válogatott mérkőzés: Magyarország - Jugoszlávia, Pécs, városi sportcsarnok, 18.00. (Előtte a két nemzet ifiválogatottja játszik 16.00-kor.) LABDARÚGÁS. Új VDN Kupa, helyosztó: PMSC-Fordan II. - Bátaszék, Pécs, Pécsúj- hegy, 15.30. TENISZ. Férfi fedettpályás vidékbajnokság, Pécs, Balo- kányliget, 9.00. A pécsi Apáczai Nevelési Központtól indult a megyei mezeifutó-bajnokság. Több mint háromszáz résztvevő és a velük érkező hozzátartozók, tanárok várták a rajtot szombaton. Először a 10-12 évesek indultak, 2 km-es távon, 14 iskola képviseletében, aztán 148-an álltak rajthoz. A bólyiak először nyerték meg az összetett pontversenyt, a Máriakéménd előtt, Tegnap tartották Pécsett a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség soros közgyűlését. Ez nem vezetőségválasztó, hanem a kétévenként szokásos volt. Először az elnökség számolt be a testület legutóbbi ülés óta végzett munkájáról. A szavazatképes közgyűlés az elnökségi beszámolót, majd később az alapszabályt és annak kiegészítését, valamint a költségvetést is elfogadta. Megválasztották az ellenőrző bizottság új elnökét (Lukács Lajos lett). Az elnökség tagja lett az NB III-as baranyai futball-csapatok képviseletében Firkó János (Komlói Bányász), a, megyei II. osztályt, azon belül is a Tamási-csoportot képviselve András Géza (Szederkény) és a Czibulka-csoport nevében Kovács Győző (Boda). A közgyűlés után zajlott le a megyebajnokság I-II. osztályáBefejeződött a rájátszás a női kosárlabda NB I.-ben. A PVSK-Dália csapata a 3. helyet szerezte meg, így a kiírás értelmében az MTK-val játszik három győzelemig a legjobb négy közé jutásért. Az első találkozóra március 15-én, szerdán, 19 órakor kerül sor a pécsi sportcsarnokban. Legutóbb a BSE ellen bravúros győzelmet arattak Budapesten a pécsi lányok, ám mivel a Tungsram vasárnap győzött Diósgyőrben, maradtak a vasutasok a 3. helyen. A budapesti találkozón bokasérülést szenvedett Ivá- nyi jól van. (A pesti meccsen ott volt a nemrégiben operált Donkó is, igaz mankóval, és szomorú arccal.) A kiírás értelmében a rájátszás első helyezettje a nyolcadikkal játszik, és így tovább. Bonyolítja a helyzetet, hogy a jelenlegi 7. és 8. még két győzelemig küzd a helyéért a másik csoport a 3- helyen a tavalyi győztes olasziak végeztek. Egyéni első helyezettek. Fiúk: Stiefel (Olasz), Lázai (Mohács, Brodarits iskola). Lányok: Zöldág (Brodarits), Bencs (Pécs, Fehérhegyi iskola). Az egyesületek versenyében a 13 éves kortól igazolt atléták vettek részt, százhatvannyolcan küzdöttek. Az Urbán Károly vándordíját nak ligaülése, amit szokásosan a rajt előtt szoktak megtartani. Először a fegyelmi bizottságok ecsetelték azt, ami a pályákon és azokon kívül, de még a sporttelep kerítésén belül folyt ősszel. Utána az átigazolási kérdésekről esett szó. Végül pedig az egyebeket tárgyalta meg a ligaülés. E napirendi pont kapcsán többek között az utánpótlás-nevelés, a játékvezetők utazási költségeinek emelkedése és a pályákon, illetve a környékükön nyíltan és lopva végzett szeszesital-kimérés’került szóba. Utóbbit illetően elhangzott, hogy a szövetség a tavaszi idényben szigorítja az ellenőrzéseket. Ha az italárusítás úgy elfajul, hogy a pityókás vagy még rosz- szabb állapotú szurkolók miatt botrány lesz a meccseken, akkor a vétkes rendező csapatokat súlyosan megbüntetik. H. L. első két helyezettjével. Az ember már azt sem tudja, hogy hívja azt a fordulósort, ami most következik. Volt alapbajnokság, aztán rájátszás, legyen ez csúnya angol szóval play off, így hívják szerte az országban és a világban az ilyen bonyolult kiírás sokadik fordulóját. A play off-ban három győzelemig játszanak egymással a csapatok, tehát akár öt meccs is lehetséges. A párosítás (sorrendben): BSE - BEAC vagy SVSE-GYSEV, Tungsram - Szarvas v. Szolnok, PVSK-Dália - MTK, Diósgyőr - Soproni Postás. A sorrendnek azért van jelentősége, mert a super play off-nak, vagyis a döntőbejutásért folyó találkozóknak a párosítása ezen a sorrenden múlik. Tehát a PVSK-Dália, ha előbb éri el a három győzelmet, mint az MTK, a Tungsram - Szarvas vagy Szolnok mérkőzés győztesével játszik a döntőért, szintén három győzea Pécsi Atlétikai Club fölényesen nyerte a Mohácsi TE és a tavalyi védő PVSK előtt a versenyen. Egyéni győztesek. Férfiak: Horváth (PÁC), Bakó (PVSK), Ulmer (PÁC), Kőműves (PÁC), Bencs (PVSK), Nagy (Máriakéménd). Nők: Ekler (PÁC), Szalonna (MTE), Kovács (PÁC), Gyenis (PÁC), Solt (MTE). Lett meccs A magyar labdarúgó válogatott szerdán, a Fáy utcában Lettország csapatával találkozik. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány a csapatról:-Valószínű Petry véd, söp- rögetőként szeretném kipróbálni Lőrincztt. De itt van a keretben Bánji és Márton is. A két emberfogónak Mracs- kót és Lipcseit gondoltam. A középpályán Illés irányít, mellette Halmai, Kovács E. és Urbán játszhat. A csatársorban Csertői, Kla- usz és Sallói jöhet számításba. A szövetségi kapitány egyébként kedden dönt véglegesen. Váradi vezet A fiatal pécsi kosárlabda játékvezető, Váradi György vezeti ma a Ronchetti Kupa döntőjét, Kassai Ervint követően kapott bíró ilyen rangos feladatot. A franciaországi Bourges-ban, a helyi csapat ellenfele a Pécsett is szerepelt Parma lesz. lemmel lehet elérni az áhított célt. B. L. Az állás a play off előtt 1. BSE 14 12 2 1030- 900 24 2. Tungs. 14 11 3 969- 865 22 3. PVSK 14 10 4 1037- 846 20 4. Diósgy. 14 7 7 1076- 989 14 5. Sopron 14 7 7 1018- 967 14 6. MTK 14 5 9 990- 982 10 7. Szarvas 14 4 10 924-1114 8 8. BEAC 14 - 14 730-1118 Megjegyzés: A győzelemért 2 pont jár, a vereségért nem adtunk pontot. Ma este 6-tól a pécsi sportcsarnokban mérkőzik a magyar női kosárlabda válogatott Jugoszlávia csapatával. A magyarok között helyet kaphat a pécsi Zsol- nay és Balázs is. A barátságos mérkőzés a májusi, Pécsett rendezendő EB-pót- selejtezőre való felkészülés egyik fontos állomása. FIGYELIK AZ ITAL-KIMÉRÉST Közgyűlést tartott a Megyei Labdarúgó Szövetség AZ MTK ELLEN A NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT A PVSK-Dália kosarasainak esélyei üj Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT. Városi oldalak: MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1254 forint, fél évre 2448 forint, egy évre 4776 forint. ISSN 0865-9133 A PÁLYA SZÉLÉRŐL A Mohácsi FC megérdemelte a kupasikert Már csak egy helyosztó van vissza - ami ma lesz - és befejeződik a labdarúgó Új VDN Kupa. Mivel azonban a felkészülési torna döntője vasárnap volt Mohácson, már megvonható a felkészülési mérkőzéssorozat mérlege. A január végén kezdődött kupát megkímélte az időjárás, amiatt egyetlen egy meccs sem maradt el. Ki lehetett próbálni új játékosokat, és régieket új posztokon. Továbbá olyanokat is, akik próbajátékon vettek részt. Be lehetett gyakorolni olyan taktikai elemeket, amiket talán tavasszal viszontlátunk majd. És folytathatnánk a sort, hogy még mire volt jó az Új VDNK. Az NB Il-es Mohácsi FC megérdemelten nyerte a kupát. Meglepő volt, hogy a döntőbe jutott a Bonyhád, amely csak 17 játékossal rendelkezik, tele van fiatalokkal és teljesen amatőr együttes, csupán a bentmaradás a célja az NB Ill-ban. A fináléban a Duna-parti gárda sokkal jobb volt, ez elég hamar ki is derült. Ugyanis az elején, 18 perc alatt már eldöntötte a mérkőzést, a többi utána csak szükséges rossz volt a bonyhádiak számára. H. L. Vidám hétvége a kézilabdázóknál Kellemes hétvégét szereztek szurkolóiknak a baranyai NB I-es kézilabda-csapatok. Kellemeset, mert mind a három elsőosztályú együttesünk begyűjtötte a két bajnoki pontot. Mindhárman elsősorban a védekezésüknek köszönhetően kerültek abba a helyzetbe, hogy biztosan nyerjék a számukra fontos találkozót. Ráadásul valamennyien nem is könnyű, de annál sokkal kellemetlenebb ellenféllel szemben. A PMSC lányai például éppen a közvetlen előttük álló Győri Keksz ETO-t ütötték ki azzal, hogy a jó teljesítményt nyújtó Takaró kapus előtt alaposan megszűrték a győriek támadásait. Míg a másik oldalon Csendes, Suga és Szabó jóvoltából valóságosan megszórták a vendégek hálóját, és teremtettek maguknak lehetőséget arra, hogy a tabellán is közel kerüljenek a vendégekhez. Ezzel pedig esetleg jobb pozíciót teremthessenek maguknak a bajnokság végén. Hasonló kotta szerint játszottak Százhalombattán a piros-fekete fiúk is. Tóth András legénysége immár másodszor követte el azt a „csínyt”, hogy idegenből hozta el a nagyon fontos két pontot. Ezúttal is a Szente kapus dirigálta védekezés volt az alapeleme a piros-feketék pontgyűjtésének. Szerencsére ezúttal a támadásban Németh mellé felzárkózott Horváth és Fekete is, s mert Kakas is nyerőemberré lépett elő, létfontosságú győzelemhez jutottak a vendégek. Komlón már régen érett ez az eredmény az Elektromos ellen. Az minden baranyai kézilabdaszurkoló előtt ismert volt, hogy a kék-fehéreknek nem kell máshova menni, ha arról van szó, hogy „biztosítsák” a ■Severn' kapus előtti zónát. Arra azonban már kevesebben számítottak, hogy támadásban is leradírozzák a dobogós helyre pályázó fővárosiakat. Márpedig most ez történt. A kimagasló formában játszó Tolsztih mellett ismét villogott és eredményes volt a szélső Kalocsay, és szép napjaira emlékeztetett a hosszú időt sérüléssel eltöltött, most jól és ráadásul eredményesen játszó Papp L. is. S mindezzel még nincs vége, hiszen egy osztállyal lejjebb igazán meggyőzően sikerült az NB 1. B-ben - Sugár, Pucsli, Mészáros, Nagy távollétében - bemutatkozó Pécsi Gard-Mas megfiatalított női együttesének első tavaszi mérkőzése. A télen nemcsak játékosokat, de edzőt is váltott gárdát csak az akadályozta meg a nagyobb arányú győzelemben, hogy a kidolgozott helyzeteiket (a rutin hiányában) nem tudták maradéktalanul kihasználni. S ha még azt is beszámítjuk, hogy a hétközben sérülést szenvedett átlövő, Ágoston sem volt a pályán, akkor bizakodva indulhatnak Va- lentái Csaba irányításával a tavaszi idény folytatására. K. L. VÁROSI VAGYONKEZELŐ KFT. (Pécs, Bajcsy-Zs. u. 33.) nyilvános liciteljárás útján bérbeadásra meghirdeti a Pécs, István u. 2. szám alatti 67 m alapterületű iroda, üzlet céljára alkalmas helyiséget a vendéglátás kizárásával. A bérbevétel idó'tartama: 1995. április 1.-2000. március 31-ig Induló bérleti díj: 50.000 Ft/hó + ÁFA Licitálni a havi bérleti díj mértékére lehet. A bérleti dij a KSH adatszolgáltatás alapján az ipari termelői árindex mértékének megfelelően évente emelésre kerül. Az üzemeltetéshez kapcsolódó költségek a bérlőt terhelik. Bemutatásra kerül. 1995. március 9-én 10-11 óra 1995. március 14-én 14.30-15.30 óra Liciteljárás időpontja: 1995. március 17-én 9.00 óra Liciteljárás helye: Városi Vagyonkezelő Kft. Pécs, Bajcsy-Zs. u. 33. (tárgyaló) Licitálni az éves bérleti díj 30 %-ának a helyszínen történő befizetése esetén lehet, amely összeg a nyertes pályázó esetén beszámításra kerül, egyébként visszafizetendő. Azon bérlőnek, akinek a Városi Vagyonkezelő Kft.-vei szemben bérleti díj tartozása van, a liciten való részvételét nem tudjuk elfogadni. Gazdasági társaság nevében az ügyvezető személyesen vagy meghatalmazása alapján a meghatalmazott járhat el. A gazdasági társaság nevében eljáró köteles bemutatni a társaság egy hónapnál nem régebbi cégkivonatát. A Városi Vagyonkezelő Kft. a bérleményben játékterem, játékautomata, pénznyerő-automata üzemeltetéséhez nem járni hozzá. Egy jelentkező esetén a bérlemény alapáron kerül bérbeadásra.