Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1994-12-14 / 344. szám
1994. december 14., szerda A mai nap üj Dunántúli napló 5 Adónap az Iparosházban Előadások egyéni vállalkozóknak A Húsáruház választékával talán csak a vegetáriánusok lennének elégedetlenek Fotó: Tóth Megfelelő lesz a karácsonyi ellátás Elég hús, hal és baromfi a pécsi és a baranyai üzletekben Tegnap a pécsi Iparosházban nyilvános adónapot tartott az egyéni vállalkozók számára a budapesti NOVITAX Számítás- technikai Számviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Bevezetőjében Zelenák András ügyvezető elmondta, hogy a kft. olyan ügyviteli programok kidolgozásával és forgalmazásával foglalkozik, amelyek széleskörű adózási- és számviteli háttérinformációt tartalmaznak (hiszen a Kft. megfelelő adószakértői háttérrel rendelkezik, az APEH-től és a Pénzügyminisztériumtól pedig megkapja a legfrisebb információkat), és különösebb számítógépes és számviteli tudást a felhasználóktól nem igényelnek. Programjaikat telepítik, betanítják, ügyfeleikkel fogadónapokon tartják a kapcsolatot, és létrehoztak egy adóklubot is. Ügyfélkörüket 30 ezer cég számára könyvelő 400 könyvelőiroda alkotja. Az adónap során először az egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozók 1994-es könyvelési problémáiról esett szó, majd a kft. adóbevalló programja keretében az adóbevallásra való felkészülésről hallhattak előadást a megjelentek. Ezután a kft. munkatársai ismertették az 1995-től forgalmazandó újdonságokat: a TAXLA ’95 pénzügyi nyilvántartási-, az UTAK ’95 útnyilvántartó-, az RTAX ’95 raktámyilvántartási programcsomagot és az NTAX ’95, a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások számvitelének nyilvántartására alkalmas programot. Végül Gábriel Péter, a KI- SOSZ főosztályvezetője beszélt az egyéni vállalkozókat érintő adójogszabályok várható változásairól. Z. E Karácsony nemcsak az ajándékozások, hanem a nagy trakták gyomrot próbáló időszaka is. Az óvatosabbak már most a boltokat járják, hogy időben és jó áron jussanak hozzá az akcióban kínált húshoz, halhoz. (Sokan a sertéspestistől félve már beszerezték az ünnepi ebédhez, vacsorához valót!) A szalántai tsz elnöke, Udva- rácz István és a főkönyvelő asz- szony, Darvas Lászlóné nem hallott a megyében sertéspestisről. A tsz telepén jelenleg is nyolcezer disznót gondoznak. December 31-ig még ezer disznót szállítanak le a MŐBI- USZ-nak. így ebben az évben tízezernél több hízósertést adtak főként a baranyai fogyasztók asztalára. Igaz a felvásárlási árak drágultak az év elejéhez képest. Most az első osztályú, 100-130 kiló közötti hízósertés ára 165 forint plusz ÁFA. Végre nyereséget hoz ez az ágazat is. A vevők az értékesítési árak emelkedése miatt óvatosabban vásárolnak - magyarázza Szluka György, a MOBIUSZ Rt. pécsi húsáruházának vezetője. Mint mondja, a karácsonyi jellegnek megfelelő a kínálatuk. Sertéshúsból, marhahúsból, borjúhúsból minden rész kapható - de főként a karajt és a dagadót viszik töltött húsnak. Csak baromfihúsból - pulykából és csirkéből - készülnek a pécsi eFeF Kft. különböző töltelékárui, panírozott és konyhakész termékei. A sajttal töltött vagy natúr panírozott pulyka és csirkemell, valamint a tíz perc alatt elkészíthető indiai és me- xicói pulykamell sok háziasz- szony ünnepi készülődését rövidíti le. Fodrócziné Pohl Margit ügyvezető igazgató elmondta: Pécsre a Jó és Friss, a Konzum, a FEMA, a C+C és az áfész boltokba szállítanak. Saját üzletük nincs, de az Edison utcai telepükön kiszolgálják a kisvásárlókat is. A pécsi Vásárcsarnok halkereskedője, Sándor Ferenc elmondta, kapható és folyamatosan lesz ponty, busa, kárász. Próbál élő harcsát is szerezni. A nagyáruházak mindenféle húst beszereztek. Ünnepekig hús-akciókkal kedveskednek vevőiknek. Ádám Erika Új üzletház épül Pécsett Pécsett a Búza téren, a Király és a Lánc utca sarkán új, három- szintes, 3000 négyzetméter alapterületű üzletház építését kezdte meg Viczencz Ottó építész tervei alapján a szervező és beruházó Modulterv-Generál Kft. A jövő év végére elkészülő új üzletház földszintjén 1100 négyzetméteres területen a Csemege Julius-Meinl élelmiszerboltja lesz, a belső galériás megoldású szinteken a zömében már vevőre talált 48 üzlethelyiséget alakítanak ki, hasonlóan a pécsi Kereskedők-házához. Szeretetben együtt A Család éve alkalmából hirdetett novella- és rajzpályázatot a pécsi Városi Könyvtár 2. számú gyermekkönyvtára. A „Szeretetben együtt” című felhívásra 64 rajz és 16 novella érkezett. Az általános iskolás korú gyermekek munkáinak legjobbjait hétfőn délután díjazták a gyermekkönyvtár olvasótermében. A novellapályázat nyertesei: Adamovich Anna, Ungár Mónika, Tasnádi Emese, Buczkó Linda, Schmidt Lilla és Glávics Viktória. A rajzpályázat helyezettjei: Komáromi Fülöp, Rózsa Melinda, Bódi Zsófia, Vi- zsi Balázs és Peterdi Zsófia. Hogyan hajtsuk be kintlévőségeinket? A külkereskedelmet most kezdő, illetve még kellő gyakorlattal nem rendelkező vállalkozók részére felkészítő, továbbképző kurzus következő témája: Hogyan hajtsuk be kintlévőségeinket. A hatékony módszer megtalálásában Stenglné dr. Horváth Ágnes külkereskedelmi szakjogász segít december 14-én 14 órakor a Pécs-Bara- nyai Kereskedelmi és Iparkamara székházában. A fórummal A kitűnő nedűk kóstolgatása közben régi magyar dalokat adott elő Kunz László (jobbról) és Horváth József Fotó: Tóth Luca-napi borvásár Családias, bordalos megnyitó a Club 52-ben A bor több mint egy ital, több mint egy termék, hiszen dalok íródnak hozzá, helye van a zeneirodalomban, sőt a vallási rítusokban is főszerephez jut. Többek között erről is szólt Belénessy Csaba riporter kötetlen megnyitóbeszédében, mely- lyel a Luca-napi borvásár tegnap esti fogadásán, a pécsi Hunyadi út 19. szám alatt köszöntötte az egybegyűlteket. (Fenti állítását bizonyítandó az ünnepségen bordalokat adtak elő a meghívott művészek.) A december 23-ig naponta 10 és 18 óra között nyitva tartó borvásár házigazdája a „Club 52” Kft., a bolti forgalomban nem vásárolható palackozott minőségi borok termelői pedig villányi, villánykövesdi gazdák. Mint a megnyitóban elhangzott: talán Isten büntetése, hogy a rossz borok előállításához csaknem ugyanannyi munka kell, mint a jó borok készítéséhez. így aztán szerencsésebb, ha a gazdák inkább a minőségi italokkal töltik meg hordóikat, ugyanis a jó bor (minden ellenkező híreszteléssel szemben) megélhetést biztosíthat nekik. A Luca-napi borvásár kiállítói (Tiffán Ede, Bock József, Polgár Zoltán, Blum János valamint a Villányi Borok Háza Bt.) elégedettek lehetnek termékeik „tálalásával”, ugyanis Kóger Gyula, a „Club 52” Kft. tulajdonosa a csúcsminőségű borokhoz méltó környezetet biztosított a bárki által látogatható vásáron. Balog N. Ismét embert öltek a kutyák Ismét halállal végződött egy Táborfalván történt újabb kutya-támadás. Az egyik reggel két németjuhász kutya kifutott a kertből az utcára, és megtámadta Sz. Pál 55 éves helyi lakost. A kiabálásra és az ugatásra a szomszédok a megtámadott segítségére siettek, s megfékezték a felbőszült állatokat. A sérülthöz kihívták a mentőket, akik kórházba akarták szállítani a vérző áldozatot. Útközben azonban beállt a halál. A boncolásnál kiderült, hogy a szerencsétlen ember lényegében elvérzett, egyik harapás ugyanis a lábszárán éppen az ütőeret érte. Az eset kapcsán ismét nyomatékosan felhívják a figyelmet, hogy lakott területen felügyelet nélkül hagyni, vagy póráz nélkül kutyát vezetni a szabálysértési törvény szerint jogszabályba ütközik. Amennyiben a mostani ügyben a kutyák gazdáját gondatlan emberölés miatt elmarasztalják, úgy a törvény szerint öt év börtönbüntetés is kiszabható rá. Bombariadó a Tisza-expresszen Bombariadó volt kedden délelőtt a Tisza-expressz nemzetközi gyorsvonaton. Egy ismeretlen telefonáló a karcagi állomás jegypénztárában érdeklődött, hogy milyen vonat megy Budapest felé a legközelebb. Miután közölték a vele, hogy a Tisza-expressz, kijelentette: az nem lehet, mert hallotta, hogy a vonatot felrobbantják. A Tisza-expressz időközben már Kisújszállás felé közeledett, ahol leállították és átvizsgálták a szerelvényt. Miután robbanószerkezetet nem találtak, a nemzetközi gyors 34 perces kényszerű pihenő után folytathatta útját. „Aranycipók” A vevők körében elégedetlenséget váltott ki Pécsvára- don, hogy az Aranycipó Kft. bezárja sütőipari termékeit árusító boltját, ahol naponta több mint hatszázan fordultak meg, s melyben több mint ötven féle pékárut kínáltak. Sokan nagy távolságból érkeztek nap mint nap az üzletbe, ugyanis a kft. termékeit másutt nem árusították. Ifi. Büki László, az Aranycipó Kft. ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: a jelenleg működő boltot december 31-én valóban bezárják, mert az elavult, alapterülete kicsi, és a korszerű követelményeknek már nem felel meg. Jó hír viszont, hogy január másodikétól a Pécsváradi Áfész-szel kötött szerződés alapján már minden helyi áfész-üzletben forgalmazzák termékeiket. A központi nagy ABC áruházban például létesítenek egy látvány-pékséget, ahol helyben sütik majd az egyes termékeket. Sántha L. Nemcsak a Ha a sorrend fordítva szerencsésebb lett volna is, jó hír, hogy a szenvedélybetegségek megelőzésére az iskolákban már országszerte útjára indított személyiségfejlesztő képzések programgazdái végre a gyermekotthonokba is eljutottak. Legalább is Baranyában, ahol Hámor Ernőné pszichológus, csoportvezető kezdeményezése révén az amerikai-magyar Chef alapítvány képzésén, az Egészségbiztosítási Pénztár pályázati forrásából, a GYIVI munkatársai vehettek részt. A drogfogyasztás aggasztó ütemben növekvő „népszerűsége” korántsem csak az egyéni felelősségre vezethető vissza, hiszen már régen társadalmunk betegségére figyelmeztet. A nevelőotthonokból még tizenévesen, kényszeredetten utcára tett fiatalok pedig még nagyobb eséllyel engednek az ital vagy a por csalóka ígéretének. A családi fészekben felcseperedők „mankóit” aligha pótolhatják az drog ellen intézetek, olykor szakképzetlen és súlyos létszámhiánnyal küszködő gyermeknevelői.- A legfontosabb, hogy a gyerek tanuljon meg nemet mondani - mondja dr. Dévényi Margit, a Chef ügyvezető igazgatója. - A káros hatások felsorakoztatásával megelégedett szemlélet már a múlté. A fiatalok nagyon is jól ismerik. Mégis élnek vele, ha a szorongással már nem képesek együttélni. A védőbástya a belső érzelmi egyensúly, a harmonikus személyiség lehet. A Chef szakemberei az óvodáskori kezdést sürgetnék a tanórák menetébe illeszthető, a valóságot miniatűrben megjelenítő gyakorlati és pszichopedagógiai módszereket. Szerintük a kulcs az önbecsülés helyreállítása, míg az életvitel elhatározás kérdése. Remélhetően a GYIVI, a tanfolyamon résztvett munkatársai erőfeszítéseit is igazolja majd a képzés tartalmas műhelymunkává érett légköre. Tröszt E. A Zsolnay-gyár kiállítása Keszthelyen Hagyomány és megújulás címmel nyílt meg kedden, a keszthelyi Festetics-kastélyban a Zsolnay Porcelángyár terméktörténeti kiállítása. Á XIX. századi muzeális vázáktól és használati eszközöktől a legújabb egyedi étkészletekig és dísztárgyakig összesen 110 darabból álló kollekció mutatja be a pécsi porcelán mestereinek alkotásait, termékeit. A kiállítás január 6-ig tekinthető meg. BELVÁROSBAN LEGOLCSÓBB CSEREPES VIRÁG AMARANTHA VIRÁGDISZKONTBAN Pécs, Király u. 20. (MUSTANG FARMER mellett) KARÁCSONYI AJÁNLATUNK: SZOBAFENYŐ Tmri 350 Ft Szabadítsuk meg a gonosztól! S. bácsi következetesen Máriához szól, mikor a kereszten Jézus van. A többiek csak nevetnek rajta. Pedig S. bácsi először nagyon sokat beszél, aztán ahogy egyre többen lesznek, és az ő feje is világosodik, egyre kevesebbszer szólal meg. Előbb olyan, mintha Lucifert játszaná, aztán csöndes rezonőr lesz. Tiszi, vagyis Lankó Józsefi Alsószentmárton, Siklósnagy- falu, és még jópár település papja hagyja, hadd mondja az öreg. Csak néha szól rá, de akkor S. bácsi anyanyelvén, cigányul. Siklósnagyfalun vagyunk az új Alkoholizmus Elleni Klub összejövetelén. S. bácsi, a vele együtt jött M. és három fiatal házaspár üli körbe először a katolikus templom új vendégházának termében az asztalt. Ide nem szabad kapatosán jönni, de S. bácsit nem küldik el. M. mesél először. A nagyrészt cigányok lakta Nagy falun él, az asszonynyal együtt 16 ezer forintot kapnak kézhez, rokkantnyugdíjasok. A pénz nagy része elmegy italra meg cigarettára. Régen evett egy jóízűt, ha viszont nincs bor, remeg keze-lába, ami rettenetes. Első percben látszik rajta, segítségre vár. S. bácsi folyton közbeszól: „Úgyse tudsz leszokni.” Tiszi erre szép sorjában végigkérdezi a férfiakat. A egyik nagyfalusi fiatalember öt hete nem iszik. A többiek azt mondják, hétről hétre simább lett az arca. Egy szép fiatal asszonyka igen büszke az urára, akinek fél éve nem megy le bor a torkán, s azóta már állást is szerzett. „A hátralevő életemben a családom lesz nekem a legfontosabb”, mondja elszántan a férfi. Tóni és János Siklósról jött vendégek. Ők már évek óta megszabadultak az alkohol rabságától. Jánost, aki már hat éve bírja, még S. bácsi is csodálkozva vizsgálja. M. azt állítja, átok van a házukon, és könyörög a papnak, szentelje meg hajlékukat. Keze fejével letörli a könnyeit. Ha igazán le akarnak szokni az italról, másnap beviszi őket kocsival az orvoshoz, aki ír gyógyszert, az átsegíti őket a krízisen, mondja Tiszi. S. bácsi kétkedve figyel, de csak hümmög. Jó, egyezik bele M ..., holnap várja a papot. Gondolja meg, a pénzt, amit most italra költ, mi minden másra költheti majd, szólnak a fiatal asszonykák. Ketten együtt nincsenek negyven évesek. Aztán megjön egy idős cigány asz- szony, és még egy, két falubeli fiúval, s elkezdődnek az újabb történetek. S. bácsi a végén már tisztán látja a keresztfát a falon, és csodálkozik. Egy-két órája nem ivott semmit, mégis jól érzi magát az emberi melegben. A szegénység egyik falujában vagyunk, Magyarország déli csücskében. Cigányok és pár magyar közt egy klubban, ahol lényegében csak beszélgetnek hétfő esténként. Sz. A.