Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)

1994-12-27 / 357. szám (355. szám)

1994. december 27., kedd A mai nap üj Dunántúli napló 3 Ugyanazért az ingatlanért harcolnak Az egyetemistáké vagy a hajléktalanoké lesz az épület? Piciny manökenek is felléptek a pécsi Palatínus Szállóban meg­rendezett karácsonyi divatbemutatón, amelyen szellemi fogya­tékos gyermekeknek gyűjtöttek adományokat Fotó: Balog N. Újra reneszánszát éli a konty Pécs legfrekventáltabb he­lyén - a József Attila utca 10. szám alatti volt munkásőr ingat­lanra két intézmény is bejelen­tette az igényét. A már ott mű­ködő Egészségügyi Főiskola rövid-és hosszútávú elképzelé­seihez mindenképpen szükség lenne az udvarban most raktá­rozási célokra szolgáló épület­részre. A Támasz Alapítvány pedig ugyanebben az ingatlan­ban képzelte el a hajléktalanok Szociális Otthonát. Harc lett volna a javából - és az utócsatá­rozások még most is folynak - ha egy gyors kormányhatározat nem dönt az épület sorsáról. Ezt a határozatot szeretnék módosít­tatni, illetve kiegészíttetni az érintettek. Az előzményekről a POTE Egészségügyi Főiskola főigaz­gatója, dr. Buda József tájékoz­tatott. Mint mondotta, ez év szeptember 30-án írtak levelet a Kincstári Vagyonkezelő Szer­vezet igazgatójának, dr. Németh Lászlónak. Ebben kérték, hogy a 4425. tulajdoni lapon nyilván­tartott 4116 helyrajzi számú, volt munkásőrségi ingatlant jel­képes összegért adják át a POTE Egészségügyi Főiskola Pécsi Tagozata számára az 1069/1993(XI.3.) Kormány Ha­tározat figyelembe vételével. Kérésük nyomatékéül felsorol­ták, hogy 1992. szeptember el­sejétől működik a Rét utca 4. szám alatti épületrészben az Egészségügyi Főiskola Pécsi Tagozata, ahol a főiskolai kép­zés igényeinek megfelelő átala­kításokat végeztek. Ez év feb­ruárjának a József Attilái utcai konyhaépületet is használatba vehették, tankonyhává alakítot­ták több mint hétmillió fo­rintért. A meglévő képzés mellett - dietetikai és diplomás ápoló szak - újabb szakmai és társa­Naponta becsöngetnek, beko­pognak és különféle árucikkeket kínálnak, járják a lakásokat, eme­leteket, irodákat. Ma már nagy számban képvi­selik a hazai kereskedelmet. A hirdetések közt is találunk megbí­zókat, akik több tízezres jöve­delmi lehetőséggel keresnek me­nedzsereket, üzletkötőket, valójá­ban házaló árusokat. Az ilyen ajánlat csábító a fiataloknak. A vásárlókat megnyeri a bolti­nál olcsóbb ár. Azt viszont ke­vésbé tudják, hogy milyen árut sóznak rájuk, meddig használhat­ják, mert mindenkit az olcsó ár vesz le a lábáról. A problémák később jelentkeznek. A pécsi Fogyasztóvédelmi Egyesülettől Ritter Tamásné dr. beszélt a kifogásokról.-Rengeteg panaszt kapunk. dalmi igények merültek fel más egészségügyi szakok indítására. Pécsett TB szak indulna egész­ségbiztosítási szakiránnyal, szóba került a Magyarországon még nem működő ikonográfus szak, elektrofiziológus szak, a preventív fogászat. Sőt, a Janus Pannonius Tudományegye­temmel közös programot dol­goztak ki az egészségügyi tanár képzésre. Mindezek helyigény­nyel járnak: oktatótermek, tan­termek, nyelvi,- és szakmai la­boratóriumok kellenek hozzá. Ezen programok nagy része már teljesen kidolgozott - a pénz­ügyminiszter engedélye, pe­csétje hiányzik róla. A pécsi kérést egyébként a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium is támogatja - kap­ták meg október 5-én a levelet. A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet általános igazgatóhe­lyettese október 17-én kelt leve­lében arról tájékoztatta dr. Buda Józsefet, hogy bár a Kormány 1069/1993.(XI.3.) határozata a fenti ingatlan gazdasági célú hasznosításáról döntött, a Kincstári Vagyonkezelő Szer­vezetet a hasznosításon túl más feladat végrehajtása is terheli. A kormány ez év január 20,-i hatá­rozata alapján a pécsi irodaépü­letre (volt munkásőrségi ingat­lanigényt jelentett be az Orszá­gos Nyugdíjbiztosítási főigaz­gatóság, valamint a 3239/1994. Kormány Határozat végrehaj­tása érdekében - hajléktalanok elhelyezésére - a Népjóléti Mi­nisztérium. Ezért nem tudják átadni az Egészségügyi Főis­kola pécsi tagozatának a kért épületrészt. Dr. Páva Zsolt, még alpol­gármesterként elmondta, hogy nem volt tudomásuk a két egy­más mellett, egy időben történt igényről. Jóhiszeműen jártak el és a város számára nyertek is. A Nem tartják be a számlaadási kö­telezettséget, csak külön kérésre teszik. Kikerülik a KERMI-t és a többi minősítő szervet, nem tud­nak felmutatni bevizsgálási és forgalomba hozatali engedélyt. Probléma esetén a vevő nem tudja érvényesíteni jogait, mert a házaló jön, megy, aztán eltűnik az ismeretlenségbe.- Országos értekezleteinken többször felvetettük ezt. Jogsza­bály írja elő a termékek szavatos­sági idejét. Cipőre 6 hónap, mű­szaki cikkekre 1-3 év. Távolkeleti tömegcikkek alkatrészei nem pó­tolhatók, legtöbbször kizárt a javí­tás. Rendszeresen hiányzik a ma­gyar nyelvű használati utasítás. A Baranya Megyei Fogyasztó­Támasz Alapítvány a Pécsi Ön- kormányzat Népjóléti Irodájá­val karöltve megpályázta a volt munkásőr ingatlant, melynek az értéke 22 millió forint. Ezt a vá­ros november 29-én megkapta olyan kikötéssel, hogy 1999. november 30-ig a kapott célra hasznosítja és tulajdonából ki nem adja. Vagyis a Támasz Alapítvány a József Attila u. 10. alatti udvari részben hajléktala­noknak szociális otthont létesít, berendez, felszerel. Ehhez a Népjóléti Tárca 7.048.000 fo­rint egyszeri támogatásban ré­szesítette a Pécs Megye Jogú Város Polgármesteri Hivatalát. Törvényadta kötelességük a haj­léktalanokat támogatni az egye­temi oktatással szemben. A Támasz Alapítvány titkára, Fónai László az Egészségügyi Főiskola és az Idegklinika kö­zelsége miatt is kérte a pályá­zatban ezt az épületet. Olyan hajléktalanokat szállásolnának el itt, akiknek 25 százaléka pszichiátriai kezelt. Úgy gondolta jó gyakorlati terep le­het az egészségügyet tanulók­nak. Dr. Sohár Endre a Pécsi Ön- kormányzat Népjóléti Iroda ve­zetője arról tájékoztatott, hogy a város ingyen kapta meg az épü­letet, sőt az átalakítására szánt összeget is megkapták támoga­tásként. A hajléktalan ellátás alapfeladat. A Támasz Alapít­vány vállalta, hogy a létesítendő idősek otthonát, a gondozóházat fenntartja. A népjóléti iroda nem ide képzelte el a hajlékta­lan otthont, hanem a lelkigon­dozóval szeretett volna cserélni. A József Attila utca 10. szám alatt található a Baranya Me­gyei Bíróság és a KSH is. No- vák Zoltán a KSH igazgatója nem örül a tervezett szomszéd­ságnak. Szerinte más, megfele­lőbb környezetet kellene ke­védelmi Felügyelőségen dr. Or­bán László tájékoztatott, hogy már 1994. év nyarától a 17/1994. (VI.30) IKM sz. rendeletben sza­bályozták a házalókereskedelmet ezen a néven.- A rendelet nem köti szakké­pesítéshez a házalókereskedelmet (ellentétben az üzlettel), csak a témakört jelöli meg, amit nem le­het ezen az úton értékesíteni. így jövedéki termék, vetőmag, gyógyszer, festékek, vegyszerek, lőszer, konzerv, élelmiszer, gyü­mölcs, stb. A vállalkozói igazol­ványt, megbízást fel kell mutatni. Munkahelyen engedéllyel árusít­hatnak, lakásokon nappal 8-20 óráig. Az árusító kötelezettségei: resni a hajléktalanoknak. Sze­rinte az egész vagyonátadás, át­vétel nincs lerendezve, mert egy helyrajzi számon szerepel a munkásőrvagyon - ezt a Kincs­tári Vagyonkezelő kezeli - és az MSZMP vagyon - mely az ön- kormányzat tulajdonába került. Vajon ténylegesen kié a most átadott-átvett ingaüan? A korábbi alpolgármester, most már polgármester dr. Páva Zsolt és dr. Sohár Endre keresné a kompromisszumos, kölcsönös megoldást. Mint magyarázzák, nem tudtak a kettős igényről. Ha ismerik, akkor egyeztethettek volna. Kereshettek volna más, meg­felelő épületrészt a hajléktala­nok szociális otthonának. A kormány hozott egy gyors döntést, amit kötelesek végre­hajtani. Ha kicsúsznak a határ­időből, akkor az épületet és a pénzt is visszaveszik a város­tól. A polgármester szerint le­hetne valamit tenni, ha egy or­szággyűlési képviselő inter­pellációban felvetné a csereé­pület lehetőségét, a Művelő­dési és Népjóléti Tárca pedig támogatná ezt. így mindenki jól járhatna. Kovács Ibolya a Népjóléti Minisztérium válságkezelő programok irodája főosztály- vezetője, aki a pécsi támoga­tást segítette: Nem tudtak más igényről. A szerződés érvé­nyes. Nem történt jogtalanság. Előtte tüzetesen végigjárták a területet. Dr. Sohár Endre nem tud a bejárásról. Lőcsei Attila szociális mun­kás, a Támasz Alapítvány tit­kárhelyettese: Nem tudunk a bejárásról. De biztos, hogy szociális otthon lesz. Már szervezem az átalakítási mun­kákat. Március 15.-e a határ­idő. Ádám Erika KERMI-engedély a bevizsgá­lásról és forgalomba hozatalról, (elektromos gépeknél érintés- védelmi ellenőrzés is), magyar nyelvű használati-kezelési út­mutató, jótállásra kötelezett terméknél jótállási jegy, köte­lező a számla- vagy nyugtaadás. A vásárlót írásban tájékoztatni kell a házaló kereskedő nevéről és címéről.- Most kezdünk tüzetesebben foglalkozni a házalókereskede­lemmel, hogy megszületett a ren­delet. 1995-ben rendszeres ellen­őrzéseket tartunk, és minden pa­naszt kivizsgálunk. Váijuk a la­kossági bejelentéseket. Rendelet van, most már a be­tartáson a sor, és akkor valóban jól jár a jóhiszemű vásárló és a becsületes házaló kereskedő is. Rozvány Gy. A tél közeledtével elszaporod­nak azok a külső negatív hatások - hideg, szél, csapadékok - ame­lyek befolyással lehetnek megje­lenésünkre, elsősorban bőrünkre, hajunkra. A kellemetlenségek el­kerülése érdekében, no és a báli szezon közeledtével sem árt kö­rülnézni a frizura, és a smink di­vatban.- A frizurák divatjában is ter­mészetesen több különböző irányzat él - mondja a téma ava­tott szakértője, Sárköziné Méri, a pécsi Anaconda-Hajas Szalon dolgozója. - A mai napig divatos például a nálunk is alkalmazott Vidal Sassoon hajvágás, amely­nek lényege a precizitás. A hajat vékony tincsenként kell vágni úgy, hogy a végén minden tincs tökéletesen illeszkedjen a másik­hoz. Párizsban napjainkban a be­rakott, hullámos, vagy göndör, de mindenképpen lágy nőies stílus az irányadó. Nem így London­ban, ahol a kötött hatású geomet­rikus fazonok az irányadóak. Ha tehát hosszú a hajunk, pári­zsi módi szerint szárítsuk lazán, vagy csavarjuk, egy kicsit tupí- rozzuk, végül enyhén lakkozzuk. A hosszú hajúak körében rene­szánszát éli a különféle alkal­makra ajánlott konty, és a foná­sok, amelyekből számtalan variá­ciót lehet elkészíteni. Ha rövid a hajunk, az már fél siker, ugyanis ez az év igazi di­vatja a bobtól (kleopátra), az egé­szen fiús fazonokig. A variációk száma megszámlálhatatlan, egyre azonban vigyázzunk! Próbáljunk olyan frizurát választani, amely egyéniségünket legjobban tük­rözi, arcformánkhoz legjobban il­lik. Ha egy kis változatosságot sze­retnénk, bátran kísérletezhetünk valamilyen színezővei, elsősor­ban az ősz meleg színeiben. Most korosztálytól függetlenül min­denkinek ajánlják a szolid, szép színeket, akár a több árnyalatból álló frizurát is.- Manapság már azoknak sem kell izgulniuk, akik rendszeresen daueroltatnak - biztatja a hölgye­ket a szakértő női fodrász. - Akár 4 féle változatban is alkalmazható a hajkímélő savas dauer, amely a kívánt természetes hatás elérése mellett nem égeti el a hajat, az nem is lesz túlságosan göndör. Vannak különlegességek is, mint a csavart-, piruett-, háromszög-, csillag-, össze-vissza és a cikk-cakk dauer. A bőrünk szépségének meg­óvása érdekében a téli időben ajánlatos többször igénybe venni a különböző tápláló, tisztító koz­metikai kúrákat. Ami az előttünk álló hónapok sminkelési divatját illeti, mindenki számára ajánlott a világos alapozó, amelyre vékony rétegben kerüljön föl a púder. A szem árnyalásához bordó, barna, narancs, bézs, szürke, matt színe­ket használjunk elsatírozva. Ke­rülni kell a szemhéj erős kékkel vagy zölddel való festését. Az ajkakra alkalomra a klasz- szikus bordó vagy vörös színű rúzs kerülhet, nappalra a barna és a narancs árnyalatai, de minden­képpen kontúrozva. Legányi I. A házalókereskedelem Rádió mellett... Kollégámat néhány napig nem láttam, kérdem tőle hogy vagy, mondja, koszi, jól, és a kutya, az angol szetter? „Tegnap este kis híjján majdnem fölpofoztam ...” - mondja. „És miért?!” „Vacso­ránál ülünk az asztalnál, egyszer csak a Dávid egy nyelvcsapással lekapott egy darab húst a tányé­romról és elszaladt vele ...” „Hm ... Ügyes!” - mondom ka­ján vigyorral, mert valóban ügyes kutya, a nyáron egy belvárosi kerthelyiségben Dávid egy Bala- ton-szeletet kapott ki gazdája ke­zéből és azt jelzi, hogy - hús, meg ugye csokis izé - szóval változa­tosan étkezik. Másik kollégám - aki a közel­múltban költözött ki Nagyár­pádra, kertes, udvaros családi­házba - most mélységesen szo­morú: Vitéz névre hallgató kis új­fundlandi kölyökkutyáját meg­mérgezték. Elvitte orvoshoz, in­fúzióra kötötték, kapott Silegon nevű gyógyszert, ami vé- dené-gyógyítaná a máját, de fel­épülésére nem sok remény van. Igaz, tegnap már evett valamit, egészen keveset, és most csak al­szik, a család pedig - főleg a kis­lányuk - szívszorongva várja a következményt. Kertvárosban is mérgezik a kutyákat, a jó ég tudja milyen méreggel, én ezt bűncse­lekménynek tartom, bizonyára van rá törvényparagrafus is, de hát kideríthető-e ki, vagy kik a méregke verők? Talán soha. És képtelen vagyok fölfogni, hogyan lesz valakiből kutya-irtó? Reggel fölkel, gondolom morco­sán, dühöngve átkozza a világot, minden baja van, aztán megreg­gelizik és ahogy a bicska pengé­jével piszkálja a fogait, rájön, hogy neki „küldetése” van, hát majd ő rendet vág a bélházakban élő kutyaőrültek körében: meg­mérgez egy kutyát. Vagy lehet, ma még kettőt. Aztán holnap is. Neki itten senki ne sétáltassa a dögjeit, ő nem fogja kerülgetni a kutyaszart, különben is ugatnak, különben is ez egy úri passzió, mi az hogy együtt laknak egy fedél alatt az állattal, ami esetleg még harap is. A múltkor is olvasta, hogy valahol az országban egy idős asszonyt a kutyák harapdál- ták halálra, de ilyen eset több is előfordult, agyon kéne csapni az összes kutyát, összes gazdájukkal együtt. Ha egy mérgezett húsda­rabot kihajít az ablakon, előbb-utóbb egy kutya majd úgy is fölkapja ... így kezdődik? Lehet, de az is, hogy nem egészen így. Itt csak egyvalami biztos: már ereden­dően gonosz lélekre vall, ha va­laki egy kutyát elemészt, csak úgy, bosszúból, megöli az ember egyik - ősidők óta tanúsítható - leghűségesebb állat-barátját. A méregkeverő nagyjából fölismer­hető arról, hogy saját környezetét sem szívlelheti el, gyűlöl min­denkit aki él és mozog. Nekem sok kutyám van. Enyém a kis spaniel, a Jennifer, aid a csuk­lómmal a szájában sétáltat a la­kásban, vagy a gyönyörű magyar vizsla, a Dorka, aki akkor ül a tévé elé, ha bármilyen fut- ball-meccset láthat, vagy a poin­ter Arnold aki a combjába kapott oltást úgy mutatja meg, hogy a lábát fölemeli és várja a simoga- tást, amitől meg is nyugszik, mint egy lábfájós kisgyermek, aztán a selymes szőrű kis fehér Pelé, aki­nek soha nem látom a szemét, mert az orráig leér a, Jiaja” a hom­lokáról, mesélhetnék a dalmata Pitről, Samuról, a derék és „neve­tős” farkaskutyáról, de a világ­szép husky fajtáról is, amely a farkaskutyára hasonlít, de fehér­kés a szőre, csak nyakánál sötéte­dik a bundája és az eszkimók szánhúzásra idomították és tartják nagy becsben és olyan gyönyörű kék szeme van, hogy elámul az ember, aztán a koromfekete, bo­zontos fejű, magyar juhászpuli, amely bohókás csaholással ke- ríti-tereli a juhnyájat és az ausztrá­liai juhászok kedvenc terelő ku­tyája, „aki” nem ugat, meg sem mukkan, csak a szétszaladó birkák elé áll és merev nézésével paran­csol „álljt” nekik. Minden kutya az enyém. Az is akit kizavarnak a házból, és kukák hordalékából táp­lálkozik úgy-ahogy, meg amelyi­ket erdők szélén kihajítanak a ko­csikból, szaladj, amerre látsz ... Amikor e sorokat írom, a rádió­ban rövidke jegyzetét olvassa fel egy állatorvosnő: a kutya nem szü­letik eredendően vadnak. A kutyá­hoz türelem és szeretet kell és ak­kor tisztaságra, rendre lehet ne­velni. Minden kutya nevelhető. Mint az ember. Mondjuk. , Mellesleg: nincs is kutyám. De valamennyi az enyém ... Lelki elsősegély Budapesten naponta mintegy félszáz hívás érkezik a Lelki El­sősegély-telefonszolgálathoz, s karácsonykor is annyian jelent­keztek, mint máskor. A vasár­nap beérkező hívások fele csu­pán érdeklődő jellegű volt, míg a másik 50 százalékban alakult ki tényleges kontaktus a hívó­val. Ezt a Lelki Elsősegély-tele­fonszolgálat egyik ügyeletese mondta el az MTI-nek. Az ügyeletes ragaszkodott a névte­lenséghez - mondván a szolgá­lat lényege a névtelenség. Új festékgyár Új festékgyártó üzemet épít a francia-német tulajdonban lévő Total Haering Kft. Magyaror­szágon. Az üzem jövő év már­ciusában készül el és oldószeres alapú termékeket gyárt. Ezzel a kft. termelése évi 3 ezer tonná­val növekszik. A Total Haering az idén 15 ezer tonna festéket állított elő, amelynek értéke meghaladja a 2,8 milliárd forin­tot. Egy év alatt a cég a termelé­sét 2 ezer tonnával növelte.

Next

/
Thumbnails
Contents