Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-23 / 22. szám
10 üj Dunántúli napló Külföld 1995. január 23., hétfő A CSECSEN HADJÁRAT ÁLDOZATA SOK MINDEN BEJÖTT CÉLJAI KÖZÜL, S NEVE HOSSZÚ TÁVON IS FENNMARAD Az orosz gazdaság A csecsének ellen vívott háború első számú áldozata maga az orosz gazdaság - állítják moszkvai szakértők. Lacis, az államfő tanácsadója kiszámította: Oroszország idei költség- vetésének legalább 7,5 százalékát (mintegy 461 milliárd forintnak megfelelő összeget) emészt föl a hadviselés, illetve a „győzelem” utáni újjáépítés. A kaukázusi háború napi 40 milliárd rubelba (kb. 1,3 milliárd forintba) kerül. És persze rengeteg emberéletbe, nyomorúságba, amit pénzben ki sem lehet fejezni. Moszkvának a csecsének ellen viselt háborúja elképesztő méretű inflációt, a valutatartalékok fölélését is magával hozza. Most hivatalosan egy dollár mintegy 4000 rubelt ér. És feketén? Konsztantyin Bo- rovoj gazdaságpolitikus újabb „fekete keddel” (az 1994. október 11-i bankcsőd megismétlődésével) számol, amikor teljesen összeomolhat az orosz valutapiac. Feltéve, ha nem avatkozik be a központi bank. A rubelt ugyanis már csak a csoda, vagy árfolyamának mesterséges állami megállapítása mentheti meg. Az infláció december havi mértéke (16%) januárra sem csökken, s befullad az orosz állami értékpapírpiac, melynek bevételeiből a költségvetési hiány egy részét szerették volna fedezni. Újabb árrobbanás következik be, a lakossági megtakarítások elértéktelenedése folytatódik. Csernomirgyin miniszterelnök programjának magva eredetileg az ipari termelés föllendítése volt. De hogyan és miből lehetne ilyen körülmények között eredményt elérni? A központi bank tovább emelte a hitelkamatokat: 180-ról 200 százalékra. A kormányszervek valószínűleg újabb valuta- és export-ellenőrzési intézkedések bevezetésére készülnek. Nem sok remény van a kibontakozásra. Az orosz központi költségvetésnek sürgősen dollármilliárdokra lenne szüksége, de a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank kétszer is meggondolja, adjon-e vagy sem addig, amíg orosz fegyverek dörögnek a Kaukázusban. Ernesto Cardenal 70 éves Pénteken, január 20-án volt 70 éves Emesto Cardenal, nica- raguai író, pap és politikus. Nemzetközi hírnévre Cardenal 1979-ben tett szert, amikor a sandinisták megdöntötték Anas- tasio Somoza nicaraguai diktátor uralmát és a teológus papköltő kultuszminiszter lett az új kormányban. Rá egy évre Frankfurtban a Német Könyv- kereskedők Békedíjával tüntették ki. Az 1925. január 20-án a Nicaragua déli részében fekvő Granadában született Emesto Cardenal előbb irodalomtörténeti tanulmányokat folytatott, majd az ötvenes évek végén teológiát kezdett tanulni. Az ország fővárosában, Managuában 1965-ben szentelték pappá. Cardenal következetesen hangoztatta, hogy számára a szocializmus minden más politikai rendszernél jobban megfelel az evangéliumi tanításnak. „Kubai napló” című írásában istenítette a Karib-tengeri szigetországban hatalomra jutott kommunista rendszert. Politikusként Cardenal sok vitára adott okott. Bírálói csak cégért láttak benne a sandinista rezsim számára. Minisztériuma már két évvel azelőtt áldozatául esett a kormány karcsúsításának, hogy 1990-ben a nicaraguai választók ellenzéki szerepre kényszerítették a sandinistákat. Az úgynevezett felszaba- dítási teológiát valló Cardenal hosszú éveken át vitatkozott a Vatikánnal, amely ismételten felszólította őt, hogy vonuljon vissza az aktív politizálástól. Végülis a Szentszék 1985-ben felfüggesztette Ernesto Cardenal papi funkcióinak gyakorlását. Fivérét, Fernando Carde- nalt, a sandinista nevelésügyi minisztert már egy évvel korábban, 1984-ben elbocsátották a Jezsuita Rendből. Az elmúlt években csend lett Emesto Cardenal körül. Tavaly októberben még egyszer az újságok első oldalára került a neve, amikor sztálinista módszerekkel vádolta Dániel Ortega exelnök pártvezetői tevékenységét és kilépett a sandinista pártból. Ez már nem az a párt, amelybe ő belépett - hangoztatta. Vele együtt lépett ki a sandinista párt, az FSLN egész mérsékelt szárnya - emlékeztet a dpa. Negyvenmilliárd Mexikónak Bili Clinton szerint a szomszédos Mexikó súlyos gazdasági-pénzügyi válsága nemcsak az amerikai gazdaság jövőjét fenyegeti, hanem káros hatással lehet a többi latin-amerikai, illetve ázsiai országra is. Az elnök amerikai üzletemberekkel találkozott, hogy meggyőzze őket a kormányzat által kidolgozott kölcsönnyújtási program szükségességéről. Washington negyvenmilliárd dolláros hitelgaranciában kívánja részesíteni Mexikót a gazdaság talpra állítására. A pénzügyi csomag feltételekhez kötött, s Mexikónak nyolc százalék körüli kamatot kellene fizetnie a garanciákért. Mr. Európa nyugdíjba megy Egy alacsony, ősz hajú, szemüveges urat ünnepelt a strassburgi Európai Parlament több száz képviselője. A tanáros külsejű politikus, diplomata, gazdasági szakember általános vélemények szerint csak a hajdani Közös Piac alapító atyjához, Jean Monnet-hez hasonlítható mértékben hagyta rajta keze nyomát az európai integráció folyamatán. Jacques Delors tíz év után búcsúzott európai bizottsági elnöki posztjától, s tíz év megfe- szítet munka után búcsúztatta őt- formálisan és hivatalosan is tisztelgve egyúttal előtte - az Unió közvetlenül választott képviselőtestülete. Az „igazi” helyett Szólították őt Mr. Európának, Professzor úrnak - egyes brit politikai körökben szocialista (vagy éppen föderalista) mániákusnak ... Különösen ez utóbbi a sors fintora is kissé, hiszen annak idején éppen brit (méghozzá közvetlenül thatcheri) támogatással került a brüsszeli székbe. Úgy, mint most Santer- afféle tartalék jelöltként, az „igazi” helyett,, jobb híján”. Az eredeti jelölt 1984-ben Claude Cheysonn francia külügyminiszter lett volna — Mitterrand legalábbis őt ajánlotta. A brit „Vaslady” azonban tartott tőle: túlzottan föderatív szemléletűnek vélte ... Szokásához híven nem is engedett álláspontjából, s végül Chey- sonn-t ejteni kellett. Jött a mentőötlet: Jacques Delors. Francia szocialista, akkor már negyedik éve miniszter Pierre Mauroy kormányában, méghozzá a gazdasági-pénzügyi tárca gazdája. Mint ilyen egyébként 1983 óta szocialista politikustól szokatlan eréllyel igyekszik ráncba szedni a baloldali kormány előző két évi reformpolitikája nyomán szétzilálódó gazdaságot. Delors ekkor volt 59 éves, és sokak szerint jó esélye volt arra, hogy átüljön a kormányfői székbe. Ehhez képest EK bizottsági elnökké lenni akkoriban bizony felért egy lefokozással, háttérbe szorítással. Rossz évek jártak akkoriban az EK-ra. A luxemburgi Gaston Thom alatt alig történt érdemleges az akkor még Kilencek életében - a híressé vált „euroszklerózis” időszaka ez, amikor az integráció legnagyobb jóindulattal is csak vegetált. Lendületet diktált Annál nagyobb volt a kontraszt Delors nyitányában. Nem sok tanulóidőt hagyott magának, nem sok lehetőséget az „összeszokáshoz” az európai vezetőknek. Azonnal konkrét, ambiciózus tervvel állt elő: az Egységes Piac bevezetésének programjával. Amihez - hogy a dolgot mindenki komolyan is vegye - rögtön határidőt is szabott: 1992. január 1 -ét. S ez még csak az induló akkord volt, amelyet aztán sorban követett a többi kezdeményezés és eredmény: a már Egységes Piacnak szánt .„Delors I.” költségvetés (1992-ben, Edinburgh-ban követi majd a „Delors II.”); aztán az évtized végén a híressé vált Delors-jelentés a majdani közös pénz tervezetéről. Nem kis részben az ő szervezése, érvelése nyomán öltött formát 1990-re az Európai Monetáris Unió és a Politikai Unió, majd 1991 decemberében a mindezt Európai Unióban ösz- szegző Maastrichti Szerződés tervezete. Néhány héttel később pedig valóban életbe lépett az Egységes Piac, amihez minden tagországnak minimálisan 280 honi törvényt, rendelkezést kellett módosítania, „európaizál- nia”. Persze, nem ment mindez hibátlanul, tévedések, veszteségek nélkül. Maga az Egységes Piac sem egységes - még ma sem - midenben: a pénzügyek, a szolgáltatások egy részénél még várat magára a határok tényleges egybenyitása, mint ahogy a személyek akadálytalan mozgása is egy folyton halasztott határidejű terv csupán. A Politikai Unió - a közös kül—, biztonság-, bel- és igazságügypolitika - sem egészen úgy alakult, ahogy a Professzor úr elképzelte: nem lett belőle a gazdasági kérdések kezeléséhez hasonló nemzetek fölötti (Brüsszelből igazgatott) intézmény, hanem megmaradt kormányok közötti alku tárgyának. Általában is elmondható, hogy Delors-nak sokat kellett engednie eredeti elképzeléseiből. Az általa egyedül logikusnak vallott európai föderáció (amelynek alternatívája szerinte egy laza európai szabadkereskedelmi vállalkozás) nem csak híveket, de szép számmal ellenséget is toborzott magának. Európai tér Ezért is van az, hogy bár most ünnepelt elnökként búcsúztatják, ő maga azonban alig titkolt keserűséggel is válik meg munkájától. Sok minden „bejött” céljai közül, és ha 1997- ben, vagy 99-ben valóban lesz közös európai pénz, akkor neve hosszú távon is végkép fennmarad. De nem kevés elképzelése keresztülvihetetlennek bizonyult. Az „euroszkepticizmus” nagyon teret nyert, s a föderáció közvetlen erőltetése szinte re- ménytelehebbnek tűnik, mint akár csak öt-tíz éve. Tetejében nem csitultak Európa gazdasági gondjai sem (amelyeknek enyhítése tulajdonképpen az általa vezetett Bizottság tényleges, hivatalos dolga lenne). A munkanélküliség kitartóan 10-11 százalék körül mozog. Ennek kapcsán tette asztalra utolsó nagy munkáját: a gazdasági növekedéstől a versenyképeségen át, az oktatástól az európai infrastruktúra gyökeres megújításáig szinte minden területre kiterjedő társadalmi-gazdasági reformjavaslatát - a tavalyi brüsszeli EU-csúcson elfogadott delors-i Fehér Könyvet. Amire azóta is mindenki hivatkozik, amiből részprogramok az esseni csúcs határozata nyomán talán meg is kezdődnek, de amelynek egészét azóta is csak félszívvel kezelik az érintettek. Túl nagy falat, s túl sokba kerülne. A maga módján egy újabb tüske ez is. Mindezek mellett áll - számára is - a nagy kérdőjel: Mi legyen a kelet-európai új demokráciákkal? Azzal a nem egy, nem két, de 8-10, gazdasági fejlettségben hátrébb álló, nem kevés bizonytalanságot is hordozó országgal, amelyek haladéktalan bebocsájtást követelnek az európai klubba, de amelyek „beengedése” jelen formájában biztosan el is lehetetlenítené a Tizenötök intézményeinek működését. Ez már nem az ő gondja, lehet persze legyinteni, ám ha funckiója hétfőtől nem is lesz többet, a gondot magát láthatóan nem igazán tudja letenni többé. Nyilatkozatok sorát teszi újra és újra, lehetséges megoldásokat sugallva, szorgalmazva. Ilyen az „európai tér” és az „európai föderáció” kettéválasztásának a felvetése. Alig egy hete beszélt róla a Le Soir- ban. Tessék világosan feltenni a kérdést: Ki akarja a föderációt és ki nem? Akik nem akarják, azok maradjanak együtt a mai Egységes Piacon a mai közösségi intézményekkel - maradjanak együtt egy közös „európai térben”. Akik viszont akarják, azok hadd menjenek tovább egy igazi Unió felé - véli. Csak látszólag pofon egyszerű ilyeneket kijelenteni. Valójában az alapaxiómaként kezelt európai együtthaladás és szolidaritás feladását jelenti, a föderatív álmok akár szűkebb körű megvalósulása érdekében. Csak széket vált A mű kész, az alkotó megpihen? Egyik sem. A mű ma, éppen a kelet-európai sorbanállók miatt, nagyobb átépítésre szorul, mint valaha (az 1996-os nagy nekirugaszkodás vitái már fél év óta teljes hangerővel zajlanak). Az alkotó pedig csak látszólag húzódott vissza, amikor nem vállalta el a francia elnökjelöltséget. Akik ismerik, vallják, nem megfáradásról van szó. Delors egyszerre elméleti és aktívan cselekvő típus. Aki világosan felmérte, hogy személyes népszerűsége talán besegíthette volna őt a francia elnöki székbe, de nézeteivel ellenséges közvetlen belpolitikai környezete bizonyosan lehetetlenné tette volna elképzelései megvalósítását. Márpedig számára a nem cselekvés elviselhetetlen. Abban viszont ismerői bizonyosok, hogy hamarosan viszontlátjuk még őt valamilyen európai alapítvány vagy mozgalom élén. Mr. Európa csak széket vált, de édes gyermekéhez hű marad - ex-elnökként is. Fóris György A Reich agóniája T öbb órán át tartó heves tüzérségi előkészítés után 1945. január 12-én támadásba lendültek a Vörös Hadsereg páncélos hadosztályai - a Visztula felső folyásánál létesített hídfőállásból megindult a Konyev marsall vezette 1. Ukrán Front döntő offemnzívája a hitleri Németország ellen. Megkezdődött a Harmadik Birodalom agóniája. A háború sorsát eldönteni hivatott nagyszabású offenzíva annak ellenére meglepte a berlini vezetést, hogy a Gehlen tábornok vezette katonai titkosszolgálat már hetek óta jelezte, hogy a szovjetek jelentős páncélos, tüzérségi és gyalogos erőket vonnak össze a keleti fronton. A német vezérkar tehát sürgősen erősítést kért. Hiába. Hitler ugyanis makacsul elzárkózott attól, hogy hitelt adjon a nagyszabású szovjet előkészületekről szóló jelentéseknek. Az erősítésként szóba jöhető német egységeket továbbra is a nyugati fronton hagyta, jóllehet a Wehrmacht vezetői addigra már kudarcnak könyvelték el a december közepén az Ardennekben indított offenzívát. Azon az emlékezetes januári pénteki napon a Keletitengertől a Kárpátokig húzódó frontvonalnak csupán a középső szakaszán, a Visztula mentén 2,2 millió szovjet katona lendült támadásba, 32 000 löveg és kereken 5000 harckocsi támogatásával. A levegőben a szovjet légierő volt az úr. Általában lenyűgöző volt a szovjet katonai túlerő. A szovjet vezérkar hónapok óta gondosan előkészítette az offenzívát. Eredetileg ugyan később akarta a támadást megindítani, de Churchill brit miniszter- elnök, túlbecsülve az Ardennekben indított német offenzíva veszélyét, a nyugati szövetségesek nevében a támadás megindítása időpontjának előbbre hozását kérte Sztálintól. A szovjet offenzíva azonban lényegesen többnek bizonyult a nyugati front kért tehermentesítésénél. Egy nappal azután, hogy Konyev marsall hadosztályai megindultak a sziléziai iparvidék felé, a 3. Fehéroroszz Front Königsberg felé kezdett támadást. Január 14-én pedig a Zsukov marsall vezetté 1. Fehérorosz Front megindította a támadást Berlin elfoglalására. A középső arcvonalszakaszon január 15-én már nem létezett ösz- szefüggő német védelmi vonal - a szovjet hadigépezet éppen olyan gyorsan robogott nyugat felé, mint 1939-ben a német hadosztályok Lengyelországban kelet felé. A Vörös Hadsereg egy hét leforgása alatt 160 kilométer mélyen hatolt be a német vonalak mögé. Január 18-án elfoglalta Varsót, két napra rá pedig már az Oderánál álltak az előőrsei. Néhány nap múlva pedig megindult a harc a német hadiipar számára létfontosságú felsősziléziai iparvidék birtoklásáért. Január végére szovjet becslés szerint a németek veszteségei 295 ezer főt tettek ki halottakban. 86 000 német katona került szovjet fogságba. Ami az anyagi veszteséget illeti, az hasonlóan súlyos volt: a németek csaknem 3000 harckocsit, 552 repülőgépet, 15 000 löveget és 34 000 katonai járművet veszítettek. Mire január végén a Vörös Hadsereg lélegzetvételnyi szünetet tartott a szakadatlan támadásban, addigra már visszafordíthatatlanná vált a helyzet: egész Lengyelország szovjet kézre került; Ke- let-Poroszországot Königsberg környékét kivéve meghódították; Poroszországban, a Visztulától keletre megerősítették pozícióikat, Sziléziában pedig szilárd hídfőállásokat építettek ki. A harmadik birodalom politikai és katonai vezetése agonizált - a haldoklás azonban még három hónapig eltartott. Adolf Hitler január 30-án elhangzott utolsó rádióbeszéde mindenki számára megmutatta a náci diktatúra őrültségét: a „Führer” a „csodafegyverek” bevetésére hivatkozva megjósolta a „végső győzelmet” ... (A DPA alapján.) Csaló bankárok Csaló ukrajnai magánbankok tavaly legalább 200 millió dollárjuktól fosztották meg az állampolgárokat - jelentette a Tanjug az ukrán sajtót idézve. A legtöbb magánbankár a hiszékeny befektetőknek köszönhetően egyik napról a másikra meggazdagodott, majd olajra lépett. Az első ukrán magánbankok májusban jelentettek csődöt Kijevben, azóta összesen több mint harminc magán pénzintézet „ment tönkre”. Az emberek először 1994 júliusában kezdtek gyanakodni, amikor váratlanul beszüntette tevékenységét a nagyratörően Magnum- nak hívott vállalkozás. A Magnum többszáz ukránt fosztott meg a nála befektetett keményvalutájától. A Fintraszt összeomlása 15 millió dollár kárt okozott a betéteseknek. é < f i i
