Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)

1994-12-02 / 332. szám

1994. december 2„ péntek Oktatás üj Dunántúli napló 9 A gimnázium új arca Kétéves a Széchenyi humán tagozata Nyelvtört» pongyolaságaink A pécsi Széchenyi István Gimnáziumot általában úgy is­merik, hogy a reál tantárgyak­ban erős, az jelentkezik ide, akinek ezek a tárgyak szüksége­sek a továbbtanulásához. Azt viszont kevesen tudják, hogy egy újszerű humán tagozat is működik itt.- Nem arról van szó, hogy a gyerekek magasabb óraszám­ban tanulják a humán tantár­gyakat, hanem arról, hogy pár­huzamosan ismerkednek meg a történelmi korokat feldolgozó tananyaggal. Megszüntettük azokat az időbeni elcsúszáso­kat, amik a gimnáziumi oktatást eddig jellemezték - mutatta be a tagozat munkáját Pasku Györ­gyi magyartanár. - Azaz törté­nelemből, magyarból, ének-ze­néből, és rajzból a diákok egy­szerre ismerkednek meg ugyan­azzal a korszakkal. Ehhez az kellett, hogy az éneket és a raj­zot is négy évig tanítsuk. A hu­mán tagozathoz tartozik a föld­rajz. Itt is a párhuzamosságra törekszünk. Annak a vidéknek, országnak a földrajzát vesszük, aminek a történelmét éppen ta­Valami nem stimmel? Minden szülő szeretne olykor belelátni gyermeke fe­jébe, szívébe: vannak-e már rejtett titkai, leplezni valói? S túl az elhallgatott csintalan- ságokon, nem olyasmit takar­gat-e, amitől óvni kellene, mert veszélyes, káros és rossz irányba visz? Élesek, sok mindent meglátnak az anyai szemek - de nem árt tudni, hogy a tizenéveseinkre lesel­kedő veszélyeknek, a rossz társaságnak, az alkohollal, nikotinnal, drogokkal való ismerkedésnek vannak közös, már a kezdet kezdetén fölis­merhető tünetei. Az egyik figyelmeztető jel: tipikus helyzetekben a koráb­bitól merőben eltérő viselke­dés. A hirtelen elidegenedés olyan eseményektől, progra­moktól, amelyeket addig a gyerek örömmel várt, ame­lyekben szívesen vett részt. Az persze törvényszerű, hogy fiunk, lányunk érdeklődési köre, ízlése az idők folyamán fokozatosan változik - a von­zalmak, az ellen- és rokon- szenvek gyors fordulata azonban valamilyen erős - korántsem biztos, hogy rossz irányú - külső befolyásról árulkodik. Meggondolkoztató tünet a váratlan hangulatváltozás, a kirobbanó jókedvet egyik percről a másikra követő le- hangoltság. A lelki egyen­súlyvesztés ugyanis olyan új élmények következménye le­het, amelyeket nem tud fel­dolgozni a gyerek. S ha ehhez nem kap szülői segítséget, re­ális a veszély, hogy hibás kö­vetkeztetéseket von le­intő jel a magánykeresés, a föltűnő zárkózottság. Serdülő korban ugyan az önállósodás, az otthontól való távolodás része a személyiség fejlődé­sének. De az előzmények nélküli elidegenedés, befelé fordulás nem tekinthető pozi­tív jelenségnek, inkább pszi­chikai, érzelmi elbizonytala­nodásra utal. Olyan helyzetre, amelyből nem biztos, hogy egyedül megtalálja a kiutat. Ha pedig a magatartás ilyen jellegű változásaihoz érzékelhető teljesít­mény-csökkenés is társul, na­gyon valószínű, hogy nehéz vagy éppen kritikus sza­kaszba érkezett gyerekünk. Az érintett gyerek több­nyire nehezen vagy egyálta­lán nem nyílik meg. Ezért el­sősorban osztályfőnökével, mesterével, a szívéhez közel­álló tanárokkal való konzul­táció, a közvetlen barátokkal folytatott beszélgetés ígér eredményt. Már csak azért is, mert személyükben társakat találhatunk a gyerekünkre le­selkedő veszélyek elhárításá­ban is. Dr. Kecsmár Ilona nulják a tanulók. Hetente egy­szer tartjuk a kortükör elneve­zésű órát, ahol mind az öt tanár részvételével összefüggéseiben tekintjük át az adott időszakot. A történelmet Engel Mária, a földrajzi Iványi Csongor, az éneket Nagy Ernő, a rajzot Barta Imréné tanítja. A diákok véleményével a második osztályosok osztályfő­nöki óráján találkoztam. Ami­kor ide jelentkeztek, úgy gon­dolták, kevesebb lesz a fizika és a matek. Ebben azonban csa­lódniuk kellett. Óraszámot nem lehetett csökkenteni. Sőt, fizikát most még többet tanulnak, hogy majd negyedikben ne kelljen rá olyan nagy hangsúlyt fektetni. Kezdeti nehézségek is adódtak. A humán tantárgyakból ugyanis órákon nincs számonkérés. Ne­gyedévenként vizsgáznak belő­lük írásban és szóban. Hozzá kellett szokniuk, hogy ennek el­lenére rendszeresen készülje­A negyedik tanfolyamot tar­tották Baranyában némettaná­roknak az elmúlt két hétben Ba­den Württembergből érkezett professzorok. A nyelvi továbbképzés csak egyik oldala a munka melletti intenzív foglalkozásnak, vele egyenértékű s rendkívül vonzó a metodika, ahogyan énekekkel, mesékkel, jelenetek előadásával és nyelvtörő mondókákkal él­ménnyé lehet varázsolni a né­met órákat. A tanfolyamon huszonhatan vettek részt Pécsről és a megye Újabb támadással kell szembenézniük azoknak, akik ma gyereket nevelnek. Az utóbbi négy-öt évben egészen új típusú reklámok jelentek meg elsősorban a televízióban, mely óraszámra gyakorol igen fontos hatást a nézőkre, köztük a gyerekekre. Szülőket kérdez­tem arról, hogyan küzdenek az ilyen idegen befolyás ellen. Albert Dánielné egyetlen fia most 13 éves. A család egyet­értésben határozta meg, hogy hetente 14 órát engedélyeznek neki a tévé előtt, ezt úgy osztja be, ahogyan akarja. Az ifjabb Dani szépen bejelöli magának a műsorújságban, mit is akar megnézni, számol, és önmaga dönti el, hogy egy kalandfilm kedvéért miről mond le. Az időhatár csak nagyobb ünne­pek alkalmával változik. Dani nagy bánatára a szülők bele­számolják a 14 órába a két mű­sor közti reklámot is, ez tehát újabb tárgyalások alapja lesz, hiszen a fiatalember számításai szerint még így is napi 17-20 perc lenne a reklámnézésre fordított, de az ő számára „él­nék. Aki ezt nem teszi, annak bizony főhet a feje a vizsga előtt. Most már azért úgy látják, ez a rendszer jobban felkészíti őket az érettségire, hiszen meg­tanulnak vizsgázni is. Lehet-e őket a feleltetés réme nélkül fegyelmezni, kérdeztem a diákokat. Jó a hangulat, vála­szolták, de nincs gond a fegye­lemmel. A tanár-diák viszony pedig közvetlenebb, mint az megszokott. A kortükörről jó tapasztalataik vannak. Itt gyakorlati foglalko­zásokkal is ismerkednek meg a különböző korszakokkal. Pél­dául megrendezték Mátyás ki­rály egy napját, ahol felelevení­tették az akkori életformát. Beöl­töztek a kor ruháiba, megkóstol­ták ételeit. így nem csak politika- történettel foglalkozhatnak, ha­nem az akkori mindennapokkal is. Agyagból építettek piramist, vesszőkből kosarakat fontak. Egy-egy részletet megeleveníte­többi településének iskoláiból. Josef Schneider nyugalmazott iskolaigazgató és négy fős stábja igen elégedett az érdek­lődéssel, a szorgalommal és nagyra értékelte a szombati ün­nepi zárófoglalkozáson a tanár­nők tudását. A foglalkozásoknak a Belvá­rosi Általános Iskola adott he­lyet, a Lenau-ház és a stuttgarti Dunamenti Svábok Alapítvány finanszírozta. Hallgatók és tanárok állás­pontja egységes: a sorozatot folytatni érdemes. vesztegetett” idő. A hirdetések egyébként igenis befolyásolják a gyerekeket, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy a reklámké­szítők olyan szöveget, képet használnak, melyek elsősorban a szülőknek tetszenek, és őket győzik meg arról, érdemes-e megvenni a bemutatott termé­ket. Persze, hiszen a gyereknek általában nincs pénze. A meggyőzés módszerével él Kissné Sárosi Mária.-Nálunk azt, ami szerintem nem egészséges, vagy nem jó a gyereknek, nem vesszük meg. Ilyenkor elbeszélgetünk arról, miért nem. Nagy súlyt fekte­tünk az egészséges táplálko­zásra, ezért a kritikus pont a csokireklám, a különféle snac- kek. Nem veszünk készleveseket sem. Katának elmondom, hogy azok, akik ezeket az ételeket ajánlják, nem arra figyelnek, hogy az neki jó legyen, hanem arra, hogy pénzre tegyenek nek a tanult irodalmi művekből, színdarabokból. A legnagyobb élményt szá­mukra a nyári görögországi ki­rándulás jelentette. Amellett, hogy felkeresték a kultúrtörténet kiemelkedő helyszíneit, Szop- hoklész Antigoné című drámáját el is játszották egy eredeti ókori színházban. Persze, a tagozaton nem szí­nészeket akarnak nevelni, de a szégyenlős gyerekeknek is jót tesznek ezek a színpadi gyakor­latok. Egy év elteltével bátrab­ban merik vállalni saját szemé­lyiségüket a nyilvánosság előtt. Idén, mivel a reformációról ta­nulnak, Erdélybe szeretnének utazni. A gyerekek nem tudatos pá­lyaválasztás alapján jöttek a ta­gozatra. Inkább csak a művésze­teknek szóló vonzódásuknak en­gedelmeskedtek. Talán ezért is jár a harmincegy fős osztályba csupán öt fiú. Most már kezd ki­alakulni, ki hova szeretne menni, bár a legtöbben még bizonytala­nok. Heten a tanári pályát válasz­tanák, öten a jogot, ketten a szí­nészetet próbálnák meg. U. G. Camus Albert Camus francia író ha­lálának 34. évfordulójára kiad­ják spanyolul és katalánul posz­tumusz regényét, „Az első em- ber”-t. Ennek befejezetlen kéz­irata abból a gépkocsiból került elő, melyben Camus 34 évvel ezelőtt halálos balesetet szen­vedett. Most a lánya döntött úgy, hogy kiadja a regényt. A történet Camus születésének éj­szakáján kezdődik, az író azért ír, hogy felidézze spanyol származású anyja alakját. Az asszony analfabéta volt ugyan, de Camus tőle kapta meg a szükséges gyöngédséget és sze- retetet. szert. Szomorú, amikor Katánk megkérdezi, hogy akkor most hazudnak-e neki, amikor azt hallja, hogy a kínált termék egészséges, tápláló, és sok benne a vitamin. Kissné azt tudja csak mon­dani a hét éves kislánynak, hogy neki higgyen inkább, mert a mama az, akinek a szá­mára fontos az ő egészsége. A tévéreklámok egy része olyan élelmiszereket kínál, me­lyek ugyan jó ízűek lehetnek, de a gyermek egészséges táp­lálkozásához semmit nem tesznek hozzá. Közismert, hogy a mai tizenévesek a kaló­riabombák ellenére szinte „éheznek” belül, hiszen olyan ennivalókat fogyasztanak, me­lyek túlságosan magas fokon feldolgozott, nem természetes alapanyagú termékek. Elsősor­ban a kamaszokat fenyegeti a legnagyobb veszély, hiszen megpróbálják reprodukálni a Ez az első passzus éppenség­gel nem pongyolaság. Sőt! Arra figyelmeztetne, hogy éppen ezen a területen mennyire pon­gyolák vagyunk. Történt pedig, hogy nemrégiben hazatérve egy csinosan öltözött ifjú ember jött velem szemben a lépcsőházban, kit én addig soha nem láttam s azóta sem. Tán ezért is „döb­bentett meg”, ahogy köszöntött. Igen szépen artikulálva, az első hangtól az utolsóig tisztán ért­hetően, ízesen mondta: „Szép jó napot kívánok!” Hebegve kö­szöntem vissza, aztán mentünk tovább. Máig is szívesen gondo­lok vissza e találkozásra, hiszen oly ritkán éri az embert hasonló élmény. Elrohanunk egymás mellett, köszönésképpen el­mormolunk valami érthetetlent, vagy még azt sem tesszük. Fia­talságunk pedig meg sem ta­nulja a tiszteletet jelző érthető köszöntést, a szia mindent egy­bemos. Kár! * Valóban úgy van: ha az em­ber parlamenti napon bekapcsol tévét, rádiót, éppen T. J. az, aki harsány hangon szónokol. Mindegy, hogy mit, ő csak mondja, mondja a magáét. De most nem erről van szó, hanem arról, hogy harsánysága valami nagyot rombol - hacsak nem tér még idejében magához - szép magyar nyelvünkön. Nemrég olyan törvényjavaslatot tárgyal­tak a honatyák, ami bőséggel kínált alkalmat jogi hivatkozá­sokra. T. J. kimerítően meg is tette ezt. Csak úgy hömpölygött a szájából az „öt paragrafus két bekezdés”-szerű szörnyűséges jogászzsargon. Elfelejtené, hogy létezik a nyelvünkben a sorszánév is? Nem ő felejtette el, dehogyis ő. A pongyola jogászelődök örökítették a maiakra, ők pedig engedelmes tanítványként tart­ják távol nyelvezetüktől a sor­számnevet. Amíg csak bírósági tárgyalótermekben egymás közt Krimikbe illő jelenet főhőse volt a dél-franciaországi nagy­város, Aix-en-Provence egye­temének egyik professzora: Charles Debbasch, aki koráb­ban a Vasarely-alapítvány el­nöke volt, de már évek óta per­ben áll a világhírű festővel, megszökött az őrizetbevételére érkezett csendőrök elől, „diák­jai védelme alá helyezte ma­gát”, s bezárkózott irodájába. Debbasch-t az idős festő, il­letve családtagjai azzal vádol­ják, hogy gondatlanul bánt az alapítvány képeivel, jónéhányat közülük saját szakállára értéke­sített. A férfit - egyben jogász- professzort - a nyílt utcán, az reklámok sugallta életérzést, a gyorsétkeztetők „felszaba­dult” világát.- Mindezért nem csak a rek­lámok hibáztathatok - szögezte le a nagyon határozott Szalai Nikolett. Ő maga éppen fiatal felnőttként élte át a „reklám­váltást”, ahogyan nevezi. - Szerintem az emberek megpró­bálják kárpótolni magukat és a gyerekeiket is a rossz idegálla­potukért, a nehézségekért. A reklámok világa tehát álomvilág is egyben. A józan szülő azonban továbbra is olyan érvekkel akar a gyer­mekre hatni, hogy a megkívánt dologra „nincs pénz”, még „nem való neked” vagy „majd megveszem máskor”. A gyereket nem lehet be­csapni. Pontosan tudja, hogy azért nem kap meg valamit, mert a szülei szegények. Csak a pszichológusok a megmond­hatói, hány olyan kis betegük hivatkoznak így törvényhe­lyekre, üsse kő, de T. J. - a sok jogász-képviselő között talán egyedül - hatásosan országos nyilvánosságot szerez nyelvtani pongyolaságának és még eről­ködnie sem kell, hiszen ennek egy változata már évek óta jelen van a köznyelvünkben. Sokan előszeretettel mondják a buda­pesti kerületek esetében - tévé­ben és rádióban is! - pl. kilenc kerületnek a kilencediket. * Pongyolaság a javából az is, aminek mind gyakrabban fülta­núi lehetünk, minthogy mind többen vannak, akik oda sem figyelnek arra, amit mondanak. Vagy egyszerűen csak nem ta­nulták meg jól az anyanyelvű­ket? Egy szókapcsolatról lenne szó, ahol az elöljárónak és a ragnak rímelnie kell, ám az oda nem figyelés miatt disszonáns cserebere a következmény. A hozzá-, és a -hoz, -hez, -höz, il­letve a neki- és a -nak, -nek al­kalmazásáról van szó. Szabatos megfogalmazás szerint az em­ber pl. hozzákezd valamihez és nem hozzákezd valaminek (ugye olvasni is rémes?), vagy nekilát valaminek, nem pedig nekilát valamihez. Sajnos az utóbbiak azok, amik mind gyakrabban sértik a fülünket. * Lassan a rögeszmémmé vá­lik, s teszem, mint hajdan a jó öreg Cato, aki minden beszédét azzal fejezte be, hogy „ceterum censeo... ”, vagyis: egyébként javaslom, hogy Carthagot el kell pusztítani. Én az út-utca fogalom gya­kori és meggondolatlan össze­keverése miatt kényszerülök háborogni. Főleg a rádióban hallom újra meg újra, amikor ugyanabban a mondatban is ugyanazt a közterületet egyszer útnak, másszor utcának mond­ják, mintha semmi különbség nem lenne a kettő között. Hársfai István egyetem előtt akarták őrizetbe venni, hogy felkíséijék Pá­rizsba, az üggyel foglalkozó vizsgálóbíróhoz. Amikor a csendőrök egy ko­csiba akarták tuszkolni, Deb­basch ellenállt, segítségért kiál­tott, s néhány diákja segítségé­vel bemenekült az épületbe. A csendőrök ekkor - „Ön nyert” megjegyzéssel - elmentek a helyszínről, a professzor vi­szont azóta sem mer hazatérni otthonába. Mint nyilatkozta, nem akar kibújni az eljárás alól, de - jo­gász lévén - jól ismeri ennek szabályait, s eddig még csak egy idézést sem kapott. van, akiben hatalmas a zavar, mert nem érti, hogy apja, anyja, akiket ő szeret, most ügyetlenek-e, buták-e, élhetet­lenek-e, s ezért nincs pénzük. Nem tudja, hihet-e nekik, ami­kor tanulásra ösztönzik, tisz­tességre, becsületre és kitar­tásra, de közben látja, hogy ba­rátja az iskolában mindenhez hozzájuthat, amihez csak akar, pedig nem túlságosan művelt vagy éppen törvénytisztelő új­gazdagok csemetéje. E kérdésekre nincs jó válasz, és nincsenek használati utasí­tások sem. Mára a szülők hite­les élete sem elég, hiszen tíz-húsz év múlva sem biztos, hogy az eredményt látni lehet, annyira változik a munka, a szakmai hozzáértés, a tehetség megítélése. Az értékek zava­rára a reklám csak rátesz egy lapáttal. Talán azok teszik jól, akik a saját családjukból keresnek példákat, olyan idős családta­gokat, akik még élnek, vagy akikre még emlékeznek, s így építenek fel a gyermekeiknek egy másik mitológiát. H. I. Gy. Élménnyé varázsolták a németórákat Továbbképző tanároknak A gyerekekhez nincs használati utasítás A tévé nevel vagy a mama? V asarely-alapítvány Menekül a volt elnök * * á

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents