Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1994-12-10 / 340. szám
8 aj Dunántúli napló Irodalom - Művészet 1994. december 10., szombat Tea egyedül Dohány Sándor keramikus kiállítása a Parti Galériában Dohány Sándor és Ézsiás István közös alkotásai Fotó: Tóth L. Népszerű szendvics, jól előadva Zenei élmény a POTE Aulájában megtartott koncerten A Pécsi Szimfonikus Zenekar és karmestere, Nicolas Pasquet december 5-én sokat ígérő szendvics-programmal várta közönségét a POTE Aulájában. A helyszínen örömmel konstatáltam, e zenei táplálék sokak számára tűnt étvágygerjesztőnek: a pécsiek is kedvezően fogadják az utóbbi években világszerte teret hódító műsorszerkesztési gyakorlatot, az egymástól élesen különböző stílusok egy programban való ütköztetését, váltakoztatását. A szendvics ezúttal két Mozart-műből és a közéjük illesztett Alban Berg-kompo- zícióból állt. A Szabadkőműves gyászzene, a már páholytag Mozart tömören fogalmazott, megindítóan nemes hangvételű műve nyitotta a hangversenyt. E zene egyedi szépsége azonban csak nyomaiban volt érzékelhető az előadásban, melyet a kiforratlan zenekari hangzáskép, de még inkább a tétova, főként a pontozott képletek esetében lagymatag ritmika fosztott meg a kívánatos drámai jelentőségtől. A tragikum, az elmúlás árnyai áthatják a programba választott másik Mozart-alko- tást is. A második műsorrészben elhangzott nagy g-moll szimfónia (K.550.) nem csupán zenetörténeti pozíciója, hanem előadási jellegzetességei folytán is abszolút szerves, logikus folytatása volt Pasquet előző évadban megkezdett Mozart-sorozatának. Már meg sem lepődünk, amikor a Mozarthoz képest óriási vonóskar nekikészülődik, hogy aztán a fürgeség és kamarazenei igényű összjáték terén szükségszerűen elszenvedett veszteségek árán tömör és energikus hangzást produkáljon a megszólaláskor. Számítunk arra is, hogy a karmester nagyon jól érzi az e zenében feszülő energiákat, kontrasztokat, hogy soha nem törekszik unalmasan szépelgővé tompítani stílusát, de a tempóegység fontosabb a számára, mint az egyes témák karakterbeli különbségei. Pasquet ezúttal is biztos érzékkel választotta meg a lassú tétel tempóját, elkerülve a romantikus előadások fullasz- tóan lassú - és éppen ezért öngerjesztő manírpkba kapaszkodó - előadásmódját. Ugyanakkor a romantikus tradíciók örökösének bizonyult a finálé kontrollálhatatlan, rengeteg fontos részletet elmosó vágtájában. A műsorszerkesztés logikáját dicséri, hogy a mozarti közegbe ágyazott „modern" zene, Berg csaknem hatvan éve komponált Hegedűversenye a maga ugyancsak halálközeli gondolatkörével és érzelmi töltésével zavartalanul érvényesülhetett. Örvendetes, hogy a zenekar lelkiismeretesen készült fel erre a produkcióra is, nem akadályozva ezáltal annak az élménynek a kibontakozását, amivel a számunkra eddig ismeretlen francia szólista, Amiram Ganz szolgált. A kiváló művész mindenek előtt egészséges, gyönyörű - nem forszírozott és túlvibrált - tónusával, kristálytiszta intonációjával vívta ki maximális rokonszenvünket. Olyan természetes, magától értődő zeneiséggel közvetítette Berg szellemileg-technikailag egyaránt rendkívül igényes zenei anyagát, amilyenre a mi koncertjeink vonóskultúrájában csak kivételesen akad példa. Gönczy László Dohány az igazi szociológus. Keramikusnak sem rossz, de ezúttal csak szenvtelen észlelésről beszélünk, egy helyzet és esély meghatározási alappontról. Aztán ráveti a szépség fátylát az elvont tételekre, hogy ezután csak egy kiállításra irányítsa figyelmünket. A keramikus gyakorlatának sajátságos stiláris „visszatéréseire”, melyek legfeljebb a beidegződések történelmi makacsságát juttatják eszünkbe. Szépen beszél arról, amit a benne működő szociológus lát. A keramikus lecsap új anyagokra, válogat dekorációk között, ciklusba rendez baráti-kollegiális kapcsolatokat, figyelemreméltó tárgyakat hoz létre. Csupa művészetet. Kiállítási tárgyakat és eladható termékeket. Mellvédjük mögött azonban most a társadalomkutató észlelései mintha tolakodóbbak volnának. Igaz, hogy álláspontját visz- szamenőleges érvényű bizonyítékokkal támasztotta alá. Legjobb munkái az egyszemélyesek. Tudja, hogy ha vagyunk, akkor leginkább magányosan vagyunk. Vagy, hogyha nem magányosan, akkor is egyedül. Hogy jár nekünk az egyedi „elbánás”. Hogy a „hatszemélyes” mellett a kiegészítőkkel precízen teljessé tett „egyszemélyes” készlet is életszerű. Ugyanakkor az is izgalmas, ahogyan ezek a „nélkülözhetetlen” kis tárgyak mivel irányítják az érdeklődést magukra. Mondjuk, avval, hogy szépségük a megszokottól nyilvánvalóan eltérő alkotórészekből tevődik össze. Dohány magányos tea- és kávészertartásainak tárgyai nem simulékonyak. Már az öntőforma meghatározásakor döntés történik arról, hogy plasztikai minőségük ne legyen prob- lémátlan. A megformálatlan és a megformált együttesen „működnek” Dohány edényeiben. Természeti és technikai alakzat-emlékek formálják és deformálják a vezérsíkokat, csésze és tányér alátámasztási viszonyának ironikus kiemelése a „Sírj te is gyors Dráva” Megjelent a Somogy legújabb száma. Az idei utolsó szám kiemelt figyelmet szentel a horvátországi, drávaszögi magyarság szellemi és irodalmi életének. Sajátos sors jutott osztályrészül e kis magyar népcsoportnak. Egyrészük ma is szülőföldjén él, más részük menekültként várja az idők jobbra fordulását. Ugyanakkor a Drá- vaszög - ez a jó bortermő vidék - mindig íróteremtő táj volt. Erről adnak hírt Csörgits József és Utasi Mária versei, valamint Holti Mária és Kontra Ferenc elbeszélései. Itt olvashatjuk teljes szövegét annak a tévéinterjúnak, amelyet Merki Ferenccel, a táj nagyhírű „Tanító bácsijával” közvetlenül halála előtt készített Kudlik Júlia. A folyóiratban több tanulmány, cikk, képzőművészeti alkotás és a szemle-rovat kritikája foglalkozik a Drávaszög szellemi múltjával és mai életével. Külön figyelmet érdemel az a szemelvény-gyűjtemény, amely magyar, horvát, szlovén írók vallomásainak tükrében a Dráva folyó Jelentését” keresi. További színes és érdekes olvasmányt kínálnak Bertók László, Kalász Márton, Kelemen Lajos, Nagy Anna versei, Méhes Károly és Szitányi György szépprózai írásai. Külön érdeklődésre tarthat számot Beke György és Nagy Imre irodalmi, valamint Lakatos István és Lábadi Károly képzőművészeti tárgyú tanulmánya. A folyóiratot Galambos Tamás és Péter László grafikai alkotásai díszítik. csésze és tányér kapcsolatának üdítő feldolgozásaként hat. Az eredeti források vidéken nemegyszer kellemkedő omamentá- lis díszítések átírása és az aranyozás hagyományos használata együttesen többnyire halmozott hatású, szoborszerű műtárgy képzetét keltik. Az anyagában még mindig csábító porcelán hideg nemessége és a fajance tartózkodó érzékisége éppúgy hatnak Dohány készleteinek alapanyagaként, mint a „megszentelt” stíluskorszakok múzeumi tárgyainál. „Nélkülözhetetlenek” - mondtam, mert a jelen és a múlt folyamatosságáról szólnak, megértésüket a múlt korlátozott ismerete megnehezíti. Hozzágondolom azt is, hogy nem feltétlenül. Hozzágondolom, hogy a műanyag alapú „instant”, a dobozolt vagy automatizált itatás népszokásai ezeket a leleményekkel teli Dobány-féle Nem jön a 142-es busz. Ágnes lányom pedig kijelentette, hogy ez a kedvenc autóbusza. Mert a Hajógyári Sziget, ahová ez a rozoga járgány visz, majdnem olyan szép, mint Mallorca szigete, ahol nemrég járt a nagymamával. Majdnem olyan szép, de - érdekesebb. Mert sirály és cica volt Mallorcán is, de a Hajógyári Szigeten még sün és rózsabogár is látható. A jégmadárral nem is beszélve. Szóval nem akármilyen busz ez a 142-es. Csak épp nem jön. Nos, addig is csinálni kell valamit. Elkezdünk Volks wagen-ku- tya-versenyt játszani. Ami any- nyit jelent, kisorsoljuk, kié a bogárhátú autó, kié a kutya. És számolunk. Piros Volkswagen: egy-null. Spániel: egy-egy. Aki előbb jut el tizenkettőig, fagyit kap. Persze, a vesztes is kap. így igazságos. Dehogy igazságos. így történik. Csavargatom a fejem, hogy legalább egy kurtalábú tacskót megpillantsak valahol, mert rosszul áll a szénám, amikor Ágnes megszólal:- Hallottad, hogy Géza hazajött?- Hogyhogy hazajött?- Megszökött. Géza, Ágnes unokabátyja, tavasszal tűnt el hazulról. Hátrahagyott egy levelet, amiben elmondja: elege volt az egyetemből, a latin filoszkodásból, mindenből. Beáll idegenlégiósnak. Túl hamar révbe jutott az élete. Hiányzik neki a nagy kaland, amire majd emlékezni érdemes. Punktum. így döntött húszévesen. Majd ír vagy telefonál. Édesanyjának feltűnt, hogy esténként lejár futni a térre. Nyilván edzette magát a felvételire. Sikerült. „műtárgyakat” a hasznavehetetlen tradíció törmelékeként vehetik majd semmibe. Bumfurdi tömegek, dudorokkal és horpadásokkal különössé tett felületek jellemzik darabjait. Tudnivaló: Dohány nagyon jó technológus, erőssége a formakészítés. Nem hátránya, hogy a Zsolnay Gyárban szerzett tapasztalatokat a fajance és porcelánművesség részletkérdéseivel kapcsolatban. Szobrász is azonban, akiben a három dimenziós alakítás készsége még az intim edénygyártás közben sem zabolázható meg. így lehet azután, hogy a finomság olyan furcsán keveredik a műfajban nem szokásos kompozíciós megoldásokkal. Talán az is említésre méltó, hogy a kiállított „interpretációk” úgy jöttek létre, hogy régtől fogva ismert művész barátainak küldött egy-egy teáskészle- Beszéltél vele?- Anyu beszélt, telefonon. És képzeld, elmondta, hogy sok magyar volt ott. És nagyon szerették egymást. Amikor például reggeltől estig futniuk kellett, puskával meg teli hátizsákkal, és egy magyar összeesett, megálltak és támogatták. Elvették a csomagját, így segítettek neki. A németek nem. Ha kidőlt közülük valaki, otthagyták és továbbfutottak. És azt is mesélte, hogy a románokat először nem szerették, de aztán igen, mert rendesek voltak. Az arabok meg mindig ügyeskedtek, nem akartak semmit se csinálni. És a franciák nagyképűsködtek ...- Nem is vesznek fel franciákat - vetem közbe.-De igen. Azt mondják rájuk, hogy belgák meg svájciak, és felveszik. Es volt ott egy lengyel bácsi, akiről azt mesélték, hogy gyilkos. És amikor megkérdezték, igaz-e, azt felelte, hogy nem tudja. Mert beleszúrta a kést a barátjába, de elszaladt, és nem tudja, meghalt-e vagy sem. És nagyon rendes volt. És nagyon rendes volt a finn betörő is, meg a török kábítószercsempész. Csak az őrmester volt goromba. Egy Tahitibe való bácsi. Mikor Géza megnyerte a szellemi vetélkedőt, mert ilyen is volt ott, 19 pontot ért el 20-ból, a tahiti bácsi meg 2-t, szóval akkor nagyon megtet, hogy azok öltöztessék fel azokat a maguk módján. Ma még szokatlan az a párbeszéd, melynek során az egymástól jelentősen eltérő nézetek és formálásmódok, anyagérzékenységek egymás kikerülhetetlen terében kell, hogy megmutatkozzanak. Értelmezések és - mert gyakori jellegű a párbeszéd — átiratok születtek így meg. Többnyire a megértés szándékának feltétlen dokumentumai. Példák és leckék egyszerre. Képzeletbeli gyűjteményünkben nekünk magunknak is így kellene „szerví- teni” élményeinket. Mindenhez lehet hozzáfűznivalónk. Kajánkodhatunk és továbbgondolhatunk. Az érzékeny papírplasztikákat készítő László Bandy éppúgy saját „alkalmazásban” teszi használhatóvá Dohánynak pontosan erre az együttműködésre kitalált, minden ún. stilisztikumot nélkülöző készletét, mint a többiek. A konstruktivista szobrász (Ézsiás István) értelemszerűen foglalja sötét és kemény geometrikus fakeretbe a fehér porcelán edénytestet, miként az ötvös (Ilovay Zsuzsa) is megtalálja saját művészi alkatának leginkább megfelelő módját a fogók és alátámasztások kialakítására. A baráti és szakmai együttműködések igaz párbeszédeiről tanúskodik a bőrrel (Szlauko László) és természetes faszerkezetekkel (Huber András) kiegészített készletek sora. A Parti Galéria nem kevés áldozatot vállalt, amikor Dohány Sándor kiállítását megrendezte, hiszen aligha számíthatott látványos üzleti sikerekre. A jó ügyekért kockáztató vállalkozásoknak azonban híre megy, a válogatás és a kiállítás eleganciája pedig meggyőzi a látogatót: mostanra lám még egy „nagyfogyasztó” is mutatkozik a vásárlók között. Külön tán említeni sem szükséges, hogy milyen alkalmas hely Pécs modem magyar keramiaműves- ség reményt keltő jövőjének előjelzésére. Amennyiben gesztusok és aktivitás kérdése ez, a Parti Galéria tulajdonosai és Dohány Sándor megtették a dolgukat. Aknai Tamás verte Gézát, azt kiabálta, hogy rohadt értelmiségi, és összetörte a szemüvegét... Mindezt már a Hajógyári Szigeten hallgatom. Mert közben befutott a busz, le is szálltunk, de ez most nem érdekes. Csetlünk-botlunk a fűben, de még a szekfűgombák is elbújtak. Alig találok belőlük egyet-egyet.- . . .és képzeld, egy japán bácsi hara .. .izé: szóval felvágta a hasát és meghalt. Egy litván meg lelőtte magát a pisztolyával. O is meghalt. És azt is mesélte Géza, hogy aki akart, más nevet vehetett fel, mint ami az övé. Egy csehet Mohamednek, egy horvátot Szabónak kereszteltek el. Egy magyar orvost meg Kovaliknak, ami lengyelül harkályt jelent, mert nagy volt az orra. Állítólag ő is gyilkos volt, de ez nem biztos. Es mindenki csodálkozott, hogy Géza nem akar új nevet felvenni. Mondták pedig neki, hqgy legyen Liu vagy Sancho. És amikor levelet kaptak otthonról, az őrmester csak akkor adta oda, ha csináltak negyven fekvőtámaszt. És Géza egyszer három levelet kapott, de kiváltotta mindet, csak nagyon elfáradt. Éjszaka pedig nem bírt elaludni, sírt az ágyában. És hallotta, hogy egy bolgár bácsi is sír, pedig az csak egy levelet kapott. A kínai pedig nem tudott negyven fekvőtámaszt csinálni, és nem kapta meg a levelét. Ez a kínai hegedült, Gézának meg trombitálnia kellett . ..- Nem is tudom trombitálni.- Nem tud. De adtak neki egyet, és azt mondták, te leszel a zenekarban a trombitás. Belefújt, de nem jött hang belőle. Aztán már jött valami nyeker- gés. És kellett vennie kottaállványt a zsoldjából, ezért egy hónapig nem tudott levelet írni haza. Mert drága volt az állvány, és nem maradt pénze papírra meg bélyegre ...- Öt óra - mondom elszoruló torokkal. Mert ötkor Ágnesnek inzulint kell kapnia. Cukorbeteg. Öt óra tíz van már, igazság szerint, de halogattam a dolgot. Napi négy adagot kap. Magának adja be az injekciókat. Leül, kipakol a hátizsákjából. Fertőtlenítő spray, vatta, injekcióstű. Szinte észre sem veszi, úgy megszokta. Én nem tudom megszokni. Ilyenkor mindig bolondozni szoktam, hogy megnevettessem. De ő nem zavartatja magát. Magasba emeli a fecskendőt, kicsit kispriccel rajta próbaképpen az ég felé, és mondja tovább:- Ketten szöktek meg. A magyarok tudták, hogy meg akarnak lógni, és adtak nekik vonatjegyre pénzt, meg összegyűjtöttek néhány ruhadarabot. Nadrágot, inget. És Gézáék bementek egy kapualjba, mikor kimenőjük volt, átöltöztek:a légiósruhát a kukába dobták. Csak a sapkájukat hozták el. Szép fehér sapka. Géza most már bánja, hogy nem hozta el a többit is. De nem merte. Aztán elutaztak Párizsba, és bementek a követségre. Ott azt hazudták, hogy elvesztették az útlevelüket. Mindenki nevetett. Ők is. De ezt kellett hazudni. Kaptak aztán jegyet egy repülőgépre, és hazajöttek. De végig féltek. És képzeld, az volt a legérdekesebb, hogy másnap Géza kiment Rákosligetre, mert egy barátja üzent a légióból a szüleinek, hogy jól van. Szóval kiment, becsöngetett, és a barátja nyitott ajtót. Ő is megszökött. Ezen aztán jót nevettek, és sok bort ittak . .. Nagyot csekken egy zöldharkály a tölgyön. Ágnes már rég elpakolta a spray-t, a vattát, az injekcióstűt. Figyeli a bolondos madarat, ahogy az a fatörzsön felfelé kúszik. Olykor rikkant egyet. Eltűnik, majd kibukkan újra. Zöld a háta. Piros a sapkája meg a feneke. Suhog az öreg tölgy. Vele az egész liget. Horvátországban háború van. A Keleti pályaudvaron cigányok alusznak a kövön. A kukákban öregemberek guberálnak. A szomszéd lakásba tegnap betörtek. Éjszaka alig tudok aludni, mert újra meg újra megszólal az utcán az autók biztonsági szirénája. És arra gondolok, milyen kár, hogy ez a sziget olyan apró, és nem lehet idemenekíteni ezt az egész felboly- dult, zavarodott századvégi világot. Szepesi Attila: Harakiri k
