Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)

1994-12-12 / 342. szám

1994. december 12., hétfő Külföld üj Dunántúli napló 11 NÖVEKVŐ BIZONYTALANSÁG MOSZKVÁBAN Hatalmi árnyékszínház Oroszországban az utóbbi idő­ben egyre riasztóbb jelek utalnak arra, hogy valami nincs rendjén a hatalom körül. Csecsenföldön orosz zsoldo­sokat vetnek be a szedett-vedett ellenzék oldalán, miközben Moszkva letagadja, majd a bizo­nyítékok hatására szégyenlősen beismeri, hogy az orosz főváros­ban szervezték az akciót, csakúgy mint Groznij bombázását. Köz­ben folyik a ködösítés a rendkí­vüli állapot körül, a „sajtó jobb tá­jékoztatását” szolgáló ideiglenes sajtóközpontot hoznak létre, amely nyilvánvalóan manipulálni próbálja a közvéleményt. Moszkvában akciófilmekbe illő jelenetek játszódnak le a kor­mány épületétől néhány száz mé­terre. Az „állam az államban” el­nöki biztonsági szolgálat maszkot viselő, állig felfegyverzett embe­rei minden ügyészi felhatalmazás nélkül embereket tepemek a sárba, vernek puskatussal. Lehet, hogy egy új hatalom árnyai jelen­tek meg az egykori KGST-palota előtt? Egyáltalán, mi folyik Oroszországban, miközben Jelcin elnök arról beszélt Budapesten, hogy korai még temetni a demok­ráciát Oroszországban? Egyes kommentátorok titokza­tos, egyelőre megfoghatatlan harmadik erőről beszélnek, amely mind nyíltabban tör a hatalomra. A dolog ennél persze árnyaltabb és a moszkvai hatalmi árnyék- színházban ördögként a falra fes­tett erőknél egy sor tényező sok­kal veszélyesebb ma. A hatalmi harc kiéleződése a választások előtt tulajdonképpen természetes, de a módszerek ag­godalomra adnak okot. 1993-ban az első száz orosz kereskedelmi bank között nem jegyzett Moszt az év elején már ott volt az első húszban, s politikusok választási kampánya mellett több orosz la­pot, illetve tévé- és rádióállomást finanszíroz. Önmagában is aggodalomra ad okot, ha egy hatalmi struktúra ak­kora hatalommal rendelkezik, mint a számos elitalakulat feletti parancsnoksággal bíró elnöki biz­tonsági szolgálat. Különösen ag­gasztó mindez a csecsenföldi fi­askó fényében. Jelcinnek ugyanis azt ígérték, hogy egy-kettőre megdöntik Dudajev hatalmát. Nem ez történt, s az orosz zsoldo­sok toborzása, fogságba esésük, a kínos moszkvai magyarázkodás arra utalt, hogy nincs átgondolt politikája Moszkvának a Kauká­zusban, s bebizonyosodott, hogy nem értenek a dolgokhoz. A következő napok vízválasz­tónak bizonyulhatnak: ha a veze­tésen belül az „erős kéz” politi­kája kerekedik felül és katonai erőt vet be Moszkva Groznij el­len, az beláthatatlan következmé­nyekhez vezethet: A növekvő bi­zonytalanság, amelyet Moszkva egyre keményedő külpolitikája csak növel, eggyel több okot ad az aggodalomra. Ennél sokkal inkább kézzel fogható a káoszba süllyedő had­sereg, az ellenőrizhatetetlen tit­kosszolgálatok jelentette veszély, tetézve a hatalomért folytatott marakodással. Kóti Lóránt AZ ATOC MINSZKBEN VÁSÁROL Titkos fegyvert vegyenek! Eles vitába keveredett Moszkva a belorusz vezetéssel: Fehéroroszország ugyanis áruba bocsátja az eddig hétpe­csétes titokként őrzött atom- fegyver-elhárító rendszerét. Az orosz gyártmányú hadifelszere­lés vevője nem más, mint az a kanadai cég, az ATOC, amelyet nemrég éppen a moszkvai kül­kereskedelmi minisztérium ko­sarazott ki. A KGB utódszerve­zete, a Szövetségi Kémelhárítás (FSK) megpróbálta megakadá­lyozni az üzlet létrejöttét, de nem járt sikerrel Minszkben. A szóban forgó berendezést - az S-300 PMU-t - még az egy­kori Szovjetunióban fejlesztet­ték ki, s állítólag Nyugaton nem létezik hasonló fegyverzet. Az elhárító berendezés rakéták és harci bombázók megsemmisíté­sét célozza, s egykor a szovjet főváros körkörös védelmére te­lepítették Belorussziába. Az S- 300-as egyik változatával még ballisztikus rakétákat is le lehet lőni. A kanadai vevő állítólag 500 millió amerikai dollárt kínál az értékes zsákmányért, sőt úgy hírlik, hogy már Kínának is si­került beszerezni az "orosz Pat- riotot" Kazahsztánból. Ha igaz, Bulgária és Csehország is ka­pott a védelmi rendszerből, amikor a szovjet csapatok kivo­nultak. Az egykori NDK-ban nem maradt belőlük, mert haza­szállították őket Oroszországba. A moszkvai kormány azt hir­deti, hogy egyelőre nem kívánja senkinek eladni a rendszert, mert - az FSK megfogalmazása szerint - Oroszország „nem tartja célszerűnek”, ha külföldre kerül a titkos technika. Megfi­gyelők szerint a Kreml tart tőle, hogy Nyugaton voltaképpen le akaiják járatni az orosz fegyve­reket. Avatatlan kezekbe ke­rülve ugyanis „kiderülhet”, hogy az S-300 kevesebbet tud, mint az amerikai Patriot-rakéta, s ez meghiúsíthatja az orosz fegyverbizniszt. Toronyi Attila NYIKITA KARACSUPA Immár az égi határokat őrzi 85 éves korában elhunyt Nyikita Karacsupa, aki ha fog­lalkozásában létezne ilyen cím, életművével valószínűleg a szakma kiváló mestere lehetne. Karacsupa, aki határőr ezredes­ként ment nyugdíjba, 1932-től 1961-ig szolgált a Lengyelor­szággal, Kínával és Törökor­szággal közös határok szovjet oldalán, ő és hű kutyája Ingus arról váltak híressé, hogy szá­mos illegális határátlépést aka­dályoztak meg közösen. Karacsupa összesen 120 ha­tár menti összecsapásban vett részt, 129 határsértőt megölt, 329-et pedig elfogott - írja a Rosszijszkaja Gazeta, amely ar­ról is tudósít, hogy halála kap­csán Jelcin elnök is részvétét nyilvánította. Karacsupát Lenin-renddel, a Szovjetunió Hőse címmel és egyéb, katonai elismerésekkel is kitüntették. Karacsupa fő erénye a hazá­hoz való hűsége és a katonai szolgálat kiváló teljesítése volt -jellemezték őt felettesei. Svédkábel A hadsereg bevonul Rióba Egy októberi vasárnapon tu­catnyi fegyveres férfi viharzott be a riói Souza Aguiar Kór­házba, hogy hatalmas lövöldö­zéssel kiszabadítsák a fogoly­ként kezelt Orsival Guimaraes Souzát, a kábítószerkirályt. A tűzharc húsz percig tartott, egy támadó meghalt. A gengszterek hónapok óta harcban állnak egymással és a rendőrséggel. Itamar Franco brazil elnök úgy döntött, hogy két hónapra bevezényelteti a hadsereget Ri­óba, hogy felülkerekedjenek a bandákon, amelyek már árnyék­kormányként uralkodnak a fővá­ros nyomornegyedeiben. Az elnöknek a riói rendőrség­gel is komoly gondjai vannak. Tavaly szolgálaton kívüli rend­őröket vádoltak meg azzal, hogy nyolc utcagyereket megöltek és egy nyomornegyedben tartott razzia során lelőttek 21 embert. A rendőrség most Roberto Ca­mara Senna tábornok utasításait követi. A generális már felállítta­tott utcai rendőijáratokat a gya­núsítottak keresésére. 300 koka­inkereskedőt keresnek. Ez a 300 középszintű gengszter 11 ezer katonát irányít, akik pisztolyok­kal, puskákkal, sőt gránátokkal vannak felfegyverkezve és ke­ményen kézben tartják Rio sze­génynegyedeit, a favelákat. A város lakosai reményked­nek, hogy a hadsereg visszaál­lítja a rendet, azt azonban nem hiszik, hogy két hónap elég lesz a tisztogatásokra. A hadsereg legjobb esetben tűzszünetet érhet el a bandák között és a brazil fő­városnak közben meg kellene ta­lálnia a hosszú-távú megoldást problémáira. Népvándorlás Újabb 10 000 menekült érke­zett az utóbbi hetekben Ruan­dából a szomszédos Burundiba, és ezzel tovább folytatódik a népvándorlás - közölte az AFP szerint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának bujumburai képviselője. Az ENSZ becslése szerint jelenleg 200 ezernél is több ruandai menekült tartóz­kodik Burundiban. A Sinn Fein küldöttsége a tárgyalásokon Hány lépés a béke? A fordulópont talán 1989. november 3-a volt, amikor Pe­ter Brooke, a brit kormány északír ügyekkel foglalkozó minisztere - gyökeresen eltérve a Downing Street korábbi meg­nyilatkozásaitól - kijelentette: „nehéz elképzelni” az ulsteri szakadár katolikus milícia, az IRA teljes katonai vereségét. Öt teljes év alatt jutottak el a felek ezen néhány szavas nyilatkozat­tól a tárgyalóasztalig, amely mellett pénteken - bárhogy végződjék is az első forduló - új fejezetet nyitottak az angol-ír kapcsolatok meglehetősen viha­ros történelmében. Brooke kijelentésével körül­belül egyidőben érlelődhetett meg a köztársaságiak parancs­noki hálózatában is az a felis­merés, hogy London soha nem fog megalázó körülmények kö­zepette - vagyis katonai ku­darca beismerésével - magára hagyni egymillió brit állampol­gárt. Ami ezután következett, az a brit kormány sokáig hirdetett hivatalos álláspontja szerint soha nem is létezett, de jól mű­ködött. A titkos tárgyalások so­rozatát végül London is az „el­lenséghez vezető olyan csator­naként” emlegette, amelyet „éppen konfliktus idején lett volna felelőtlenség betömni”. Egyöntetű vélemények sze­rint jót tett a megbékélés ügyé­nek a négy évvel ezelőtti lon­doni, majd a dublini palotafor­radalom is: előbb a vasakaratú Margaret Thatcher volt kényte­len távozni a brit kormány él­éről, 1992 elején pedig - ugyancsak saját pártja, a Fianna Fail lázadása nyomán - Charles Haughey ír kormányfő, a szin­tén határozott fellépésű „Fő­nök” adta át székét utódjának, Albert Reynoldsnak. A két új kormányfő - és egyaránt egy­kori pénzügyminiszter - hamar egymásra talált, s gyakori ven­dége volt egymásnak. E kapcso­lat legnagyobb horderejű ered­ménye volt az az éppen egy éve született dokumentum, amely a Downing Street-i deklaráció néven vált közismertté, s amely egyebek mellett kimondja: tar­tós fegyvemyugvás szükséges ahhoz, hogy az IRA - illetve annak politikai képviselete, a párt formájában tevékenykedő Sinn Fein - meghívót kaphas­son a tárgyalóasztalhoz. A „másik oldalon” a hasonló jelentőségű gesztusra még mintegy nyolc hónapot kellett várni: a köztársasági erők 1994. augusztusában hirdették meg „egyoldalú és határozatlan ideig szóló” fegyvemyugvásukat. A tárgyalási meghívó - amely eredetileg „karácsony előttre” szólt, csupán a múlt héten jelen­tették be hirtelenjében a decem­ber eleji dátumot - nem késett túl sokáig. Szigorúan véve a Downing Street-i deklaráció szövegét, Major kormányfő tulajdonkép­pen eltért attól, amikor beadta derekát és megbeszélésekre in­vitálta a Sinn Fein képviselőit. A nyilatkozat ugyanis egyér­telműen az erőszakról való vég­leges lemondáshoz köti a kap­csolatok felvételét, a brit kor­mány tárgyalási ajánlata viszont hivatalosan „annak feltételezé­sével” született, hogy a fegy­vemyugvás tartós „lesz”. Londoni vélemények szerint Major helyesen járt el, amikor nem bonyolódott szemantikai értelmezésekbe, hiszen az IRA béke iránt elkötelezettségének próbája úgyis maga az első tár­gyalási forduló lesz; ennek ki­menetele többet elárul majd a köztársaságiak valós szándékai­ról, mint nyilatkozataik jelen­téstani elemezgetése. Kertész Róbert A Hitler-bunkertől Hirosimáig Aki tudja, mi az a svédacél, az hamarosan azt is megtanul­hatja, mi a svédkábel. A svéd­kábel egy 252 kilométer hosszú villanyvezeték a Balti-tenger medrében, mely a világ leg­hosszabb villanykábele. A ká­bel 13 centiméter vastag és 14 ezer tonna súlyú. Segítségével december közepétől a svéd és a német ipar az együttműködés új korszakába léphet, melyben egyetlen kapcsolással sokezer kilowatt villanyáram adható át egyik országból a másikba. A tengerek medrében manap­ság elég sok kábel húzódik, de ehhez fogható vállalkozásra ed­dig nem volt példa az iparág­ban. Az új vezeték segítségével bármelyik németországi kisvá­ros villamosenergia ellátása biz­tosítható, s ha az együttműkö­dés kialakul, az új korszakot je­lent a műszaki együttműködés­ben. Ebben a korszakban egyet­len országnak sem kell új hőe­rőműveket építeni és újabb szénhegyeket eltüzelnie. Egy­szerűen villanyáramot vásárol­hatnak más országoktól, ame­lyeknek éppen szabad kapacitá­suk van. Műszaki szempontból a svédkábel (hivatalos nevén Balti Kábel), mely két svéd és egy német vállalat konzorciu­mának jóvoltából 2 milliárd svéd korona befektetéssel jött létre, szintén forradalmi újítást jelent a kábeliparban; a szoká­sos vezetékpár helyett csak egy vezetéket fektettek le a tenger- méderben, s a pozitív pólusok közötti kapcsolatot mélyen a tengerfenék alá ledugott elekt­ródákkal és a föld természetes vezetőképességének felhaszná­lásával biztosítják. Ez a mód­szer, ha beválik, óriási megtaka­rítást eredményez a kétvezeté­kes kábelhez képest. A Balti Kábelhez hasonló elektromos vezetékek méretei­nek semmi nem szab határt. Újabb hasonló kábelek segítsé­gével számos további európai ország köthető egymáshoz ezzel a módszerrel, mely jóval ol­csóbb és sokkal jobban kíméli a környezetet, mint a felszíni ve­zetékek. A látogató végigbotorkál a Hitler-bunker helyiségeinek félhomályán, hogy aztán hirte­len a hirosimai atom­bomba-robbanás vakító fényébe kerüljön. Ez talán a két leg­szembetűnőbb jellemzője a má­sodik világháborúról eddig ren­dezett legnagyobb szabású kiál­lításnak, amely a DPA jelentése szerint a napokban nyílt meg Brüsszelben. Az eredetihez hű rekonstruk­ciók százaival valamiféle há­romdimenziós történelemkönyv tárul az érdeklődők szeme elé: légvédelmi óvóhelynek beren­dezett londoni metrópályaud­var; az Atlanti-fal erődítménye­inek egyike, amelynek lőrésein keresztül valóságszerűen fütyül a szél; az auschwitzi haláltábor egyik barakkjának tengernyi szenvedést látott folyosója vagy éppenséggel egy lángokban álló lakóház Berlinben, amelyet csak imént ért bombatalálat. Ez a második világháborún átvezető kronológiai út a brüs­szeli hadtörténeti múzeumban 2,2 kilométer hosszú és 16 kü­lönböző témára tagozódik. Számos fontos eredeti okmány látható - mint Hitler politikai végrendelete, a Hitler-Sztálin paktum szövege, az Anglia el­leni invázióra és a Barbarossa terv végrehajtására kiadott tit­kos rendelkezések, a wannsee-i konferencián elfogadott jegy­zőkönyv a „végső megoldás­ról”, s végül a háborús főbűnö­sök nürnbergi perének doku­mentumai. Ott láthatók a háború „fősze­replőinek” egyenruhái - köztük Churchillé, Sztáliné, Rommelé, Montgomeryé és Hitlernek egy, a romba dőlt birodalmi kancel­láriában talált egyenruhája. Ez­zel szemben a második világhá­borúban használt fegyverekből csak keveset mutat be a kiállí­tás. Nem látni harckocsikat és repülőgépeket - csupán egy példányt a V-2-es rakétából és az első atombomba öntvény­formáját. Végül a borzalmak világába vezet a kiállításnak az a rész­lege, ahol többek közt egy Zyklon-B gázt tartalmazó kanna látható Auschwitzből, koncent­rációs táborok áldozatainak le­nyírt haja és a népirtás meg­szervezőjének, Heinrich Himm- lemek halotti maszkja. Körsétája alatt a látogató szünet nélkül hallhatja politiku­sok beszédeit, a háborúval fog­lalkozó rádióadásokat és nézhet dokumentumfilmeket. Végül az utolsó helyiségben néma csend fogadja. A bejárat fölött ez a fel- ipát olvasható: „No comment”. És a teremben elhelyezett ké­pernyőkön háborúk, válságok, mészárlások hosszú sora látható 1945-től egészen napjainkig. És ha a jelek szerint az emberek semmit nem tanultak a múltból, a brüsszeli kiállítás mégis meg­kísérli továbbadni az üzenetet: Soha többé! Kétsebességes Európa Az olasz nagyvállalkozók szerint a kétsebességes közös Európa is jobb az elszigetelő­désnél, s ezért arra figyelmez­tették a kormányt: tegyen meg mindent, nehogy Olaszország lemaradjon „az európai vonat­ról”. Gianni Agnelli, a FIAT, és Carlo De Benedetti, az Olivetti cég elnöke hétfőn, a milánói Boccoli egyetemen tartott tu­dományos tanácskozáson fo­galmazta meg a nagyvállalko­zók különböző elvárásait a ha­talmon lévő Berlusconi-kor- mánnyal szemben. Mindketten a költségvetési törvény mihamarabbi elfogadá­sát sürgették, s azt hangsúlyoz­ták: a kabinet nem engedhet a nyugdíjak ügyében. A szak- szervezetek viszont a szociális paktum felmondásával fenye­getnek arra az esetre, ha a nyugdíjak kérdését nem veszik ki a költségvetési törvényterve­zetből. li 4 I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents