Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)

1994-12-08 / 338. szám

1994. december 8., csütörtök A mai nap üj Dunántúli napló 3 Tarolt a Jelenkor Kiadó / Az Ev Könyve pályázaton December 19-én kerülnek átadásra az év legjobb iro­dalmi alkotásait jutalmazó Év Könyve díjak, melyekről egy 25 fős bírálóbizottság döntött. Ha lenne Év Kiadója díj is, alighanem a pécsi Jelenkor Kiadó vinné el a pálmát, hi­szen a különböző kategóriák­ban legjobbnak ítélt művek között a legtöbbet a pécsiek je­lentették meg. A versesköny­vek közül Baka István: Sztye- pan Pehotnij testamentuma, kisprózában Darvasi László: A veinhageni rózsabokor, a nyomtatásban megjelent drá­mák közül Márton László: A nagyratörő, a szociográfia, publicisztika kategóriában Parti Nagy Lajos: Se dobok, se trombiták című műve nyerte el a díjat. Valamennyi mű a Jelenkor Kiadó gondozá­sában jelent meg. Egy másik pályázaton, a za­laegerszegi drámai Nyílt Fó­rumon, a Jelenkor folyóirat szerkesztőségének munka­társa, Parti Nagy Lajos nyerte a Vilmos-díjat Gézcsók című darabjával. A Vilmos név egyébként Shakespeare-re utal. Cs. L. A volt állami gondozottaknak is legyen szép karácsonyuk A pécsi Gyermek- és Ifjúsági Intézet kedves karácsonyi ün­nepséggel kívánja meglepni a volt állami gondozottakat, egyedül élőket és családosokat. Az idei lesz a harmadik közös karácsonyuk, amit megszervez­nek. Az egykori növendékek em­lékeiben él ma is az intézet, ahol jól érezték magukat. Számukra ez jelentette a családot. Az ál­lami gondozásból kinőve, kike­rülve nem mindenkinek adatott meg az anyagi jólét és bizton­ság. Vannak, akik nem tudnak karácsonyfát állítani, mert sze­gények, munkanélküliek, mert a sors kísérti őket ma is. Az önálló életben hiányzik a szülői háttér. Akik nem családi körben élnek, azoknak ma is az intézet jelenti a családot. A Gyermek- és Ifjúsági Inté­zet várja a támogatók jelentke­zését, akik segítenének abban, hogy a volt állami gondozottak­nak is ünnep legyen a kará­csony. Kérik, hogy játékkal, tar­tós élelmiszerrel, ruhaneművel, cipővel támogassák a rendez­vényt, és azt a Mikes Kelemen utcai intézetben adják át. Az egykori intézeti gyerekek, fiatalok közül ma már többen szülők, akik pólyás, óvodás és iskolás gyerekeiket hozzák a közös karácsonyra. A december 20-án, 13 órakor kezdődő karácsonyváró dél­utánra az intézetbe várják a volt állami gondozottakat, akiket megvendégelnek. A DOZSO szervezésében betlehemi játé­kot is bemutatnak a résztvevők­nek. Remélik a szervezők, hogy a közös ünnepléssel és az aján­dékozással minél több család­nak szerezhetnek örömet ezen a karácsonyon. Rozvány Gy. Az APEH tájékoztatója / / Tudnivalók a lakás-AFA-ról és a lakástámogatásról November 25-én megjelent a Pénzügyminisztérium közle­ménye, mely tájékoztatta az ol­vasókat az új lakásépítési ked­vezmények igénybevételének lehetőségeiről. A közlemény megjelenése óta szinte folyama­tosan érdeklődnek az emberek az APEH ügyfélszolgálati iro­dájában a lakás-áfa csoportnál. Legtöbben azt remélik, ha visz- szafizetik az áfát, részesülhet­nek a magasabb támogatásban. Legelőször egy fogalomza­vart kell tisztázni! Az új lakás- építési támogatás nem azonos az elmúlt időszakban igénybe vett szociálpolitikai támogatás­sal. Azok tehát, akik a szociál­politikai támogatásban részesül­tek a folyamatban lévő építke­zésükkel kapcsolatban akkor sem kaphatják meg ezt a maga­sabb lakásépítési támogatást, ha az eddig igényelt és felvett la­kás-áfát visszafizetek. A közlemény felszólítja az építkezőket, lakásvásárlókat, hogy igényjogosultságukat, ille­tőleg annak hiányát először és elsősorban a hitelt, illetve a tá­mogatást folyósító pénzintézet­nél tisztázzák. Sok kellemetlen­ségtől és felesleges idegeske­déstől kímélik meg magukat, ha lehetőségeikkel és tennivalóik­kal tisztában vannak. Összefoglalva: Az építtető (lakásvásárló), aki érvényes épí­tési engedéllyel (adás-vételi szerződéssel) rendelkezik és la­kás-áfát nem igényelt, az erre a célra elrendelt írásbeli kérelem nyomtatvánnyal kérheti az APEH igazolását arról, hogy ő és házastársa áfa-visszaigény­lésben nem részesült. Ezzel az igazolással fordulhat a pénzin­tézethez és kérheti a lakásépí­tési támogatást, ha erre egyéb­ként jogosult. Amennyiben a kérelmét a pénzintézet eluta­sítja, 1994. december 31-éig benyújthatja áfa-visszaigénylé­sét a 62/UJ nyomtatványon az erre előírt feltételekkel. Az építtető, aki már igényelt áfa-visszatérítést, de nem kötött szerződést pénzintézettel szoci­álpolitikai támogatásra, és lak­hatási engedélyt még nem kért az illetékes hatóságtól, kérheti (szintén elrendelt formanyom­tatványon) az eddig igénybe vett áfa-visszafizetését. A visz- szafizetésről az APEH határoza­tot hoz. Ezzel a határozattal kell felkeresni a támogatást folyó­sító pénzintézetet. Abban az esetben, ha meg­lévő gyermekre, egy, kettő, há­rom vagy több gyermekre kéri az építtető a támogatást, a pénz­intézet a támogatásból levonja az igénybe vett áfa összegét, te­hát nem kell azt készpénzben megfizetni. Ha a támogatást ké­sőbb születendő gyermekre kí­vánják igénybe venni, az áfa visszafizetési határozatban sze­replő összeget készpénzben a hitelt folyósító pénzintézetnél meg kell fizetni (ebben az eset­ben tehát nem a támogatás ösz- szegét csökkentik). Azok az építtetők, akik meg­kapják a visszafizetési határoza­tot, de valamilyen oknál fogva a támogatásban mégsem része­sülhetnek, a határozat APEH-nál történő leadása után ismét kérhetik az áfa-visszatérí­tést a törvényben meghatározott feltételekkel. Vonyó Jánosné APEH Bm-i Igazgatósága Ismét lesznek exit-poll felmérések A vasárnapi önkormányzati választások napján a Szonda Ip- sos közvélemény-kutató intézet és a Magyar Gallup Intézet is készít exit-poll felmérést Buda­pesten, illetve a megyeszékhe­lyeken. Levendel Adám, a Szonda Ip- sos igazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: az ez évi országgyűlési választásokon sikerrel alkalmazott módszert - a felmérést végzők a szavazóhe­lyiségből már távozó választó­kat kérdezik döntésükről - al­kalmazzák ismét. így az urnák lezárása után nem sokkal meg­tudható, mely jelölteknek van a legtöbb esélyük a polgármes­teri, főpolgármesteri székek el­nyerésére. A megyeszékhelye­ken a polgármesterek személyé­ről ad majd előrejelzést a Szonda Ipsos. Budapesten a fő­polgármesteri címre pályázók, illetve - a Népszabadsággal kö­zösen -, a kerületi polgármeste­rek esélyeit kívánják felmérni, és a hivatalos eredmények előtt nyilvánosságra hozni. A Magyar Gallup Intézet igazgatója, Manchin Róbert üz­leti érdekekre hivatkozva nem kívánt részletekkel szolgálni. Sajnos, nem divat a szájápolás Miért jobb a bajai emberek foga? Az iskolafogászatok nagy segítséget nyújtanak a gyerekek fogainak ellenőrzésében, gyógyításában Löffler Gábor felvétele A lakosság 38 százaléka nem mos naponta fogat Magyaror­szágon, derül ki abból a felmé­résből, melyet múlt héten az egyik vezető fogkrémgyártó cég hozott nyilvánosságra. Dr. Dudinszky Attila fogor­vos véleménye az, hogy azok is, akik ápolják fogukat, eseten­ként ezt nem megfelelően te­szik. Gyakran keresik fel olyan betegek, akiknek fogbetegsége erre vezethető vissza. Amikor ez a lepedék lebomlik, tej sav képződik, ami kimarja a fog­zománcot és a fog kilyukad. A lerakódás azonban a rendszeres és helyes fogmosással eltávolít­ható, fluor tartalmú fogkréme­ket használva a fogzománc erő­síthető. A fogak ellenálló ké­pességét azonban nemcsak a fogmosás erősítheti. Fontos té­nyezők a genetikai adottságok, a környezeti hatások is. Dr. Du­dinszky elmondta, húsz évvel ezelőtt került Bajáról Pécsre. Megdöbbentő volt számára azt látni, hogy a pécsiek fogai sok­kal rosszabb állapotban vannak, főként a bányászok körében. Jóval több kivehető fogsort kel­lett készítenie. Úgy gondolja, ennek a különböző táplálkozási szokások, az eltérő életkörül­mények lehetnek az okai. A bajaiak nagyon sok halat esznek, a hal pedig bővelkedik foszforban és a kálciumban. Ráadásul a halászlé a kedven­cük, amihez nem lehet inni édes üdítőket, nem rongálja fogaza­tukat a sok cukor. Másrészt az ottani parasztemberek, ha nem is mostak fogat, tisztították őket. Zsebkendővel dörzsölték, vagy szenesre pirított kenyérrel. Dr. Sági Éva, a pécsi Egyesí­tett Egészségügyi Intézmények gyerekfogásza elmondta, a gyermekeket két és fél, három éves koruktól kell rászoktatni a rendszeres fogmosásra. Az óvónők és gyermekfogászok ebben az ügyben sokat tesznek, minden óvodában fogkefék és fogkrémek állnak a gyerekek rendelkezésére. Már most szembeötlő, hogy kevesebb a lyukas fogú gyerek a megelőző generációkhoz képest. Fontos lenne, hogy a kisgyerekek szed­jék a fluor tartalmú Dentocar tablettát, főként ott, ahol az ivó­víz fluor tartalma alacsony. Az óvodáskorűaknak gyerek-fog­kefét kell beszerezni, hogy minden oldalról hozzáférjenek fogaikhoz. Minden korosztálynak a neki megfelelő fogkrémet kell hasz­nálnia. Talán nem érdektelen, hogy a tea és a bor is tartal­mazza ezt a zománcerősítő ele­met. A tea, cukor nélkül, segít­het a fogszuvasodás megelőzé­sében. A fogkrém vásárlásakor ügyeljünk arra, hogy mindig fluor tartalmú fogkrémet ve­gyünk. Európában még most is Magyarországon vásárolják a legkevesebb fogkefét és fog­krémet. Ennek sajnos az is oka lehet, egyre kevesebben enged­hetik meg maguknak, hogy megvegyék őket. U. G. A külkereskedelem helyzete és kilátásai A magyar export 16 száza­lékkal növekedett az idén, és ezzel elérte az 1990-es szintet, 10,2 milliárd dollárt. Az import hasonló mértékben, 17 száza­lékkal növekedett; az év végéig 13,5 milliárd dollár körüli érték várható. A külkereskedelmi mérleg hiánya idén 3 milliárd dollár, a fizetésimérleg-egyen­leg közel 4 milliárd dolláros passzívumot mutat. Mindezt Németh Gyuláné, az IKM he­lyettes államtitkára mondta el szerdán az OKISZ-székházban rendezett külkereskedelmi fó­rumon. Kifejtette, hogy az IKM ál­láspontja szerint továbbra is importliberalizálásra van szük­ség. A korlátozás eszközei kö­zött továbbra sem lehet más, mint a vámok, az engedélyezési rendszer és az árfolyampolitika. Ezeknek az eszközöknek kell kikényszeríteniük az import mértéktartó növekedését. A leg­főbb cél az export élénkítése, a kiegyenlített külkereskedelmi mérleg elérése érdekében. Elment közülünk a fotóriporter Negyvenhét éves korában, 1994. december 4-én gyó­gyíthatatlan betegségben meghalt Gyertyás László, a Somogyi Hírlap fotóripor­tere. Gyertyás László 1947. jú­nius 25-én született, s mű­szerésznek tanult. Hivatalos fotóriporteri munkáját a So­mogyi Néplapnál kezdte 1968-ban. A Somogyi Hír­lapnak alapítása óta, egészen a tavaszi rokkantnyugdíjazá­sáig főmunkatársa volt. So­mogybán elsőként - s pálya­társai közül mindmáig egye­dül - lett tagja a Fotóművé­szek Szövetségének. A hétköznapok krónikása volt, aki nemcsak a témát, de az embert is figyelte, ezért mindenütt sokan várták. Megjárta a horvátországi frontokat. A Kis-Balatonról szóló könyvet Gyertyás fotói tették igazán értékessé. Ha­lála előtt két nappal jelent meg a Somogy megyét be­mutató képeskönyv: benne az ő fotóival. Gyertyás Lászlót jól is­merték a pécsi újságírók is. Képeivel gyakran találkoz­hattunk az Új Dunántúli Napló hasábjain. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Galambosi László új kötete Galambosi László pécsi költő „Sarkig tárt élet” című verses­kötetét mutatják be holnap, este hat órakor Pécsett, a Várkonyi Nándor Könyvtárban. Beveze­tőt Tóth Károly irodalomtörté­nész mond. A verseket Liszkay Teréz és Kalász Gyula szólal­tatja majd meg. A műsorban közreműködik a Pécsi Madri­gálkórus. Kórházrekonstrukció Zalában Nem kevesebb mint 14 na­gyobb egészségügyi létesít­mény épül vagy újul meg a kö­vetkező négy év során a Zala Megyei Kórház rekonstrukció­jának második ütemében. A nagyarányú technikai korszerű­sítéssel együtt járó felújítás 2 milliárd 130 millió forintba ke­rül. A kórház III-as belosztályá- nak, a szülészet-nőgyógyászati, valamint a csecsemő- és gyer­mekgyógyászati osztályok fej­lesztésére 672 millió forintot fordítanak. A tervek szerint ezek a részlegek 1997-re ké­szülnek el, és ugyancsak ak­korra valósul meg a patológia, a diagnosztikai tömb tetőtérbeé- pitése és a helikopter leszálló. Több mint 320 milliós költség­gel épül meg a pózvai külső­kórházi telep TBC-épülete. Dr. Páva Zsolt SZDSZ, MDF, FIDESZ, FKGP közös polgármesterjelölt HSDSMio nn-óm Kérjük szavazatával támogassa Dr. PAVA ZSOLTOT és egyéni képviselőjelöltjeinket! SZDSZ MDF 4 1

Next

/
Thumbnails
Contents