Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1994-12-24 / 354. szám
10 aj Dunantau napló Irodalom - Művészet 1994. december 24., szombat FEHÉR KARÁCSONY A HARGITA ÉS A CSÍKI HAVASOK TÁJAIN Ünneplőbe öltözik a lélek Csíksomlyón Romfeld Ákos felvétele Ha december közepén a Csíki havasok és a Hargita tájain már havazni kezd - fehér karácsonyunk lesz - mondogatják elégedett hangon a székelyek. Havazik, hát hóban, fehér tájban indulhat neki az ember a hegynek. Megkeresi azt a nem nagy, nem is kicsi, kiszemelt fenyőt, amely behavazva egy érintésre megremeg és lehullatja magáról a puha bundát. Hófehér gallérral, behavazott kucsmával, járatlan csapáson lehet most bandukolni az erdőben. Szarvasok és medvék, farkasok és őzek vágta ösvények vezetnek. Gyermekkoromban a Vas megyei Herényben, Kámonban a Jézuska és az angyalok hozták nekem a karácsonyfát, szüleim csilingeltek a szaloncukrok közt csüngő csengettyűvel. Jut eszembe, de azóta több évtized eltelt. Most azonban az erdélyi székelyre gondolok, ahogy lépdel a hóban, karácsonyfás emberként, hóna alatt viszi otthonába a kiszemelt fát, hazaviszi az örömet: a székelyföldi hóember vagy december. A csíksomlyói kegyhely téli fénye, messze világlik a decemberi, sötét éjszakában. Olyan szép múltja, történelmi és kulturális jelentősége volt és van a templomnak, a klastrom- nak, s a mindkettővel szoros kapcsolatban álló intézményeknek, szokásoknak, mozgalmaknak, hogy szinte külön fejezetet képeznek Csík vármegye történetében és az egész székely nép életében is. Csíksomlyó ma általános és országos jellegű érdeklődés középpontjában áll. Az odalátogatók az egyszerű magyarázaton túl messzebbmenő megismerését is kívánják ennek a vallási és nemzeti szempontból annyira kimagasló középpontnak. Karácsony szombatján ünneplőbe öltözik a lélek. Békesség költözik az otthonokba. Meggyujtják a gyertyákat. Mennyből az angyal... vagy Ó, gyönyörű szép titokzatos éj! magyar egyházi népének áhítatát követi a karácsonyfa alá helyezett ajándékok megkeresése, így van ez a legtöbb családban. Az ünnep szokásai hasonlóak a keresztény világban. (Az első egyházi karácsonyi népénekek irodalmi és zenei forrása a gregorián ének és a középkori európai nemzetközi katolikus népének volt. Át- gyurva, átformálva az ősi magyar népzene Ízlésével és hagyományaival. A pásztor-énekek közül Csíksomlyón is felcsendül a legrégibb eredeti magyar karácsonyi énekünk a Csordapásztorok midőn betlehemben, csordátőriznek éjjel a mezőban ... A pásztorok imá- dásának csodálatosan egyszerű, nemes hangú megjelenítése. Hatása igazán csak teljes elé- neklésekor bontakozik ki, főleg esti mise után; betlehemnél tartott áj tatosságokon. A Mária versszak az erdélyi néphagyományból származik: Elindulnának és el is jutnának, Szűz Máriának jó napot mondának.) A kegyhelyhez közeli Csíkszeredából éjféli zarándoklat indul a csíksomlyói ferencrendi, Mária kegytemplomhoz. Százak meg százak kelnek útra gyalogszerrel vagy aki teheti autóval az éjféli misére s még előtte a betlehemi játékra. A jászol a kis Jézussal a Szent Ferenc oltárnál áll. A gyerekekből és ifjakból összetevődő szereplők évszázados erdélyi rigmusokkal is köszöntik az újszülöttet. A fehér hólepelben pompázó búcsújáróhelyen karácsony ünnepén is sokan gondolnak arra, hogy a Kis-Somlyó lábánál álló ódon templom a katolikus szé- kelység régi szent helye. Egyben a nyugati kereszténység egyik legkeletibb őrhelye. Mily sokszor gyűltek itt össze évszázadokon át bemutatva hódolatukat Mária; Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk - előtt. A szentélyben, a főoltáron most fényárban áll Mária kegyszobra. Felhangzik az ének a csodatevő Máriáért: Békét adj szívünknek, békét családunknak, békét nemzetünknek, békét a világnak ... A hársfából faragott 2,27 m magasságú szobor Máriát ábrázolja, karján a kis Jézussal. Fejükön nehéz korona látható. Arca mosolygós. Megenyhül a szorongó lélek, mintha csitulna „A népek harcának zugó tengere”. A hitükben erősödött lelkekben óhatatlanul is fölbuzog. Székely himnusz - Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt Istenünk - s tartsd meg e kis népet a félelmeit feledtető örömében. Az éjféli szentmise után a lélek tisztultságával indul vissza otthonaiba a tömeg. A fiatalok egymásba kapaszkodnak. Csúszkálnak a havas, jeges úton. Vidám magyar szó, kacaj tölti meg az utcák hosszát. Hazatérve - régi szokás szerint - terített asztalhoz ülnek. Töltött káposzta párolgó illata kelti az étvágyat. Vége az ádventi böjtnek. Megeszik - miként a helyi tájszólás ejti, a Mária-radináját. Somlyó hegye most már sötétbe burkolózik. Komor fenség. Csupa titok és várakozás. Magasodó hegyoldalán friss hópelyhek szállnak. Őrzik az emberek örömét. A legtartalmasabb magyar karácsonyi énekeink a született Gyermeket ünnepük, de a hivő nép szívesen nézi, átérzi a pásztorok hódolatát is. Erdély-szerte felzeng a legismertebb magyar karácsonyi dal: Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok! / Hogy Betlehembe sietve men- vén lássátok, lássátok./ Istennek Fia, aki született jászolban, jászolban/ Ő leszen néktek üdvözítőtök valóban, valóban./ Mellette vagyon az édesanyja, Mária, Mária;/ Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szent Fia, szent Fia./ El is ménének köszöntésére azonnal, azonnal,/ Szép ajándékot vívén szívükben magukkal, magukkal./ A kis Jézuskát egyenlőképpen imádják, idmáják,/ A nagy Úristent ilyen nagy jóért, mind áldják, mind áldják. Domonkos János Csanády János: Egy régi fenyőfa-ágra / É desanyám levelével a belső zsebemben vágtam neki az idegen állomáshoz vezető útnak, becsapva magam mögött a diákszálló ajtaját. A déli városkában, mely enyhe éghajlatáról híres, most zsoltá- ros szél csapkodta a porzó havat, szemembe. Ólomszín felhő bontotta a láthatárt; alacsonyan, mint egy pattogó zománcú lavór, borult az ég a földre. Ezt, - ezt a földet szerettem, amíg látszólagos elhagyatottsággal bandukoltam a koradélutánban az idegen város állomása felé. A sínpárokat felfedezve - itt-ott kifénylettek a könnyű porhó alól - örömmel váltottam meg a jegyemet. Immár: Szabadon! - Körülbelül 120 kilométert kellett utaznom hazáig. A távolság roppantnak tetszhetett ezen a karácsonyestbe hajló délutánon, - annál boldogítóbb volt elképzelnem: mintegy félévnyi elha- gyatottság, s mintegy félnapi vonatozás után (mely alatt kedves terveimet szövögethetem a bagó és petróleumszagú, barnára pácolódott kupéban az ablak mellé húzódva) belépek majd a karácsonyfa-illatú, gyertyákkal lobogó kis szobába, s „repül felém anyám” - családom és testvéreim közé. Mi mindent kellett pótolni ezen a hó- és karácsonyszagú estén, lelkemben az Úrjézus születésnapjának fenyőszagú, gyertyaillatú, hószálüngóztató koraestén, annak tényleg csak a három templom harangkongató istene lehetett volna a megmondhatója! Mint aki csodára vár, már-már áhítattal készültem a találkozásra, hogy ölelésemből újra megérezzék: hiába, hogy csak „vasárnapi gyerekük” voltam (amikor sűrűn hullottak az atyai pofonok is), azért szeretem őket, s azért is megmaradtak emlékezetem bensőségében, mint a Kisjézus Mária ölén a jászolban, jámbor barmok fényes leheletében. Most, negyven év után is úgy emlékszem erre a december 23-edikei, kőszészagú vonatozásomra, mintha nem is egy élet telt volna el közben, mintha naponta újraálmodva, éjről éjre csak ezt a kalandos szeretetgo- molygást őriztem volna emlékezetem mélyén, édesanyám levelével a belső zsebemben, a szívem fölött. A kis mezőkomáromi állomáson sokan kecmeregtek ki a mozdonygőzös alkotnyatban a sípolva, sisteregve végre megálló vonatból, és indultak a szélrózsa minden irányában, rokoni lelkűkkel a hófúvásban, fel-fel- bukkanó házaik felé. Szinte mindegyikük után szalasztottam egy gondolatot, ahogy havas kucsmájuk fülükre húzva távolodtak a turgenyevi alkonyatban. - Azt is alig hallottam meg, hogy hívogatnak egy szekérre, s majd a hatkilométeres úton hazáig döcögünk széna-szalmaszagú pokrócokba burkolódzva, szorgalmas kis piros magyar lovak mögött, a kocsiderékban. Hanem aztán! Hogy’ megcsapott az otthon melege!? „Jó, hogy jössz, fiam!” „Hozhattál volna fenyőt, mert még nincs karácsonyfánk!” Majd, jó másfél óra múlva: „A szentestén az Úr is megbocsátja, hogy az egyik templomkerti fenyőről választottunk magunknak egy árva ágat!” Került rá gyertya, szaloncukor is - míg a templomokból kizengett a hittel énekelt „Mennyből az angyal... ” a karácsonyi éjnek. i í Bértők László: És látják, hogy se föl, se le Pattog a doboz teteje. Repül, aminek szárnya van. Ha most elengedném magam, vihetném még valamire. Csak fehér van meg fekete. A többi az mind szárnyfalán. Ha mégis száll, akkor zuhan. Vagy zuhannia kellene. Nem beszél bele senki se. De amit mond, az is olyan. Ülnek a zajos kupiban. Untatja őket a mese. És látják, hogy se föl, se le. S ha le, akkor mindannyian. Makai Ida: Csönd fénye Hóba temetlek, csillagárba, Fagyott csillagok áramában sodródsz, amíg majd elmerülsz, S leszállsz a mély alatti tájba. A megtöretlen csöndbe térsz. Mélyvilági, naptalan nyárban csönd fénye virraszt, feledés Galambosi László Barlang felett csillag lángol Szánkóm széthull, bolygok gyalog. Fészektörő hó kavarog fényesedve, nekiront a hegy szügyének fenekedve. Batyuimat nyakba vetve kaptatok zord meredekre. Fenyő-gyertyák a csúcskat ezüstösen beragyogják. Köröskörül fehér völgyek csöpp viskói gyöngyösödnek. Cseje ropog, csatangolnak elszabadult komondorok. Jeges talpam szikrákat vet, gázolom a rengeteget énekelve Lankadatlan vándorolok Betlehembe. Barlang fölött csillag lángol, dunyhát varrók pici zsákból Jézusomnak. Hallom, hogy a pásztorolók kolompolnak. Jászol mellett nirhát éget három király, bárány béget. Bojtár ökre bólogatva párát lehel örvendőkre. Nő a kisded: földön, égen királykodik dicsőségben; nála szebben nem szól senki. Világol a Végtelenben. Sugaras a bércek orma, minden harang szertebongja tündökölve: Messiásunk miénk marad mindörökre. I 4 t
