Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1994-12-08 / 338. szám
1994. december 8., csütörtök A mai nap uj Dunántúli napló 5 A diákönkormányzatok szövetkezése Komlón A kötelességtől a jogokig Az új tanpincében a hordókészítés rejtelmeit is megismerhetik az iskola hallgatói Fotó: Läufer L. Ezüstérem és sártenger A villányi szakképző intézet nemzetközi sikere Tegnap Komlón, az 501. Szakmunkásképző és Szak- középiskolában megalakult a Diákönkormányzatok Komlói Egyesülete. Alapszabályát Szigeti Lajos, az iskola oktatója, a Közokatási Tanács tagja ismertette a jelenlévőkkel, köztük a Kazinczy Ferenc Szakközépiskola, Nagy László Gimnázium és több általános iskola pedagógus- és' diák-képviselőjével. Iván Attila, a szakmunkásképző matematika-fizika szakos tanára lett az egyesület elnöke, munkájukat három ügyvivő, Vi- szlavszki Dániel és Széles Kitti (501. Szakmunkásképző) valamint Szabó Melindái Kazinczy Ferenc Szakközépiskola) szervezi majd. Az 501. Szakmunkásképző, köszönhetően vezetésének is, felvállalta a kezdeményezést, Iván Attila és egyik tanítványa, Széles Kitti bábáskodtak a diákönkormányzat létrehozásánál, vállalták irányítását. Népes önkormányzatuk így lett szorgalmazója a várost átfogó egyesület megalakításának.- A Pataki Művelődési Központban 1991-ben tartottak fórumot számunkra az oktatási törvényről - mondja Széles Kitti, aki a szakmunkásbizonyítvány megszerzése után most két év alatt érettségizik is az iskolában. - A budapesti és más fórum is meggyőzött demokratizáló szerepéről, arról, hogy a diákságnak, túl a kötelességein, joga van a kultúrált véleménynyilvánításra, érdekei megfogalmazására. Iván Attila hozzátette - a véleményalkotás önállállóságra, felelősségre és döntésképességre nevel. B. R. A tanpincébe csak kacskarin- gós útvonalon juthatunk be, mert lépteinket a sár és a kiálló kövek szabályozzák. A villányi Teleki Zsigmond Kertészeti és Élelmiszeripari Szakképző Intézet igazgatója, Radnai Gyula kalauzol lefelé, miközben elmondja a pince történetét:-Az önkormányzat egy pályázaton nyert összegből vásárolta meg a telket. A pinceprogram keretében helyreállították a rajta lévő pincét, és a mellette fekvővel összenyitották. Szeptembertől mi használhatjuk. A hatalmas hely igazán alkalmas arra, hogy a három évfolyamos iskola borásztanulói itt gyakoroljanak. Ám a képzés egy része mindmáig a közeli Szőlő-Bor Kft-nél, másik része itt zajlik.- Sem az állam, sem az ön- kormányzat nincs olyan helyzetben, hogy tőlük kérhetnénk több tíz milliót a telek helyén feldolgozó részleg, szociális helyiségek, tanári szoba felépítésére. A segítséget máshonnan kell vámunk. Hogy a villányi iskola igényei nem nagyok, azt eredményeik illusztrálják. A szőlő-gyümölcs-, zöldség-, dísznövénytermesztő, általános kertész, másrészről borász és sörgyártó szakmákat oktató intézménynek korábban inkább az előbbi szakmák tanulói hoztak hímevet. Négy éve azonban a borászok aratnak: országos versenyekről arany- és ezüstérmekkel térnek haza. Idén a nemzetközi Foodapest rendezvényről elhozhatták Cabernet Savignon Barrique borukra az ezüstéremnek számító, francia nyelvű dicsérő oklevelet.- Jövő tanévtől mi is áttérünk a kettő plusz két osztályos oktatási rendszerre, s ugyanekkortól a bólyi Kolping iskolával közösen tanítjuk a két iskola dísznövényeseit. Tervünk még számtalan lenne... Hogy az ország öt borász szakmát oktató iskolája közül ők egyedül községi iskola, hogy szerényebbek a feltételeik, azt talán ellensúlyozza a hímevük. Mikor egy alföldi kistermelő hozzájuk íratta be a lányát, mert azt akarta, hogy a villányi iskolában szerezze meg a bizonyítványt, jogos büszkeséget éreztek. Az ilyen esetek feledtetni tudnak - igaz, csak ideig-óráig - minden nehézségeket. Sz. A. Vasutas-koncert Az Európa-szerte jól ismert és különböző fesztiválokon nagydíjakat nyert Pécsi Vasutas Koncert Fúvószenekar évi szokásos karácsony előtti koncertjére kerül sor december 9-én 18 órakor Pécsett, a Liszt Ferenc Hangversenyteremben. Műsorukon többek között Hidas Frigyes, Elgar, Paul Huber, Perez Prado, Kees Vlak művei szerepelnek. Az est karmestere Neu- mayer Károly. Tűzifa nagycsaládosoknak Vasason élő sokgyermekes családok vehettek át a napokban, összességében mintegy 100 mázsa tűzifát az Aczél Fakereskedés vezetőjétől. A felajánlás a rászorulók megsegítésére rendezett nagyszabású akciót záró FEMA-napon érkezett a Pécsi Nagycsaládosok Egyesületéhez. Dr. Schärtl Mária, az egyesület elnöke segítségével tíz sokgyermekes család között osztották szét a téli hónapokra mindannyiuknak elegendő tűzifát, amelynek szállítását, a Lions Club Pécs tagjaival karöltve a Városi Vöröskereszt vállalta. Évfordulós megemlékezések Antall Józsefről Antall József kormány lő halálának egyéves évfordulója alkalmából tisztelői megemlékezéseket tartanak Budapesten. December 11-én este 6 órakor a Batthyány téri Szent Anna plébániatemplomban megemlékező szentmisét celebrálnak. December 12-én délután 5 órakor a Kerepesi úti temetőben a néhai miniszterelnök sírjánál közös imádság lesz, majd este 7 órakor a Magyar Demokrata Fórum Bem téri székházánál emlékeznek az MDF egykori elnökére. JOBBÁGY DEZSŐ KÉPEI PÉCSETT Titkos tájak Jobbágy Dezső alkotásaival a kiállításon Fotó: Läufer László A rockzene szerelmesei jól ismerik Jobbágy Dezső nevét, aki nyolc éve tagja a nagysikerű Old Boys együttesnek, mely néhány hónapja csak, hogy Pécsett is ezreket lelkesített fel zenéjével. Az együttes dobosa nemcsak a muzsikával jegyezte el magát, hanem a festészettel is, bár ezt a szerelmét sokáig titokban tartotta a nagyközönség előtt. Tegnaptól azonban Pécsett a Képcsarnok Rt. Ferenczy Galériájában több, mint húsz lírai hangulatú olajfestménye látható.- Külön öröm, hogy festőként is be tudok mutatkozni az embereknek - mondta el. - Persze ez egy intimebb, bensőségesebb világ. Megpróbálom annak a pillanatnak az áhítatát megragadni, amikor az ember egyedül marad a természettel. Két „részletben” kezdett el festeni, először gyerekkorában. Fel is vették a képzőművészeti főiskolára a „Falusi budi” című képével, mesélte mosolyogva, de aztán családi okok miatt a festőpálya itt meg is állt. Jött Szeged, a Kristály együttes (a későbbi Molnár Dixieland Band), a Kati és a Kerekperec, tíz év külföldön, végül az Old Boys. Újra csak 1986-ban kezdett festeni, s azóta is folyamatosan képezi magát. Érdeklődése sokirányú, megérzés alapján kapásból eltalálom, hogy ír is. Verseskötet, elbeszélés, és szociográfiai jellegű életírás szerepel a titkos tervek között. Most látható képeinek többsége tájkép, titkos helyek, melyek bensőséget tartalmat hordoznak a számára. Festenie muszáj, ahogyan persze zenélni is.-Azt hiszém, a jóisten a tenyerén hordoz- állította. - De nem is volt más utam. És nagyon kitartó tudok lenni. . . A képeivel „lélekdoktomak” tartja magát, annak ellenére (vagy talán éppen azért), mert nem fest „divatosan”. Ma is minden kiállításmegnyitó élveboncolás a számára. De szerencsés, mert úgy érzi, a zenében, s a festészetben is sikerélményhez jut, igaz, ehhez évek hosszú munkája vezetett el. Hodnik I. Gy. Aerobic és gyógytorna Pécsváradon Segítő kezek a gyógyításért Az egészséges életmódnak egyik eleme a rendszeres mozgás. Kezdik felismerni ennek fontosságát a fiatalok és a középkorúak is. Panta Dóra gyógytestnevelő több éve tart hetente két alkalommal mozgásgyakorlatokat - aerobic - az egészségét megőrizni akarók népes csoportjának az általános iskola tornatermében. Pécsváradon is sokan vannak olyan betegek, akik gyógytornára szorulnak. A cél eléréséhez nagy segítséget nyújt a szakszerűen és kitartóan végzett gyógytorna, mely sokszor rendkívüli módon előmozdítja a beteg javulását, gyógyulását. A Dózsa György utcai egészségügyi centrumban alig két hónapja gyógytornával segíti Panta Dóra az odajáró betegeket gyógyítani, akit odairányít, illetve beutal az orvosa. E rövid idő alatt is lemérhető a gyógytornának jótékony hatása. A teremben félóránként történik a váltás és különböző típusú gyakorlatok folynak, betegségfajták szerint. Naponta 25-30 beteget tornáztat, hol csoportosan, hol pedig az egyéni foglalkozással kell segíteni a betegen. Rendkívül nagy előnyt jelent, hogy nem kell Pécsre utazni, ami igencsak fárasztó egy félórás gyógytorna miatt, ezután itt helyben kezelhetik és gyógyíthatják a rászorultakat. Ä felszerelésük igen szerény, de inkább nincs. Szükség lenne az alapvető felszerelésekre, berendezésekre, ami a betegek mielőbbi gyógyulását segítené. Ismervén a szűkös anyagi helyzetet, segítségre siettek a Pécsváradon működő cégek, vállalkozók, magánszemélyek és erre a nemes célra pénzbeli támogatást nyújtottak. Az eszközök beszerzésére 80 000 forint gyűlt össze, amit az adományozók befizettek az „Alapítvány Pécsváradért” számlájára. Talán meg is vették a gyógyító segédeszközöket, berendezéseket. Dóra a fiatal gyógytornász és betegei boldogok és hálásak az önzetlen adományozóknak. Sántha László A pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola sikere A napokban Sopronban megrendezett VI. Országos Zeneiskolai Oboaversenyen szép pécsi siker született. Sebők Attila első, Deáky Helka második helyezést ért el, tanáruknak, Csikós Miklósnak a legjobb felkészítő tanár különdíját, míg a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolának a legeredményesebb iskola különdíját ítélték oda. A pécsi iskolákba ma érkezik a megkésett pénz Közgyűlési reagálás: „Mikulástól függetlenül” biztosított lesz működtetésük „Mikulás-napi ajándék az iskoláknak!?” címmel jelent meg tegnapi számunkban a Pécsi Iskolaszövetség vezetőinek írása. A cikket aláíró igazgatók ebben jelezték, hogy a múlt hét péntekén felvett pedagógusi fizetések bérfedezetét (az Általános Iskolák Egységes Gazdasági Szervezetéhez tartozó 27 intézmény esetében) hitel felvételével biztosították. Megemlítették azt is, hogy a kifizetett bérek fedezetéül szolgáló pénz magában foglalta a gyerekektől novemberben beszedett és decemberre vonatkozó étkezési hozzájárulások összegét is. Mindezek után a cikk irói aggódva tették fel kérdésüket: az érintett általános iskolákban vajon holnap vagy holnapután lesz-e ebédjük a gyermekeknek, és meg tudják-e oldani az intézmények működtetését? A megjelent írásra tegnap Matavovszky Iván, a Városi Közgyűlés Közoktatási Bizottságának elnöke reagált:-Felesleges volt a hisztéria- keltés, ugyanis az írásból is kiderült, a cikk írói tudtak arról, hogy csütörtökre megkapják a nekik járó elmaradt pénzt. Tudni kell azt, hogy az iskolák havi bontásban kapják a dologi kiadásokra és bérekre nekik járó összegeket. Ebben a hónapban ez a pénz valóban megkésett, amelynek oka, hogy a város adóbevételeinek beérkezésében is jelentős csúszás következett be. A városnak emiatt kölcsönt kellett felvennie, amelyből szerdán 21 millió forintot utaltak át a GAMESZ-nek. Ebben az összegben azonban csak a bérek vannak, ezért a közeljövőben, tehát még decemberben további 45 millió forintot utalnak át a GAMESZ számlájára, hogy az intézmények működtetése is biztosított legyen. Matavovszky Ivántól megtudtuk azt is, hogy abból a 60 millió forintos plusz támogatásból, amelyet a legutóbbi közgyűlésen szavaztak meg a beérkező igények alapján (igaz ebből az általános iskolák kevesebbet kaptak) ugyancsak átutaltak már 40 millió forintot.- Azt a vádat határozottan vissza kell utasítanunk, hogy a város csak költekezik és nem gazdálkodik, hisz éppen az észszerű gazdálkodás érdekében hajtottunk végre átszervezéseket a GAMESZ-nél és késztettük takarékossági lépésekre a/ általános iskolákat. Úgy érezzük, hogy az írás felesleges hisztériát okozott a városban, s a cikk időzítése összefüggésbe hozható a választásokkal. Aláírói közül ugyanis ketten képviselőjelöltek és kampánymikulásuk mögé bújva kívántak a liberális irányítású városvezetés ellen beszélni. Balog N. i t i