Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1995-01-03 / 2. szám

A PALY A SZÉLERŐI A serdülőknek rendezett tegnapi teremlabdarúgó tornán járt fotósunk, Tóth László. A pécsi vá­rosi sportcsarnokban készült képen a kozármislenyiek (csíkos mezben) a sellyeiek ellen. Újabb magyar focibunda?! Focileckék fiúknak Röviden KÉZILABDA. Kapósak let­tek az NB I. B.-ben szereplő pé­csi női csapatok edzői. Előbb a listavezető PEAC-Babits mes­terét, Tóth Jánost kérte fel a Magyar Kézilabda Szövetség, hogy vállalja el a magyar női if­júsági válogatott felkészítését, majd azt követően Kiskunhalas­ról érkezett levél Tabajdi Fe­rencnek , a Pécsi Gard-Mas edzőjének, hogy most, menet közben vegye át az NB I-es al­földi együttes irányítását. Ta­bajdi mester nem ment „üres” kézzel Halasra, magával vitte csapata és az osztály legered­ményesebb átlövőjét, Pucsli Va­lériát is. A két edző különben hamaro­san találkozik egymással, pon­tosabban már szerdán délben Pécsett, a városi sportcsarnok­ban, ahol Tóth János az ifiválo­gatott, Tabajdi Ferenc pedig a kiskunhalasiak kispadján foglal majd helyet. A visszavágóra sem kell sokat várniuk, mert délután ismételten megmérkő­zik egymással a két csapat, no és a két új szorepkörbe került pécsi edző. SZILVESZTERI FUTÁS. A szilveszteri futás alkalmával megrendezett sorsoláson az alábbi „Gyújtsd a kilométert” akcióigazolvánnyal rendelke­zők még átvehetik nyeremé­nyüket a városi sportirodán, Pécs, Megye u. 21-ben, 8.00 és 15.00 óra között. Az igazolvá­nyok számai: 14, 17, 19, 26, 42, 60, 67,78. LABDARÚGÁS. Teremlab­darúgó-tornát rendeznek Kővá- gószőlösön január 8. és február 12. között. Ä tervezett tíz csapat minden vasárnap találkozik körmérkőzés formájában. ÚSZÁS. Úszásoktatás kez­dődik gyermekek és felnőttek részére a Hullámfürdőben ja­nuár 9-től. Jelentkezni lehet na­ponta 8.00 és 18.00 óra között a helyszínen. Érdeklődni a 315-157-es telefonon lehet. Megy az edző Lapértesülések szerint a kínai futónők edzője, Ma Junren - az őt ért doppingellenes és sikkasz­tásra is utaló támadások miatt - időlegesen megválni kényszerül posztjától. Junren korábban népszerű volt hazájában. T otónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a Totó 52. foga­dási hetének nyereményei a kö­vetkezők: 13 plusz egy találatos szel­vény 1 darab, nyereménye 9 281 705 forint. 13 találatos szelvény nem volt. A 12 találatos szelvényekre egyenként 65 582 forintot, a 11 találatos szelvényekre egyen­ként 3653 forintot, a 10 talála­tos szelvényekre egyenként 687 forintot fizetnek. A Rendőrségi Sajtóiroda hét­főn a következő közleményt jut­tatta el az MTI Sportszerkesztő­ségéhez. A Magyar Labdarúgó Szövet­ség elnökének feljelentése alap­ján az ORFK büntető eljárást indított vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt Tőzsér Géza, a Stadler FC volt techni­kai vezetője, magyar állampol­gár és Sorin Cigan, a Stadler FC játékosa, román állampol­gár ellen. A nyomozás a beszer­zett tanúvallomások, tárgyi és személyi bizonyítékok alapján a következőket állapította meg: Tőzsér Géza előbb telefonon, majd személyesen megkereste Szarvas Jánost, a Békéscsabai Előre FC játékosát azzal az ajánlattal, ha rosszul játszik és nem rúg gólt a Stadler FC elleni mérkőzésen, úgy 300 000 forin­tot fizet részére. Nevezett az ajánlatot elutasította. A bűncselekmény elköveté­sét a gyanúsított tagadta. Szar­vas János és Zahorán György, a Békéscsabai EFC technikai ve­zetője - aki közvetve tudott az ajánlatról - viszont ezt tanúval­lomásában, illetve a szembesí­tés során is fenntartotta. Sorin Cigan, a Stadler FC labdarúgója közvetítő útján, Pécsett az általános iskolák alsótagozatos tanulói részére 1976-ig nem volt rendszeres úszásoktatás. Ma már szakokta­tók irányításával évente több, mint ezer pécsi gyermek tanul meg úszni. Eleinte a Hullámfürdőben folyt az úszásoktatás, amelyet még a Pécs Városi Tanács kez­deményezésére Gáspár János és Fenyves Alajos indított be. A későbbi években bekapcsolód­tak a sporttagozatos iskolák 1.-2. osztályos tanulói is. A Hullámfürdőben 1994. szeptemberben megszűnt az is­kolai úszásoktatás. Egyúttal központosították a Belvárosi, a Bánki Donát utcai iskolákra és az Apáczai Nevelési Központra, mivel mindhárom intézmény sa­ját tanmedencével rendelkezik. A Hullámfürdővel ellentétben itt nem kell belépődíjat fizetni, ami a szülőknek is kedvezőbb. Az oktatást a pécsi Polgár- mesteri Hivatal Közoktatási, Közművelődési és Sportirodá­jában Örkényi Miklósné koordi­nálja, osztja be a pécsi iskolá­kat. Vannak, amelyek technikai nehézségek miatt nem tudják megoldani a gyerekek részvéte­lét, utaztatását. A Belvárosi Általános Isko­lában Maletics György tanítja úszni a kisiskolás gyerekeket. majd személyes telefonbeszél­getés során hasonló jellegű ajánlatot tett Kulcsár Sándor­nak, a Békéscsabai Előre FC focistájának. E telefonbeszélge­tést előzetes megbeszélés alap­ján kihallgatta Silviu Jorgulescu pályaedző is. A bűncselekmény elkövetését Sorin Cigan ta­gadta. Kulcsár Sándor, Silviu Jorgulescu, továbbá Zahorán György viszont tanúvallomásu­kat fenntartották, melyet a szembesítés során is megerősí­tettek. Gyanúsított védekezését- mely szerint a telefonálás idő­pontjában edzésen tartózkodott- __ tanúvallomással, MA- TÁV-igazolással és edzési do­kumentumokkal sikerült meg­cáfolni. A bizonyítási kísérlet során bebizonyosodott, hogy a tanúk vallomásában elmondottak a va­lóságban megtörténhettek. Bi­zonyítja továbbá a bűncselek­mény elkövetését, hogy a Bé­késcsabai Előre FC vezetői, így Pásztor József vezetőedző és Zahorán György technikai ve­zető a vesztegetések megtörtén­tekor az eseményeket azonnal jelentették az MLSZ vezetősé­gének. Az ügyet az ORFK vád­emelési javaslattal az illetékes ügyészségnek átadta. Szeptembertől sorrendben a Bártfa u.-i, Ágoston téri, Pécs- bányatelepi, Gyárvárosi és a Mátyás király u.-i iskolák tanu­lói vesznek részt. 1995. január­tól a Köztársaság téri, Egyetem u.-i, Felsővámház u.-i, Jurisics és a Papnövelde utcai alsótago­zatosok veszik birtokba egy-egy hónapra, 16 órás oktatásra a tanmedencét. A Bánki Donát u.-i iskola új tanmedencéjében Városi László foglalkozik a gyerekekkel. Ok­tóbertől kezdve sorrendben a vasasi, pécs-szabolcsi, Papnö­velde u.-i, Berek u.-i, a somogyi iskolák, majd 1995. januártól a rácvárosi, a horvát iskola, a Ti­borc u.-i, istenkúti, meszesi, Mezőszél u.-i, Anikó u.-i, Petőfi u.-i és az Esztergár J. u.-i kisis­kolások tanulnak úszni. Az ANK uszodájában reggel­től estig nagyüzem van. Az Anikó u.-i iskola sporttagozato­sait Nemes Tamás oktatja, míg az Illyés Gyula és az Árpád fe­jedelem iskolák tanulóit saját tanáraik tanítják. Az Apáczai Nevelési Köz­pont két iskolájában évente 300 gyereket tanít meg úszni Anato- lij Petrov, Reil Józsefié, Murai Jánosné, Barsi Zsolt és Gál Tamás a testnevelési órákon. E mellett még 200 óvodást is ok­tatnak. Februártól már a Kertvá­A magyar labdarúgás leg­utóbbi egy-két hetének törté­nései közül felelevenítenék még néhányat. Kiprich, akinek neve Pécsett is szóba került, mégis a Ferenc­városba igazol vagy nem igazol. A mexikói 5-1 idején ellopták a válogatottnak járó 20 ezer dollár zömét a vezetés szállodai szobájából, aztán az MLSZ el­nöke befizette a pénzt a kasz- szába, forintban. Lisztest és Lipcseit meghívták a karácsonyi sztárok közé, amo­lyan világválogatottba, sztár­csapatok ellenfelként, ám senki sem tudta összeszedni a szüksé­ges 25 ezer dollárt, így marad­tak itthon. (Egyébként is sérül­tek voltak még nemrégiben, a honi teremtorna idején...) Az úgynevezett téli alapozás megkezdése előtt néhány nappal nincs még edzője a bajnokságra törő Kispest csapatának. A France Football értékelése szerint hazánk nemzeti tizen­egye 48 rangsorolt európai or­szág csapata között a 40. helyen végzett elmúlt évi teljesítménye alapján. Nem tudom, mi jöhet még, hogy békésebben kezdődjön az új esztendő a honi labdarúgás­ban?! Bozsik ros u.-i iskola kisiskolásai is itt fognak úszni. A megye falvai- ból, ahol meg tudják oldani a gyerekek szállítását, az ANK tanárai mintegy 200 vajszlói, bogádi, bicsérdi és baksai tanu­lót oktatnak úszásra. Első cél, hogy a gyerekekkel megszerettessék a vizet. Van, aki nem mer, fél a víztől. Ezért játékos gyakorlatokat végeztet­nek. A háton és hason siklás, az úszásnemek alapjai után a gyors-, a mell- és hátúszást ta­nulják meg. Az ügyesebbek mélyvizes képzésben is része­sülnek, fejesugrást tanulnak. A kapott érdemjegy beleszámít a testnevelési osztályzatba. Akik ötös osztályzatot kap­nak, azokat átirányítják az úszószakosztályokba, ahol a versenysportra készítik fel őket. Több válogatott sportoló a pécsi úszóiskolákból indult el. így Kovács Judit többszörös ma­gyar mellúszó bajnok, Arató Zoltán, Óberritter Zsolt, Végső Balázs, Gebhardt Éva, Sulyok Melinda, Petrov Júlia, Petrov Andrej és a legutóbb sikeresen szerepelt Bodor Richárd, a zág­rábi győző Borsányi Judit, Se­bestyén Eszter, Glöckler Péter, akik korosztályos válogatottsá­gig vitték. A sikerekhez az ala­pokat az iskolai úszásoktatás­ban kapták. Rozvány Gy. Mindig is nagy gondot jelen­tett a szülőknek az általános is­kolás gyermekeik szünidei elhe­lyezése, tartalmas, értelmes le­foglalása. Nyáron még csak-csak megoldott a kérdés, télen azonban sokkal szűkebb lehetőséget engedélyez az idő­járás. Ezért is volt üdvözölhető, hogy iskolák, sportszervek, klubok ezúttal karácsony és új év között több helyen biztosítot­tak teremfoci-tornákat a nebu­lóknak. Azonnal meg kell jegyezni: koránt sem voltak kihasználva megyénk teremlehetőségei. Tudjuk, nem olcsó mulatság a termek fűtése, világítása, a fel­ügyelők megszervezése, mégis megkockáztatjuk: nemcsak a labdarúgó-palántáknak, de más sportágak kedvelőinek is több lehetőséget kellett volna biztosí­tani. Nagyon jól szervezte meg jubileumát, megalakulásának 5. évfordulóját négy napon át tartó teremfoci-sorozattal ünnepelte A leggyorsabb lábú magyar kerékpáros gyereknek tartják a pécsi Ivanics Gergelyt (15). Két serdülő országos bajnoki címet nyert, és több más sikert ért el. Eddig a Fitt Boys színei­ben versenyzett, 1995-től pedig átigazol a Szekszárdi Kerékpá­Moszkva. Garri Kaszparov szerint 95 százalék az esély arra, hogy jövőre Dortmund vá­rosa ad otthont a Profi Sakk Szervezet (PCA) világbajnoki döntőjének, melyen a címvédő Kaszparov kihívója az indiai Viswanathan Anand, vagy az amerikai Gata Kamsky lehet. Az esemény megrendezésére még München és Madrid is pályá­zott, végül azért Dortmund lett a befutó, mert az ARD német tévécsatorna ebben az esetben ígérte a leghosszabb közvetítési időt. Kaszparovnak egyébként kellemes emlékei fűződnek a vesztfáliai városhoz, mert 1980-ban itt lett ifjúsági világ­bajnok. Halifax. A kanadai Halifax város vezetői fontolgatják, hogy pályázatot adnak be a 2008-ban esedékes nyári olimpiai játékok rendezési jogáért. Halifaxban rendezik egyébként jövő nyáron a hét legfejlettebb ipari állam csúcstalálkozóját, amelyet egy­fajta előpróbának tekintenek a kanadaiak. Kanada eddig két alkalommal adott otthont ötka­rikás eseménynek, 1976-ban, Montrealban nyári olimpiát, 1988-ban, Calgaryban téli játé­kokat rendeztek. Róma. A Gazzetta dello Sport című olasz szaklap mun­katársai szavaztak az 1994-es esztendő legjobb európai férfi kosárlabdázójára. Az év leg­jobbjának a horvát Toni Kuko- cot, az amerikai profi bajnok­ságban (NBA) szereplő Chi­cago Bulls idegenlégiósát vá­lasztották. A második elyen Kukoc honfitársa, egy ugyan­csak tengerentúli idegenlégiós, Dino Radja, a Boston Celtics já­tékosa végzett. A harmadik helyre az olasz Buckler Bo­logna gárdájában játszó jugo­szláv kosárlabdázó, Predrag Danilovic futott be. Johannesburg. A nigériai labdarúgó válogatott egykori szövetségi kapitánya, Clemens Westerhof a dél-afrikai bajnok­ság élvonalában szereplő Ma- melodi Sundowns csapatát irá­nyítja a jövőben. A 54 éves hol­land szakember patinás csapat irányítását veszi át, hiszen a Mamelodi Sundowns 1988-ban, 1990-ben és 1993-ban is baj­noki címet nyert. New York. Tony Meola, az Egyesült Államok labdarúgó válogatottjának kapusa, aki a vb-n szerepelt csapat kapitánya volt, bemutatkozott az amerikai profi teremlabdarúgó bajnok­a Pécsi Football Club. A tornáin nemcsak serdülők, ifjúságiak, de felnőtt nők és férfiak is pá­lyára léphettek. Ugyancsak di­cséretes volt a pécsi, szentlő­rinci sportcsarnok kezdemé­nyezése, minthogy ugyanezt mondhatjuk el a Popex Plus te­remtorna szervezőiről is, akik Siklóson teremtettek lehetősé­get a fiatal labdarúgóknak. Akik „kitévedtek” ezekre a tornákra, láthatták és megbizo­nyosodhattak róla, hogy nagyon sok tehetség bontogatja szár­nyait a különböző korosztá­lyokban. A fiúk játékukkal há­lálták meg edzőiknek, testneve­lőiknek, az anyagi terheket is vállaló szülőknek, hogy az ed­dig elmaradt téli sportlehetősé­gek helyett kultúrált körülmé­nyek között megrendezett te­remtornákat szerveztek ré­szükre. A fiúk: kicsik és na­gyobbak, mind kivétel nélkül, jól feleltek a teremfoci-leckék­ből. K. L. ros Egyesületbe. A tolnai me­gyeszékhelyen profi bringaklub alakult, amely a legtehetsége­sebb fiatal kerekeseket megsze­rezte Budapestről, Pécsről, Mo­sonmagyaróvárról és még több helyről. Pécsről odaigazolt Ottó József is. Ságban. Meola a Buffalo Bliz­zard kapuját őrizte a Dayton Dynamo elleni találkozón. Nem volt szerencsés a debütálása, mert bár 19 esetben védett, csa­pata 11-9-es vereséget szenve­dett. Meola december 14-én írt alá a Blizzardhoz, s a hazai kö­zönség előtt pénteken mutatko­zik be a Detroit Rockers ellen. London. A britek első számú férfi teniszezője, Jeremy Bates bejelentette, hogy a jövőben nem kíván a Davis Kupában szerepelni, energiáját ezentúl az egyéni tornákra tartalékolja. A szigetországiak 1992-ben még a Világcsoportban szerepeltek, tavaly azonban vereséget szen­vedtek Budapesten, idén Portu­gáliától és Romániától kaptak ki, s jövőre már csak az Euro- afrikai zóna II. csoportjának küzdelmeiben vehetnek részt. Ilyen mélyen pedig még soha sem voltak. Harare. Öngyilkosságot kö­vetett el Zimbabwe egykori bir­kózó bajnoka, Oliver Tengende. A 49 éves ex-sportoló előbb le­lőtte nővérét és barátnőjét, majd tettét megyónva magával is végzett. London. A labdarúgó baj­noki idény végéig, kölcsönjáté- kosként a spanyol első osztályú Sevillánál rúgja a labdát Ilié Dumitrescu. A román középpá­lyás egyébként az angol első li­gás Tottenham futballistája. Yaoundé. Váratlanul Indo­néziába utazott a kameruni lab­darúgás legismertebb alakja, a 42 éves Roger Milla. A hírek szerint könnyen elképzelhető, hogy a már visszavonult futbal­lista egy indonéziai klubnál vál­lal munkát. Hogy mi lesz pon­tosan a feladata, azt egyelőre nem tudni. Róma. Az idei férfi alpesi sí Világ Kupa éllovasa, az olasz Alberto Tómba még mindig nem akar szuper-G és lesikló versenyeken rajthoz állni. Prága. A Cseh-Morva Lab­darúgó Szövetség a 26 éves Pa­vel Kukát, a német Kaiserslau­tern futballistáját választotta az év játékosának. A bmói ünnepségen Kuka a legjobbnak járó hagyományos fődíjat, vagyis egy cseh koronát vehetett át. A másik ajándék et­től lényegesen értékesebb volt: a Mlada Boleszlav-i autógyár legújabb modellje, egy Skoda- Felícia. A szövetség vezetői ki­csit csalódva vették tudomásul, hogy Kuka jótékony célra ajánlja fel. ........................................................ J:) Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja F elelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ 1 II I | 1.1 Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN ■ g '% Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető i- Iv-lk/IU _ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvet­lenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1254 forint, fél évre 2448 forint, egy évre 4776 forint. ISSN 0865-9133 Ingyenes gyermek-úszásoktatás Az úszás alapja: megszerettetni a vizet Bringás klubcserék Kaszparov, Kuka, Kukoc * *

Next

/
Thumbnails
Contents