Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1994-11-28 / 328. szám
1994. november 28., hétfő A mai nap új Dunántúli napló 3 Süllyed a siklósi diákotthon? A holttesttel táncoló hadvezér 500 éve halt meg Kinizsi Pál, a pécsi Barbakán építtetője Fotómontázsunkon a pécsi Barbakán mai állapotában Kinizsi Pál arcképével Fotó: Löffler Pár éve a siklósi diákotthonnal szemközti emeletes épület süllyedése már intő jel volt arra nézve, hogy valami nincs rendben a környéken a talajjal. Nemrég elterjedt a hír: süllyed a dél-baranyai város egyetlen kollégiuma is. A 80 fős, 110 százalékosan telítettségű kollégium 1976-ban épült, s létrejötte óta semmilyen nagyobb felújítási munkát nem végeztek benne, kizárólag a legszükségesebb javításokat. A gondokról az intézet igazgatónőjét, Szabóné Baka Évát kérdeztük. Már tavasszal felfedezték, hogy az épület különböző pontjain megrepedtek a falak. Nyáron az üdültetési szezonban a két szint fürdőhelyiségében teljes vízvezetékcserét kellett végrehajtani. A kollégium hatszáz adagos konyháján a nyár közepén volt csőtörés, szeptember elején ott is lecserélték a vízvezetéket. A statikusok megvizsgálták az épületet, és megállapították, hogy az alapozással nincs probléma. A nemrégiben megkapott vízszámla viszont megdöbbentő végösszegről tanúskodott: 130 ezer forintot mutatott, ami arra utalt, hogy 800 köbméter víz folyt el. Ez valószínűleg összefüggésben van a földszinti zsibongó talaján keletkezett besüllyedéssel, vagyis előfordulhat: a hatalmas mennyiségű víz az épület alá folyt. A bizonytalan helyzetben jelentős segítség, hogy a városi vezetés eddig is mindig azonnal Mikulás-napi előzetesként, de mindenekelőtt a jótékonyság jegyében rendezték meg szombaton Pécsett a XXIV. FEMA-napot, amely hatalmas sikerrel zárult: a FEMA által a szállítópartnerei és a vásárlóköAllied Investment néven pénzügyi tanácsadó és értékpapírkereskedelmi rt. alakul. A mintegy 100 millió forint alaptőkével létrejött befektetőtársaság cégbejegyzése folyamatban van - tájékoztatta az MTI-t Csépi Lajos igazgató. A pénzpiaci műveletekkel foglalkozó cég elsősorban kötvény- és részvénykibocsátással, vállalatok felvásárlásával, feljavításával és értékesítésével, vagyonkezeléssel és külföldi tőkebevonással kíván a piacra lépni. Csépi Lajos - az ÁV Rt. volt vezérigazgatója - úgy véli: megadta a szükséges anyagi segítséget, ha jelentkeztek a ki- sebb-nagyobb gondok, s erre most is megkapták az ígéretet, valamint hogy a siklósi oktatási intézményekkel kapcsolatban lévő Hungária Biztosító is pozitívan állt a probléma kezeléséhez. A HB igazgatója, dr. Ma- renics János, aki hangsúlyozza, a közintézményekkel sikerült korrekt kapcsolatot kialakítaniuk, lapunk kérdésére úgy válaszolt: az első összeget már átutalták, s a kár nagyságára való tekintettel már elkülönítettek egy jelentős alapot a kollégium részére. Ők természetesen nem vállalhatják magukra az építészeti hiányosságokat, ám a feltárási és helyreállítási munkák költségeit fizetni fogják. Ami tehát azt jelenti, megkezdődhetnek a feltárások, a mesteremberek munkához láthatnak. Vagyis a kollégium ügye hamarosan rendeződik. Am az épületrész, a zsibongó megrokkanása figyelmeztető jel, mondja az igazgatónő. A város oktatási intézményei közül több nagyjából egy időben épült, s jelentősebb felújítás gyakorlatilag sehol nem Volt. Üdvözlendő, hogy a polgármesterjelöltek közül kettő is visszaállítaná a korábban létezett központi felújítási alapot, mely évente egy-egy intézmény teljes rekonstrukcióját volt hivatott fedezni. A jövőben pedig, úgy tűnik, ezt a súlyos feladatot már nem lehet elodázni. Sz. A. zönsége körében szervezett gyűjtés során 4,275 millió forint értékű adomány gyűlt össze a megye nevelőotthonaiban, a GYIVI nevelőszülők gondoskodásában, illetve a nagycsaládokban élő gyermekek javára. számos kihasználatlan lehetőség van e területen. A társaság arra vállalkozik, hogy tőkeközvetítés révén élénkítse a befektetői piacot. Olyan szolgáltatásokat kíván nyújtani, amelyek lehetővé teszik, hogy a Magyarországon befektetni szándékozó banki kamatot meghaladó profitot érjenek el. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy viszonylag sok külföldi befektető szívesen kamatoztatná Magyarországon, szabad pénzeszközeit, ám nincs elengedő tapasztalata, infrastruktúrája a tőke hasznosításához. Életében igazán nem szokott a vereség ízéhez, sőt korábban holtában is jócskán kijutott Kinizsi Pálnak a dicsőség - a legnagyobb is, hogy szinte népmeséi hős lett, majd sportegyesületeket és sörmárkát neveztek el róla - , ám a mostani választási hadjáratban vereséget szenvedett. Vagy legalább is emlékezete, mert most, november 24-én volt halálának 500. évfordulója, ám ez a helyhatósági választásokra való készülődés közben visszhangtalanul elsikkadt. Ugyanúgy, sőt még rosz- szabbul járt velünk, mint uralkodója, Hunyadi Mátyás 1990 áprilisában. Pedig Kinizsinél sikeresebb és tevékenyebb hadvezért alig ismer históriánk. Sokáig hivatalosan is divatos volt az a népmeséi elem, hogy Mátyás vitézi érdemei alapján molnárlegényből kreált főúri rangú hadvezért Kinizsiből. Újabb változat szerint viszont Bihar megyei kis- nemesi családból származott. Kinizsit leginkább az 1479-es kenyérmezei csata egyik hős vezéreként ismerik Bonfminek azon leírásából, hogy a török hadat megsemmisítő győzelem után a hatalmas erejű hadvezér Hétfőn a Kormánybiztosi Iroda meghívására Budapestre érkezik a Világkiállítások Nemzetközi Irodájának (BIE) küldöttsége. A küldöttséget a BIE elnöke, Öle Philiphson vezeti, tagja lesz az iroda főtitkára, Vincent Gonzalez, valamint a fogával az egyik halott moszlim harcost annak övénél megragadva járta a táncot. Kinizsi ezt megelőzően azonban már vitézségével, lovasparancsnoki képességeivel ismertté tette nevét Mátyás 1467-es - végül is kudarccal végződött - moldvai hadjáratában, majd még inkább 1474-ben a boroszlói diadalt megelőző lengyelországi portyázásaival. Utána Szabács 1476-os diadalmas viadalához járult hozzá mint a felderítő egységek parancsnoka. Később temesi ispánként alsó-magyarországi kapitány - és országbíró - volt haláláig. Ebben a tisztségében hadjáratok és csaták sorát vívta meg a törökkel. A jelentősebbeket kivétel nélkül győzedelmesen. Nem maradt ki a belső háborúkból sem, s ez alapján ellentmondásosnak is tekinthető személyisége: Mátyásnak tett ígéretét - másokkal együtt - megszegve Corvin János ellen fordult és éppen ő volt az egyik hadvezére annak a seregnek, amely az 1490.- júliusi, Nagy- szabaton (Tolna megye) melletti Csont-mezei csatában Mátyás kijelölt örökösének hadait szétverte. Később a trónköveteBIE Végrehajtó Bizottságának elnöke, T. Kawamura. A magyarországi megbeszéléseken részt vesz Kovács István magyarországi delegátus, a BIE al- elnöke is. A tervezett program szerint az első napon Dérczy Ferenc kormánybiztos és Pál lóként fellépő I. Miksa német-római király zsoldosaitól mentette fel a nyugat-dunántúli városokat. Kinizsi nevéhez fűződik a mátyási „fekete sereg” szétverése is 1492-ben. Ugyanakkor az is, hogy felelősként szinte egyedül maradtan fáradhatatlan lelkiismeretességgel szervezte a déli határvidék védelmét. Ilyen alapon erősítette meg a pécsi várat, építettette hozzá a kapubástyát, vagyis a Barbakánt. (Amely a nagyvázsonyi vártorzón kívül Kinizsi tevékenységének talán egyetlen fennmaradt építészeti emléke.) Pécsett tehát éppenséggel lett volna hol megemlékezni a törökverő hadvezérről, aki amikor a köszvénytől már lóra sem tudott ülni, hordszéken vitette magát a csatákban. Életének utolsó hónapjai is harcban teltek. Szeptemberben seregével felmentette az ostromolt Nándorfehérvárt, majd 1494. október 15-től november 20-ig 14 ezres seregével bosszúból feldúlta a török által megszállt Szerbia és Bulgária egy részét. E győztes megtorló hadjárat után négy nappal később hunyt el. Dunai I. László ipari és kereskedelmi miniszter tárgyal a vendégekkel. Kedden a külügyminisztériumban folytatódnak a megbeszélések, majd a vendégek részvételével a kormánybiztos a sajtótájékoztatót tart a megbeszélések eredményeiről. Telefonos fórum a pécsi és a mohácsi polgármesterjelöltekkel November 28-29-30-án lehetőséget kínálunk a pécsi polgároknak arra, hogy a 410-057-es hívószámú telefonon kérdést tehessenek fel a város - immár hivatalos - polgármester-jelöltjeinek. A téma kizárólag a jelöltek programja, illetve a várospolitika. A hét külön fórumról egyszerre, egy időben, december 2-ai lapunkban számolunk be. Ma kora este 17-18 óráig dr. Molnár Zoltán (független); 18- 19-ig Aczél Attila (független) várja a hívásokat. November 29-én, kedden 16-17 óráig dr. Hasznos Árpád (KDNP-MIÉP-TFKP-ZA- NDSZ-MUT-POFOSZ- RESZ); majd 17-18-ig dr. Kékes Ferenc (MSZP), 18- 19-ig dr. Páva Zsolt (SZDSZ- MDF-FIDESZ-FKgP) állja a telefonon kérdezők ostromát. November 30-án, szerdán 16-17 óráig dr. Somogyi Béla (TESZ), 17-18-ig pedig dr. Szabó László (Köztársaság Párt) fogadja a hívásokat szerkesztőségünkben. * Telefonos fórum szervezésével az Új DN mohácsi szerkesztősége is lehetőséget teremt, hogy a Mohácson élő olvasóink kérdéseket intézhessenek a polgármester-jelöltekhez. Hívásaikat a 69/322-120-as telefonszámon várjuk november ma 9-12 óráig, 29-én 10-12-ig. A fenti időpontban a szerkesztőségben az öt polgármester-jelölt személyesen fogadja a kérdéseket, az ezen kívüli időben a telefonhívásokat üzenetrögzítő veszi. Keksz és ostyagyárat épít a Stollwerck Székesfehérvárott Évente 9-10 ezer tonna kekszet, és töltött ostyát készítő üzemet épít Székesfehérvárott az Európa számos országában több mint másfél évszázada működő világhírű Stollwerck cég. A csaknem tízezer négyzetméter alapterületű, 30 millió márka költséggel megvalósuló üzem építésének megkezdésére vasárnap jelképes alapkőelhelyezési ünnepséggel hívták fel a székesfehérváriak figyelmét. Véradó elítélteket jutalmaztak Negyvenöt többszörös véradó elítéltet jutalmaztak meg vasárnap a Szegedi Fegyház és Börtönben. Az idén eddig már 500 véradás volt az intézetben, s decemberben, a két ünnep között újra szerveznek véradást. Szeged ünnepek alatti vérszükségletét szinte teljes egészében a fogva tartottaktól kapják. 4,2 millió forint adomány gyűlt össze a FEMA-napon Új befektetőtársaság alakul Budapestre érkezik a BIE elnöke Fél lábbal Véméndtől Marburgig A pécsi pályázónak mások élete hozta az országos sikert Reggelenként talicskával kitolták az állomásra, feltették a vonatra, este érte mentek. Az amputált lábú Michael Gaszt hónapokon át így is segítette az a német család, akikhez, mint kitelepített, bekopogtatott. A véméndi születésű, sváb származású fiatalember, háborús sérülés nyomán vesztette el az egyik lábát. így érkezett Németországba, zsebében egy papírdarabbal. Annak a német katonának a címe állt rajta, akit náluk szállásoltak el. Az ő szülei jelentették számára a reményt, az egyetlen szálat, amibe kapaszkodhatott. Életútját, talpraállását pályázatban örökítette meg a pécsi Poch Mónika. A Népjóléti Minisztérium által, a Nemzetközi Családév alkalmából kiírt, sorsokat bemutató országos pályázaton harmadik díjat nyert.- Nem tudtam erről a pályázatról - mondja kertelés nélkül. - dr. Schatt Györgyné, aki az egyetem szociológia tanszékén tanít, s a diplomamunkám konzulense volt, felhívott, és arra bíztatott, hogy harminc oldalra szűkítve adjam be a pályázatra a szakdolgozatom témáját. Német-történelem szakon végeztem az egyetemen, s mindkét szakhoz kapcsolódó diplomamunkát kellett írnom. A mi családunk is véméndi, Michael Gasz-szal apai ágon rokonok is vagyunk, ezért mentem hozzá Marburgba. Heteken át náluk laktam. Most, a pályázat előtt felhívtam és megkérdeztem tőle, hozzájárul-e, vállalja-e az esetleges nyilvánosságot. Igent mondott. így aztán Poch Mónika ismét végighallgatta azokat a magnókazettákat, amelyekre Michael Gasz rámondta az életét.^ Újból, részleteikben jöttek elő azok az idők, amikor megtudta, hogy a feleségét kényszermunkára vitték, hogy a kislányukat az anyai nagymama neveli. Mindezt már Marburgban, ahol kosár- és kötélfonással, papírból és szalmából készült lábbelik eladásával tartotta fenn magát. Később nyelvtanárt fogadott, hogy megtanulja az irodalmi németet. Közben az őt befogadó német család segítségével építgette a saját házát és háztartását, s folyamatosan kutatott a felesége, a testvére után és szerette volna minél előbb kivinni a szüleit és a kislányát is. Évekbe telt, amíg sikerült neki. De sikerült, s Michael Gasz biztos és társadalmilag elismert egzisztenciát épített magának és a családjának. Marburgban, az egyetemi városban köztiszteletben álló, ismert értelmiségiek tartoznak a szűkebb baráti köréhez. Ebben a körben csak egy család jelenti a kivételt: azok, akik annak idején befogadták, akiket azóta rokonainak tekint. Poch Mónika ma is tartja vele a kapcsolatot. A JPTE német nyelvészeti tanszékének tudományos munkatársa hamarosan ismét Németországba utazik. Férjével, Markus Stöhr-rel együtt karácsony után indulnak, s a tervek szerint három évet töltenek Bambergben. Mónika reméli, hogy ez idő alatt ismét lesz lehetősége szociológiai témák gyűjtésére, feldolgozására. Török É. Poch Mónika Fotó: Tóth László A i A