Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-02 / 1. szám
12 aj Dunántúli napló Riport 1995. január 2., hétfő * A történelem mindennapjai Győzelem vagy vereség? (Választás utáni gondolatok) Jó érzés kézbe vennei Erdődy Gyula Lánycsók község története című, most megjelent 200 oldalas könyvét. Először a könyv felütése jelent esztétikai élményt, bizonyítva, hogy egyszerű módon is lehet harmonikus, jól áttekinthető kötetet csinálni. Másrészt az a tudat okoz örömet, hogy a települések igyekeznek megteremteni a lehetőséget múltjuk megismertetésére. Egy ilyen könyv olvasása, netán a helyi iskola tananyagába történő beépítése nélkülözhetetlen módja a közösségi tudat alakításának. Szerencsés a címlapfotó megválasztása, amely nem igyekszik nagy épületet, épületegyüttest élvezhetetlenre kicsinyíteni vagy rázsúfolni a borítóra. A 70 éves könyvtárépület tükrözi a korabeli stílust, s a kétnyelvű felirat utal Lánycsók nemzetiségi jellegére. A közreadott 25 fénykép felkelti az érdeklődést Lánycsók iránt. A szerző dr. Erdődy Gyula, múzeumigazgató hiteles források felhasználásával írta meg a falu történetét. Lánycsók egyike a megye legrégebbi településeinek. Először 1093-ban említi oklevél, amikor I. László Moháccsal együtt a pécsi püspöknek adományozta a falut. A mohácsi csata idején Lánycsók a hadászati terület szélén feküdt, a faluban - mai kifejezéssel élve - egy hadtáp alakulat tartózkodott. Fekvésének köszönhette Lánycsók, hogy újjá tudott éledni, ellentétben a csata útjában fekvő falvakkal. De a pusztítás mértékét mutatja, hogy 1542-ben még mindig nem volt adózó porta a településen. A 16. században a falu a szekcső-mo- hácsi szandzsáknak adózott, majd hosszú időn keresztül semmit nem tudunk róla. A 17. században Radonay Mátyás horvát származású püspök fogadta be a ferencesek vezetésével érkező bosnyákokat, bunyevácokat és sokacokat. így kerültek a horvátok Lánycsókra is. A 18. század elején a kuruc dúlás, majd a pestisjárvány vetette vissza Mohács környékét is a fejlődésben. Belső telepítéssel nem lehetett beindítani a fejlődést, ezért örömmel fogadták a Dráván túlról érkező szer- beket, akiknek névsorát az 1713-as ún. Rác összeírás alapján közzéteszi a szerző. A németek szervezett betelepítése a faluba III. Károly alatt kezdődött és Mária Terézia alatt folytatódott. A 18. század közepén horvátokat, magyarokat, németeket telepített Lánycsókra Klimó György püspök. Az utóbbiakat a szomszédos településekről költöztették át, s lassan többségbe kerültek. 1850-ben a falu lakosságának 60%-át németek, 12%-át szerbek, 6%-át horvátok alkották és mindössze 2%-át a magyarok. Harminc évvel később ugyan még mindig a németek voltak többségben, de az 1988 fős lakosságból 341 volt a magyar, s 231 a horvátok és szerbek száma. Az 1941-es népszámlálás nemzetiségi hovatartozás alapján csak németeket és magyarokat mutatott ki. Lánycsók német nemzetiségű lakosságának aránya a magyarországi politikai változásának függvényében emelkedett: 1960-ban 0,8%, 1980-ban 6,3%, 1990-ben 8.2%. Ennél jobban nőtt a beszélt nyelv aránya, s csökkent a német anyanyelvűnek vallók száma. Az 1990-es népszámlálás adatai szerint Lánycsók 39 horvát nemzetiségi polgára 1,5%-át, 27 szerb nemzetiségű polgára 1,1%-át alkotta a lakosságnak. A könyv befejező részében a szerző 1993-ig követi nyomon Lánycsók történetét. A 70-es és 80-as éveket a gazdasági helyzet hullámzása jellemezte, s ma még jobban el tudjuk képzelni, milyen örömet jelentett amikor 1975-ben varrodát létesítettek, ahol 96 nőt foglalkoztattak. Bőven idéz a szerző az oktatás, valamint a kulturális élet dokumentumaiból, az előbbit a 18. századtól kezdve részletezi. A Lánycsók község története keretét a segédtudományok adják. A történeti földrajzzal kezdődik és heraldikai ismertetéssel zárul. Magyar és német összefoglaló emeli ki a főbb vonásokat a német rezümé a Németországban élő, de magyarul már nem olvasó, értő lánycsóki leszármazottak körében is inspirál a szülőföld jobb megismerésére. Amikor végigolvasva leteszi a kötetet az olvasó, s visszapergeti az ismeretanyagot, kiderül, hogy semmi különleges tettről, a történelem folyását megváltoztató eseményről nem szerzett tudomást. Mégis érzi azt az élményt adó pluszt, amit csak a jó könyvek képesek nyújtani. Ennél többre nincs is szükség. Tarján G. Gábor A z olcsó és szürke kampány ellenére - vagy talán éppen ezért - a választásra jogosultak közel fele ítélte meg úgy, hogy érdemes voksolnia és az urnákhoz járulnia. A felmérések megmutatják majd, kit milyen motivációk mozgattak, kit milyen megfontolások állítottak egyik párt vagy másik jelölt mellé. Am néhány tanulság és következtetés már most, enélkül is megállapítható, levonható. Például az, hogy a parlamenti választások után az ön- kormányzatiak is bizonyították: Magyarországon hat párt rendelkezik a versenyképesség kritériumaival. A „hatok” játszottak meghatározó szerepet az önkormányzati választásokon is, más pártok jelen- tős(ebb) eredmény elérése akkor sem voltak képesek, ha rendelkeztek is a szükséges anyagiakkal, avagy ismert és vonó „frontemberekkel”. Rajtuk kívül a függetlenek meghatározó szerepe szembetűnő, aminek többféle magyarázata lehetséges. Egyrészt talán az, hogy a pártokban és a pártpolitizálásban megrendült hit és bizalom (volt okunk erre épp elég) eleve növelte esélyeiket, különösen akkor és ott, amikor és ahol a rájuk adott voksok nem tűntek már előzetesen elveszetteknek, tehát ahol a helyi politikai aritmetika ismeretében, alapján valódi esélyekkel indultak a megmérettetésben. Másrészt talán az, hogy a pártok viszonylag gyenge társadalmi beágyazottságának következményeként egy bizonyos településnagyság után a szervezettség és befolyás oly mértékben gyengülő, hogy ez a kistelepülések többségében valóságos „elfogyásukhoz” vezet. Harmadrészt talán az, hogy a pártok jelentős része nem-igen tudta az állampolgárok számára egymástól jól megkülönböztethető módon a programjait megismertetni. Az „átlagember” az önkormányzati választások után aligha tudja jobban, mint annak előtte, hogy például a „hatok”, - a többiekről ne is beszéljünk - társadalomhoz szóló üzenete, pontosabban társadalmi gondjaink, bajaink párt-terápiája hogyan is néz ki, miben azonos és miben tér el másokétól. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy így van ez országosan, nem kevésbé a helyi szinteken. S a mostani választások jellemző vonása az is, hogy a különböző társadalmi (azaz nem párt) jellegű szerveződések - például a megyei listákon - Baranyában, Somogybán és másutt is, jól szerepeltek, bizonyítva az állampolgárok növekvő csoportjainak hitét és bizalmát a civil szféra önszerveződő képességében. Sőt, azt is jelezve, hogy hatalmi tényezőként is szívesen látják őket viszont a pártok mellett (vagy egyenesen helyett) a jövőben a testületekben is. A z önmagukat szinte kivétel nélkül győztesnek tartó és hirdető pártoknak persze nem csak ezeken kell a jövőben elgondolkodniuk, hanem például azon is, hogy nem csak társadalmi beágyazottságuk gyengesége és labilitása problematikus, hiszen - ha hinni lehet a propaganda-megfontolásoktól sem mentes adatközléseknek, akkor - a legbefolyásosabb pártnak ma mintegy negyvenezer, az önmagát legnagyobbnak kikiáltónak pedig mintegy hatvanezer tagja van, a „ha- tok-nak” együtt is legfeljebb 200-250 ezer! De azt is mérlegre kell tenniük,hogy miért a választói magatartások intenzív változása irányukba, miért a párt-preferenciák instabilitása, melyek jeleként rövid két esztendő alatt például a fiatal demokraták a közvéleménykutatások szerinti nyolc-kilenc százalékról elsöprő győzelmet sejtető negyven százalékra emelkedtek, hogy azután valahol hét százalék körüli eredménnyel legyenek kénytelenek a valóságban megelégedni 1994-ben. Valószínűleg önvizsgálatra késztető a pártarculatok változékonysága is, amely például a szocialistákat a nem régen vallott „egyenlő távolságtartás” elvétől - egyébként valószínűleg helyesen - a szabaddemokratákkal kialakított országos együttműködéshez vezette. Am az is önelemzést igénylő lehet, hogy a gyors és sokakat kétségkívül váratlanul érő - arculatváltozások mennyiben az ideológiai-politikai kialakulatlanságnak, mennyiben a karakterisztikus, egymástól jól elkülöníthető programok hiányának, esetleg az azonosság-tudat zavarainak, netán taktikai megfontolásoknak a következményei. Az viszont ezek gyakori tisztázatlansága ellenére is az állampolgárok nagy része számára nyilvánvaló, hogy a „hatok” nagy része gyűjtőpárt-jel- legű, avagy ilyen aspirációk hirdetői, s társadalmi „üzeneteik” - talán éppen ennek következtében - időnként kézzel foghatóbb, mint annak egyébként joggal elvárható markáns eltérései. Ez persze a jelenlegi helyzet és a korlátozott lehetőségek következménye is, ám ennek ellenkezője segíthetné a köztük történő érték-alapú választást, csökkentené a választói magatartás gyakori bizonytalanságait, a döntés esetlegességeit. S hát bizonnyal ez viheti majd közelebb a pártokat ahhoz, hogy programjaik egyértelműbb ideológiai-politikai megformálása biztosított legyen, világos öndefinícióhoz jussanak el, segítve ezzel az állampolgárokat elszakadni az ízlés-meghatározottságú döntésektől. M indehhez a pártoknak és a pártrendszernek még sokat kell változnia - többek között - a stabilitás irányába. Amihez persze a gazdaság és a társadalom egészének is stabilabbnak kell lennie. Mert ez viheti - jogos remények szerint évtizedes távlatban - a magyar politikai rendszert olyan irányba, hogy egy-egy választás után ne csak a pártok önértékelései szóljanak kivétel nélkül a nagy győzelemről, hanem azt így élhesse meg az állampolgárok döntő többsége is. Függetlenül attól, hogy saját hívei győztesként avagy vesztesként kerültek-e ki a politikai versengésből. Egész egyszerűen annak alapján, hogy az adott választás - érzése és meggyőződése szerint - a stabilitást erősítette. Az 1994-es önkormányzati választásokkal kapcsolatban ugyanis még meg kell győzni az állampolgárokat. A részt vett negyvenhárom és a távolmaradt ötvenhét százalékot egyaránt. Dr. Szirtes Gábor SZUBJEKTÍV „KRÉTA-RAJZ” l.^ Az istenek földje „Kréta az istenek földje” tartja a régi görög mondás az utóbbi években a magyar turizmusnak is célpontjául váló csodálatos égéi tengeri szigetről. Régóta készülünk a találkozásra, hiszen történelemtanárként rengeteget beszélünk históriájáról, nézzük a róla készült fotókat, - ám - a személyes élmény egészen más. A MALÉV ütött kopott charter gépe szuszogva teszi meg a mintegy két órányi utat, és második kísérletre sikeresen landol Nyugat-Kréta központja, Cha- nia melletti repülőtéren. Felcsattan a megkönnyebbülés és elismerés tapsa, előbbi az elavult Tupoljev gépnek, utóbbi a pilóta ügyességének szól. Mondják az első benyomás a döntő: a gépből kiszállva, büszke, magas, kopár, sziklás hegyek merednek ránk mindenfelől, csúcsaik a felhők mögé nyúlnak. Az istenek lakóhelyei, egészen nyilvánvaló. Mindent értek, nem is lehet másképp, varázslatos. Ám mielőtt túlságosan ámulatba esnénk, svájci- sapkás-géppisztolyos keménylegények fognak körül bennünket: rossz helyre jöttünk? Az első ijedtség elmúltával tisztázódik: néhányan fényképezőgépet, videokamerát vettek elő, hogy a kiszállást és az első benyomásaikat megörökítsék: „Gyere le anyukám a lépcsőn ilyet úgyse látnak otthon”. Nem is. NATO katonai repülőtéren vagyunk, néhány éve engedélyezik csak turistagépek leszállását. Úgyhogy a fotót és a videót későbbre halasztjuk. Kréta közel tízezer négyzet- kilométer nagyságú sziget, egyike Görögország 9 önállóan kormányzott nagy tartományának. Csak az északi partvidéke lakható. Ennek oka, hogy míg északon állandó hűs szél enyhíti a 38-40 fokos meleget, a sziget túlsó részén minden kiég, és mivel a magas hegyek blokkolják a légáramlatokat, a hőség elviselhetetlen. Az „igazi Krétának” sokáig csak az északkeleti részt tartották, a fővárostól keletre elterülő vidéket. A „Krétai riviéra” Irak- liontól Ajes Nikolaoszig tart - szállodasorral, homokos tengerparttal, napernyőkkel, drinkbárral és privát úszómedencékkel, ahogy illik. A sziget középső részét csak közúton lehet megközelíteni, vasút belső víziút ugyanis nincs. Nem is lehet. A hatalmas függőleges sziklafalak szinte belezuhannak a tengerbe, most válik érthetővé az Atlantisz-le- genda: Kréta területének túlnyomó része víz alatt van. Általában olyan tiszta a tenger, hogy jól látszik, a domborzatok folytatódnak a víz alatt. Valamikor réges-régen, - ahogy az ősi mítoszokban áll - a víz szintje több méterrel megemelkedett. A kontinens elsüly- lyedt, a vízfelszín felett maradt sziklás hegycsúcsok maga az Égéi szigetvilág. Ebből a földrajzi alaphelyzetből kell levezetni a part sajátosságait is. A hegyek alját bevájták, utat építettek, az út és a part között minden olyan helyen, ahol néhány méter szabad hely volt, nyaralótelepeket létesítettek. Ebből is fakad, hogy az itteni méretek otthoni arányokban gondolkodva rendkívül szűkek. No nem a hófehér, frissen épített, összkomfortos első osztályú apartmanoké, hanem az utcáké, az utaké, a városoké, a falvaké. Nem találunk kiépített nagy tereket - nincs is hová -, nincsenek a mi fogalmaink szerint vett városközpontok, néhol még járda sem. Közép-Kréta központja Re- timno, mintegy félúton Iraklion és Chania között. A város arculata jól elegyíti az olasz-török múltat a szállodás turizmussal. Itt már valamivel enyhébbek az árak, mint a főváros környékén. Nyugat Kréta központja Chania, tőle is nyugatabbra találhatók az utóbbi években épült új üdülőtelepek. Mivel itt még kevesebb a hely, nem építettek szállodákat, hanem csak néhány szintes, lapos tetejű apartmanokat - és nem is any- nyira az alig 10-20 méter széles partra, hanem sokkalta inkább a hegyek aljába. Többségében idehozzák az utóbbi években egyre jelentősebb számúvá váló magyar turistát, az „utazó középosztályt”. Ez a hangosan panaszkodó, ám szép csendben prosperáló vállalkozói és üzleti réteg, közöttük kevés számú értelmiségi, és a „nagy utazásra” évek óta spóroló alkalmazott. Egyébiránt csalódás senkit nem ért: minden olyan, amilyennek mondva vagyon: a tenger csodálatosan kék és sós, a napernyő tetszetős és természetesen fizetni kell érte, az úszómedence krómtálcás és csak a miénk, a narancslevet az orrom előtt facsart friss narancsból készítik, a forró homok valóban égeti az ember talpát, és az északi szél valóban kellemesen hűsít. Görögország nemzeti jövedelmének nagyobbik része a turizmusból származik, és természeti adottságaikat kihasználva remekül működtetik az iparágat. (Folytatjuk) Bebesi György i i k í t
