Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1994-11-26 / 326. szám
Kilencven éves a pécsi múzeum Művelődéstörténeti összeállításunk a 10-11. oldalon Göncz Árpádnál a japán herceg Háromnapos magyarországi látogatásának nyitónapján, pénteken Göncz Árpád köztársasági elnökkel találkozott Takamado japán herceg. Ő Császári Fensége ezt megelőzően koszorút helyezett el a Magyar Hősök Emlékművénél a Hősök terén. Míg a japán hercegi vendég a magyar államfővel tárgyalt, addig hitvese, Takamado hercegnő a Pető Intézetet látogatta meg. Göncz Árpád emlékeztetett arra is, hogy Aki- hito japán császárnak Magyarországra szóló érvényes meghívása van; amelyet a köztársasági elnök ez alkalommal is megerősített. Az államfővel folytatott megbeszélés után Takamado herceg a magyar diplomácia irányítójával, Kovács Lászlóval találkozott a Külügyminisztériumban. Horn Gyula a CEFTA-csúcson Nyilatkozat elfogadásával ért véget a Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény (CEFTA) első miniszterelnöki csúcsértekezlete péntek este Poznanban. A magyar, a lengyel, a cseh, a szlovák miniszterelnök és a most csatlakozni kívánó Szlovénia kormányfője pozitívan értékelte a gazdasági együttműködés eddigi eredményeit. A kormányfők megállapodtak abban, hogy felgyorsítják az egymás közti kereskedelmükben még meglévő akadályok lebontását. Enged a kormány? A kormány néhány adózási kérdésben kompromisszumkészséget tanúsított az Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén. Az alacsony jövedelműek az eredetileg javasoltnál magasabb jövedelemhatárig, 500 EFt-ig nem az adózáskor egyösszegben, hanem havonta csökkenthetik 600 Ft-tal személyi jövedelemadó előlegüket. A közalkalmazotti bértábla 8000 forintos alapkategóriájának 9000 forintra emelését viszont csak átcsoportosítással tartotta lehetségesnek. Tiszta víz Csertőnek és Szulimánnak Elkészült az a víztisztító berendezés, amely a jövőben két községnek, Szulimánnak és Csertőnek egészséges ivóvizet biztosít. Az épület és a technológia összesen 7,5 millió forintba került, a beruházást a megyei közgyűlés is támogatta 600 000 forinttal, illetve részben állami támogatásból, részben a két község hozzájárulásából épült meg. A létesítményt november 30-án adják át. KÖZÉLETI NAPILAP UJ Dunántúlt napló V. évfolyam, 326. szám 1994. november 26., szombat Ára: 19,50 Ft Környezeti hatásvizsgálat után épülhet fel a hulladékégető Szalánta továbbra is ellenzi A környezetvédelmi minisztérium képviselője, Szántó Péter, a hulladékgazdálkodási főosztály vezetője hiába magyarázta, hogy a Garéban tárolt, környezetre rendkívül veszélyes szennyezőanyagot tartalmazó 66 ezer hordóval valamit kezdeni kell. Az alapos, minden szempontot figyelembe vevő vizsgálatok alapján a káros anyag elégetése lenne a legjobb megoldás - mondotta -, s a tendernyerés után egy francia cég kapott lehetőséget az égetőmű felépítésére. Azt már a megyei környezetvédő hivatal vezetője tette hozzá: az objektum felépítése csak abban az esetben kezdődhet el, ha a szigorú környezeti hatásvizsgálat nem talál rendellenességet. A tegnap este Szalántán megtartott lakossági fórumon nagy számban megjelent polgárok viszont semmiféle megoldást nem fogadnak el, mert azon a véleményen vannak, hogy a garéi hulladékot nem a lakosság kérésére szállították a jelenlegi helyére, vagyis vigyék oda vissza, ahol ez keletkezett. Bizalmatlanok tehát mindenféle javaslattal szemben. A bizalmatlanságot csak erősítette Madeleine Petrovic, az osztrák parlament zöldpárti frakcióvezetője, aki kijelentette: Ausztriában már törvény tiltja a hulladékégetők megépítését, mert bebizonyosodott, még a zárt technológiával működő objektumok is szennyezik a környezetet. Arra a kérdésre, hogy akkor mi lenne a javaslata a garéi szennyezőanyag megsemmisítésére, csak annyit válaszolt, a hordókat betonágyba kellene helyezni. A lakossági fórum lapzártakor még tartott. A felszólalásokból viszont az tűnt ki, a szálántaiak továbbra sem támogatják az égetőmű megépítését. B. G. Újabb koalíció a választási kampányban Tartalmas jövőt a megyének!- Olyan képviselőket szeretnénk a Megyei Közgyűlésbe küldeni, akik tudják, hogy hol düledeznek szép, régi épületek, hol folyik a patakba szennyvíz, hol vannak a legnagyobb kátyúk, a községbe vezető úton, szóval akik nem csak ott élnek, hanem ismerik az emberek gondjait és javítani akarnak a helyzetükön - hangzott el tegnap Pécsett, a Baranyáért Szövetség sajtótájékoztatóján. A szövetség választási koalíciót jelent a Baranyáért Egyesület és a Művelődési Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége között. Hogy miért köttetett arról dr. Bihari Lajos, a Magya- regregyi Baráti Kör elnöke és Nórántné dr. Hajós Klára, sely- lyei polgármester beszélt. A las települések, térségek, érdekeinek képviseletét akaiják felvállalni az adott területeken (Folytatás a 2. oldalon) Vagyonfelélés - állj! Fórumot tartott Pécsett a Köztársaság Párt Választási fórumot tartott tegnap este Pécsett a Köztársaság Párt. Ezt megelőzően sajtó- beszélgetésre hívták az újságírókat, amelyen részt vett Palotás János, a párt elnöke is. A személyét érintő támadásokkal kapcsolatos kérdésemre elmondta, ez nem befolyásolja a párt sikeres kampányát sem a fővárosban, sem Pécsett, sőt azt reméli, ezeket a maguk javára tudják fordítani. A Liszt-teremben megtartott fórumon dr. Erdődy Gyula köszöntötte a megjelenteket, aki közölte, hogy a pártnak Pécsett valamennyi egyéni választókerületben sikerült önálló jelöltet állítani, s hogy polgármester-jelöltjük, dr. Szabó László, (Folytatás a 2. oldalon) Harc vagy tűzszünet Bihacnál? Péntek reggel tűzszüneti megállapodás lépett életbe az északnyugat-boszniai bihaci védett övezetben - jelentette egy ENSZ-tisztségviselő, aki nem közölte, hogy a felek mikor egyeztek meg a harcok beszüntetéséről. Belgrádi értesülések szerint a muzulmánok és szerbek vezetői a délután folyamán találkoztak majd a szarajevói repülőtéren, hogy megvitassák a fegyvernyugvás egyes részleteit. Ugyanakkor a boszniai szerbek már mélyen behatoltak az északnyugat-boszniai bihaci muzulmán enklávéba - ahová továbbra is százával érkeznek a menekültek a környékbeli falvakból - s a terület nyugati térségeit is fenyegetik. Haris Silajdzic boszniai miniszterelnök a NATO segítségét kérte a szerb offenzíva leállításához. Vagy két hét választ el még el a Mikulástól, de hírlik, többen már látni vélték Pécs városában. S valóban, nem zörög a ha- raszt, ha a szél nem fújja: a fiatalabb generáció nem kis örömére a Centrum Áruházban már teljes földi valójában várja a rá várakozókat... Fotó: Tóth László Fórum a cigányokról A pécsiek bírálják az önkormányzatot A város kisebbségpolitikájáról rendezett eszmecserét tegnap a pécsi közgyűlés és a Baranya Megyei Cigányok Érdek- védelmi Szervezete. A jelenlévők már azt is eredményként könyvelték el, hogy most először végre valamennyi, a városban működő cigány egyesület és érdekvédelmi szervezet vezetője hajlandó volt együttesen megjelenni egy ilyen fórumon. A Gandhi Gimnáziumban tartott rendezvény résztvevőinek Dr. Páva Zsolt alpolgármester adott számot az elmúlt négy évről. Kritikusan értékelve a helyzetet kiemelte, hogy csak tavaly októbertől próbált meg nagyobb figyelmet fordítani a város cigányságára az önkormányzat. Ezt erősítették meg a hozzászólók, akik a legfőbb gondot abban látták, hogy a cigányság nem rendelkezik - szemben a német és a horvát nemzetiséggel - intézményes hálózattal. Az anyagi és erkölcsi támogatás minimális, megítélésük szerint a kisebbségek képviselete mindenkor is „politikai hátszéllel” volt csupán eredményes. Rozs András, az önkormányzat referense arra mutatott rá, hogy a kisebbségi önkormányzatok összekötő kapcsot jelenthetnek majd a párhuzamosan működő intézmények - például az ön- kormányzat és a munkaügyi központ - között. B. Z Utolsó közgyűlés Mohácson A képviselőket tegnap századik alkalommal, és egyben utoljára invitálta meghívó közgyűlésre Mohácson. A napirenden ezúttal egyetlen téma szerepelt: Kuti István polgármester húsz oldalas előterjesztésben foglalta össze az elmúlt négy év alatt végzett munkájukat. Rövid szóbeli kiegészítőjében a számvetést még teljesebbé tette, elmondta, hogy 1 265 határozatot hoztak, 79 rendeletet alkottak és a törvényességi munkájukat felügyelő Köztársasági Megbízotti Hivatal mindössze négy esetben emelt kifogást az állásfoglalásukért. A 21 testületi tag közül megjelent 16 fő számára végezetül emléklapot nyújtott át a polgármester, amelyben megköszönte a városért végzett tevékenységüket. Berta M. Elég lesz-e a 75 milliárd? (9. oldal) Közösségteremtő bemutatkozás Bicsérd Pécsett A Baranya Megyei Művelődési Központ „Baranyai települések bemutatkozása” című rendezvénysorozatának részeként tegnap Bicsérd község mutatkozott be a pécsi Helyőrségi Klubban. A program háromnegyed kettőkor kezdődött a Bicsérdi Általános Iskola tanulóinak műsorával. A Bicsérdet bemutató, november 30-ig megtekinthető kiállítás ezt követő megnyitóján Bokor Béla, a Baranya Megyei Művelődési Központ vezetője elmondta, hogy a három éve indított kezdeményezés célja a megye tájainak egy-egy kiemelkedő településen keresztül történő megismertetése. Vér József, bicsérdi polgár- mester a község történelmének az .általános iskolában való oktatásáról szóló ismertetése után arról szólt, hogy a tárlaton bemutatott alkotások művészi értékénél talán sokkal fontosabb az a lelkesedés, amellyel a falu lakosságának legalább a fele bekapcsolódott a szervezésbe, lépett fel valamilyen műsorral, vállalkozott szponzori szerepre vagy éppen a híres káposztás pogácsa megsütésére. Ami az idei bicsérdi eredményeket illeti, a polgármester megemlítette többek között az angol és német nyelvoktatás bevezetését, az iskolában létesített számítógéptermet és játszóudvart, az új rheumatológiai rendelő átadását, az új utakat és szabadidőközpontot. Végül a 3 órakor kezdődő fórumon a bicsérdi téeszben és a kutatóintézetben, az oktatásban és az egészségügyben folyó munkáról valamint a község jövőképéről esett szó. Z. E, A falu alkotóművészei kiállították legszebb munkáikat, az iskolások meg táncokkal szórakoztatták a pécsi polgárokat Fotó: Tóth L. EU-bizottság Brüsszelben Pénteken reggel Brüsszelben, Juhász Endre címzetes államtitkár elnökletével megkezdte munkáját a Magyar-EU Társulási Bizottság. A társulási szerződés alapján létrejött operatív szervezetnek - amelynek alapvető feladata, hogy a magyar- EU kapcsolatok aktuális kérdései kapcsán konkrét döntésekre tegyen ajánlásokat a (külügyminiszteri) Társulási Tanács számára, illetve segítse azok végrehajtását - ez a második ülése. Az első az idén áprilisban Budapesten volt. A brüsszeli bizottság részéről Alan May- hew főigazgatósági főtanácsadó vett részt a pénteki ülésen, amelyen valamennyi tagország is képviseltette magát. A brüsszeli találkozó napirendjén legnagyobb súllyal a társulási szerződésnek - az EU januári kibővülése, illetve az Uruguayi Forduló lezárulta nyomán esedékes - módosítása szerepelt. * I f V 4