Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)
1995-02-15 / 45. szám
1995. február 15., szerda A mai nap uj Dunántúli napló 3 Életrevaló játék, életrevaló gyerekekért Meghosszabbították a jelentkezési határidőt Életrevaló országos játék indult el általános és középiskolai tanulók részére, Életrevaló Plusssz vetélkedő néven. Már a nevéből is következtetni lehet, hogy a szervezők és szponzorálók egyike a Pharmavit Rt. amely a Szia Magazinnal és az MTV közreműködésével szervezi a nagy országos játékot. A vetélkedő célja, hogy a gyerekek elsajátítsanak olyan készségeket, ismereteket, amelyek segítségével talpraesettebbek, egészségesebbek, konfliktusaikat jobban megoldani képesek lesznek. A játékot az aggodalom indította el. Aggodalom a gyermekekért, akik között egyre több az olyan, aki nem tervezi jövőjét, nincs különösebb célja, egészseg- telen szokások rabjaivá válnak, nincs elegendő önbizalmuk, s problémáikat konfliktusaikat nem képesek megoldani. A játék során szeretnék megismertetni és elfogadtatni a fiatalokkal az élet valós értékeit, pozitív minták bemutatásával az ÉLETREVALÓsághoz szükséges ismereteket átadni, annak érdekében, hogy egyre több, talpraesett gyereket lássunk magunk körül, akik valóban megállják a helyüket az életben. Az Életrevaló Plussz játék témakörei: az életmód és környezet, (itt az egészséges és a környezettel összhangban lévő életmódot sajátítják el) a mentális egészség (önmaguk megismerése, akaratuk, belső tartásuk fejlesztése) közügyek (eligazodás közügyekben, alapvető gazdasági, jogi tudnivalók, intézmények működésének ismerete) fizikai egészség (testi-fizikai erőnlét, állóképesség, ügyesség fejlesztése). A játékba benevezett nyertes iskola fődíja 1 millió forint. A döntőbe jutott gyermekek külföldi utazást, a nyertes csapat tanárai pedig 50 ezer forint értékű külföldi utat nyerhetnek. Az iskolák előzetesen megkapták a jelentkezési feltételekről szóló ismertetőt, ezen a határidőként február 15-ét jelölték meg. Ezt a dátumot azonban módosították: február 20-ig lehet még beküldeni a jelentkezéseket. S.Zs. A világhírű, angol BOSSONS cég bemutatkozó kiállítását nyitották meg tegnap az ANK Művelődési Ház galériájában. Az 50 éves múltú cég, számos országban kedvelt és gyűjtött termékeivel, a kézzel festett, aprólékosan kidolgozott, hírességeket ábrázoló remekművekkel most a pécsi érdeklődők is megismerkedhetnek Fotó: Müller Andrea MINIKRIMI A besurranó tolvaj ... Az asszony gyanakodva nézett körül a lakásban. Mintha járt volna itt valaki, míg leszaladt a piacra vásárolni, pedig az ajtót jól bezárta. A szekrény ajtókat viszont most tárva-nyitva találta, s kis pénzes kazettája felfeszítve hevert az asztalon. Amikor a telefonhoz nyúlt, hogy értesítse a rendőrséget, egy levelet talált a készülék mellett: „Asszonyom, ha kissé feldúlva találja lakását, ne rohanjon azonnal a rendőrségre, nem lesz oka rá. Levelem is bizonyíték: nem vagyok gonosztevő, csak egy ember, aki tanulmányozza az életet, a lakáskultúrát. De mert a tudományból manapság nem lehet megélni - alkalmanként magammal viszek kisebb-na- gyobb értéktárgyakat... Szekrényében megtaláltam kis házi bankját. Mi, szakmabeliek, szeretjük ezt a precizitást, megkönnyíti a mi munkánkat is, ha nem dugdossák el oktalanul különböző helyekre a pénzt. Láttam azonnal, nagyon pontosan beosztja a család jövedelmét. Kis borítékaival, amelyekben elrakta az OTP-tartozásra, a lakbérre, a gáz- és villanyszámlára, a fűtésre, az újságra, a ruházkodásra, a szórakozásra (nem luxus ez manapság?) szánt ösz- szegeket - őszinte elismerésemet váltotta ki. így kell ezt csinálni, így kell takarékosan gazdálkodni. Ó, bárcsak az én feleségem ilyen körültekintően beosztó lenne, nem kellene ennyit dolgoznom ... Asszonyom! Egyik borítéka azonban őszintén megdöbbentett. Ön rettentően keveset tett félre kosztra, élelemre. Ennél még a drasztikus fogyókúra is jóval többe kerül. Manapság, amikor olyan eszeveszetten elszabadult az infláció, hiába jönnek, mennek a kormányok, szinte semmi nem változik. Én egyszerű köztörvényes vagyok és nem politikai, de azt mondom, ez nem mehet így tovább! Szóval, a kosztra szánt összeg nagyon kevés. Meg is toldottam a kosztpénzt ötezer forinttal, majd másutt behozom ezt a kis veszteséget. Vagy legközelebb, ha erre járok, lekvit- teljük. ) Őszinte tisztelettel: Egy becsületben megőszült besurranó tolvaj, aki maga is a piacról él. ” (Közreadja: Gombkötő Gábor) ÚJ FŐISKOLAI SZAK INDUL Miben más a bábszínész? Nemzetközi Felnőttbábfesztivált rendeznek a nyáron Pécsett A Színház- és Filmművészeti Főiskola báb-színész szakot indít idén. Erre még nem volt példa az iskola történetében. Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház vezetője nem szeretné, ha a jelentkezők ugródeszkának tekintenék az új szakot a színészi pálya felé.- Nem lenne szerencsés senkinek sem arra gondolkodnia, hogyha nem veszik fel színésznek, akkor elmegy bábosnak. A bábszínésznek ugyanis mindazt nyújtania kell, amit egy jó színésznek, sőt, még valamivel többet is - érvel Sramó Gábor. - Nagyon jó beszédtechnikával kell rendelkeznie, hiszen a paraván mögül, sokszor lehetetlen testhelyzetben kell érthetően megszólalnia. Ráadásul egy darabon belül több karakterhangon is, mert több szerepet kell eljátszania. Erre sokszor sor kerül, hiszen a bábszínházak társulatai csak öt-nyolc színészből állnak. Más szemléletet is követel meg ez a szakma. A színész elsősorban nem a saját testével játszik, bár akad erre is alkalma, hanem egy tárgyat, bábot mozgat meg. Az adott tárgyban meg kell látnia a lehetőséget a gondolatok, érzelmek kifejezésére. Lehet valaki nagyon jó színész, de ha nem tudja ugyanazt megtenni a bábbal, amit saját magával, akkor megbukott. A tárgyak életre keltése az a varázslat, amit a bábszínésznek kell végrehajtania. A felvételi vizsgán a jelöltekben éppen ezt a gondolati nyitottságot keresik.- Tanulható egyáltalán ez a szakma?-Japánban létezik egy olyan bábtechnika, a bunraku, ahol egy bábot egyszerre hárman mozgatnak. A láb-, a kéz- és a főmozgató. Hogy valakiből főmozgató lehessen, ahhoz tíz évig kell tanulnia. Magyarországon is nagy szükség van erre a szakra. Az azóta megszűnt Állami Bábszínházban folyt két éves képzés, de az nem adott diplomát. A közalkalmazotti törvény miatt ma már több fizetés jár annak, aki rendelkezik felsőfokú képesítéssel. Emellett kilenc bábszínház működik hazánkban. Budapesten kettő, Miskolcon, Debrecenben, Egerben, Kecskeméten, Győrben, Szombathelyen és Pécsett A Szivárvány Gyermekház által meghirdetett vetélkedő 2. fordulójának kérdései: 1. Honnan származik a terület, Szlavónia elnevezése? 2. Közigazgatásilag melyik vármegyéhez tartozott Eszék a középkorban? 3. Mikor, s milyen néven építik fel a horvátok a Dráva menti erődítményt? 4. A magyar királyok Szlavóniát vagy a bánok útján kormányozták, vagy az Árpád-ház ifjabb hercegei kapták meg hercegségként. MiTestvérvárosunk Eszék lyen feladatokkal, kötelezettségekkel járt a báni méltóság? Nevezz meg olyan Ar- pád-házból származó királyokat, akik Szlavónia hercegi címét is megkapták? 5. Eszék környéke többször volt a legvéresebb hadi események színtere. Említsd meg a szerinted legjelentősebb hadi eseményt, amely Eszékhez fűződik! A kérdések megválaszolásában a Magyar Rádió Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztősége a csütörtök délutáni (15.00-16.00 óra közötti) adásidőben, a Dráva Rádió pedig a péntek reggeli (6.45-7.00 óra közti) adásidőben nyújt segítséget. További segédlet: Jugoszlávia útikönyv jpanoráma sorozat); Révai lexikon, Új magyar lexikon megfelelő szócikkei; Déli szomszédaink Képernyő előtt Vigyázat, tévéjáték! Vigyázat, tévéjáték! Az áhított magyar tévéjáték, mint általános veszélyforrás. Magyar tévéjáték, alig használt, kitűnő íróval, jó karban és formában lévő színészekkel eladó, kizárólag igényeseknek! Mint ízlésrontó és kedélyromboló veszélyforrás, nem is sugározható máskor, csak szombaton este 23 órától, vájtfülű kékharisnyáknak, álmatlanságtól gyógyuló depressziósoknak valamint teóriák rácsai mögé toloncolt szép- lelkeknek. A másik csatornán egy valamelyest közönségcsa- logatóbb olasz-francia film pereg a szexuális birtoklás, a testi kiszolgáltatottság mai arcáról. Viszont Pozsgai Zsolt tévéjátékát, a Viaszmadárt Mészáros Károly rendezésében nem sokan láthatták. Pedig a Madách Színház és a televízió koprodukciója megérdemel néhány szót. Megérdemel néhány értékelő szót a metafora, a fogyó gyertyából formálódó viaszmadár, amelynek lángverte, forró szárnya van, de hiába a vágyakozó szárny, nem repülhet el soha. Amúgy tipikus, földönjáró történet. A színhely egy Balaton menti község, egy elsötétített ház, egy paravánnal barikádo- zott szoba gyógyszerektől bűzlő félhomálya, fölszabdalva a fény zsalugáteren átengedett késpengéivel. A paraván mögött a nyolc éve szófián élőhalott fekszik - az édesanya. Tehetetlen testével két lánya, az ifjabb Anna és a vénlányságától menekülő Margit birkózik naponta. A község orvosa az emlékével is. Számára ő ma is Eszter, a valamikori nagybetűs szerelem. A múltnak egyébként is hosszú árnyéka van. Eszter férjét, a neves Balatonkutatót az a volt tanácselnök juttatta börtönbe és járult így ahhoz, hogy később öngyilkos legyen, akinek a fia - mint kiderül - most Margitnak udvarol. Nem lehet szívesen látott vendég a múlt és betegség sötétségébe burkolózó házban, különösen Anna szemében nem, aki édesanyjának - az orvosba szerelmes valamikori fiatalasszonynak - szinte a hasonmása. Anna minél vágya- kozóbb, minél boldogtalanabb, annál hisztériásabb rajongással kötődik az anyjához és apja emlékéhez, és lát árulást Margit szereleméhes, természetes önzésében, holott kétségbeesetten menekülne az orvos karjaiba ő maga is. Még nem láthatja világosan, hogy apa halálában szerepet játszott éppen az orvos és az édesanyja szerelme is. Margit már nemcsak a háztól szabadulna, de húgának kíméletlenné fokozódó puritanizmuegy-egy. Az is jó lenne, ha férfiak is jelentkezének erre a szakra. Sokan úgy gondolják, hogy ez női műfaj, de ez nem így van. A báb nem pusztán a gyermeknevelés kiegészítő eszköze. Ugyanúgy a felnőttekhez is szólhat, csak más nyelvet kell használni ahhoz, hogy élvezzék az előadást. Nagy öröm számomra, hogy idén június 22. és 25. között itt Pécsett megrendezhetjük a tizedik Nemzetközi Felnőttbábfesztivált. A bábszínész szakra március elsejéig lehet jelentkezni. A felvételi korhatár lányoknál 22, fiúknál 24 év. További részletekkel a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanulmányi osztálya az 118-8111-as budapesti telefonszámon szolgál. U. G. Eurohívó Új személyi hívórendszer működik keddtől Magyarországon. Az Eurohívó szolgáltatása révén hosszabb üzeneteket lehet közvetíteni, a készülékek 7800 karaktert, vagy 40 üzenetet tudnak a memóriájukban tárolni. Külön szolgáltatásként az előfizetők napi négyszer olvashatna aktuális híreket és időjárásjelentést. A készülékek egy lapján 350 karakter közvetíthető. Önkormányzati akadémia Az Önkormányzati Akadémia Pécsi Területi Iskolaközpontja csütörtökön tartja soron következő programját Pécsett, a Baranya Megyei Közgyűlés Rákóczi út 34. szám alatti székházának nagytermében. A 9 órakor kezdődő program konzultációval összekötött első előadása a társadalombiztosításijárulékfizetés aktuális kérdéseiről, a második előadás pedig az 1995 évi adózás főbb szabályairól szól. története (Népek hazája sorozat 4.) Bereményei Könyvkiadó. írták: Sokcsevits Déne, Szilágyi Imre, Szilágyi Károly. Ä válaszokat az alábbi címre küldjétek be legkésőbb február 28-ig: Szivárvány Gyermekház Pécs, dr. Veress E. u. 6. 7633. Tel: 72/313-477. A 2. forduló kérdéseit két hét múlva közöljük. Kevy Albert előadó sától is. Valamennyien szenvednek, de csak Margit határoz úgy, hogy elmegy. Bűntudatkeltés, önvád, emlékezések sodrában nyílnak meg a zsalugáterek; nagyon leegyszerűsítve ez a viaszmadár - amit Anna jelleme, sorsa példáz jelképteremtő erővel - a derengő megbocsátás, a viaszcseppként olvadó szabadság históriája. Az érzések a legszorosabb - testvéri, baráti, szerelmi - kapcsolatok hálójában vergődnek, szűk, fojtott térben robbanó indulatokkal, ahol a szobán túli világot csak a falu, a Balatonpart képviselik. A több egymásra zsúfolódó, múltat átható emberi viszonylat néha mesterkéltnek tűnik, de a dramaturgiai szerkezet ép, Rudolf Teréz (Anna) és Székhelyi József (orvos) játéka pedig levegőt, életet jelent ebben a rájuk szakadó le- vegőtlenségben. Bóka Róbert Az igényes nők hetilapja GYÖNGY m if11 p?s* H 2f , c/er(Ún Mindenről, ami érdekli a nőket: Esztergályos Cili és a feszültség Gyümölcsszínű tavaszi modellek A konyhafőnök: Sztankay István Velencei karnevál A nevetés gyógyít Szemüveg vagy kontaktlencse Farsangi maszkok Vegyük komolyan a fürdőszobát! A gyesrózsa tövise Érdekesség! Miért készülődik sokáig a nő? Az igényes nők hetilapja t 4 A