Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)
1995-02-06 / 36. szám
1995. február 6., hétfő A mai nap új Dunántúli napló 5 SZÉPSÉG, EGÉSZSÉG KIÁLLÍTÁS Pécsi fodrászsiker Látványban bővelkedő programmal várta csütörtöktől vasárnapig az érdeklődőket a Hungexpo. Az idei vásári szezon nyitányát jelentő Szépség, Egészség, Karát című kiállításra tíz ország 160 kiállítója hozta el portékáit, amelyek között a kozmetikai termékek, gyógynövény készítmények, aranyékszerek és bizsuk széles választéka megtalálható volt. A hétvégén a divatbemutatók mellett többek között a Magyar Fodrász és Kozmetikus Bajnokság eseményei jelentettek izgalmakat a kiállítás helyszínén. A fodrászok között pécsi arcokkal is találkozhattunk. így például Hesz János mesterfodrász- szal, a fodrászbajnokság versenybíróságának elnökével, aki úgy értékelte, hogy a kis létszámú (három fős) pécsi csapat a hagyományokhoz híven jól szerepelt a bajnokságon. Iß. Szél István a férfi fodrászat kategóriában jól szerepelt a népes mezőnyben. Mindhárom számában előkelő helyen végzett, így összetettben a dobogó harmadik fokára állhatott, ismét megszerezve a jogot, hogy tagja legyen a magyar fodrászválogatottnak. A pécsi fodrászcsapat létszáma azért volt kisebb a megszokottnál, mert a többiek már egy szászországi, egy hét múlva kezdődő rangos nemzetközi versenyre készülnek. Ha már a hajnál tartunk, a legnagyobb hölgykoszorú a parókákat, póthajakat bemutató cégek standja körül alakult ki, ugyanis a legmegfelelőbb hajviseletüket kereső hölgyek fel is próbálhatták a kiállított parókákat. Ugyancsak sok érdeklődőt vonzott a kiállítás azon szöglete, ahol a legújabb hajnövesztő szerrel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Kreisz István, az egyik ilyen cég ügyvezető igazgatójaja fényképekkel bizonyította, hogy azok is bízhatnak hajuk kinövésében, akik azt gondolják, hogy hajhagymáik már rég elhaltak, kipusztultak. Balog N. Hogyan vesznek autót az ukránok Pécsett? „Ladát veszek!”; „Minden autó érdekel” feliratú kartontáblák a hét minden napján feltűnnek a pécsi Megyeri úton, orosz, ukrán, belarusz, litván urak, s ritkábban hölgyek kezében. Hétközben nem igazán sok üzlet köttetik, de a havi pécsi nagy vásár és a minden hétvégén megtartott autóvásár pezsdítő- leg hat nem csupán a keresletre, hanem a kínálatra is. Mint tegnap megtudtam, ez olyannyira igaz, hogy az egyik autókereskedés heti autó adás-vételi forgalmának - ez átlagban harminc személygépkocsi, főleg Lada - zöme vasárnapra esik. Sokan arról pusmognak, nincsenek rendben a dolgok, orosz maffiáról, tízmillió forintokról, késelésekről szóló legendák keringenek. Van ennek valami alapja? Informátorom - kérte, hadd maradjon inkognitóban - szerint az „égadta világon semmi ilyesmiről nincs szó”.- Ismert, hogy a volt Szovjetunió államaiban óriási hiány van autókból, ezt ügyes üzletemberek felismerték, s a keleti országokból, így tőlünk is igyekeznek az űrt kitölteni. Nálunk azonban a jogszabályok szerint magyar állampolgár külföldinek nem adhat el közvetlenül személygépkocsit - ha ezt teszi, vám- és devizabűncselekményt követ el -, ezért közvetítőre van szükség. Mi, s még néhány kereskedés ezt a közvetítő szerepet vállaltuk fel. A vám- és pénzügyőrség emberei sűrű vendégek ezekben a kereskedésekben, gond akkor van, „ha az orosz vevő és magyar eladó éppen akkor együtt érkezik” . . . Persze erre ritkán kerül sor, hiszen a játékszabályokat ismerik az üzleti életben jártas külföldiek - akik általában a Laterum szállóban laknak -, s kerülik az ilyen kapcsolatokat. Miközben beszélgetünk, orosz nyelven beszélő fiatalember érkezik, de pillanatok alatt elhessegetik. Mondom az informátoromnak, még sem voltak feleslegesek az évekig tartó iskolai orosz nyelvórák ...-Akár hiszi, akár nem, az orosz nyelvvel itt kezdtem behatóan foglalkozni, s nem az iskolában.- Milyen áron kelnek el a kocsik, s a cégnek mennyi a közvetítési jutaléka?- Húszezertől, négyszázezer forintig vesszük, a jutalékunk kétezer forint. Egy Z rendszámos Lada húz el mellettünk, néhány óra múlva már a határon túl lesz, s vélhetően egy-két nap elteltével új gazda hajtja valahol Oroszországban, Ukrajnában vagy Moldáviában.- Mi történik, ha lopott autó cserél gazdát?-Ha gyanús a dolog, akkor felhívom a rendőrséget, de ők az adatvédelmi törvény értelmében nem adhatnak információt. Az, hogy lopott volt-e, csak a határon derül ki. Roszprim Nándor Lada-mustra a zsúfolt pécsi vásártéren Fotó: Läufer László Volt aki új hajat, más „új arcot” keresett a kiállításon Löffler Gábor felvétele ELEKTROMOS HALFOGÁS ÉS TAGDÍJEMELÉS Megrázó élmények Vallásos filmek országos fesztiválja A vallásos tárgyú filmek és videók első országos fesztiválját rendezik meg Gyulán - melyre február 11-ig várják a pályázatokat a rendezők. A szervezők 1990 után készült, művészi értékű (nem eseményt rögzítő), legfeljebb húsz perces alkotásokat várnak felekezetre való tekintet nélkül. A pályázóknak február 11-ig kell írásban jelentkezniük, a filmeket és a videoműsorokat február 25-ig kell beküldeniük a fesztivált rendező Hajdú István László címére: Gyula, Béke sugárút 9-11. A vallásos tárgyú rövidfilmek és videók első országos szemléjének a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Ház ad majd otthont. Hosszú sor kígyózott tegnap délután a Mohácsi Bartók Béla Művelődési Központban a horgászok éves közgyűlésének megkezdése előtt. A Mohácsi Dolgozók Horgász Egyesületének tagjai petíciót írtak alá, melynek címzettje a magyar kormány. Pest József az egyesület elnöke kitért arra, mi a petíció tárgya. „Tréfásan azt szoktuk mondani: a mutatványosok közé soroltak bennünket”, szólt. Tevékenységüket ugyanis a szabadidőparkok és szórakoztatási célú vásárok, kiállítások kategóriába sorolták, ami jelentős adóteher a horgászegyesületek számára, amelyek nem kapnak költségvetési támogatást. A petícióban kérik, hogy a tagsági viszonyon alapuló társadalmi szervezetek közé sorolják át őket. Az akciót a baranyai horgászegyesületek indítják el. Emiatt is kénytelenek a mohácsiak tagsági díjaikat megemelni, miközben a területi jegyek árát csökkentik, hogy a horgászokat ne terhelje lényegesen a változás. A kb. 1300 felnőtt és 300 fiatal és gyermek horgász tavaly átlagosan 1,5 kilóval több halat fogott, mint 1993-ban. Kérdésünkre, hogy az elektromos halfogó szerkezetekkel való halászat mennyire zavarja őket, Pest József úgy felelt: az főleg a Dunán jellemző, s a halvédelmi szempontok mellett itt érdekütközésről is szó van a halászok és horgászok közt, így természetes, ha utóbbiak tiltakoznak. Sz. A. Mit esznek Yoralbergben? A könnyen elkészíthető sajtos galuska receptje Ausztria legnyugatibb és „leghegyesebb” tartománya mutatkozott be az elmúlt héten Pécsett, az Aranykacsa-étte- remben. A vendégek az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet és a pécsi Lenau Reisen Utazási Iroda szervezésében idegenforgalmi és gasztronómiai kitekintést tehettek a múltban háromszáz esztendeig „parasztköztársaság” formában működő területre. Talán felesleges hangsúlyozni, hogy Voralberg ragyogó utazási cél lehet télen, nyáron, látnivalók sokasága várja a turistákat. A voralbergi ételek egyszerűek, igaz, nagyon finomak. Erről az Aranykacsa-étteremben magunk is meggyőződhettünk: a kellemes falatokat Jodok és Marlis Nagele - Grossdorfban övék a Három király vendéglő -, valamint Josef Szohler készítették. Mint elmondták, a tájegység a csak itt előállított, nyolc hónapig érlelt sajtjáról - Berg-käse - a leghíresebb, amit előszeretettel használnak főzések, sütések során. Megkértük őket, ismertessék meg olvasóinkat egy olyan jellegzetes étel receptjével, amelyet a magyar háziasszonyok is könnyen elkészíthetnek, íme, a Sajtos galuska voralbergi módra elkészítése: Ot tojásból, fél kiló lisztből, némi víz, tej, késhegynyi vaj, csipetnyi só hozzáadásával gyúijunk kemény tésztát, ebből szaggassunk galuskát, amit lobogó vízben főzzünk ki. A megfőtt tészta egy részét tegyük hőálló tálba, reszeljünk rá hegyi sajtot - ez pótolható bármilyen ementáli típusú sajttal -, majd ismét galuska, sajt, galuska következik. Az étel tetejére hintsünk vajon barnás színűre pirított, előzőleg karikára vágott hagymát. Fontos, hogy forrón tálaljuk, ezért étkezés előtt a tálat ajánlatos két-három percre sütőbe tenni. A voralbergi szakácsok hagymás burgonyasalátát ajánlanak hozzá. Jó étvágyat kívánunk! R. N. Polgármesteri lánc Nagy paliban Szombaton este nem mindennapi eseménynek voltak tanúi Nagypall község kul- túrházában a nagy számban megjelent polgárok. Ünnepélyes külsőségek mellett a megbecsülésük és tiszteletük jeléül az újra megválasztott polgármester Nidlingné Grátz Erika részére nyújtották át a szépen cizellált polgármesteri láncot, azzal amit jogosan csak a polgármester viselhet. Kérték a képviselők és a jelenlévők, hogy minden hivatalos és protokolláris eseményen viselje. A vörösrézből készült polgármesteri lánc idős Bredács László pécsi ötvös munkáját dicséri, az 1738-ból származó és a levéltárban fellelt pecsétlenyomat motívumait ábrázolja, az első két láncszem az 1990 és 1994. évet jelöli a választások idejét, míg a további láncszemek a képviselőtestület volt és jelenlegi tagjai nevét örökítette meg. Sántha László Olajra léptek - de elcsúsztak A Bács-Kiskun megyei Kisz- szállás tanyavilágában a hét közepén lezajlott fegyveres rabló- támadásnak immár mindhárom gyanúsítottja rendőrségi őrizetben van. A 22 éves Farkas Csabát még a bűncselekményt követő 24 órán belül elfogták. A két körözött bűntársat, a 24 éves Czombos Lászlót és a 22 éves Henesi Györgyöt pedig vasárnapra virradó éjszaka fogták el a rendőrök. A három fiatalember egy olaj üzlet kapcsán 28 ezer liter - másfélmillió forint értékű - olaj eladásának ürügyén csalt el egy kaposvári vállalkozót és a társvállalkozókat egy kisszállási majorba. Itt az olaj átadása helyett egyikük - a korábban elfogott Farkas Csaba vallomása szerint Czombos László - fegyvert rántott és pénzt követelt. A fuvarozásra vállalkozott Ny. József a támadókkal szembeszállt, mire azok kocsijukba ugrottak és elmenekültek. Az olajszállító vállalkozó megsebesült, őt azóta már megoperálták, egészségi állapota a körülményekhez képest kielégítő. MÉTERÁRU! TÉLI 40-70%-os VÁSÁR pld: GABARDIN szövetek 399 Ft/m Búidé stíl. szövetek 350 Ft/m Terliszterek 350 Ft/m Vegyes szövetek 250 Ft/m és DAMA^TOK (50 cm 0) 99 Ft/m L PÁRNAK 650 Ft/db^ JSZALFTA mgvke? Pécs, Teréz u. 6. Tengervilág az Óperencián innen A látvány csodálatos, s hosszútávon olcsóbb a sósvízi akvarisztika Varázslatos, ahogy a virágállatok táncot lejtenek az ultramarin kék vízben, s a bohóc halak hátát tisztogatja a tarisznya rák, miközben egy rája, mint valami holdkomp ereszkedik a fenékre. Gondolhatnánk, ilyen csak a monacói Oceonográfiai Múzeumban létezik, holott mindez látható a pécsi, Hungária úti Aqua Stúdióban is. Az utóbbi években az akvaristák tábora ugyan egyre népesebb hazánkban, de azért érdemes elgondolkodni azon a német felmérésen, mely szerint Magyarországon az 1920-as (!) éveknek megfelelő technikai színvonalon történik a haltartás. Természetesen az elemzés az édesvízi szépségekről készült, akkor hát mi a létjogosultsága éppen hazánkban a tengeri ritkaságok szereteté- nek, gondozásának? Nos, Budapesten óriási a kereslet a sósvízi állatok iránt. Mi ez az újabb úri passzió? Tán valami újszerű státuszszimbólum van születőben - pedig nem is olyan drága mulatság az akvárium kialakítása. A dolog úgy kezdődik, hogy minimum 100 literes kell legyen a halak otthona, s minél nagyobb a „medence”, annál könnyebb a biológiai egyensúlyt fenntartani. 8 hétig tart az üvegfalak közt az evolúció, miközben fokozatosan erősödik a világítás, s baktériumokkal telített élőkő elhelyezésével indul a teremtés, hogy aztán apró rákoktól hemzsegő ko- rallhomokban tengeri moha, és színpompás csőférgek népesítsék be az akváriumot. De nem csak a világítás, hanem a különleges biológiai szűrő alkalmazása is elengedhetetlen. Persze nem olcsók a halak, 1400-6000 forint között van az áruk. Egy jóképű például 12 ezer forintot is megér, s az élő korallok, virágállatok sem kaphatók 3-4 ezer forintnál kevesebbért. Viszont egy 100 literes akvárium teljes felszereléssel kialakítható 70 ezer forintért, s összehasonlíthatatlan a víz tisztasága a szokványos édesvízi állatok közegével. Vízcserére pedig soha nem lesz szükség, mert a biológiai szűrő segítségével és a természetes párolgással ez a kérdés megoldódik. A sósvízi élőlények ugyanakkor háromszor hosszabb élet- tartamúak szárazföldi rokonaiknál, s napi 20-50 forintból jól tartható egy közepes méretű vízi világ. Mészáros B. E. > * t