Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1994-12-24 / 354. szám
1994. december 24., szombat Karácsony aj Dunántúli napló 7 Jézus és a nem hívők Miért vonzó, kikerülhetetlen, tépeló'désre késztető'élete-halála? A pécsi Xavér utcai szociális otthonban tartott karácsonyi mise után Szalay atya szólt a hívőkhöz Fotó: Tóth L. A jót akarni kell A Katolikus Karitász adományai A keresztény „Apostoli Hitvallás” így kezdődik: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.. És a Jézus Krisztusban, ő egyszülött Fiában ...” Jézus, a Krisztus a Keresztény istenségnek, az „Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, Egy örök igaz Isten”-nek olyan megjelenése, aki egyidejűleg isteni és emberi,- transzcendens és immanens. Ezért mint minden embernek, születnie is kellett. És mint minden embernek, meghalnia is! Karácsony és nagypéntek, születése és halála napja a keresztény liturgia szerint. Karácsony van, születése napja az emberként Fiúvá lett Istennek. Keresztény hit szerint ő a Megváltó, akinek küldetése az, hogy az ember számára a legfontosabbat, a legféltve őrzött kincsét az életeiét adja annak az „ősbűn”-nek következményeiért, amit az első emberpár, Adám és Éva követett el az Édenkertben, avagy a Paradicsomban. Ezt - hitük szerint - Jézus, a Krisztus kereszthalálával meg is tette. Emberként, de isteni lénye ellenére is - tudva, hogy „ ... harmadnapon halottaiból ...” feltámad, félve a haláltól! „Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár ..(Máté, 25.39.) „ ... jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen. (Máté. 26.42). De ugyanez olvasható Márk. 14.36, Lukács. 22. 42-ben is). Nos több évszázada már, hogy a mindebben nem hívők válasza azonos volt, a puszta tagadás. A XVII-XVIII. századi angol és francia materialisták Hobbestől Diderotig és Holba- chig az egész vallást egyszerűen csak a tudatlanság és a félelem szülte jelenségnek, avagy „papi csalás” eredményének tartották, benne a kereszténység Jézusról szóló felfogását is. Több mint egy évszázada folyik a világi vallástörténetben a vita arról, hogy Jézus élt-e, valódi történelmi személy, vagy csak költött, mitológiai alak. A racionális bibliakritika az „Ész” ítélőszéke elé vonszolta a Bibliát, benne az evangélisták (Máté, Márk, Lukács, János) írásait, kimutatva ellentmondásaikat, históriai, növény- és állattani tévedéseiket, stb ... és tagadta mindazt, ami Jézusról szól. D e valójában, a nem hivő számára az a lényegi kérdés, hogy élt-e és miként? Avagy inkább az, hogy miért vonzó, kikerülhetetlen, tépelő- désre-gondolkodásra késztető Jézus élete-halála a klasszikus európai kultúrtörténet egészében? Szerintem ez az igazi kérdés Jézust illetően. Ennek oka az, hogy az evangéliumi Jézus vé- gülis maga az Ember. Igen, a nagy betűvel írott ember, az ember „mint olyan”. És valamennyien szinte ilyenek szeretnénk lenni. De ki a „nagybetűs” ember? Az, aki egész életében az emberi értékeket, a humánumot nem csak hirdeti, de éli is. Az evangéliumi Jézus ilyen volt. Úgy élt, hogy mindig felül tudott emelkedni saját partikuláris érdekein, egyedi létét és boldogulását legelőnyösebben biztosító körülményeken. A parkularitás - az egyedi lét -, és az érte való, megőrzésére irányuló tevés az ember élő mivoltából fakadó következmény. Egyszerűen szólva ez azt jelenti, hogy mint élő természeti lények csak egyszeriek és megismételhetetlenek vagyunk. Ezért legfőbb értékünk az életünk. Ezt őrizzük - még önpusztító életvitelt folytatva is, mint esendőek, talán legesendőbb élőként. Eszünk, iszunk, ruházkodunk, lakunk ... Közben minden lépésünket vigyázzuk ... És? Szeretnénk „Ember” lenni! Sikerül? És Jézus? ő mindig az emberért cselekedett „ ... az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem azért, hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul a sokakért (Máté, 20.28). Az evangéliumi Jézus olyan életet élt, amelyben mindig a mások, a „sokak” szolgálata, az emberért tevés jelent meg. Ebben a tevésben utolérhetetlen! Utolérhetetlen, mert az élet „keménysége” olyanná teszi az embert, mint az „utolsó vacsora” (nagycsütörtökön) után jóllakottan elszenderülő tanítványokat, akikhez Jézus így szólt, „ .. . jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen” (Máté. 26.41). H át igen! Jézus példáját, az emberért cselekvést erkölcsi meggyőződése szerint hívő és nem hívő egyaránt választhatja. De többnyire erőtlenek mindketten. Mi hát megoldás? Ez itt a kérdés! Az ember tépe- lődve keresi a választ. E szokatlan, karácsonyt idéző írást erről szólva Adyt idézve fejezném be! Szeretném, ha szeretnének Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek. Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény. De, jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak. Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének S lennék valakié, Lennék valakié. Dr. Jóri János egyetemi docens JPTE A karitatív szervezetek fontos szerepet töltenek be napjaink társadalmában. A szegényeken, a nélkülözőkön igyekeznek legalább átmenetileg segíteni. A Pécsi Egyházmegyében 1988-ban alakult meg a Katolikus Karitász, amely először a zöld határon átjutott romániai jnenekülteknek, majd a volt Jugoszláviából elüldözött embereknek segített iratokhoz jutni, lakást keresni. Munkájuk nagy részét mára a hazai rászorulók támogatása teszi ki. A karácsony a hívők szerint, emlékezés Isten fiának születésére, aki úgy mutatkozott be mindenkinek, hogy ő a Szeretet. A szeretet azt is jelenti, hogy jót akarok és jót teszek. Ennek jegyében osztott szét közel egy millió forint értékben adományokat a Katolikus Karitász Pécsi Szervezete Baranya és Tolna megyékben. Lassan újra hagyománya lesz az adakozásnak, hiszen az adományok nagy része hazai forrásból származik. Igaz, két angol szervezet és egy német plébánia küldött csomagokat, mégis reménytkeltő az emberek szociális érzékenységének növekedése. A karitász egyébként is egyik feladatának tartja a szolidaritás érzésének felkeltését, hogy akinek több van, érezze kötelességének a rászorulók támogatását. A karácsony előtti héten a Pécsett Zárda templomban az ünnepi műsort követően, illetve a Kertvárosi templomban a mise után közel félezer embernek osztottak szét 500 forintos vásárlási utalványokat. Dr. Szalay János, a szervezet pécsi vezetője kiemelte, nem csak a vallásos embereknek juttatnak adományokat, hanem minden rászorulónak. A Pécsi Karitász karácsonyi ajándékait ott találhattuk egy szociális otthonban, egy óvodában, egy öregek napközijében, valamint a Baranya Megyei Cigányszövetség ünnepségén. Rendszeres támogatásban részesítik a Támasz Alapítvány női szállását, illetve fél évig jelentős részben átvállalták az Ifjúságért Egyesület működési költségeit. Tartják a kapcsolatot az állami gondozott fiatalokkal is. A karitász vezetője melegen szólt az alsószentmártoni cigány hittanoktatóról, aki magával tudja ragadni kis tanítványait. Alsószentmártonban egyébként a templom mellett egy fűtött közösségi terem várja a betérőket. Dr. Szalay Jánostól megkérdeztük, milyen szerepet tudnak felvállalni a karitatív szervezetek. Úgy vélekedett, a társadalom globális gondjainak megoldása a törvénykezés, az állami irányítás feladata. A civil szervezetek viszont egyénre szabottak, és egy-egy ember nyomorúságán tudnak hosszabb-rövi- debb ideig segíteni. Az egyházmegyében jelenleg 21 karitász szervezet működik a plébániákon, de számukat gyarapítani szeretnék. Az egyes csoportok 400-500 ezer forint értékben gyűjtöttek adományokat, amelyet szétosztottak a rászorulók között. Szigetváron hajléktanok számára Pécsről is vittek csomagokat, amelyekben liszt, olaj, cukor, konzerv, narancs és néhány szaloncukor volt. Porth E. Karácsony van, születése napja az emberként Fiúvá lett Istennek Läufer László felvétele A betlehemi csillag Krisztus előtt 7 évvel, szeptember elején a babiloni papcsillágászok furcsa égi tüneményre lettek figyelmesek: a Jupiter és a Szaturnusz egybeolvadni látszott. Az együttálló csillagok megálltak az égen. Mivel a Jupiter a zsidók csillaga, a babiloni csillagászok elindultak Jeruzsálembe. November 12-én azt látták, hogy a csillagegyüttes pontosan a betlehemi út felett megállt, és kúp alakú fényözönt árasztott a Földre. Konradin Ferrari d’Oc- chieppo osztrák csillagász egész életét a „Bölcsek csillagának” szentelte. A 2000 éves tünemény tudományos magyarázatát azóta a csillagászok elfogadták. A Biblia-magyarázók annak idején legendának tartották a betlehemi csillagot. „Nem hittem, hogy a négy evangélista kitalált volna egy ilyen égi jelenséget” - vélekedett d’Öcchieppo. Miután a bécsi Uránia csillagvizsgáló vezetője lett, kutatni kezdte a jelenség okát. Az úgynevezett „differenciál-diagnózist” alkalmazta. Kizárta, hogy üstökösről lehetett szó, s azt is megállapította, hogy nem egy szupernóva robbant szét. Tehát a Szaturnusz és a Jupiter együttállására került sor. Egyébként ezt már Johannes Kepler is feltételezte. A fényes égi jelenség magyarázatához d’Occhieppo segítséget kapott a véletlentől. „1941. január 20-án - írta - légvédelmi tüzérkáglár voltam Bretagne-ban. Éjszakai szolgálat közben azt vettem észre, hogy a Jupiter fényözönt bocsát a Földre. Ez az úgynevezett Zodiakal-fény úgy áll elő, hogy valamilyen égitest megvilágítja az űrben lévő finom porszemeket. Rögtön arra gondoltam, hogy így történt ez 2000 évvel ezelőtt is.” A tudományos világ eleinte tartózkodó volt. 1948-ban azonban d’Occhieppo agyagtáblát talált a papok írásával. A táblát ma a British Múzeum őrzi. „Megtanultam a rovásírást - mesélte a csillagász az újságíróknak. - Azt találtam, hogy a babiloni papok úgyanúgy magyarázták az égi tüneményt, mint én.” * D’Occhieppo elméletét ma már az egyetemeken tanítják, és az osztrák akadémia tagjává választották. Legutóbb könyvet írt „A betlehemi csillag” címmel. A 87 éves csillagász ma is dolgozik. S zédültem, forgott velem a világ, aztán elsötétült a vitrin, a fejemnél lévő mézesteás bögre, a lázmérő higanyos vége csillagszóróként egyre halványabban pattogtatta a rávetődő fényszikrákat. .. Anyám puszikkal ébresztgetett: - Pimpikém jobban vagy? Itt a gyógyszer vedd be, igyál a finom mézesteából, a doktor bácsi azt mondta, most nem szabad aludnod.- Anyu, a rollerom ... - nyöszörögtem a láz fogságában tisztuló-sötétedő értelemmel. Talán a képzelet játszik velem, vagy valóban anyám hangját hallom, amint kétségbeesetten szól legidősebb bátyámnak, Józsikám, szaladj orvosért, Lacika félrebeszél. A roller. De sokat kérleltem, könyörögtem, hogy legyen rollerom. Anyám hol nevetve áltatott, hogy már tárgyalt Gundrum nénivel, és a jövő héten már vadul száguldozhatok is a saját piros rolleromon, hol kétségbeesetten vallotta be, már ki is nézte, épp meg akarta nekem venni, amikor Józsikának szétment a cipője, Imruskának szétrepedt a nadrágja, Ferikének a kesztyűje veszett el. „Várj kicsikém, megkapod” - mondta ilyenkor, szeme csücskében apró gyémántocskát csillantva, s úgy babusgatott, majd összetörtek vékonyka csontjaim. Kilenc évem minden szilaj vadságával toporzékoltam, követelőztem minden ilyen majdnem megvalósuló álomnál, s tiszta szívemből gyűlöltem a bátyáimat, akik mindig épp akkor rúgják, szakítják, vesztik el valamilyüket, amikor már majdnem enyém a roller. S hogy irigyeltem az egyke Lalit, aki suli után felhajtott az utcánk meredekjén, és olyan büszke rátartisággal rollerezett a lejtőn, mint egy grófi ivadék. Az is volt, csak épp atyja nem grófsággal, hanem a kéményeiből éjjel-nappal füstöt okádó Zsolnay-gyárban segédmunkával kereste meg a kenyérre, s Laja fiának a rollerre valót. Kareszt, akinek használt bringája volt, s azzal száguldozott fel-alá, máig sem tudom miért, nem irigyeltem-utáltam annyira. Nekem akkor a roller volt álmaim netovábbja, a megvalósulásra váró tündérmese. Szemüveges, jóságos férfiarc csodálkozó tekintete riasztott láz-álmom- ból. A doktor bácsi hajolt fölém, s pas- kolta arcomat. „Na, kisöreg, mondtam, hogy ne aludj. Még egy ideig ébren kell lenned.” Anyámnak is megismételte, ne hagyják a gyerkőcöt estig aludni. Pedig a láztól borzongtam, a széngázmérgezés meg egyre csak szédített álomországba. „Mondtam, hogy nem alhat, sok mézes teát, tejet itassanak vele” - hallottam félálomban a doktor bácsi parancsoló hangját, aki korábban mindig olyan önzetlen és segítőkész volt velünk, hogy magunk között csak Jóságos Varázslóként emlegettük, a táskájából a legváratlanabb pillanatokban elővarázsolt szem cukorka, Granit-kocka miatt. Ő volt a Varázsló, míg a Schwarz bácsi sarki boltja maga volt a Varázsország, a bent kínált Gránit-kockák, Sportszeletek, kandiszcukor, bocskorszíj, nápolyitörmelék és más nyalánkságok miatt. Hányszor álmodoztunk csapatba verődve, ki mivel tömné meg az ingét, ha az öreg öt percre szabad kezet adna...-Lacus, ne aludj! - költögettek testvéreim.- Hol van Anyu? - nyöszörögtem kábán -, s hol van a rollerom? Elanyátlanodva néztek hol rám, hol egymásra a kamaszodó fiúk, a bátyáim, akikre oly büszke voltam mindig, kivéve, ha épp nem akkor tettek tönkre, vesztettek el, nőttek ki valamilyen ruhadarabjukat, amikor már épp a rollerom megvásárlásán volt a sor.-Anyu süti a karácsonyi beigliket, kalácsokat, most nem tud veled lenni,- mondták zavartan. - A rollerod meg- egymásra néztek ne aggódj, ott lesz a fa alatt.- Lesz rollerom! - szakadt ki belőlem valami furcsa hang. - Lesz végre saját rollerom! Hogy meddig aludtam, nem tudom, pedig költögettek szakadatlanul. Szentestére elmúlt a lázam, rendbe jöttem teljesen. Lázálmaimat is kialudtam. Egymást is szemmel tartva lestük, négyen, hogy Anyu miként süti tepsiszám a diós és mákos beigliket, a fonott kalácsokat, s azokat hogyan porci- ózza ki külön halomban Józsikának, Imruskának, Ferikének és nekem. Szegény Anyu, nem is a sütés volt a legnehezebb, hanem az igazságos elosztás. Magának épp csak kóstolót rakott mindegyikből, hadd jusson nekünk elég. Á fa alatt, a gyertyák és csillagszórók fényében mi voltunk a legboldogabbak, a leggazdagabbak. A Mennyből az angyal után sáskahadként csaptunk a prédára. A karácsonyi jussunkra. Könyv, kesztyű, ing, toll, csokoládé, zokni került elő a papírcsomagolásból. S a beiglik! Az én rakatom előtt egy nagy méretű csomag állt. A papír gyűrődésein nehezen olvastam: roller. Csak nem? De az nem ilyen kicsi, még összehajtva sem! Téptem a papírt, s valami puha volt benne. Négy rúd mákosbeigli. Már épp fel akartam üvölteni, hogy becsaptatok, amikor Anyu és bátyáim meghatott, boldog pillantását elkapva belém szorult a hang. S amint tekintetemmel végigpásztáztam testvéreim beigli-hal- mait, úgy tűnt, hogy az övék eggyel kevesebb rúdból áll, mint az enyém. Önként adták össze a nagy álmomat.- Senkinek sincs a világon ilyen szép rollere! - tört ki belőlem, s olyan boldogan száguldottam anyám és bátyáim karjai közé, ahogy csak Lali tudott az utcánk lejtőjén nekiiramodni. B. Murányi László Anyu, a rollerom...
