Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)
1995-02-22 / 52. szám
1995. február 22., szerda A mai nap üj Dunántúli napló 5 Idén nem változik az érettségi rendszere Idén nem változik az érettségi rendszere. Ezt Juhász József, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Tanügyi- gazgatási Főosztályának munkatársa szögezte le az MTI munkatársával folytatott beszélgetéskor egy országos napilapban megjelent hírre reagálva. Emlékeztetett arra, hogy a művelődési miniszter tavaly novemberben rendeletben módosította a gimnáziumi és a szakközépiskolai érettségi vizsga szabályzatait. Ennek értelmében az érettségi írásbeli dolgozatok szaktanár által javasolt minősítését a szóbeli vizsga előtt nyilvánosságra kell hozni. A tanuló a dolgozatát megtekintheti és az értékelésre észrevételt tehet, még mielőtt a vizsgabizottság elnökéhez megküldenék. Az írásbeli dolgozatra benyújtott észrevételeket az igazgatónak a vizsgabizottság elnökével ismertetnie kell. Az érettségiző diákok a vizsgaeredményre vonatkozóan nem kérhetnek jogorvoslatot. Amennyiben viszont észrevételt nyújtottak be, akkor az igazgató gondoskodik arról, hogy megfelelő szaktanár álljon rendelkezésre, aki a vizsgabizottság tagjaként részt vesz az érintett dolgozat végleges minősítésében és az észrevételben foglaltak elbírálásában. Ebben nem vehet részt az a tanár, aki a dolgozatot értékelte. Az érettségi rendjében egyébként a közoktatási törvény módosítása hozhat változást. Adó, privatizáció, család Vélemények a Bokros-programról A közeljövőben sem telik meg jobban a bevásárlókosár Löffler Gábor felvétele Bokros Lajos pénzügyminiszter-jelölt a Népszabadság február 17-i számában ismertette 25 pontból álló szakmai cselekvési programjának alapvonalait. Lapunk annak járt utána, hogyan fogadta az érintettek egy része ezeket az elképzeléseket. Borsós Istvánt, a Baranya Megyei Kézműves Kamara titkárát a vállalkozókat érintő programpontokról kérdeztem. Elmondta: egyetért azzal, hogy az adózók körének bővítésével a vállalkozói adóterhek csökkenjenek. Ehhez viszont az adóköteles jövedelmek ismeretére lenne szükség. A kamarai rendszer éppen azért alakult, hogy az egységes cégregiszterben szerepeljenek a gazdasági tevékenységet folytatók. Gondot okoz, hogy a Pénzügyminisztérium nem járul hozzá, hogy az APEH információt adjon a működő vállalatokról, így a falusi jegyzők segítségével állították össze az igencsak hiányos cégregisztert. Pozitívum a kisebb vállalkozók által választható átalányadó bevezetése, hiszen ez nem jelent ugyan nagy adóbevételt, de az állam és a vállalkozó részére elfogadható mértékű és könnyen kiszámítható. Tatár Dénes, a DÉDÁSZ Rt. vezérigazgatója a privatizációs koncepcióról beszélt. Helyesli, hogy a privatizáció - és ez a nagy vagyonú közszolgáltató cégekre is vonatkozik, nemcsak az eladósodottakra -, ne elsősorban költségvetési bevételt jelentsen, hanem tőkeemelést is. Egyetért azzal, hogy a nagy állami vagyont képviselő vállalatok privatizációja egyedi törvénycsomagok keretében folyjon, hiszen az ilyen cégek eladása nem ismételhető nyakra-főre. Ő is ellenzi az AV Rt., az ÁVÜ és a KVSZ összevonását, hiszen akkor lassulna a privatizáció. Az ÁVÜ vagyona úgyis magánkézbe kerül, az ÁV Rt. viszont továbbra is az állami vagyonrészek kezelője marad. A koncepció a korrupció megelőzése érdekében megtiltaná, hogy az állami bankok és vállalatok pártokat támogassanak, illetve a médiában ellenőrző pakettel rendelkezzenek. Alapítványaikon csak korlátozottan adományozhatnak. Sajnos, a szigorú országos hierarchia miatt dr. Horváth László, a Baranya Megyei OTP igazgatója ez ügyben nem nyilatkozhatott. Az MNB megyei igazgatója, Vancsik Miklós egyetért ezekkel a kereskedelmi bankokra vonatkozó szigorításokkal, noha az MNB-t, mivel nem foglalkozi üzleti tevékenységgel, nem érintik a restrikciók. A megkérdezett pécsi polgárok egy része sem az új pénzügyminiszter-jelöltről, sem programjáról nem tud. Egy óvónőként dolgozó édesanya, akinek iskolás és óvodás gyermeke van, bízik benne, hogy Bokros Lajos olyan pénzügy- miniszterünk lesz, aki szívén viseli a családok sorsát. Annak ellenére is így vélekedik, hogy az új gazdaságpolitika az ingyenes ellátások szűkítését, az ellátás nem alapszintű elemeinek részleges piacosítását célozza. Úgy véli, ezekre a - szükséges - változtatásokra korábban kellett volna sort keríteni, amikor a lakosság teherbíróképessége még nagyobb volt. A társadalombiztosítás részleges piacosításával kapcsolatban vannak kételyei. A létminimum szintű nyugdíj és az alapvető egészségügyi ellátás állami rendszere mellé vásárolt nyugdíj- és egészségbiztosítási termékek lépnének. Az édesanya a biztosítási intézetek, nyugdíj- pénztárak, biztosítási alapok működését csak állami garanciával tartaná megbízható megoldásnak. Z. E. A Jakab-hegy régészeti emlékei Természetjárókat, a történet- tudomány és az archeológia szerelmeseit egyaránt vonzhat az az „Ötórai beszélgetés”, melyet a Baranya megyei Levéltárban tartanak ma este 17 órakor, a Mecsek Egyesület szervezésében. Dr. Kárpáti Gábor, a JPM régészeti osztályának muzeológusa a Jakab-hegynek és környékének régészeti vonatkozásairól beszél az érdeklődőknek. Konzultáció önkormányzati képviselőknek Kölked, Udvar, Sátorhely és Nagynyárád képviselőtestületének tagjai részére előadást és konzultációt tartanak ma este 6 órától a Kölkedi Polgármesteri Hivatalban. A programot az Önkormányzati Akadémia Pécsi Területi Iskolaközpontja szervezte. Új bélyegsor A Magyar Posta Rt. február 23-án, csütörtökön hozza forgalomba a „Feszty-körkép: A magyarok bejövetele (II.)” elnevezésű 66 forint össznévértékű bélyegsorozatot, amely két álló és egy fekvő téglalap alakú, egyenként 22 forint névértékű bélyeget tartalmaz. Kass János grafikusművész terve alapján többszínű ofszetnyomással a Pénzegynyomda Rt. 500 ezer példányt készített a sorozatból. A három bélyegképen az új hazába bevonuló magyar asszonyok, gyerekek, nyájak csapatai, s középen a fejedelemasszony szekere látható. A megjelenés napján az első napi bélyegzőket használó postahivatalok a vásárlók kívánságára lepecsételik a bélyegsort. Mátyás király és Tiffán bora Hagyományteremtő szándékkal, a borkultúra népszerűsítéséért szervezett házi borversenyt hétfőn este a pécsi Arany- kacsa-vendéglő. A ház által kínált borok közül huszonkét félét ízlelt meg a meghívott törzsvendégekből álló zsűri. Az ítészek döntése alapján a fehérek közül a tokajhegyaljai Mátyás király bora - a vörösborok versenyében a villányi Tiffán-pin- cészet cuvée-je végzett az első helyen. Egy évig az a két bor viselheti a palackokon A ház bora emblémát. MÉTERÁRUT tavaszi 40-70 %-os kedvezmények RÁMÁSZTOK /50 cm 0 / 99 Ft/m valamint GABARDEV szövetek 399 Ft/m és sok más érdekesség! JSÄALXTTA Diszkont és ATagyker Pécs, Teréz u. 6. A Patyolat drágábban mos? Tolltisztítás alkatrészhiány miatt szünetel Felárral, egy-két napra, sőt hat órára is vállalják a ruha tisztítását Fotó: Löffler Gábor A Patyolat ellen az ügyfelek az utóbbi időben háborognak. Sorra szünteti meg a megyei felvevőhelyeket, konkurencia híján árakat emel, szolgáltatásokat szüntet meg, illetve szüneteltet. Dr. Moszlovácz Judit a Baranya Megyei Patyolat Mosoda kft. ügyvezetője a felvevőhelyek megszüntetéséről annyit mondott, gazdaságtalan volt valamennyi. Többe került az üzletek fenntartása, a dolgozók bére, mint amennyi bevételük jelentkezett a forgalom után. A központ területén működő egyetlen szalon kapacitása sincs teljesen kihasználva - a havi vállalás többszörösét el tudnák végezni. Az ügyvezető igazgatónő a hosszabb határidejű kilós mosás, vegytisztítás megszüntetésére a több éve náluk felejtett, ki nem váltott, raktárban porosodó holmikkal érvel. Régebben a Patyolatnál hagyott ruhákat helyben kiárusították, vagy a Bizományin keresztül eladták. A költségeiket levonva a fennmaradó összeget elküldték az ügyfélnek. Ma erre nincs lehetőségük. A kiértesítések, felszólítások postaköltsége drága. A raktározás, a ruhák őrzése is pénzbe kerül. A mosodában felejtett holmikat ma már nem lehet értékesíteni. Ezért választották a többhetes határidő helyett a gyors - három napos - mosást és vegytisztítást. A szolgáltatásért előre fizet az ügyfél. Felárral kettő, egy napra, sőt hat órára is vállalják a ruha tisztítását. A konkurrenciá- ról megjegyezte, hogy múlt év végén egy maszek vállalkozó Pécsett a szekszárdi Patyolatnak nyitott felvevőhelyet. Néhány hónap alatt csődbe ment. Sokan igényelnék, de tolltisztítást azért nem végeznek, mert a régi, NDK-gyártmányú géphez nem sikerült alkatrészt szerezni. Scmidt Jánosné a Patyolat szalonvezetője szerint nehezen emésztik meg az emberek, hogy a városban csak ez az egy szalon üzemel. Az idős, mozgásában korlátozott embernek gond végig buszozni a városon a többkilónyi tisztítandó ruhafélével. Megoldásként a ház- tól-házig szolgáltatást ajánlják: bizonyos összegért időre hoz- zák-viszik autóval az ügyfelek ruháit. A panaszkönyv bejegyzései szerint néhányan a kabátok vegytisztításával elégedetlenek. A szalonvezető szerint a vásárban vett tolikabátok minősége és anyaga kifogásolható, emiatt nem tudnak tökéletes eredményt produkálni. A turkálókban vásárolt holmik sem nyerik vissza tisztítás után eredeti szépségüket. Ádám Erika Csökken a nagyvad-állomány Csökkenőben van a nagyvad-állomány. Ha nem születik meg rövid időn belül a vadászati törvény, visszafordíthatatlanná válhat a folyamat. Ez a Magyar Vadászati Kollégium keddi sajtótájékoztatóján hangzott el. Az érdekvédelmi szervezet vezetői arra hívták fel az újságírók figyelmét, hogy mindenekelőtt a világhírű magyar gímszarvasállomány fogyatkozott meg az utóbbi időben kritikus mértékben. Ez főként az állatok elleni irtóhadjárat számlájára írható. A gondokat növeli, hogy nem készülnek sem közép-, sem hosszú távú tervek a vadgazdálkodásban; rablógazdálkodás folyik a vadászterületeken. Gátlástalan méreteket öltött a va- dorzás. A gímszarvas mellett csökken hazánkban az őz, a muflon és dámvadállomány is. Az olimpiák királya Merész vállalkozásba kezdett a Magyar Televízió: megkísérelte levetíteni Az olimpiák királya című kétrészes amerikai filmsorozatot. Az első részben férfikora teljes virágzásában ismerkedhettünk meg a királlyal, aki iszonyatos küzdelmet vívott az olimpiákkal és a nőkkel, váltakozó sikerrel, már ami az olimpiákat illeti. Aztán, legalábbis a filmben, egyik pillanatról a másikra megöregedett és meghalt. Izgalommal teli várakozással telt el az a néhány nap, amíg a következő, befejező részt műsorára tűzte a Magyar Televízió; vajon hogyan alakul hősünk további sorsa halála után, vajon milyen lesz a viszonya, na nem is az olimpiákkal, sokkal inkább a nőkkel. A következő részre azonban nem került sor, bejelentették, hogy tévedésből először a második részt vetítették, s majd egy későbbi időpontban újra próbát tesznek a bonyolult sorozat bemutatására. Mit tehet ezek után a néző? Például először a tizenkettedik havi tévé előfizetési díjat adja postára, aztán bejelenti, hogy majd egy későbbi időpontban visszatér a dologra, persze csak akkor, ha elnyerte tetszését a Magyar Televízió műsora, akkor, ha majd növekvő számsorrendben vetítik a többrészes filmeket. Bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy az még rosszabb. Cs. L. Példás ítélet hamis tanúzás bűntettéért A különböző peres eljárások során az ítéletet hirdető bírák számos alkalommal gyanítják, hogy a tanúk az adott üggyel kapcsolatban nem az igazat állították. Különösen jellemző ez a magatartás a polgári perek esetében, s bár a tanúkat a meghallgatásukat megelőzően a bíró mindenkor figyelmezteti a jogaik mellett a kötelezettségeikre is, ezen belül a hamis tanúzás büntetendő voltára, a szándékosan félrevezetőkkel szemben mégis igen ritkán indul büntető eljárás. Ennek elsősorban az az oka, hogy a polgári perekben a bizonyítás az ellenérdekű felek feladta, nem előzi meg olyan hivatalos eljárás, mint a büntető ügyekben a nyomozás, így nehéz megfogni a hamisságot. Mohácson egy 1993 nyarán elkövetett bünügy zárult le első fokon azzal, hogy tegnap a tanukat is elítélték. Az alap szituáció a következő volt: Ä Nikotin BT. Arany János utcai bérleményébe éjszaka három fiatalember a hátsó ajtón igyekezett bejutni, közben a főbejárati ajtó felől motoszkálást hallottak. A kezdeti riadalom után tisztázódott, hogy két csapat azonos időpontot választva támadta meg a „dohány objektumot”, tehát a teendőket egyeztetve közös erővel, három fő helyett öten hajtották végre az akciót. Az eredetileg a hátsó ajtón való behatolást választók a nyomozóknak, majd a bíróságon is részletes beismerő vallomást tettek, ám a másik két fiatalember tagadott, sőt hozzátartozóik, nevezetesen az egyikük nővére, míg a másik felesége a bűncselekmény időpontjára alibit igazolt a számukra. Természetesen a társtettesek terhelő vallomásán túl további tanuk, valamint bizonyítékok egész sora alapján kimérte a Mohácsi Bíróság az ítéletet mind az ötükre, - amit másodfokon jóváhagyott a megye is - de egyúttal a vádlottak padjára szólította hamis tanuzásért a hozzátartozókat. Dr. Antal Gábor büntetőbíró tanácsa előtt tegnap a két hölgy kitartott eredeti vallomása mellett. A dr. Simon Gyöngyi ügyész által képviselt vád alapjául szolgáló korábban tett tanúvallomásuk részletes ismertetése után a bíróság az enyhítő és súlyosbító körülmények mérlegelésével hamis tanuzás bűntettéért az első rendű vádlottat az egészségi állapota miatt tíz hónapi, a másodrendű vádlottat egy évi börtönbüntetésre ítélte, s mindkettőjük esetében a büntetés végrehajtását három év próbaidőre függesztette föl. Dr. Antal Gábor az ítélet indoklásában kihangsúlyozta a hamis tanuzás veszélyes voltát az igazságszolgáltatás tárgyilagos elbírálásában. Rámutatott, tettükkel lényegesen súlyosabb bűncselekményt követtek el, mint azok, akiket menteni igyekeztek, s e tényt a büntetés mértékében is érvényesíteni kívánta a bíróság. Az ítélet nem jogerős. 1 4