Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-17 / 16. szám
8 uj Dunántúli napló Társadalom 1995. január 17., kedd Tehetség, kikben lakozol? Évszázadokon keresztül természetes hagyomány a magyar iskolákban A gimnáziumok tagozatos osztályaiból tanulnak tovább a legtöbben valamelyik felsőoktatási intézményben Mostanában számos pedagógiai és oktatáspolitikai elgondolás, tervezet könnyen eladható a közélet piacán, ha összekapcsoljuk egy kis tehetséggondozással. Erre vevő a laikus közönség, de még a nagypolitika is. Az új kormányzat több képviselője nyilatkozott támogató- lag az intézményes tehetség- gondozás új formái megteremtésének fontosságáról, időszerűségéről. Mintha az iskola- rendszer önmagában már nem volna elegendő e régi-új feladat megoldására! Vagy mintha az új társadalmi rend némi lelkifurdalást érezne a szelektív irányba forduló oktatási szerkezet miatt! Hatszáz éves hagyomány Sokan hiszik, hogy a tehetséggondozás, a kétkezi dolgozók kiemelkedő szellemi képességű gyerekeinek intézményes fölkarolása Magyarországon 20. századi kezdeményezés. Ebből csak annyi igaz, hogy a 20. században minden korábbi igyekezetnél szélesebb sodrású mozgalmak bontakoztak ki nálunk a jófejű, de szegény tanyai és falusi gyerekek taníttatásának előmozdítására. Talán elég, ha a Zilahy Lajos, Harsányi István és Szathmáry Lajos nevéhez kapcsolódó sikeres akciókra hivatkozunk. Közülük Németh László regénye (Égető Eszter) révén Szathmáry Lajos úttörő vállalkozása, a hódmezővásárhelyi tanyai tanulók otthona („Cseresznyés kollégium”) vált ismertté széles körben. De hát nem innen kezdődik az időszámítás, hiszen vannak korábbi, sőt egészen távoli előzmények is a magyar művelődéstörténetben. Elsőként Budai János esztergomi kanonok, barsi főesperes neve jelenik meg az emlékezet képernyőjén, aki az 1390-es évek elején tehetségmentő célzattal Esztergomban létrehozta „a tanulni kívánó szegény iskolások Krisztus kollégiumát”, amely alapításától 1543-ig, Esztergom eles- téig az alsóbb társadalmi rétegekből származó tehetséges ifjak sokaságának tette lehetővé közép- és felső szintű tanulmányok végzését. Külön fejezetet érdemel a tehetségmentés hazai kultúrtörténetében a protestáns kollégiumok nemes hagyománya. A 16. századtól egészen a modem korig sok ezer szegény, de jóeszű gyerek szerzett magas iskolai végzettséget szolgadiákként, illetve egy-egy gyülekezet vagy főúri pártfogó jóvoltából ezekben az intézményekben. Arra viszont senki sem tud feleletet adni, hogy mindennek ellenére az évszázadok során hány tehetséges ifjú kallódott el az iszonytató szegénység és a társadalmi közöny következtében. Kézügyesség és zsenialitás Voltaképpen mi a tehetség, hogyan határozható meg? Nem könnyű kérdés. Ahány tehetségkutató szakember, annyiféle válasz. Az értelmező kéziszótár tágan értelmezi, csak általánosságban írja körül a fogalmat: „valami iránt megmutatkozó hajlam, képességEbbe a meghatározásba a kiemelkedő matematikai vagy zenei hajlam ugyanúgy belefér, mint az átlagot felülmúló fizikai teljesítő- képesség. És még sok másféle képesség is. Nem jut tovább e tekintetben a Pedagógiai lexikon sem: „A tehetség pszichológiai értelemben azt jelenti, hogy valaki egy tevékenységben az átlagosnál magasabb teljesítményre képes". A lexikon szócikkéből az derül ki a továbbiakban, hogy a tehetséget csak a szellemi szférában értelmezi. Igaz, többnyire hasonlóképpen járnak el a témával foglalkozó pedagógusok és elméleti szakemberek is. A tehetség számukra voltaképpen egyenlő a gyermek, a tanuló életkorát meghazudtoló „szürke állománnyal”. Kisebb azoknak a száma, akik a fizikai képességeket sem zárják ki a tehetség fogalomköréből. Nemcsak a sportteljesítményeket, hanem a kiváló ma- nualitást, azaz a kézügyességet sem. A tehetség az átlagos szellemi és fizikai teljesítményt messze meghaladó, istenáldotta képesség. Sietve tegyük hozzá: melynek minden esetben társadalmi haszna van. Máskülönben a csalók, szédelgők „elitjét” is be kellene emelnünk a tehetségek közé. Formális jegyek alapján ők is „kiemelkedő” egyéniségek. Néha az okoz zavart, hogy a tehetség és a zseni szó rokon értelmű viszonyban áll egymással. Pedig a zseni más, a zseni több a tehetségnél. Minden zseni tehetség, de nem minden tehetség zseni. A latin geniusra visszavezethető zseni szavunk annyit tesz, hogy lángész. Fényes elme. Üstökös. Tehát ritka jelenség. Ilyen ember roppant kevés an. A föld kerekén is. Korunk embere könnyen adományozza a tehetséges jelzőt. Szinte naponta osztogatjuk. Gyerekeknek kiváltképpen. A gimnáziumok tagozatos (nyelvi, matematikai, kémiai, sport) osztályaiba manapság csupa- csupa tehetséges diák jár, akik aztán később helyre rázódnak az évek rostáján. Jó részük az érettségi után felsőoktatási intézményben tanul tovább, és lesz belőlük megbízható értelmiségi. De ennél nem több. Kiemelkedő tudományos teljesítményt kevesen fognak elérni közülük, amitől persze még nem dől össze a világ. A praxis során ezerszer beigazolódik, hogy a tehetség határai nem végtelenek, csak a zsenié. De mégis: nagyon vigyázzunk a tehetséges, jó képességű (bár nem feltétlenül borotvaeszű) tanulókra: legfontosabb nemzeti kincsünkre. Mint amikor a mag kikel Hajdan vitatkoztak róla, ma azonban már pedagógiai közhely, hogy a tehetség mint emberi képesség fejleszthető. Egyéni módon is, az iskolában, a szervezett nevelés keretei között pedig még inkább. Nem eldöntött kérdés a mai pedagógiában, hogy mi módon történjék a tehetséges tanulók képzése, nevelése. Együtt-e hasonló korú társaikkal vagy külön, tőlük elválasztva, másfajta (speciális) oktatási intézményben? Már a tehetséges gyerekek kiválasztása sem könnyű feladat. Például milyen életkorban kerüljön erre sor? Egyértelmű válasz azért nem adható erre a látszólag egyszerű kérdésre, mert sem testileg, sem szellemileg nem egyszerre érnek meg a gyerekek, és a különböző képességek kinél-kinél más és más életkorban mutatkoznak meg. Aztán vannak, akik váratlanul megtorpannak; fejlődésük megreked. így fordulhat elő, hogy a „csodagyerekek” nem kis része elszürkül az évek során, ellenben mások fakó gyermekévek után egyszer csak váratlan, kiemelkedő tehetségről tesznek tanúbizonyságot. Olyan rejtelmes és sejtelmesen szép jelenség a tehetség kisarjadása, mint amikor a mag kikel a földből. Ha itt van az ideje. Sokak szerint a tehetség fölkarolásának leghathatósabb formája a differenciált támogatás. Nem is oly rég a volt Szovjetunióban akadémikusok közreműködésével külön iskolákat hoztak létre a matematikai képességeket mutató gyerekek számára. A jelentések - akkor olyan világ járta - kizárólag sikerekről számoltak be, ám a szakirodalom kételkedik abban, hogy beváh volna ez a kezdeményezés. Érdekes, hogy a hatalmas pedagógiai örökségre támaszkodó katolikus egyházi iskolák tanárai nem lelkesednek a tehetséges diákok elkülönítéséért. Olyan kedvező körülményeket kell teremteni az iskolai oktatásban, így summázható demokratikus álláspontjuk lényege, hogy minden tanuló képességei kiteljesedhessenek, ezáltal senki se kallódjék el a képzés hiányosságai miatt. Az esélyegyenlőségnek az a fajta értelmezése nagymértékben épít az egyén, a tanuló személyes felelősségére: szorgalmára, akaraterejére. Tömeges méretben? Néhány alapítványi kezdeményezést nem számítva nálunk nincsenek külön tehetségápoló oktatási intézmények. Jelenleg az 1989 óta működő Magyar Tehetséggondozó Társaság fáradozik ilyen iskolák létrehozásán. Ez idő tájt, úgy látszik, a differenciált képesség- fejlesztésnek, legalábbis „tömeges” méretben, legalkalmasabb terepe a gimnázium valamelyik szakosított tantervű, más néven: tagozatos osztálya. Most már nincsen olyan középiskolai tantárgy, amelyre ne épülne rá néhány ilyen osztály. Népszerűségben a matematika, az idegen nyelv és a testnevelés áll a toplista élén. Mintegy 25-30 ezer középiskolás jár tagozatos osztályba. De jó is volna, ha valóban annyi kiemelkedően tehetséges fiatal volna Magyarországon, mint ahányat a tagozatos osztályok befogadnak! A közvélemény előtt nem is igazi gimnázium az, amely nem indít tagozatos osztályt. A tagozatokra tódulnak a gyerekek, miközben az általános tantervű osztályokat csak a maradékkal lehet feltölteni. Van a tehetségnek egy fajtája, amely rendszerint már egész kicsi korban felszínre tör: ez a zenei hajlam. A zenei képesség kiteljesítését külön, megbízható iskolahálózat szolgálja Magyarországon. Esélyegyenlőséget! Amikor az oktatáspolitikában reflektorfénybe kerül a tehetségvédelem, akkor rendszerint az oktatásügyben akadoznak a dolgok, s valami nem jól működik az iskolában sem. Újabban a kistelepülések kétkezi dolgozóinak gyerekei az ismeretszerzés során hátrányban vannak a nagyvárosi, jó körülmények között élő társaikkal szemben. A tehetséggondozás és a művelődési hátrányok csökkentése, felszámolása nem állítható szembe egymással. A tehetséggondozók sem ezt akarják. Évszázadokon keresztül a magyar iskolákban természetes volt a tehetséges szegény gyerekek útjának egyengetése. Nagy horderejű társadalmi kérdés ez ma is, hiszen az iskola a társadalmi mobilitásnak is terepe. A szegény származású tehetséges tanulók támogatása a társadalom vérkeringésének fölfrissü- léséhez járul hozzá. Elmúlt az az idő, amikor adminisztratív eszközökkel - egyebek közt a származás szerinti kategorizálás igazságtalanságai révén - jutottak előnyhöz a fizikai dolgozók gyerekei. Ezt az árat nem kívánhatja vissza senki. Nem mások félreállításá- val kell helyet csinálni a munkások és parasztok tehetséges gyerekeinek. A tanulás feltételeinek megteremtésében kell segíteni őket. P. Kovács Imre Az apró falusi iskolákban is fel kell tűnniük a tehetséges gyerekeknek Läufer László felvételei Eső-isten hozott a sokarcú Mexikóba (4.) A tolték birodalom fővárosában, Tollan-ban a harcosok szobrai Ottjártunkkor az elnökválasztás lázában égett egész Mexikó. Transzparensek, plakátok, feliratok és a versengő jelöltek arcképei tarkították az utcákat. Még az országutak menti sziklákat is igénybe vették a korteshadjáratban. A városok utcái felett 10-20 méterenként lebegtek a vota partido . .. felszólításokkal teli plakátok és zászlók. Augusztus 21-én este aztán mindenki elkönyvelhette a 36 éve uralmon lévő PRI győzelmét. Nem is vártak mást. Bejött a papírforma, bár megerősödtek a demokraták is. A munkáspártok elenyésző szavazathoz jutottak. A PRI korábbi jelöltjét tavasszal meggyilkolták - a mexikói történelem tele van elnökgyilkosságokkal, merényletekkel -, ám az akkori megdöbbenés most bizalommá érett a választóknál. Mexikóváros talán legszebb negyedében, a Reforméba visz- szatérő Avenida de las Palmas 2005. sz. alatt van a Magyar Nagykövetség. Minden hó első hétfőjén összejövetelt rendeznek a Mexikóban élő magyarok számára. 139-en vannak, akik közül rendszeresen 25-30-an jelennek meg. A hegyes területen, a Bosque de Lomas környékén csupa luxusvilla. Ebben a környezetben lobog nemzeti trikolorunk. Valamennyi archaizáló és nemzeti stílusjegyeket viselő ház építészeti csoda. A következő úticél Acapulco volt. Mindeddig egy fogalmat jelentett számomra, a világ milliomosainak találkozóhelyét. Mexikóvárost elhagyva a Sierra Madre Sur hegyei között emelkedett az autópálya 3000 méter magasságig, majd a hágón átjutva kilométerről kilométerre ereszkedtünk le a kaS argó sztrádán a Csendes :eán felé. Mexikóváros közel egyenlő távolságra (400 km) fekszik a két parttól. Az első nagyváros a félmillió lakosú Cuernavaca, az örök tavasz városa. 1700 méter magasan terül el. Innen az új autópálya szinte lakatlan vidéken vezet át. Sok kanyar, több völgyhíd, a kopárságában is csodálatos táj teszi élvezetessé az utat. A híres ezüstváros, Taxco és a történelmi nevezetességű Igu- ala közelében az egyik legizgalmasabb ásatási terület Xo- chicalco következett, amelynek egykori lakói máig ismeretlenek maradtak, kultúrájuk pedig híd a tolték és azték között. Még mindig 1200 méter magasan jártunk, amikor Estado Guerrero (állam) székhelyére, a 120 ezer lakosú, kisvárosias Chilpancin- goba értünk. Élénkzöld őserdők, út menti, szegényes falvak, folyócskák és talpalatnyi kukoricaföldek közt vezetett tovább a régi főút. Fel-feltűntek a pálmafák, a kandeláberkaktuszok. Az úton öszvérfogatok, a szegények taxijai. Machet ás (bozótvágó kés), szalmakalapos, alacsony emberek lakják e tájat. Kicsik a házaik is, alig nagyobbak az ólaknál. Az állataik sem nőnek nagyra. Sovány, girhes, csontos marhák, lovak, öszvérek, disznók legelésztek az út mellett. A hegyi falvak parasztjai a legszegényebbek, ahogy azt ruházatuk és otthonaik képe elárulta. A mexikói táj változatos, de eltér az európaitól. Egyetlen fa, bokor nem emlékeztet az otthoni vidékre, növényzetre. Később pálmák közt ereszkedtünk a Csendes Óceán partja felé. Acapulco. Szívdobogva hajtottunk át a várost jelző tábla alatt. Igaz, a külváros semmiben sem különbözik az átlagos mexikói városoktól. Talán jellegtelennek is mondható. Felemás gondolatok jártak az eszemben a gazdagságról. Mást vártam. Ez lenne Acapulco, a milliomosok városa? Ez. Egy ellentétekkel teli, másfélmillió lakosú nagyváros. Sok-sok ultramodern hotel az óceánparton, a Costera Miguel Aleman mentén, pazar kirakatok, bárok, butikok, áruházak. A luxusszállodák legszebbje az Acapulco Plaza, de a többi százat látva is elámul az ember. Megint egy másik Mexikó, a luxusvilág. Rozvány Gy.
