Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)

1994-12-30 / 358. szám

I Minden pénteken 199S. január 2.-janoár8. A MAY emeli a személyszállítási díjakat A MÁV január 1-től 20 szá­zalékkal emeli a belföldi vasúti személyszállítás díjait. Ez ma­gában foglalja az általános for­galmiadó kedvezményes kul­csának növekedését is. A hely­jegy ára 45 forint lesz jövőre. A nemzetközi forgalomban csak május 1-től lesz - mintegy 10 százalékos - tarifaemelés. Mindezt Magos György, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyet­tese mondta el a MÁV csütör­töki sajtótájékoztatóján. Vörös Vince ismét örökös elnök A Független Kisgazdapárt vezetősége hatálytalanította a Vörös Vince kizárására vonat­kozó korábbi döntését. A tör­vényhozás egykori alelnöke így ismét az FKGP tiszteletbeli örökös elnöke lett. Üdvözlő távirat Az új macedón kormány megalakulása alkalmából Horn Gyula miniszterelnök táviratban üdvözölte Branko Crvenkovski miniszterelnököt, Kovács László pedig macedón partnerét - tájékoztatta az MTI-t csütör­tökön a Külügyminisztérium sajtófőosztálya. Megsértették a tűzszünetet Csütörtökön több helyen is megsértették a szemben álló felek a Bosznia összes frontjára kiterjedő, szombat délben életbe lépett tűzszünetet. A szórványos harcok ellenére Mi­chael Rose boszniai ENSZ-pa- racsnok úgy vélekedett, hogy a hét végén sor kerülhet az ellen­ségeskedések beszüntetéséről szóló egyezmény aláírására. Szerb vádak szerint a muzul­mánok csütörtökön az észak­boszniai Dobojnál, a kö­zép-boszniai Konjicnál és több hercegovinál fronton is támad­ták a szerb erőket. A közlemé­nyek szerint a szerb egységek nem válaszoltak a provokáci­ókra. Az ENSZ illetékesei arról számoltak be, hogy a krajinai szerbek és a szakadár muzul­mán egységek csütörtökön is támadták az északnyugat-bosz­niai Velika Kladusa közelében lévő kormánycsapatok vonalait. Tésztaüzem Gyárvárosban Milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy vállalkozónak (3. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP aj Dunántúlt napló V. évfolyam, 358. szám 1994. december 30., péntek Ára: 19,50 Ft Változó telefonszámok, emelkedő tarifák Az Új Dunántúli Napló száma január 2-től: 215-000 Mintegy 1800 pécsi (belvá­rosi) telefonszám változik meg januártól - a 4-essel kezdődő közületi számokról van szó. Elsejétől a hívásokért fize­tendő díj is emelkedik. Mint Kőhegyi Istvántól-, a Pé­csi Távközlési Centrum osz­tályvezetőjétől megtudtuk, a számok módosítására a belvá­rosi digitális központ bekapcso­lása miatt van szükség. A válto­zással azonban javul a szolgál­tatás minősége is: az eddigi, he­lyenként túlságosan halk be­szélgetések januártól tisztán lesznek hallhatók. A számvál­tozást egyébiránt hosszú hóna­pokig (ingyenes) automata közli a hívóval, addig, míg megszok­juk az új „rendet”. A tarifaváltozás lényege: az egyéni előfizetési díj januártól (áfával), fővonal esetén havonta 725, az ikervonalaknál 512 fo­rint lesz. Közületeknél ugyanez: 812, illetve 662 forint. A beszélgetés tarifáját to­vábbra is ún. impulzusdíjban ál­lapítja meg a MATÁV, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy impulzusnyi beszélge­tésért 9,40-et fizetünk ezentúl, az eddigi 5,50 helyett. Az ok a Vita a telekeladásról Önkormányzati ülés Siklóson Alig egy hete, hogy megala­kult az új siklósi önkormányzati képviselő-testület, s máris újabb ülésre gyűltek össze a városa­tyák tegnap délután. A Pannon Volán Rt. vezetői­nek részvételével először a he­lyi autóbusz-közlekedési díjak (a Siklós és Gyűd közti járatok) emeléséről szóló előterjesztést vitatták meg. Az egyik képvi­selő ellenzésének dacára, aki a máriagyűdi nyugdíjasok nevé­ben emelt szót, a tervezetet, melynek értelmében a menet­jegy ára 35 forintra emelkedik a helyi vonalon, elfogadták. Telekeladások kapcsán hosz- szas elvi vita bontakozott ki ez­után arról, hogyan differenciál­ják ezentúl a telkek értékesíté­sét. A kérdéshez csaknem min­den képviselő hozzászólt, végül a két nem magyar állampolgár­nak az előteijesztettnél drágáb­ban, míg a másik három esetben az érték változtatása nélkül ad­ták el az igényelt telkeket. A városi jegyzői állás meg­hirdetésének részletkérdéseit tárgyalták meg még a képvise­lők, illetve elhatározták az ügy­félszolgálati irodavezetői állás meghirdetését is. Legvégül pe­dig a polgármester javadalma­zására tett javaslatot teijesztette elő az ad hoc bizottság. A kép­viselők megszavazták, hogy dr. Máté János polgármester a mi­niszteri fizetés 80 százalékát kapja, míg a miniszteri fizetés változtatásai után minden alka­lommal újra megvitatják java­dalmazását. Sz. A. • • Ünnepi nyitvatartás A Konzum Áruház élelmi­szer-osztálya december 31-én 6.30- tól 14 óráig, a felső szintek 9-től 13 óráig lesznek nyitva. A FÉM A galériája 8-tól 13 óráig, a hypermarket 7-től 13 óráig várja a vásárlókat szil­veszter napján. A Jó és Friss hálózat vala­mennyi üzlete 6-tól 14 óráig tart nyitva szombaton, január 2-án pedig leltár miatt bezárnak. A Julius Meinl Király utcai ABC-jében és a Lila ABC-ben december 31-én 6.30-tól 12.30- ig lehet vásárolni A Dália Jurisics úti és Ver­seny utcai élelmiszerboltja 6-tól 12 óráig fogadja a vásárlókat. A Delikates ABC a Ference­sek u. 38-ban december 31-én 9-től 13 óráig tart nyitva, vasár­nap és hétfőn viszont zárva lesz. A Zsolnay Vilmos u. 2-ben üzemelő Non-Stop ABC mind szilveszter, mind újév napján éj­jel-nappal nyitva lesz. A Somogyi Béla utcai non-stop december 31-én éj­jel-nappal, másnap a forgalom alapján fog működni. Zákányi E. Képviselői munkamegbeszélés Komlón Tegnap Komlón, a városhá­zán Szarka Elemér polgármester vezetésével munkamegbeszé­lést tartott az új képviselőtesü- let. A hasonló megbeszélések célja természetesen a zökkenő- mentes testületi és önkormány­zati munka feltételeinek megte­remtése. Komló helyzete egy-két nagyberuházás miatt pénzügyileg érzékeny, az új cik­lusban kell szembenézni a sze­méttelep gondjával, gyorsítani a munkahelyteremtést, ugyanak­kor függőben maradt néhány ígért beruházás - gondoljunk csak a Berek utcai szolgáltató­házra. Szarka Elemért a megbe­szélés után arról kérdeztük, a feladatok tükrében milyen új elemeket találni majd a testület és a bizottságok munkájában.- Korábban kilenc bizottság dolgozott a komlói önkormány­zatnál - tájékoztatott a polgár- mester -, s én az olcsóbb műkö­dés érdekében kevesebb, lét­számában is takarékosabb bi­zottság létrehozását javasoltam. Remélem a későbbiekben ész­szerű kompromisszum születik. Ahhoz, hogy jó döntéseket hoz­zon majd a testület, fel akarjuk értékelni a bizottságban dolgo­zók munkáját. Ezért rendkívül körültekintően szeretnénk el­járni a külső tagok beválasztá­sánál is. Törekvésünk az is, hogy a képviselő - napi mun­kája mellett - a lehetőség sze­rinti legtöbb energiát tudja mozgósítani feladata sokoldalú ellátására. Szóba került a funk­ciók halmozása is, - amit ugyanúgy szeretnénk elkerülni, ahogy az indokolatlan javadal­mazásokat is. Ésszerű munka- megosztásban gondolkodunk, mindebben képviselő kollégáim nagy együttműködési készség­ről tettek bizonyságot. B. R. költségek növekedésében és a 10 %-os ÁFA-kulcs 25 száza­lékra való emelkedésében kere­sendő. Az említett 9 forint 40 fillérért „nappali” időszakban 200 másodpercig, a „csúcs” idején 100 mp-ig, a „kedvezmé­nyes" időben 360 mp-ig, az „éj­szakai” időszakban pedig 540 mp-ig beszélhetünk. A távolsági és a nemzetközi beszélgetések, valamint a MA­TÁV hálózatából mobil rend­szerre történő hívás díja ugyan­csak jócskán nő - kivételt csak a környező országok jelente­nek. Pauska Zs. Parlamenti tervek A Magyar Országgyűlés a jövőben is törvényhozó par­lamentként fog működni, szükséges lenne azonban, hogy a képviselők több időt fordítsanak az ellenőrző funk­ció gyakorlására, a társadal­mat foglalkoztató kérdések megvitatására - hangsúlyozta Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke évzáró sajtótájékozta­tóján. Elmondta: a napokban levélben kéri a miniszterelnö­köt, tekintse át a kormány jövő évre benyújtott, 58 par­lamenti döntést igénylő tör­vényalkotási tervét, szükség van-e annyi törvénymódosí­tásra, több időt kellene hagyni a nagyobb horderejű jogszabá­lyok tárgyalására. Kezdemé­nyezi, hogy az Európai Unió­hoz való csatlakozás teendői­vel, valamint a közbiztonság kérdésével politikai vitanapon foglalkozzék az Országgyű­lés. Jövőre kiemelkedő ese­mény lesz az Észak-Atlanti Közgyűlés (a NATO-orszá- gok parlamentje) budapesti ülése. A szlovák parlament magyar képviselőit hívják meg budapesti látogatásra. A pécsi Király utcában sétálni nem királyi dolog. Az utca hely­zetéről szóló írásunk a 3. oldalon Fotó: Löffler Gábor Elzárt csapok Perekeden Ismeretlen eredetű vírus az ivóvízben Miközben örömmel tájékoz­tatunk arról, hogy csaknem va­lamennyi baranyai településnek egészséges ivóvize lett az el­múlt néhány évben, a nagy len­dületű munka során becsúszó hibákról is hirt hallunk. Nehéz ilyenkor az érintett község la­kosságát megnyugtatni - de re­mélhetőleg január elejére Pere­keden is lecsillapodnak a kedé­lyek. A vezetékes rendszer kora­őszre készült el, 205 lakosnak biztosítva az egészséges vizet. Egy novemberi vízminta-vizs­gálat után kiderült: a 260 méter mély fúrt kút vize vírussal fer­tőzött. A szakemberek nem tud­ták kideríteni, hogyan kerülhe­tett a fertőzés a kútba. Megle­het, valami, valahonnan leszi- várgott már ilyen mélységig, az is előfordulhatott, hogy valaki megfogott egy alkatrészt, s ő volt a vírusgazda. Mindenesetre a fertőzésnek egészségügyi kö­vetkezménye nem lett, mert a mintavétel természetesen meg­előzte a hálózati fogyasztást. A vízmüvet közel 20 milliós beruházás eredményeként épí­tették meg Perekeden, ennek 90 százaléka állami támogatás volt. A berkesdi körjegyzősé­gen - ide tartozik Pereked - most már abban bíznak, hogy a következő - január 6-ra - terve­zett mintavételt követően ki­nyithatják a csapot a pereke- diek. Lezárták ugyanis a kút alsó vízadó rétegét, kitisztítot­ták a kút csövét és kifőzték a szivattyút. A falunak van egy ásott kútja, ennek vize iható, ide jár­tak és járnak a község lakói ví­zért, amíg el nem hangzik a megváltó szó: iható a csapvíz! Mészáros A. Növekvő orosz fölény csecsenföldön A helyszínről érkezett csütör­töki hírek szerint az óriási erő­fölényben lévő orosz haderő 4-10 kilométeres távolságban közelítette meg Groznijt. A déli irányt leszámítva szoros gyű­rűbe zárták a várost, de az ost­rom csütörtök estig nem kezdő­dött el. Az orosz fölény növe­kedését jelezte, hogy a katonai akciót irányító mozdoki pa­rancsnokság illetékese közölte: az időjárási viszonyok javulá­sával a légierő megkezdte a nagy találati pontosságú lézer­irányítású rakéták, illetve az irányítható bombák bevetését a csecsen fegyveresek erődített állásai, illetve katonai eszközei ellen, és megsemmisítették Du- dajev egyik személyes haszná­latú helikopterét is. A csecsen vezérkar illetékese szerint csütörtökön is bombáz­ták az orosz harci gépek a város egyes negyedeit, amit azonban sem orosz, sem független for­rásból nem erősítettek meg. A mohács-szigeti Homorúd községet, mintegy karácsonyi ajándékként, december 23-án bekap­csolta a MATAV a közvetlen telefonhívási rendszerbe. Felvételünk - az egyelőre csak egy - a te­lepülés buszmegállójánál felállított utcai telefonfülke előtt készült Fotó: Tóth L. A A

Next

/
Thumbnails
Contents