Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)

1994-12-06 / 336. szám

1994. december 6., kedd A mai nap üj Dunántúli napló 3 OSTEOPORÓZIS KLUB PÉCSETT A lyukacsos csontozat súlyos betegség Harkányban még késik a földosztás A siklósi tsz újabb keresettel él A per tárgya 3,5 hektár har­kányi földterület. A törvényes­ségi útvesztőkben járatos me­zőgazdászok viszont tudják: ekkora terület vitás ügye is le­hetővé teszi, hogy további több ezer hektár földet ne árverez­zenek el. Miről is van szó? A siklósi termelőszövetkezet 1992-ben eladott négy helyrajzi számú földterületéről, melynek földa­lapba kerülésébe nem egyezett bele a szövetkezet. Emiatt fel- lebezett. így a néhány hónapja lezajlott térségi árveréseken a föld 20 százalékát visszatartot­ták minden településen, Har­kányban pedig egyáltalán nem osztottak földet. Nemrég a tsz megkapta az Országos Kárren­dezési Hivatal határozatát, mely jóváhagyta a megyei hi­vatal döntését, ami azt jelenti, hogy azt a bizonyos 3,5 hektárt be kellene tenniük a földa­lapba. A Harkányi Érdekegyez­tető Fórum képviselője, La- szinger Imre mondja:- Harmadszor utasítják el a tsz-t. Harkányban az ügy miatt 1026 hektárhoz nem jutnak hozzá jogos tulajdonosaik, míg Siklóson például több mint 31 ezer aranykorona értékhez, ami 1520 hektárnak felel meg. Sze­retnénk, ha újabb keresettel nem élnének, ha belátná a tsz, hogy a további időhúzással semmit nem ér el. Az említett vitás területből a legnagyobb, 2,1 hektárnyi adás-vételére a VÁB is áldását adta, tudjuk meg Csőszi Sán­dortól, a tsz elnökétől. Ezt a te­rületet egy BT-nek adták el, a társaság eddig 10 milliót kifi­zetett nekik, további 4 milliót a pereskedés miatt már nem. Ha földalapba kellene helyezni e területet is, a tsz-nek a kama­tokkal együtt kb. 20 millió fo­rintot kellene visszafizetnie, ami egyenlő lenne a csőddel, s a dolgozók munkanélküliek lennének. Tehát nem véletlenül határoztak úgy, újabb kereset­tel élnek, ezúttal a pécsi városi bíróságnál.- A korábbi békítő tárgyalá­sok során, melyet az utolsó földkijelölő, a siklósi földhiva­tal hívott össze, mi azt mond­tuk az érdekegyeztető fórum­nak: a harkányi belterületein­ket - mintegy 60 hektárt ­olyan földalapba rakják, ami­lyenbe akarják, csak hagyják ki ezt a 3,5 hektárt. Nem tették. Csőszi Sándor egy Zala me­gyei bírósági döntést mutat: ugyanilyen helyzetben, VÁB- határozatot is nélkülöző adás-vételnél a bíróság az ot­tani tsz javára döntött. Ilyen pereskedés esetén az említett nagyságú (akár 20 szá­zaléknyi) terület visszatartható, de a földkiadó bizottságok a vi­tás földön kívül mindent ki is oszthatnak. A bizottság bizo­nyára tudja, mit miért tesz, ahogy a tsz és a fórum is. Hogy kinek az oldalán áll az igazság? Azok, akik régóta szeretnének gazdálkodni Harkányban is, azt mondják: nagyon jó lenne már tudni. Sz. A. EBEÉ-EGYVELEG Csúcs-csúcsok, csúcs-kresz meg az egyebek Csaknem százan vettek részt azon az összejövetelen, ahol megalakult Pécsett az Osteopo- rózis klub. A csontritkulás, mint betegség már oly sok embert utolért, és annyit veszélyeztet, hogy a szervezők még attól sem riadtak vissza, hogy a betegség latin nevét adják a klubnak. Ismert dologról van szó, kü­lönösen a nők tudják, mennyire fontos a csontritkulás megelő­zése, illetve a kialakult állapot további romlásának megakadá­lyozása, hiszen őket még súlyo­sabban érinti ez a betegség. A változó korral ugyanis átalakul a szervezet hormonháztartása, amely egyfajta védelmet nyújt a csonttömeg ritkulása ellen. A múlt században tíz ember közül kilenc valamilyen fertőző betegségben halt meg, napja­inkban pedig valamilyen króni­kus baj viszi el őket. Ezek sorá­ban a szív és keringésrendszer betegségei és a rák vezetnek. Az orvostudomány ilyen mutatók ismeretében egyre inkább a megelőzésre helyezi a hang­súlyt és egy új formában igyek­szik ezt kifejteni. Klubokat alakítanak, ame­lyekben együtt vannak a bete­gek és azok az orvosok, akik egy-egy szakterület kiváló is­merői, s akik felvilágosító előa­Kis- és középvállalkozás-fej­lesztési konferenciát rendez de­cember 7. és 9. között a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapít­vány az Európai Unió budapesti delegációjával közösen. A ren­dezvényen hazai és külföldi szakértők tartanak előadásokat a kis- és középvállalkozók tá­mogatására indított programok­ról, illetve a magyar vállalko­zók számára rendelkezésre álló külföldi forrásokról. A hétfőn délelőtt a szolnoki és karcagi kórházakból kapott információk szerint a szajoli vasúti szerencsétlenség sérültjeinek többségénél nem következett be lényeges válto­zás. A szolnoki Hetényi Kórház intenzív osztályán hárman fek­szenek, közülük egy fiatal nő ál­lapota a beszállítás óta változat­lanul életveszélyes. Ketten vi­szont túljutottak az életveszé­lyen. A baleseti sebészeten 11 beteget kezelnek különböző tö­dásokkal, beszélgetésekkel se­gítik a különböző betegségek­ben szenvedők állapotának javí­tását, vagy legalábbis megőrzé­sét. Az Osteoporózis klub is ilyen szellemben alakult. Katalizátora dr. Hársányi Agnes, komlói re- umatológus, aki a lakóhelyén már létrehozott egy ilyen klu­bot. Most a pécsi következett, amelynek első összejövetelén ott voltak a különböző szakterü­letek- belgyógyászat, ortopédia, ideggyógyászat - képviselői és ott volt dr. Debreczeni László, megyei tisztifőrvos-helyettes. Nem véletlenül, mert az elkép­zelés szerint a megye több tele­pülésén szeretnék létrehozni a csontritkulásban szenvedők klubjait, amelyek nyitottak azok előtt is, akik ma még csak tarta­nak e betegség bekövetkezésé­től és szeretnék megelőzni. Hónapról hónapra apró rész­letekig megbeszélik, hogy miért alakul ki ez a betegség, s hogy miként lehet megakadályozni a csonttömeg kóros megfogyat­kozását, illetve milyen gyógy­kezelési lehetőségek vannak, ha mégis bekövetkezik. A klubnak a pécsi Apáca ut­cai Idősek klubja adott otthont. Legközelebb januárban talál­koznak. T. É. A hétfői sajtótájékoztatón Kustos Lajos, az MVA ügyve­zető igazgatója elmondta: a rendezvény célja, részint a vál­lalkozók tájékoztatása, részint hogy ráirányítsa a döntéshozók figyelmét a kis- és középvállal­kozói réteg igényeire. Előadá­sok hangzanak majd el a prog­ramok pénzügyi, szabályozási kérdéseiről, a fejlesztési trénin­gekről. Az előadásokról össze­foglaló dokumentum készül. résekkel és zúzódásokkal, a gyermekosztályon nyolcán vár­ják a gyógyulást. A szolnoki MÁV-kórház baleseti sebésze­téről egy személyt elengedtek, a hat hátramaradottból háromnak súlyos az állapota. A karcagi kórházban eddig egy sérültet az intenzív, négyet pedig a baleseti sebészeten ke­zeltek. Új fejlemény, hogy egy 56 éves férfi állapotának rom­lása miatt a baleseti sebészetről az intenzív részlegre került. Már az EBEÉ-csúcs első napja után is bizonyos: a most zajló budapesti tanácskozás a házigazda, Magyarország „mil- lecentenáriumi történetének” legnagyobb diplomáciai ese­ménye. Már vasárnap voltak olyan pillanatok, amikor a földi torlódások miatt a Ferihegyre érkező kormánygépeknek kel­lett hosszú percekig a levegő­ben körözniök. Hétfőn pedig a Kongresszusi Központ környékén - a csúcs színhelye közelében - érdekes „forgalompolitikai” helyzet alakult ki: a zárt útvonalon ta­lálkozott egymással több sziré­názó, villogó kocsisor, amelyek államfőket vittek. Kiknek le­gyen előnyük, melyik államfő várakozzon a másikra, mindezt pillanatok alatt kellett eldönte- niök a felvezető kocsik pa­rancsnokainak. Minden esetben kiderült, hogy a rendőrök jól megtanulták a KRESZ-t: győ­zedelmeskedett a jobbkézsza- bály. Igaz viszont, hogy egyik vitatott esetben sem Clinton jött balról és Jelcin jobbról. . . , * Az EBEE nemzetközi végre­hajtó titkárságának legszakér- tőbb szakértői is zavarba jön­nek, ha a konferencián rész­vevő országok létszámát kell tisztázniok. Nem mintha szá­molni nem tudnának, csakhogy a politika és a tények nem min­dig fedik egymást tökéletesen. A Helsinki záróokmányt ugyanis 1975-ben 35 állam- és kormányfő írta alá, köztük két nem európai: az Egyesült Ál­lamok és Kanada, s nem kevés vita után Málta(!). 1992 július 1. óta viszont - egy sor európai állam felbomlása illetve szüle­tése, s a Szovjetunió ázsiai utódállamainak sajátos „euró- paiasodása” következtében - hivatalosan 52 lett a tagállamok száma. Aki 53 országot emle­get, az számon tartja, hogy az­óta Csehszlovákia kettévált. S akkor még nem esett szó arról, hogy a budapesti csúcs kapujá­ban ott topog a neve miatt mindmáig távol tartott Mace­dónia, és nem igen tisztázott, ki képviseli éppen Andorrát, Mit­terrand elnök vagy a spanyol küldöttség vezetője? Nem is szólva arról, hová kerüljenek a névsorban a mediterrán térség­nek az EBEÉ-vel nem társult országai, amelyek „melléke­sen” éppen Budapesten tarta­nak „mini-csúcsot” ... ■fc A Hiltonban rendezett hétfői „munkaebédre” végül 170-en kaptak meghívót Horn Gyulá­tól. A dolgok természetéből adódón volt tolmács, akinek nem jutott ebéd, sőt olyan is, akinek szék sem, de ez ebből a különleges szakmából adódik. A leg-ek könyvébe pedig be­kerülhet néhány magyar, euró­pai sőt világcsúcs. 4 ebéd-fo­gásban például rekord számú étel fért be. Az előételként sze­replő saláta a valóságban 7 féle salátát rejtett; az egyedülálló magyar specialitásként feltálalt „egyesített” gulyás- és erőle­vest 4 fajta betét gazdagította; az egy tálra szorított főétel - több, mint 50 oldalú diplomá­ciai egyeztetés eredményeként - egyszerre tartalmazott szar- vasbélszint, többféle szárnyast és halakat; s bár hiányzott a menüből a disznóhús, vég­eredményként több, mint 30 féle étel került az a asztalokra. S ebben nem szerepeltek az aprósütemények, a gyümölcsök és a borok. De mégsem lehetett szó valódi díszebédről - mert kergetett az idő, a csúcskonfe­renciának ülésezni kellett. Azt azonban a rohanás sem akadályozhatta meg, hogy a Hilton - további csúcsként - az ételeket a vendéglátásban hiva­talosan létező legnagyobb, 32 cm átmérőjű tányérokon szol­gálja fel, s a lehető legszínvona­lasabban, un. tükörszervíz módszerrel, 17 asztalnál, má­sodpercre azonos időben. * Bili Clinton elnök végül ke­vesebb, mint fél napot töltött Budapesten: azon túl, hogy be­szédet mondott a csúcson és ott volt, amikor Ukrajna, Kazahsz­tán és Fehéroroszország végre véglegesen csatlakozott azz atomsorompó egyezményhez, - találkozott a magyar vezetőkel és Jelcinnel. Az Air Force-1 hétfőn délután visszaindult Washingtonba, hogy az elnök este részt vehessen az év szá­mára belpolitikai okokból leg­fontosabb bálján. Könnyű volt észrevenni: bu­dapesti útjára a megszokottnál kevesebb újságíró kísérte el. Akik eljöttek, azok magyaráz­kodtak otthon maradt kollégáik helyett: a többiek nem enged­hették meg maguknak, hogy kétszer annyi ideig repüljenek oda-vissza, mint ahány órát Magyarországon eltöltenek. El­lentétben az elnökkel, aki ezt felvállalta: nem titkoltan világ- politikai okokból. Kocsis Tamás EBRD-kölcsön a Matáv Rt.-nek 150 millió ECU öszegű hitelt kap az Európai Beruházási Banktól a Matáv Rt. A magyar kormány a közelmúltban fo­gadta el az rt. hitelfelvételre vo­natkozó elképzeléseit és jóvá­hagyta a kölcsönhöz igényelt ál­lami garanciát. A hitelt két szerződés alapján kapja a Matáv Rt., a nagyobb összegű, 100 millió ECU-ról szóló szerződést hétfőn írták alá a Pénzügymi­nisztériumban, a kölcsön máso­dik részének felvételére várha­tóan a jövő év első felében kerül sor. A megállapodást Wolgang Roth, az Európai Beruházási Bank alelnöke, Draskovics Ti­bor, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára és Tomka Emil, a Matáv Rt. el­nök-vezérigazgatója látta el kézjegyével Budapesten, a PM épületében. Megnyílt a második egyetemi fórum Megnyílt hétfőn Budapesten az University Network (Egye­temek Nemzetközi Szövetsége) által szervezett második egye­temi fórum. A konferenciát de­cember 5-9. között rendezik meg az Európa-csúccsal párhu­zamosan. A békéről, az emberi jogokról az együttműködésről 43 ország 90 egyetemének több mint 600 képviselője - hallga­tók és a professzorok - tárgyal­nak. A fórum befejezésekor pe­dig különböző gazdasági, társa­dalmi és szociális kérdésekben javaslatokat adnak majd át az EBEÉ-országok kormányának - mondta el Monika zu Löwens­tein, a Helsinki Espana (az egyetemi fórum létrehozója) vezetője a konferencia megnyi­tóján. A fórum programját is­mertették az EBEÉ, az ENSZ és az Európa Unió illetékes testü­letéivel is. Kis- és Középvállalkozás- fejlesztési Konferencia / A vasúti szerencsétlenség sérültjeinek állapota Hiába keressük az illemhelyeket Évek óta beszédtéma a pécsi utcákon a nyilvános illemhe­lyek kérdése. Alig találni rájuk. Ä nagyobbik baj, hogy zárva vannak. Az ember szükségből hasz­nálná, de szükségességüket nem ismerik el. Ezt bizonyítják a kulcsra zárt ajtók. Az is lehet, hogy szerepüket félre értelmez­ték azzal, hogy üzletté minősí­tették, pedig közegészségügyi és köztisztasági feladatokat kel­lene ellátniuk. Nehezen is kép­zelhető el, hogy az illemhe­lyekből meggazdagodjon va­laki. Mégsem lehet a használa­tukra reklámoztatni vagy be- csali módon vendéget fogni. Egyáltalán tudjuk-e, hol ta­lálhatók Pécsett nyilvános il­lemhelyek? A Pécsi Közüzemi Rt. munkatársa Zagyva Mari­anna segített eligazodni. Megtudtuk, hogy tizenhat van, de ebből mindössze kettő működik: a Kossuth-téri földa­latti illemhelyet bérüzemelte­tésbe adták ki, csakúgy, mint a sétatérit, amely egyben a bo­rozó működésének is a feltétele. Szóval ezt a kettőt használhat­juk, a többit nem, pedig jó álla­potban vannak még, kulturált, higiénikus körülmények talál­hatók bennük. Csak hát a vál­lalkozóknak nem érte meg, és beadták a kulcsot. A meszesiről viszont múlt időben kell be­szélni, mert az szörnyű látványt nyújt. Szétverték, kiszerelték, még a csempét is leverték. Nos milyen a többi? A Szé- chenyi-közben csak nyáron volt nyitva a turisták végett, most zárva. Pedig ez helyettesítené az egykori Széchenyi-téri földa­latti illemhelyet. Szintén csak nyáron tartották nyitva a Bar- bakánnál, ahol a parkoló is in­dokolta. A Vak Bottyán utcai alagútnál lévő konténer-illem- helyet téliesíteni kellene. Nem éri meg, így hát zárva. A Mecsek Áruház előtti „föl­dalatti” központi, nagyforgalmú helyen van, de mégis zárva ta­láljuk. Az uránvárosi buszvé­gállomásnál az érdektelenség vetett véget az eldugott illem­hely rövid életének. Idén egy ideig nyitva volt a Szliven ÁBC-nél, de a kis forgalomra hivatkozva ezt is bezárták. A Kórház téren is üzemeltetőre várnak. Ez a földalatti illemhely is csak az emlékezetben él, a va­lóságban nem. Azt gondolnánk, hogy a for­galmas Nagy Lajos király úti parkolóban üzemel a konté­ner-illemhely, ha már földalattit nem építettek. Tavaly télen mű­ködött utoljára, idén zárva lesz. Legalább is így tervezik. A ha­talmas parkolóban és környékén járó embereknek be kell ké- redzkedniük valahová, ám ezt senki nem akarja megengedni. A Rákóczi úti zeneiskola mel­letti konténer indokait már is­merjük. A Budai vám buszvé­gállomásán lévőnél keresik a megoldást, ha lesz rá jelent­kező. Kertváros mindkét illem­helye zárva. A Melinda utcait raktárnak használja a bérlő, a Berek utcait évek óta nem nyi­tották ki, jövője ismeretlen. A tettyei földalatti illemhely külön téma. Úgy tűnik, rosszul építették, mert állandóan elönti a talajvíz és a csapadékvíz. Ezért tartják zárva. Amikor a Pécsi Közüzemi Rt. átvette a létesítményeket, felülvizsgálták valamennyit. Ősszel már kétszer hirdették meg üzemeltetésre az illemhe­lyeket, de egyetlen vállalkozó sem akadt. Decemberben újra meghirdetik abban a remény­ben, hogy most már kedvezőbb feltételek mellett mégis jelent­keznek vállalkozók. Tavasszal minden illemhe­lyet szeretnének megnyitni, hi­szen a városnak, az idegenfor­galomnak elengedhetetlen, hogy az emberek az utcán szük­ségükben ne keressenek kény­szermegoldást. Rozvány Gy. A meszesi illemhelyet szétverték, tönkretették, most gyerekek játszanak a bezárt helyiségnél Fotó: Löffler Gábor *

Next

/
Thumbnails
Contents