Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)
1995-02-12 / 42. szám
Az öntisztelet „bér díj a” Évtizedeken át az esztendő elejére esnek a nagy „árrendezések”. Az új önkormányzati testületek felállásával, illetve az önkormányzati rendszer szabályozási módosításával most eggyel több ok van a do- hogásra: a képviselőtestületek által az önmaguk tagságának megállapított tiszteletdíjak miatt. A dohogás jellemző tünet, de korántsem általános és nem is mindig indokolt. Dél-Dunántúl városként legifjabb - s ebben a minőségében legkisebb - települése lépett a hajdan híresen kuruckodó Ugocsa megye szerepébe: annak közgyűlése közismerten kinyilvánította, hogy nem koronáz, a pécsváradi testület pedig azt, hogy társadalmi megbízatásnak tekinti a képviselőséget és nem állapít meg tiszteletdíjat. Ezzel vitathatatlanul Pécsvá- rad az egyik szélsőség felülmúlhatatlan (pozitív) példája, a másik oldalon viszont Pécs Közgyűlése áll a lehetőségek maximumának peremén. A törvény ugyanis - a felső határt megszabva - csak lehetőséget ad a tiszteletdíj megállapítására, de kötelezővé nem teszi. Húsz városi, illetve megyei önkormányzati testület öntiszteletének mértékét vizsgáltuk, s minden tekintetben nagy szóródást tapasztalhattunk. Van, ahol a képviselői tiszteletdíj szinte jelképes, hiszen minden meghatározott összeg - s természetesen e cikkben említettek is - bruttóban értendők, vagyis ténylegesen a háromötöde sem jut a képviselők zsebébe. Van, ahol viszont a havi bruttó képviselői tiszteletdíj bérrel felérő: megközelíti a tavalyi magyar bruttó átlag- keresetet, a 32 730 forintot. S akkor még nem beszéltünk azokról a pluszokról, amelyek bizottsági tagság(ok)ért , albizottságé bizottsági elnökségért, valamint a néhol ez utóbbival egybeeső, néhol attól független tanácsnoki tisztségért jár. A helyzet leginkább akkor kínos, ha belenézünk az adott testület szervezeti és működési szabályzatába és kiderül, hogy az alapdíj ellentételeként egyetlen igazán számon kérhető kötelezettség szerepel: részt venni a havonta egyszeriként szabályozott testületi ülésen. (Folytatás az 5. oldalon) Horn Gyula befejezte nyugat-európai látogatását Szombaton késő délután befejezte négynapos belgiumi és luxemburgi látogatását Horn Gyula miniszterelnök. A kormányfő a háromnapos kétoldalú tárgyalás- sorozat után szombaton Antver- penben részt vett az Európai Tiszteletbeli Szenátus ülésén, ahol rá jutott az a megtisztelő feladat, hogy a reprezentatív testületben tagságra javasolja Alois Mock osztrák külügyminisztert. Harcok Csecsenföldön A csecsen fővárosban szombaton jobbára csak a város déli, dél-nyugati részében volt szórványos lövöldözés. A harcok mindinkább Groznijtól délre-délkeletre folytak. így összecsapás volt Argun városánál, azonban részletek nem váltak ismertté a harcokról. Groz- nij kísértetvárosra emlékeztet. A szétlőtt központban illetve az északi részekben fegyveres csoportok fosztogatnak. Szta- raja Szunzsa és Kalinyino településeken házaikba visszatérő menekülteket lőttek agyon a fosztogatók. A VOLT AUTÓSZALON-TULAJ VISSZAVÁG? Billen senkitől sem fél A napokban a fővárosi főügyészség engedélyével kijöhetett a budapesti, Gyorskocsi utcai büntetésvégrehajtási intézetből Billen Tibor. lálkoztunk vele és néhány az ügyben érintett emberrel. Az ország egyik első autószalonjának bonyodalmas ügye igencsak megmozgatta a közvélemény indulatait annak idején. Megnyílt, aztán sikeres lett. Adományozott is a szalonvezető autókat ide-oda, vásárolt ott boldog-boldogtalan, aztán egyszerre vizsgálat indult. A vizsgálat idején Billen Tibor, a 33 éves vállalkozó - sokak szerint „meglépettnek” nyilvánítva - külföldön tartózkodott. Billen a napokban újra megjelent Pécsett, s megkeresésünkre készségesen nyilatkozott - előtte azonban lássuk ügyvédje álláspontját. A budapesti fiatal ügyvédnő, dr. Damm Andrea, az ország egyik legnépszerűbb, gazdasági ügyekkel foglalkozó ügyvédje: (Folytatás az 5. oldalon) Több mint egy évet töltött előzetes letartóztatásban a pécsi Bilia autószalon egykori tulajdonosa, akit annak idején különösen nagy értékű csalással vádoltak, a rendőri beszámolók többszázmillió forintról szóltak. Billen korábban külföldre távozott, Németországban fogták el, most Pécsett taSZDSZ-hétvége a koalíció jegyében Az SZDSZ parlamenti frakciója hétvégi visegrádi ülésének szombati programjában a résztvevők a kormány eddigi tevékenységét tekintették át. Ezzel kapcsolatban szóba került az a legfrissebb közvéleménykutatási eredmény is, amely szerint - mint Pető Iván pártelnök az MTI-nek elmondta - a társadalom kedvezőtlenül ítéli meg a hatalmon lévő koalíció munkáját, ám az emberek mégsem az ellenzéki pártokat találják a korábbinál rokonszenvesebbnek, hanem csalódottságukban inkább elfordulnak a politikától. Az SZDSZ-ffakció a visegrádi felszólalások alapján úgy ítéli meg, hogy Békési két héttel ezelőtti lemondásával a koalíció határvonalhoz érkezett, és ezen a határon átlépve új esély nyílt meg arra, hogy a kormányprogramot meg lehet valósítani. Az, hogy ezzel élni tud-e, nemcsak a leendő pénzügyminiszteren, MNB-elnö- kön múlik, ők csupán megteremthetik a feltételeket. A vita tanúsága szerint az SZDSZ szeremé, hogy a koalíció sikeresen valósítsa meg programját. A palotással invitálták táncba a vendégeket tegnap a baranyai megyebálon a nyitótáncot bemutató együttes fiataljai. (Tudósításunk a 2. oldalon) Müller Andrea felvétele REMÉNYTELJES BÚCSÚ MÁLTÁTÓL Újra itthon a köztársasági elnök Szándékaink szerint teljesen azonos Málta és Magyarország álláspontja, helyzetünk szerint viszont teljesen más - írja tudósításában Lombosi Jenő, az Új Dunántúli Napló főszerkesztője, aki Göncz Árpád küldöttségének tagjaként tegnap érkezett haza egy hetes olaszországi és máltai útjáról. Charlie ismét száguld, 11 órára a máltai elnöki rezidencián kell lennünk. Göncz Árpád - szálláshelyén - az elbúcsúzás előtti nemzetközi sajtókonferenciát tartja. Charlie hűséges társunk volt két napig Máltán, lehetővé tette, hogy a mindkét ország szempontjából nagyon fontos látogatásról tudósíthassunk. A három méternyi keskeny utcákban, kanyarokkal „ékesített” szélesebb utakon azonban vezetési stílusa számunkra időnként kétségessé teszi, lesz-e módunk leadni lapunknak a tudósítást . . . Már másodszor járunk a Hotel Fönícia és az elnöki rezidencia között, de az útközben látható három homokos, mini-nagyságú futballpá- lyát még nem láttam üresen. Most is zöld-fehér és piros-fehér mezes gyerekek futkosnak rajtuk, vagy százan. Szemben velünk - ugyancsak életveszélyben, mert mi megyünk arra - zöld-fehér mezes tíz év körüli gyerek fut, cekkerben hoz három labdát. Úgy rémlik, hogy (Folytatás a 2. oldalon) Fidesz: kiszámíthatatlan kormányzati politika Soha ilyen kiszámíthatatlan nem volt a kormányzati politika, mint most - jelentette ki Orbán Viktor pártelnök szombaton Kecskeméten, a Fiatal Demokraták Szövetsége önkormányzati konferenciája alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Orbán hangsúlyozta, hogy nem Békési László személye, hanem a nevével fémjelzett gazdasági program bukott meg, mivel nem állta ki a gyakorlat próbáját. A Fidesz érdeklődéssel váija, hogy a pénzügyi tárca új vezetője, Bokros Lajos, illetve az MNB élére javasolt Surányi György milyen gazdaságpolitikát fog folytatni. Visszatért a Discovery Nyolcnapos földkörüli útja befejeztével szombaton rendben leszállt a „Discovery” amerikai űrrepülőgép a floridai Kennedy űrközpontban. A sikerrel végződött űrexpedíció egyik legfontosabb feladata a júniusra tervezett orosz-amerikai űrrandevú megközelítési manővereinek elpróbálása volt. Kettévágott Lada Pécsvárad közelében, a 6-os úton egy - az út szélén műszaki hiba miatt - várakozó kamionba rohant tegnap reggel egy Lada személygépkocsi. Az ütközés következtében a kamion hátsó része valósággal kettévágta a Lada utasterét, melynek vezetője és utasa életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Autólopók - jogszabály alapján. írásunk a 4. oldalon Jégen J műjégpályán Fotó: Müller A. Jégre vitték a versenyzőket. Szerencsére pozitív értelemben. Szombaton megkezdődött a pécsi műjégpályán az ötödik alkalommal kiírt Modul-Öttorony Kupa rövidpályás (short track) gyorskorcsolyaverseny. A versenyszámokra szlovák, osztrák és magyar korcsolyázók neveztek, így nemzetközi találkozónak lehettek szemtanúi az érdeklődők. A legérdekesebb futamokat vasárnap délelőtt 10.00 órától tekinthetik meg a nézők. A pécsi színeket a Szivárvány és a Mecsek LSE versenyzői képviselik. A különböző korcsoportokban kilencvennél is több hosszú korcsolyás igyekezett már az első napon bebizonyítani, hogy jól felkészült a versenyre. P. P. mérte össze erejét, tudását tegnap a városi Három ország (Ausztria, Szlovákia, Magyarország) Kupik voltak, vannak, lesznek ,,Házhoz kérhetünk egy hölgyet?” — riportunk a 3. oldalon vasárnapi Dunántúli napló VI. évfolyam, 42. szám 1995. február 12., vasárnap Ára: 19,50 Ft KÖZÉLETI LAP i i i é