Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-22 / 21. szám
MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VINCE, ARTÚR nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.21, nyugszik 16.30 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-től 18 óráig a 215-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: BALOGH ZOLTÁN Kaposvár ünnepe Rendhagyó irodalmi órát rendez a Somogy című folyóirat szerkesztősége holnap a Város Ünnepnapja alkalmából Fodor András, Takáts Gyula és Tüskés Tibor részvételével Kaposváron a Munkácsy Mihály, és a Táncsics Mihály Gimnáziumban délelőtt háromnegyed tíztől illetve tizenkét órától. Délután a Városházán az önkormányzat közgyűlésén méltatják az ünnepet, majd a Városi Művelődési Központban 17 órakor kerül sor Szentiványi Árpád fotóművész jubileumi kiállításának megnyitójára. A rendezvénysorozatot - amely január 6-án „A Somogyi Hírlap jelenti 1994-ről” című sajtófotó-kiállítással nyílt - január 28-án díszhangverseny zárja a kaposvári Székesegyházban. Reformátusok Elkészült a Pécs-belvárosi Református Egyházközség gyülekezeti terme, melyet ma délelőtt tizenegykor avatnak ünnepélyesen a Szabadság út 33-ban. A terem belsőépítészeti tárgyait Szatyor Győző faműves szobrász tervezte és faragta, a kazettákat Vata Emil festőművész festette, a keretek Pataki József asztalos mester keze munkáját dicsérik. A megújult pécsi református gyülekezeti terem avatását megelőzően 10 órától dr. Hegedűs Lóránt püspök tartja az istentiszteletet. Lottószámok Ötös lottó 12, 28, 35 41, 55 Hatos lottó 7, 8, 28, 32,41,45 Pótszám: 39 Jokerszám: 927108 Időjárás A Kárpát-medence fölé a következő 24 órában pár fokkal magasabb hőmérsékletű levegő érkezik, felszakadozik a felhőzet. Napközben újabb időjárási front éri el térsügünket. Vízállások: Mohács 216 cm apadó, vízhő 0.4 fok, őrtilos -58 cm apadó 0.3 fok, Barcs -58 cm apadó 0.6 fok, Drávaszabolcs 46 cm áradó 0.3 fok. 6 Új VDN von i KRÓNIKA VDI1 krOnikaI Ezekben a napokban sokan hódolnak a téli sportoknak, ezen belül is a korcsolyázásnak, jégkorongozásnak. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a jeges sport veszélyeiről, minden esetben győződjünk meg a jégpáncél biztonságos teherbírásáról. Képünk a Malomvölgyi-tónál készült, ahol tegnap délelőtt teltház volt a jégen Löffler Gábor felvétele Hol húzódik a hóhatár? A kis pécsi utcában, ahol lakom, mindig hosszabban áll meg a hó, különösképpen ha széllel és faggyal jön. Hozzászoktunk, nem méltatlankodik senki, sőt egyfajta kötelező játéknak fogjuk föl a söprést és lapátolást. Ám a legutóbbi hó, úgy tűnik, megosztotta a népet, pontosabban a szomszédságunkban élőket. A négylakásos, amúgy családi háznyi hosszúságú épület előtt csak felerészben hányták el a járdáról a havat. Mondván, lapátoljon más ott lakó is. Egy álló napig nem lapátolt. A hó csak gyűlt, az arra járók már keskeny jégösvényt tapostak belé, s a fehér lepel vastagodásával együtt percről percre jobban kirajzolódott, hol is húzódik valójában, s miről ismerszik meg az igazi, hamisítatlan hóhatár... Balogh Z. 04 - 05 - 07 Sió TV Győzelmes vadászok A mai Vince nevünk alapja a latin „vincere”, azaz a „győzni” jelentésű ige, a Vincék ezért a Győzőkkel is rokonságot tartanak. Latin eredetijében Vincen- tius-ként szerepelt. Ehhez a naphoz rigmus is fűződik: „ Ha fénylik a Vince, megtelik a pince”. A szőlősgazdák - a vincellérek - ugyanis a spanyol származású Szent Vince vértanút tartották védőszentjüknek. Ha tehát ma napsütéses az idő, akkor az idén jó szőlőtermésre készülhetünk. Az Artúr nevünk első felbukkanása a britek őstörténetére esik. A tizennyolcadik századi latin krónika szerint Arthur - latinosán Arthus - volt a britek legendás királyának neve. Jelentése az egyik magyarázat szerint az Arthur-Artemius-Ar- temis neveken keresztül a görög „vadászat istennőjének szentelt” lehet. Kedves Vincék és Artúrok - valamint a naptáron kívül névnapjukat ünneplő Anasztázok, Artemiszek, Arte- míziák, Cintiák, Déliák, Domonkosok, Doriánok, Dormá- nok, Neszták, Suránok, Szirének és Szinuszok - boldog névnapot, teli pincét és jó vadászatot! O Aranylakodalom. Házasságkötésük ötvenedik évfordulóját ünnepli a szekszárdi Orbán Antal és felesége. Az arany- lakodalmi mise ma 11 órakor lesz a belvárosi római katolikus templomban. O Kiállítás Bonyhádon. „Bányászemlékek Gölcz Pál gyűjteményéből” címmel nyílik kiállítás kedden Bonyhádon, a Völgység Múzeumban. A tárlatot Huszár Zoltán történész-muzeológus nyitja meg. O Bátaszéki ásatások. A tavalyi régészeti ásatások eredményeiről lesz előadás holnap este a helyi művelődési házban Ci- kádor-legenda és valóság címmel . Az előadás a Fejezetek Bátaszék régmúltjából-sorozat második rendezvénye. O Eszmélés Komlón. A Magyar Kultúra Napja alkalmából Kitáró: Eszmélés című művét mutatja be ma a komlói Szín- ház-és Hanversenyteremben a Nagy László Gimnázium Jazz- balett csoportja. Az előadás 17 órakor kezdődik. O Bevétel az óvodának. Jótékonysági bál volt tegnap este Dunaszentgyörgyön. Az immár hagyományos rendezvény bevételét ezúttal a település I. számú óvodája javára ajánlották fel a szervezők. O Gáz Kiskorpádon. A tervek mostanra készültek el, az elképzelések szerint szeptemberre készülnek el a kiskorpádi gázvezeték építésével. A beruházás száznyolcvan-kétszáz családot érint a településen. O Fórum a távfűtésről. A lakótelepek távfűtési problémáiról rendeznek fórumot a Pécsi Távfűtő Kft. képviselőinek részvételével a jövő szerdán Pécsett a Zöld Híd Egyesület Ferencesek utcai irodájában. Az eszmecserét Molnár László műszaki szakértői és tervező irodája kezdeményezte. O Karbantartás. Hétfőn kezdődik a a nagyatádi kenyérgyár szokásos évi karbantartása. Ezt megelőzően tegnap a dolgozók általános nagytakarítást végeztek az üzemben. O Fészekrakók. A házépítők által szervezett pécsi Fészekrakók Klubja holnap 17 órakor tartja soros összejövetelét az Iparosházban. Az érdeklődők ezúttal a falazó-, födém-és vakolóanyagokról kapnak tanácsadással egybekötött tájékoztatást. Aggódó vízügyesek Aggodalommal vegyes hangulatban ünnepelték a héten Baján az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság fennállásának 40. évfordulóját. Az eredményes múlt felidézése mellett ugyanis szó esett a jelen és a jövő bizonytalanságáról is, egyebek között arról, hogy a működésük feltételei évről évre romlanak. A költségvetésből gazdálkodó szervezetekhez tartozó vízügyi igazgatóságon korábban ezerszázan, most már csak mintegy négyszázan dolgoznak. A Duna magyarországi szakaszának mintegy harmadán önállóan és a határ mentén az úgynevezett közös érdekű részeken a szerb vízügyi szervekkel együtt végzett - jég- és ár- vízvédelmi - feladatok ugyanakkor nem csökkentek, emellett számottevően megszaporodtak az egyéb teendőik is. Nem ritka ugyanis, hogy a valamikori egyetlen tsz-majomak most öthat új gazdája van, akik a vízügyi államigazgatási feladatokat is ellátó igazgatósággal kü- lön-külön ügyfélként állnak kapcsolatban. Iskolabővítés Augusztus végére elkészülnek a kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola bővítésével. A beruházás során nyolc tantermet és tanári szobákat, tornaszobát, melegítőkonyhát és 150 fős étkezőt alakítanak ki. Versmondók Baranya és Tolna tizenöt általános iskolájának csaknem hatvan tanulója vesz részt a VI. Weöres Sándor Versmondó Emlékversenyen. A rendezvény a várdombi művelődési házban hétfőn kilenc órakor kezdődik. Nyertek a pályázaton Hetvenezer forintot nyert az Egészséges Életmódért Alapítványhoz benyújtott pályázat révén a kastélyosdombói szociális foglalkoztató intézet. Az összeg kizárólag sportcélokra használható fel. Adomány Tolnának Angol nyelvű könyveket ad át a tolnai könyvtárnak a jövő csütörtökön az amerikai League of Women Voters szervezet képviselője, Georgia Yardley Baker, aki két napot tölt Tolna megyében. A könyveket a múlt nyáron az ő kezdeményezésére gyűjtötték Utah államban. Munkájuk igazán a tűzoltóknak akadt tegnap a Dél- Dunántúlon. Pécsett lakástűzhöz kellett kivonulniuk: egy, a FEMA Bevásárlóközponttal szemközti házsor egyik lakásból szivárgó füst miatt riasztották őket. Kiderült, hogy a lakás szobájában ruhanemű égett, a lángok már az ablakkeretre is átterjedtek. A tüzet rövid idő alatt eloltották. Hőgyészen délelőtt az egyik helybeli a garázsban akarta beindítani gépkocsiját, ám az üzemanyag vezeték eldugult. A tulajdonos levette a tanksapkát és a szennyeződést ki akarta fújni a csőből. Próbálkozása „sikerrel” járt: az üzemanyag a kályhára fröccsent, majd lángra lobbant. A tüzet a komlói tűzoltóknak sikerült eloltaniuk. A komlói tűzoltóknak a vízzel is meggyűlt tegnap a bajuk: Komlón az Avanti benzinkút alagsorából ötven köbméternyi vizet kellett kiszivattyúzniuk. A váratlan vízbetörés számottevő anyagi kárt nem okozott. Közlemény Középiskolát végzőknek szervez szakmaismertető tájékoztatót a Baranya Megyei Munkaügyi Központ. A rendezvényre azokat a tanulókat várják, akik az érettségi, vagy a szakmunkás bizonyítvány megszerzése után első-, vagy másodszakmát szeretnének elsajátítani, illetve beiratkoznának a központ meghirdetett tanfolyamainak valamelyikére. A tájékoztató január 25-én tizenöt órától Pécsett a Leöwey Klára Gimnázium dísztermében lesz. Program A jövő héten még megtekinthető Pécsett Lantos Ferenc festőművésznek a Pécsi Galériában, a Parti Galériában és a Nemzetközi Angol Központban rendezett kiállítása. Szabó István Édes Emma, Drága Böbe című fdmjét vetíti holnap este háromnegyed kilenckor a Sió Televízió. Szerdán ugyanebben az időben Verdi Aidá-ját tűzték műsorra, csütörtökön este pedig a Kába király krónikája című spanyol játékfilm kerül képernyőre. A TV-S magazinban szerdán a somogyvámosi templomromról készült filmet mutatják be. Felkészítés cigány képviselőknek Kisebbségi önkormányzati képviselőknek szervezett kétnapos felkészítést Szekszárdon a Phralipe Független Cigány Szervezet és a Cigány Munkások és Vállalkozók Országos Szövetsége. A tegnap végétért szeminárium előadásai a cigány válságkezelés, a kisebbségi perspektívák, az érdekképviselet és a szociálpolitika témaköreit érintették. A fórum mindezek mellett praktikus tanácsokkal szolgált a kisebbségi ön- kormányzatok működésével kapcsolatban. Tisztújítás Új elnököt és titkárt választott a Baranya megyei Független Cigány Szövetség. A megközelítőleg félszáz tagot tömörítő szervezet küldöttgyűlése Várnai Márton vállalkozót választotta elnökül, a titkár Kalá- nyos György nyugdíjas lett. A küldöttgyűlésen amellett foglaltak állást, hogy a szervezetnek a kisebbségi önkormányzatokkal párhuzamosan, azok munkáját segítve kell működnie. Fölvetődött egy állandó központ szükségessége is, miután jelenleg ideiglenesen a pécsi Gandhi Gimnáziumban rendelkeznek egy irodahelyiséggel. Tájékoztató polgármestereknek A Sárszeg Áfész tevékenységéről tájékoztatják a jövő kedden a működési területükhöz tartozó települések polgármestereit a szövetkezet vezetői. A reggel nyolc órakor kezdődő eszmecserén szó lesz a hálózatlátogatások tapasztalatairól is. Szennyvíztelep Öt település - Kaposújlak, Kaposmérő, Bárdudvarnok, Hetes és Csombárd - gondjait enyhítő szennyvíztisztító telep épül Somogybán. A negyven- milliós beruházást a tervek szerint április végén adják át. Vincellérek Elfogadnak még pótjelentkezést a szekszárdi vincellérképző tanfolyamra, melynek soros előadását hétfőn 17 órától tartják a régi Megyeházán. «I» DAEWOO AZ ISMERETLEN ISMERŐS ÁTKELT AZ ÓCEÁNON ÉS PÉCSRE ÉRKEZETT! JANUÁR 21-22-én BEMUTATKOZÓ HÉTVÉGÉVEL NYITJA MEG KAPUIT AZ AUTÓCENTER CARBONT KFT. PÉCSI DAEWOO AUTÓKERESKEDÉSEI DAEWOO RACER 5 ajtós 1.5 I MÁR 1.098.000 Ft-tól! DAEWOO NEXIA 4 a|tós 1.5 I MÁR 1.299.000 Ft-tól! DAEWOO ESPERO 16 V 1.51 MÁR 1.649.000 Ft-tól! KÜLÖNLEGES AJANLAT: DAEWOO NEXIA 4 ajtós, GLX 1,5 I.16V, 90LE 25 féle extrával (szervó kormány, elektromos ablakemelők és tükörállitók, központi zár, színezett Üveg, ködlámpák. DAEWOO MOTOR ÖNÉ AZ ELSŐBBSÉG! Pécs, Kiskőszeg u. 2. Tel./fax: 327-573 Nyitva: hétköznap: 7.30-17-ig. szombaton: 8-13-ig. 1995. JANUÁR 22., VASÁRNAP < » i