Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)

1994-12-18 / 348. szám

MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából AUGUSZTA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.28 nyugszik 15.54 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-től 18 óráig a 415-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: SZALAI KORNÉLIA Nagykanizsa 750 éves IV. Béla király egy 1245-ben kelt oklevele említi először Ka­nizsa nevét. A 750. évforduló megünneplésének féléves ren­dezvénysorozata az oklevél kel­tezésének napján, május 12-én megrendezendő gálaesttel indul hazai és külföldi díszvendégek jelenlétében. A jubileum alkal­mából történettudományi és ne­veléstörténeti konferenciát ren­deznek, megszervezik a város- és faluvédők találkozóját, az Alpok-Adria Munkaközösség ifjúsági szemináriumát és egy nyelvészeti szimpóziumot is. Város-, iskola- és banktörténeti kiállítások nyílnak, városterve­zési és kulturális pályázatokat hirdetnek, lesznek majd vetél­kedők és sporttalálkozók. Az évfordulóra emlékérmeket, vi­deokazettát, városismertető le­porellót, képeslapokat és hely- történeti kiadványokat jelentet­nek meg. Megalakul a Magyar Gépkörök Egyesülése A világszerte eredményesen működő gépkörök, a gazdálko­dók tulajdonában lévő gépek jobb kihasználásával csökken­tik a költségeket, illetve önsegé­lyező formában a jövedelmek növekedését segítik elő. A Tol­nán működő Első Hazai Gépkör létre kívánja hozni a Magyar Gépkörök Országos Egyesülé­sét. Szeretnék, ha sokan csatla­koznának hozzájuk. Időjárás Ma nagyrészt napos, száraz idő várható. Hajnalban főként délnyugaton párás, ködös lesz a levegő, eleinte időnként erős északi szél várható, majd estétől a szél mindenütt mérséklődik. Vízállás: Mohács 334 cm, áradó, vízhő 5,2 fok, Őrtilos - 57 cm, apadó, 0,0, Barcs -25 cm, áradó 3,9, Drávaszabolcs 42 cm, apadó, 5,0. — Lottószámok Ötös lottó: 50, 53, 64, 68, 71 Hatos lottó: 6, 7,10, 32, 37, 44 Pótszám: 12 Jokerszám: 112640 6 Új VDN von A fenséges KRÓNIKA VDI1 krOnikaI Az Auguszta nevünk előkelő hangzása latin jelentéséből fen­séges, magasztos adódik. Erede­tileg Augusztusz formában csak a férfinév létezett, ugyanis i.e. 27. évben a római szenátus Oc- tavianus császárnak az actiumi csata harmadik évfordulóján az „augusztusz” címet adomá­nyozta hálából azért, mert a csá­szár befejezte a polgárháborút és a birodalomban béke honolt. Addig ezt a jelzőt csak az iste­nekre alkalmazták, de ezután hamarosan átvette a császár fe­lesége is. Az utókorra azonban csak a név női formája maradt. O Gyógyító nap Kaposváron. Nyílt gyógyító napot tartottak tegnap Kaposváron a MTESZ Technika Házában. A rendez­vényen a különféle ágazatok­ban, masszázs, talpmasszáz, fé­nyadás, Reiki ágak, bioenergia, léleksebészet és kineziológia, pszichotronika és parapszicho­lógia, képzett természetgyógyá­szok vettek részt. O Cinege Madár. A Babits Mihály Művelődési Ház, a Tol­natáji Szövetség, a Tolna Me­gyei Pedagógiai Intézet és a Tolnai Népújság megyei nép­daléneklési versenyt hirdet gyermek, ifjúsági és felnőtt ka­tegóriában. Részt lehet venni a nemes vetélkedésen egyénileg és csoportosan. Az énekesek mellett népi hangszeren játszók is benevezhetnek. A jelentke­zőknek legalább 25 népdalt kell tudniuk. A kirándulók sajnos méltatlanul felejtik el a Bonyhád melletti Grábócon megbújó pravoszláv templomot. A közelmúltban felújított szerb műemlék templom, amelyben valamikor a környé­ken lakó pravoszláv vallású férfi hívek imádkoztak, most a helyi szociális otthon kertjében várja látogatóit, az országos kék turista jelzés útvonalán Läufer László felvételei O Gyermekkarácsony. Gyer­mekkarácsony ’94 címmel Ka­posváron az Együd Árpád Vá­rosi Művelődési Központ egész napos programot szervez a gye­rekek részére. Többek között fellép a Vadrózsa Bábegyüttes, a Kodály Zoltán Általános Is­kola tanulói Csornai betlehemes játékot mutatnak be, de lesz gyertyaöntés, karácsonyfa díszí­tés, mézeskalács sütés, filmvetí­tés és még sok-sok érdekes já­ték. A 35 éve alakult Pécsi Opera tiszteletére rendeztek tegnap opera-gálát a Pécsi Nemzeti Színházban, melyen felléptek az elmúlt évtizedek és a jelen operaénekesei is Fotó: Müller A. O Karácsonyi koncert Duna- földváron. Á belvárosi temp­lomban adott tegnap nagy si­kerű koncertet tegnap a Cante- mus vegyeskar Dunaföldváron. Műsorukon karácsonyi dalok és hangszeres darabok szerepeltek. O Egészségügyi alapítvány. Pakson a rendelőintézet dolgo­zói életre hívták a dr. Magyar Imre Egészségügyi Alapítványt. Elsődleges céljuk, hogy a be­folyt összeg segítségével minél magasabb színvonalra emeljék munkájukat. A továbbképzések mellett új műszerek beszerzé­sére, a régiek felújítására is kí­vánják fordítani az adományo­zók pénzét. O Tárlat. Regszemcsén a Ta­karékszövetkezet emeleti ter­meiben tegnap délután kiállítás nyílt Szathmáry István festő al­kotásaiból. A több, mint negy­ven mű a legkülönfélébb tech­nikával készült. Látható olaj- festmény, linómetszet, tusrajz, akrill, monotypia. . O Hangverseny. Zalaegersze­gen a Zsinagógában ma délután a városi vegyeskar Ramirez Kreol miséjét adja elő a pécsi Szélkiáltó együttes kíséretével. Jótékonysági koncert kórházi műszerekért Karácsonyt várva címmel jó­tékonysági gálaestet tartottak tegnap Baján, a Barátok Temp­lomában. A koncertet, amelyen Dankó László, a Kalocsa- Kecskeméti római katolikus Főegyházmegye érseke mon­dott karácsonyi köszöntőt, a Magyar Honvédség bajai Hely­őrségi Klubja rendezte. Belépő­díj nem volt, az önkéntes ado­mányokat a bajai, valamint a pécsi honvéd kórház szívbete­gek gyógyítását szolgáló mű­szereinek gyarapítására fordít­ják. Az eddig megtartott jóté­konysági koncerteken össze­gyűlt több mint egymillió fo­rintból a bajai kórház számára több életmentő készüléket vásá­roltak. O Mélységtől a peremig. A Holdudvar Társaság szervezé­sében vasárnap este fél hétkor Csabai Tamás Mélységtől a pe­remig címmel tart előadást Dosztojevszkijről Pécsett a Pe­tőfi Sándor Művelődési Ház­ban. Dosztojevszkij: Feljegyzé­sek az egérlyukból című kisre­gényéből Várkonyi András ol­vas fel részleteket. Kistérségi foglalkoztatás A zalai kistérségi fejlesztési tervek részeként beadott foglal­koztatási pályázatokon össze­sen 17,3 millió forint talált gaz­dára. Az Őrség-Göcsej-Hetés Területfejlesztési Társulás egy kisrégiós vállalkozói központ, egy képzési feladatokat is ellátó mezőgazdasági mintafarm lét­rehozásához és településgazda­sági célokra kapott támogatást. A pacsai székhelyű Közép-Za­lai Társulás kiránduló tavainak fokozott hasznosítására, mező- gazdasági vállalkozói tanfo­lyam indítására és síküveg üzem létrehozására fordíthatja a pályázati pénzt. A kis-balatoni térség pályázói szakmai kép­zésre, a falusi turizmus feltéte­leinek javítására és a mezőgaz­dasági foglalkoztatás segítésére kívánják fordítani a nyert pénzt. O Balaton Fesztivál. Elkészült az 1995. évi Balaton Fesztivál programja. Az eddigi négy hét helyett, nem egészen háromig tart a rendezvénysorozat. Az időpontja is megváltozik, nem május elején, hanem a végén kezdődik, ugyanis az első jelen­tősebb turista áradat akkor ér­kezik. A tervek között szerepel többek között egy nemzetközi huszártalálkozó, a Győri Balett előadása, valamint folklór mű­sorok. A fesztivált a Goldmark Napok vezetik be, és kapcsoló­dik a III. Közép-Európai Tele­víziós Fesztiválhoz is. O Alapítványok hete. A nagy- kanizsai Hevesi Sándor Műve­lődési Házban második alka­lommal rendezi meg a városban működő alapítványok találko­zóját. December 12-21 között a dél-zalai város 15 oktatási, kul­turális, egészségügyi és sport jellegű alapítványa mutatkozik be a nagykanizsaiaknak. Képaukció a megyei könyvtárért Tíz festmény csak nem 150 ezer forintért kelt el Kaposvá­ron a megyei könyvtárban meg­rendezett képaukción. A város­ban működő Könyvtárosok a Könyvtárért Alapítvány felké­résére kaposvári és somogyi művészek 54 alkotásukat aján­lották fel az árverésre. A bevé­telből az alapítvány könyveket és folyóiratokat vásárol a me­gyei könyvtár számára. A most megvételre felajánlott, de el nem kelt képekből a tervek sze­rint fél év múlva ismét aukciót rendeznek, közben pedig újabb somogyi művészeket is felkér­nek, alkotásaikkal támogassák az alapítványt. Ez volt az első olyan képárverés a somogyi megyeszékhelyen, amelyen képzőművészek mecénási sze­repet vállaltak. O Sváb-bálok a Tettye ven­déglőben. Pécsett a Tettye ven­déglőben január 13-14-én kez­dődik a Lenau Sváb bálokkal a szezon. Ezt követően január 21-én, majd pénteken és szom­batonként március végéig mu­lathatnak és kedvükre táncol­hatnak a sváb zene kedvelői, akiknek minden alkalommal Meiszter Péter és zenekara ját­szik. A vendéglő szakácsai pe­dig a vendégeket a sváb konyha specialitásaival és finom házi rétessel várják. A helyszínen lehet jelentkezni, a jegyeket megvásárolni. O Betlehem játék. Tormáson az Építészeti Kultúráért kitün­tető díjban részesült új faluház­ban vasárnap este hat órakor a sásdi vegyeskar lép fel Lakatos Judit vezényletével. A koncer­ten karácsonyi művek csendül­nek fel. A hangverseny előtt a tormási gyerekek Betlehem já­tékot mutatnak be. 04 - 05 - 07 Három sérült. Szombaton Geresdlak és Maráza között egy bosnyák állampolgár vezette személygépkocsi egy teherautó bal első kerekének ütközött. A járműből, ami becsúszott a te­herautó alá, a mohácsi tűzoltók roncsvágó segítségével szabadí­tották ki a súlyosan sérült gép­kocsivezetőt. Ketten könnyeb­ben megsérültek. Kigyulladt a fagerenda. Szintén tegnap a délelőtti órák­ban Pellérden a Dózsa György utca 41. számú lakóépület konyhájában a fagerenda a kályha hőjétől kigyulladt. A tü­zet a pécsi tűzoltók oltották el. Személyi sérülés nem történt. Újabb milliók a siófoki színháznak Az eredetileg tervezett támo­gatás csak nem kétszeresét, 27 millió forintot fordít jövő évi költségvetéséből a siófoki ön- kormányzat a város januártól működő színházára, ugyanis az állami normatívát 12 millió fo­rinttal csökkentették. A hiányt az önkormányzatnak kell pótol­nia ahhoz, hogy az eredeti ter­vek szerint megkezdődhessen a színház működése, ami várha­tóan nyáron az idegenforga­lomra is jó hatással lesz. A vá­ros szülöttéről Kálmán Imréről elnevezett színházban az elkép­zelések szerint négy önálló be­mutatóval és a megszokott táje­lőadásokkal várják a nézőket. Polgármesterek Balatonföldváron A most megválasztott somo­gyi polgármesterek felkészítő tanfolyamon vettek részt a hé­ten Balatonföldváron, amelyen közigazgatási szakemberek tar­tottak előadásokat. Egyebek között arról, hogy miként kell levezetni a jövő héten esedékes alakuló üléseket, milyen szem­pontok szerint kell elkészíteni a költségvetést. Szó volt még a polgármesterek javadalmazásá­ról is, ami feltehetően vitákat is kiválthat a testületeken belül. Éppen ezért minden polgármes­ternek azt tanácsolták a földvári felkészítésen: igyekezzenek megértetni és elfogadtatni a tes­tülettel, hogy a járandóságuk a megválasztott önkormányzati vezetőnek, s nem személyüknek szól. Ajándék a nagyatádi menekülttábor gyerekeinek Játék mackókat és babákat ajándékozott 700 000 forint ér­tékben a Quelle magyarországi képviselete a nagyatádi mene­külttábor gyerekeinek. A kará­csonyi ajándékcsomagokba ezen kívül még bekerülnek az Angliából érkezett segélyszál­lítmányból egyéb játékok is, va­lamin gyümölcs és édesség. A felnőtteknek pedig egy-egy csomag kávét tesznek a kará­csonyfa alá. " Villamosított vasútvonal Befejeződött a Dombó­vár-Gyékényes vasútvonal So- mogyszob-Gyékényes közötti szakaszának villamosítása. A 30 kilométer hosszú vasútvonal átadásával a Budapest és a hor- vát határ között közlekedő vo­natok mozdonycsere nélkül, végig villamos-vontatással köz­lekedhetnek. Talk-show Jószerivel A hazai talk-show Vitray Tamás Tereferéjével indult. Azóta Friderikusz Sándor és Kepes András képviseli a mű­fajt a magyar tévécsatorná­kon. A talk-show mindig a házigazda személyiségén alapszik. Stúdióközönség előtt meghívott vendégekkel beszélget a főszereplő, akinek nevét legtöbbször a műsor is viseli. Van, hogy meghatáro­zott témákat dolgoznak fel közösen a kiválasztott vendé­gek, vagy sztárokat bír szóra a házigazda, akik egymás után, zeneszóra és tapsviharra je­lennek meg a színen. A német csatornákon min­den nap láthatunk vagy három talk-show-t. Arabella, Ilona Christen, Hans Meiser, Tho­mas Gottschalk műsorai nagy népszerűségnek és nagy rek­lám-támogatottságnak ör­vendhetnek. Komoly stáb hajtja fel a témákat és az ér­dekesnek ígérkező embereket. Szeri Árpád újságíró, a Mindent vagy semmit! tévé-vetélkedő abszolút győz­tese, a lexikális tudás magyar bajnoka, pillanatnyi, relatív nagy népszerűségére ala­pozva, Jószerivel címmel in­dít talk-show-t Szekszárdon. Ma mutatkozik be a közön­ségnek, és havi rendszeres­séggel jelentkezik majd a mű­sor, amelyben országosan is­mert, és helyi illetőségű sze­mélyiségek egyaránt bemu­tatkoznak majd, eddig ke­véssé ismert oldalukról. A siker egyik záloga a meg­lepetés! Noha elkelt már min­den jegy, az első talk-show vendégeinek kilétét még ho­mály fedi. Az élő műsort köz­vetíti majd felvételről a helyi televízió a főiskola új színház- terméből. Peták P. 1994. DECEMBER 18., VASARNAP < 1

Next

/
Thumbnails
Contents